Az alkohol növeli a mellrák esélyét

Független Hírügynökség
megjelent:

Napi egy pohár bor jelentősen megnöveli a nők esélyét a mellrákra, derült ki a legújabb brit kutatási adatokból. 1 nagy pohár bor (3 alkoholegység) elfogyasztása 20 százalékkal, 2 nagy pohár boré 30 százalékkal teszi valószínűbbé a betegség megjelenését.

A brit kormány által finanszírozott kutatásból az is kiderül, hogy a nők többsége nem tud az alkohol és a mellrák kapcsolatáról és elsősorban genetikai mutatókkal hozza összefüggésbe a kór kialakulását. Tudományos adatok szerint azonban a genetikai hátterű "öröklés" a betegség megjelenésének mindössze 5 százalékánál bizonyítható.

Az egészségügyi minisztérium új módszerek kidolgozásával kívánja megelőzni a problémát: a közeljövőben eltörölni készülnek a bárokban és klubokban az ingyen italt a betérő hölgyeknek és a happy hour-ok (egyet fizet, kettőt iszik) rendszere is eltűnhet.

Mint a "Mellrák-Áttörés" (Breakthrough Breast Cancer) elnevezésű brit alapítvány szóvivője aláhúzta, soha nem késő változatni az ivási szokásokon.

Bár szakértők még mindig nem ismerték fel a mellrák összes kiváltó tényezőjét, úgy gondolják, az életstílus az egyik legfontosabb okozója a betegségnek. Az ivás emellett a szívbetegségek és stroke előfordulási esélyét is növeli.

A szigetország egészségügyi előírásai szerint a nőknek nem javasolt napi 2-3 alkoholegységnél többet fogyasztani. Kutatási adatok szerint azonban minden ötödik brit hölgy ennél jóval többet iszik. Nagy-Britanniában évente 45 ezer betegnél diagnosztizálnak mellrákot.

(Független Hírügynökség)

Cikkajánló

Visszérpanasz
Visszérpanasz

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom? Mi lehet a kórokozó?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.