Kevesebb alkohol, erősebb csontok

szerző: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos - WEBBeteg
frissítve:

Az elmúlt néhány évben fény derült arra, hogy a nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztó emberekben csökken a csontok sűrűsége és erőssége. Ennek oka eddig ismeretlen volt, de a loyolai egyetemen közelmúltban végzett vizsgálat rávilágított az összefüggésre.

A patkánykísérletek segítségével végzett kutatás eredménye szerint a nagy mennyiségű és rendszeres alkoholfogyasztás gátolja egy a csont egészségéért felelős gén működését. Ez az eredmény pedig új távlatokat nyithat az oszteoporozis (csontritkulás) elleni küzdelemben.

Persze a legegyszerűbb megoldás az alkohol fogyasztás minimalizálása lenne, de sokan nem képesek lemondani erről az élvezetről. Pedig korábbi vizsgálatok azt is bizonyították, hogy a mérsékelt ivás akár még használhat is csontozatunknak. Egy 2001-ben elvégzett, 200 ezer nő bevonásával végzett felmérés eredménye szerint a kis mennyiségben fogyasztott alkohol lassítja a csontok korosodással járó gyengülését.

Erre magyarázatul szolgálhat az a tény, hogy az alkohol növeli a szervezetben az ösztrogén nevű női nemi hormon koncentrációját, ez a hormon pedig köztudottan segít a csontok szerkezetének megtartásában.

Nem épül be elegendő ásványi anyag

Ha azonban teljesen absztinens és alkoholos italt nagy mennyiségben fogyasztó csoportokat hasonlítunk össze, akkor azt találjuk, hogy a "nagyivók" körében (ez nőknél napi 4, férfiaknál napi 5 pohárnyi ital elfogyasztását jelenti) 39 százalékkal nagyobb a csonttöréskockázata. Ez pedig nem csak az alkohol és a gének közötti most felismert kapcsolatból fakad, hanem abból is, hogy az alkoholizálók körében jellemző elégtelen táplálkozás miatt nem jut megfelelő mennyiségű ásványi anyag, pl. kalcium, a szervezetükbe, és körükben lényegesen gyakoribb az elesésből származó baleset is.

Az alkohol és a csontanyagcserét befolyásoló gén működése közötti összefüggés megismerése minden esetre lehetőséget ad arra, hogy egy újfajta, célzottabb terápiát jelentő hatóanyag fejlesztésébe kezdjenek a kutatók.

WEBBeteg logó Forrás:
Orvos szerzőnk: Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.