• A halláscsökkenés korai felismerése

        Szerző: Siemens Hallásközpont

        Minden szülő legfontosabb kívánsága, hogy gyermeke egészségesen szülessen – s ha mégis adódna valamilyen probléma, akkor azt mielőbb felismerjék az orvosok. Az újszülöttek hallásvizsgálata a rutinvizsgálatok közé tartozik Magyarországon, ám akadnak szakemberek, akik a babák számára a teljes körű hallásszűrés bevezetését sürgetik.

        Teljes élet - halláscsökkenéssel - Vajon Ön is érintett lehet?

        A hallásveszteség nagyon sok embert érint szerte a világon, változatos módon. Legtöbbször fokozatosan következik be, ezért eleinte nehéz felismerni, és nehéz elfogadni magát a tényt, hogy valami gond lehet a hallásunkkal. Pedig fontos lenne mielőbb megoldást keresni a problémára. Teljes élet - halláscsökkenéssel - Vajon Ön is érintett lehet?

        Ezerből két kisbaba hallásveszteséggel születik. A halláscsökkenés lehet veleszületett, genetikailag meghatározott, vagy a terhesség és a szülés alatt/után fellépő káros hatások, egyes gyógyszerek vagy betegségek is okozhatják. Ezek a halláscsökkenések általában az ún. „idegi” eredetűek csoportjába tartoznak, és műtéti úton vagy gyógyszerekkel nem befolyásolhatóak. 

        Újszülöttek és kisbabák hallásvizsgálata

        Mivel a jó hallás döntő fontosságú a gyermek mentális, emocionális és szociális fejlődéséhez, fontos, hogy a hallásveszteséget a lehető leghamarabb felismerjék. Ez különösen akkor nehéz, ha a baba többféle sérüléssel született, és nem csak a halláscsökkenés az egyedüli gond.

        A hallásromlás típusát és mértékét különböző módszerekkel vizsgálják. Általában a viselkedési/szubjektív módszereket az objektív mérésekkel együtt alkalmazzák. Ilyen korai életkorban azonban gyakran még az objektív hallásvizsgálati eredmények sem hitelesek.  Hasznos lehet a hallás útján kiváltható reflexvizsgálat, valamint az impedancia-audiometria. Két éves korig alkalmazhatók a játékaudiometria módszerei, később pedig egy épen fejlődő kisgyermeken – kellő tapasztalattal és türelemmel – már a hagyományos küszöbaudiometriás vizsgálat is elvégezhető.

        Hirdetés

        A halláscsökkenés jelei babáknál

        Egy más szempontból normálisan fejlődő gyermek esetében az első intő jel lehet, hogy alvásból nem riad fel, ha nagyon intenzív, 90-100 dB-es hangimpulzus éri – úgy, hogy közben nem kíséri levegőmozgás ezt a hangjelenséget a füle mellett. Nem rebben meg a szemhéja és nem rezzen össze, ha hangos hang éri. Hangos zajra sem változik meg a szopási üteme. Nem fordul tekintetével a beszélő felé, majd később a fejével sem. A gőgicsélés időben indul, nem is különbözik az ép hallásúétól, de amikor a saját hangjának tudatosulási ideje elérkezik (kb. 6 hónapos korban), akkor a gőgicsélést abbahagyja.

        Hallásjavító megoldások

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A legtöbb hallássérült kisbabának megoldást jelenthet a kétoldali hallókészülékkel való ellátás, más esetekben a cochleáris implantátumtól várható jobb eredmény. Az ellátás, a hallásgondozás annál több nehézséggel jár, minél fiatalabb a gyermek – ám mégis minél korábban javasolt elkezdeni. Ha ez a beszédfejlődés megindulása előtt, kb. fél éves kor körül megtörténik, akkor a kisgyermek nyelvi és beszédfejlődése nem marad el az ép halló társaiétól. A korai diagnózishoz viszont elengedhetetlen lenne a teljes körű, újszülött vagy csecsemőkori hallásszűrés, ami sajnos hazánkban egyelőre még nincs a törvény által kötelezően előírva.

         


         

        Szakkifejezések magyarázata

        Reflex-audiometria

        Szubjektív hallásvizsgálat, melynek során a neonatális reflexeket vizsgálják. A vizsgálatot végző szakember nagy figyelemmel követi, hogy a gyermek bármilyen reflexválaszt ad-e a hangokra, és az milyen hangossági szinteken jelenik meg. Ilyen reflexválasz lehet pl. a hangingerre bekövetkező összerezzenés, pislogás, a szopási ütem megváltozása, stb. 

        Impedancia-audiometria

        Az impedancia-teszt a leggyakrabban alkalmazott objektív hallásvizsgálat. Ez műanyag mérőcsöveknek a hallójáratba való bevezetésével történik, amelyet hermetikusan elzárnak egy gumidugó segítségével. A mérés alatt a hangszórón keresztül egy állandó hang jut a dobhártyára az egyik mérőcsövön keresztül. A hallójárati nyomás megváltozásával párhuzamosan elemzi a műszer a dobhártyára jutó hang visszaverődését. Az eredményül kapott „compliance” görbe segítségével következtetések vonhatók le a középfül állapotáról.

        Játék-audiometria

        Szubjektív hallásvizsgálat, amelynek során a vizsgálatot a gyermek játékként fogja fel. A vizsgálat előtt a gyermeket megkérik, hogy minden alkalommal, amikor hangot hall, dobjon üveggolyót egy vödörbe, vagy darabonként rakjon ki egy kirakóst. Életkortól, fejlettségtől és a gyermek reakciójától függően a teszthangokat hangszóróból, csont- vagy hangvezetéses fejhallgatón keresztül hallja a gyermek. A hangszóró esetében a hallásvizsgálat rövidebb ideig tart, mivel mindkét fület egyidőben vizsgálják, azonban kevésbé pontos, mert a jobb és bal fül hallásküszöbe nem állapítható meg egymástól függetlenül.

        Küszöbaudiometria

        Szubjektív hallásvizsgálat. Különböző frekvenciákon növekvő intenzitású hangingereket bocsájtanak a páciens fülére, aki jelzi, ha azt az intenzitást már hallja. Az így kialakult görbe megmutatja, hogy a beteg hallásküszöbe az adott frekvencián csökkent-e, és ha igen, hány decibellel a standard értékhez képest.

        Cochleáris implantátum

        Beültethető hallásjavító segédeszköz, ami súlyos halláscsökkenés és siketség esetén jelenthet alternatívát, ha a hagyományos hallásjavító eszközökkel nem lehet megfelelő eredményt elérni.

        (Siemens Hallásközpont)

        Módosítva: 2015.09.20 05:11, Megjelenés: 2015.09.20 05:11
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        Bőrfelszíni sérülések

        Bőrfelszíni sérülések

        WEBBeteg - Szponzorált tartalom

        A legkisebb sérülésből is lehet baj, ha nem látja el megfelelően. (x)

        A férfi inkontinencia

        A férfi inkontinencia

        Cs. K., fordító

        Tévhit, hogy a vizelettartási probléma csupán a nőket érinti.

        A hallókészülékkel élők mindennapjai: rugalmasság, elfogadás, megfelelő kommunikáció

        Annak ellenére, hogy a hallókészülékkel való ellátottság technikailag régóta biztosított, a hallásprobléma elfogadása, a tudatos tájékozódás lehetősége elérhető információ hiányában még ma is korlátozott.

        Mi okozhat halláscsökkenést?

        Hallásromlás több okból is bekövetkezhet, lehet átmeneti vagy tartós. Dr. Fülöp Györgyi, fül-orr-gégész, audiológus orvost a halláscsökkenés gyakoribb kiváltó okairól és kezelésükről kérdeztük.

        Hallásromláshoz társuló depresszió: mindkettőt kezelni kell!

        Amennyiben a halláscsökkenés a kor előrehaladtával fokozatosan alakul ki, akkor nem tulajdonítunk akkora jelentőséget neki, sokszor nem is tűnik fel a probléma, de amikor a családtagjaink jelzik, hogy egyre hangosabban beszélünk, félreértünk szavakat és ezért kellemetlenül érezzük magunkat, akkor döbbenünk rá a valóságra.

        Milyen esetben fontos foniáterhez fordulni, még az iskolakezdés előtt?

        A fiatal életkorban jelentkező halláscsökkenés jelentősen nehezíti a gyermek beszédértési és nyelvhasználati képességeinek megfelelő fejlődését, így ha korábban nem tettük, az iskolakezdés előtt mindenképp érdemes orvoshoz fordulni, ha azt gyanítjuk, hogy gond lehet a gyermek hallásával.

        Betegségek és a zenehallgatás miatt is romolhat a hallás

        Az óvodába és iskolába került gyermekeknél nem biztos, hogy a magatartásával van gond, ha figyelmetlen, a felszólításra nem mindig reagál. Ezek a jelek azt is jelezhetik, hogy romlott a hallása. A gyakori kiváltó okokat és vizsgálati lehetőségeket dr. Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus foglalta össze.

        Jól hallani jó! Második lépés: a hallásvizsgálat és a hallókészülék kiválasztása

        A hallásvizsgálat az esetek többségében rövid idő alatt igazolhatja a hallásveszteséget és annak mértékét. Az egyén számára legmegfelelőbb hallókészülék kiválasztására azonban érdemes több időt szánni. Türelemmel és odafigyeléssel megtapasztalható, hogy az egyes készülékek által biztosított hangzásban és funkciókban milyen különbségek vannak. Dr. Fejérdy Tamás az e téren szerzett saját tapasztalatait osztja meg velünk.

        Jól hallani jó! Első lépés: a hallássérülés felismerése

        Sokat olvashattunk már a hallássérülés első jeleiről és a probléma felismeréséről, de azt is tudnunk kell, hogy ez a folyamat egyénenként változó. Most induló cikksorozatunkban Dr. Fejérdy Tamás öniróniától sem mentes beszámolójában arról mesél, hogyan szembesült a hallásveszteség tényével, s végül miként szánta rá magát arra, hogy megteszi a szükséges lépéseket.

        Hallókészülékkel hallani - Boróka igaz története V. rész

        Amikor öt és fél évesen kiderült a kislányról, hogy hallássérült, felmérték, hol tart a beszédfejlődése. A különböző tesztek azt mutatták, hogy szókincsben nem volt lemaradása, de a nyelvtani mondatfűzéssel gondjai akadtak. Elkezdődött Boróka hallásgondozása: megkapta az első próbakészülékét. A hallókészülékkel való hallást azonban tanulni kell, nem elég csupán bekapcsolni a készülékeket. Kitartással és türelemmel viszont feltárulnak a hangzó világ titkai...

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.