Súlyos betegség tünete lehet a rossz lehelet

szerző: Kósa-Boda Veronika, újságíró - WEBBeteg
frissítve:

A rossz szagú lehelet azon túl, hogy igen kellemetlen a vele együtt élőnek, sőt még távolabbi környezetének is, számos betegség tünete is lehet.

A rágógumik és egyéb praktikák helyett inkább a megfelelő diagnózis felállítására, és a kiváltó ok megszüntetésére kell törekedni - figyelmeztetnek szakértők.

A rossz lehelet már az ókorban is kiemelt szerephez jutott, hiszen például a Talmudban - a zsidók jogi és vallási alapvetésében - elfogadott válóokként szerepelt. Bár válóokként felhasználni manapság nemigen lehet partnerünk kellemetlen szájszagát, az orvosilag halitózisnak nevezett állapot kétségkívül rányomja a bélyegét az egyén mindennapi életére, és akár szociális elszigetelődéshez is vezethet.

A szó eredete a latin „halitus”, vagyis lélegzet kifejezés. A kellemetlen szájszag a lakosság negyedét-felét érinti, amit a környezet általában tabuként kezel, s csak a legritkábban szól a bűzös szájú illetőnek a problémáért. - Ezzel azonban többet árthatunk, mint hinnénk, ugyanis a halitózisban szenvedők szaglószerve „hozzászokik” az állandó ingerhez, így gyakran előfordul, hogy az illetőnek fogalma sincs a saját bajáról - mondta Dr. Nagy Gábor fogszakorvos, a Semmelweis Egyetem professzora.

Fogmosás utáni feladat

Az esti fogmosás után sokan elégedetten dőlnek hátra a fotelben, karosszékben annak tudatában, hogy a fogaik patyolat-tiszták. Ha a fogköztisztítás elmaradt, akkor bizony nem végeztek alapos munkát.

Miért hasznos a fogköztisztítás?

Súlyos általános betegség jele is lehet

A rossz leheletnek számos oka lehet. Az esetek túlnyomó többségében a beteg csak úgy érzi, hogy rossz a lehelete, de ezt sem a környezet, sem az objektív mérések nem erősítik meg. A csoportba az ún. pszeudo-halitózist átélők tartoznak, akik bár úgy érzik, produkálják e kellemetlen tünetet, orvosilag nem mutatható ki náluk. A halitofóbiások pedig valósággal rettegnek tőle, milyen a leheletük, ezért akár depresszió vagy öngyilkossági hajlam is jelentkezhet náluk. Ők pszichológiai kezelésre szorulnak - mondta a fogszakorvos.

Abban az esetben, ha a szájszag valóban érzékelhető, „normális” esetben az étkezés (erősen fűszeres, illóolajokban gazdag ételek, pl. fokhagyma), dohányzás, alkohol vagy kávézás okolható. Ebben az esetben a megfelelő szájhigiénia megoldás lehet. - Valódi halitózis esetén kóros folyamatok okozzák a rossz leheletet. Ez a kellemetlen szag kiindulhat a szájüregből, a tüdőből, de az emésztőrendszerből is - folytatta a szakértő.

A szájüregből eredeztethető szájszagért leggyakrabban a hiányos szájhigiénia tehető felelőssé, de súlyos fogágybetegségek (például az így és a fog közötti tasakban gennytermelő baktériumok szaporodása, fogágygyulladás, parodontitis), a csökkent nyáltermelődés, a lepedékes nyelv, vagy a szájüregben kialakult, bakteriálisan felülfertőzött sebek is okozhatnak kellemetlenségeket. Amennyiben rendszeres fogmosással, fertőtlenítő szájöblítők egy-két hetes használata után sem múlik a szag, forduljunk fogorvoshoz!

A szájszag indulhat a légutakból vagy a gyomorból is. A gyomorszáj elégtelen záródása (reflux, rekeszizomsérv), vagy bármilyen pangó, gennyes váladék a tüdőben (tüdőgyulladás vagy hörghurut esetén) is okozhat szájszagot, mint ahogy a krónikus arcüreggyulladás is - magyarázta Nagy Gábor, hozzátéve: leggyakrabban mégis belső szervi megbetegedést kell keresni a háttérben. A rossz szájszag ugyanis utalhat előrehaladott máj-, vagy vesebetegségre is.

Elhanyagolt, vagy fel nem ismert cukorbetegség legjellemzőbb tünete lehet az acetonos-gyümölcsillatú lehelet, ha ezt tapasztaljuk, azonnal forduljunk orvoshoz - tanácsolta a fogorvos, hozzátéve: ezekben az extrém esetekben egyéb belgyógyászati tünetek is jelentkeznek már, amiket az alapos általános orvosi vizsgálat kimutat.

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Szerző: Kósa-Boda Veronika, újságíró

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.