Yersinia baktériumok okozta fertőzések

Dr. Dunás-Varga Veronika
szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász - WEBBeteg
megjelent:

A yersiniózis, azaz a Yersinia baktériumok által okozott fertőzés leggyakrabban a Y. enterocolitica elszaporodása által okozott bélrendszeri panaszok (hasfájás, hasmenés) formájában jelentkezik, elsősorban kisgyermekkorban. A baktériumnemzetség tagjai azonban több szervben is okozhatnak megbetegedést, sőt egy Yersinia baktérium okozza a pestist is.

A Yersinia a Yersiniaceae családba tartozó baktériumok nemzetsége. Számos faja ismert, az emberi megbetegedések szempontból jelentőséggel bír a Y. pestis és a Y. enterocolitica, Y. pseudotuberculosis. A Yersinia fajok oxigén jelenlétében és annak hiányában is képesek életben maradni (fakultatív anaerobok). Egyes Yersinia baktériumokra jellemző érdekes tulajdonság, hogy nemcsak túlélnek, hanem akár 1-4 °C-os hőmérsékleten is képesek aktívan szaporodni (pl. hűtőszekrényben tárolt húskészítményekben, felvágottakban).

Yersinia baktériumok

A Yersinia fajokkal a fertőződés történhet vér útján (pl. fertőzött bolha csípésével), vagy nem megfelelően hőkezelt, fertőzött vizelettel/széklettel szennyezett élelmiszerek (különösen zöldségek, tejtermékek és hús) fogyasztása révén. A különböző fajok több megbetegedéssel hozhatók összefüggésbe.

Pestis

A Yersinia pestis gazdaállatai a rágcsálók, főleg a patkányok. A rajtuk élősködő keleti patkánybolha a vektor, azaz „átvivő faj”, aminek a bélrendszerében él és szaporodik a baktérium, majd a bolha csípésével képes megfertőzni az embereket. A pestisnek három fő formája van: tüdő-, szeptikus- és bubópestis. Tüdőpestis esetén a fertőzés cseppfertőzéssel is képes emberről emberre terjedni.

Évente még mindig több pestises esetet jelentenek az Egészségügyi Világszervezetnek, az esetek jelentős részét a szubszaharai Afrika, illetve Madagaszkár térségéből regisztrálják, de az elmúlt 50 év alatt közel 500 esetett észleltek az Egyesült Államokban. A megfelelő antibiotikus kezelésnek hála a betegség prognózisa sokkal jobb.

A pestis történetéről, tüneteiről, kezeléséről bővebben itt olvashatnak.

Yersiniózis

A yersiniózis jelentésre kötelezett fertőző betegség. A legtöbb embernél előforduló yersiniosist a Yersinia enterocolitica és a Yersinia pseudotuberculosis okozza. A Y. enterocolitica fertőzés leggyakrabban kisgyermekeknél fordul elő, de rizikócsoportba tartoznak az idősek, illetve a gyengült immunrendszerű betegek (immunhiány, daganat, májcirrózis) és a cukorbetegek is. Feltételezhető, hogy a fertőzést a nem megfelelően hőkezelt húsok, húskészítmények, tej vagy baktériumokkal szennyezett víz fogyasztása okozza.

Tünetek

A tünetek a fertőződéstől számított 3-10 napos lappangási idő után jelennek meg. Enyhe esetekben a hasi fájdalomhoz hasmenés társul, súlyosabb esetekben intenzív hasmenést észlelhetünk, ami véres is lehet, és gyakran magas láz kíséri. A hasi nyirokcsomók megnagyobbodhatnak.

A tápcsatornába került baktérium a vékonybél-vastagbél határán nyálkahártya gyulladást, kifekélyesedést okoz, ezért utánozhatja a vakbélgyulladás klinikai képét. A hasi fájdalom gyakran a jobb oldali alhasi régióban észlelhető, illetve a társuló általános tünetek (elesettség, fáradékonyság, rossz közérzet, fogyás, étvágytalanság, lepedékes nyelv) miatt is összekeverhető vakbélgyulladással.

A Yersinia-fertőzés gyakran bélrendszeren kívüli szervi tüneteket is produkál. Az esetek kb. egyharmadában a lábszárak feszítő felszínén lilás-vöröses foltok jelenhetnek meg, ezt követő 1-2 hétben gyakran felső légúti hurutos tünetek is jelentkeznek. A HLAB27 pozitív egyéneknél nagyobb arányban alakul ki ízületi gyulladás (térd, könyök, ujjak).

A fertőzés igazolása történhet széklettenyésztéssel, vizeletből direkt módon PCR-ral (közvetlen a baktérium örökítőanyag kimutatása) vagy indirekt módon vérvétellel, a baktérium ellen termelt antitestek mérésével.

Kezelés

Enyhe esetek általában magától, tüneti kezelés hatására gyógyulnak. A súlyosabb eseteket antibiotikummal kezelik, a tetraciklinek, flourokinolonok és aminoglikozidok jelenleg hatékony készítmények.

Több szakirodalmi cikk is született, ami szerint a bélrendszerben található Yersinia és Listeria baktériumok kórokként szerepelhetnek a vastagbél krónikus gyulladásával járó Crohn-betegség kialakulásában.

Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyászForrás: WEBBeteg
Szerző: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Cikkajánló

Az álmatlanság okai és veszélyei
Az álmatlanság okai és veszélyei

Mikor forduljunk orvoshoz?

Kompressziós terápia
Kompressziós terápia

A visszérbetegség kezelésének része.

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Nagy László, infektológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.