Antitest, ami minden SARS-CoV-2 variánssal fölveszi a harcot

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna megjelent:

Kutatásaik során olyan ellenanyagot (antitestet) fedeztek fel a tudósok, amely képes semlegesíteni a SARS-CoV-2 jelenleg ismert mindenféle változatát. Az eredményekről a Science Immunology szakportál számolt be a közelmúltban.

A különös képességekkel rendelkező SP1-77 antitestet két amerikai intézmény (Boston Children’s Hospital, Duke egyetem) tudósainak együttműködésében sikerült létrehozni. A szakmai világ képviselői az eredményeket nagyon bíztatónak tartják. A tudósok magyarázata alapján egyelőre az alábbiakat lehet tudni.

Az SP1-77

A betűk és számjelek egy kutatók által kifejlesztett olyan ellenanyagra utalnak, amely jelen tudásunk szerint neutralizálni tudja a COVID-19 kialakulását okozó SARS-CoV-2-nek, azaz az új típusú koronavírusnak minden formáját. Azután fedezték fel, hogy a kutatók módosítottak egy kísérleti egérmodellt, amit eredetileg a HIV elleni széles körben semlegesítő antitestek termelésére készítettek (a HIV szintén egy, a koronavírushoz hasonlóan nagymértékben mutálódó vírus).

A kutatók tehát ennek a modellnek a módosításával hozták létre az új antitestet. A vizsgálatban használt egereknek „beépített” humán immunrendszerük volt, olyan, ami másolja, utánozza azt a módszert, ahogyan az emberi immunrendszer képes antitesteket létrehozni, ha kórokozók támadásának vagyunk kitéve. A kutatók két humán génszakaszt illesztettek az egerekbe, és ezen szegmensek elkezdték előállítani az antitestet, olyan módon, mint ahogy azok az emberi testben szoktak keletkezni. Ezt követően az egereket fertőzésnek tették ki, azaz érintkezésbe hozták a SARS-CoV-2, a vírus tüskefehérjéinek azon részével, amit a vírus arra használ, hogy hozzátapadjon a célba vett szervezet sejtjeihez. Mindennek nyomán a tudósok az antitestek kilenc különféle családját hozták létre, amelyek hozzá tudtak kapcsolódni a tüskefehérjékhez, megkezdve neutralizálásukat.

Ezt követően a kutatók nekiláttak tesztelni a keletkezett ellenanyagokat, és ezen antitestek közül egy bizonyosról, az SP1-77-ról az derült ki, hogy képes semlegesíteni a COVID-19-ért felelős alfa, béta, gamma, valamint a delta, sőt az összes ismert, beleértve a jelenleg a közösségben cirkuláló omikron törzs variánsait egyaránt.

A fentiekben leírt módon létrejött antitestek kicsit másképpen funkcionálnak, kissé eltérnek azon ellenanyagok többségének működésétől, amelyek a vakcinákra adott válaszként alakulnak ki az emberekben. Ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 képes legyen megfertőzni az embert, ahhoz először kapcsolódnia kell az adott egyén sejtjeiben lévő ACE2 receptorokhoz. A jelenleg alkalmazott COVID-19 vakcinák e kötődés létrejöttét akadályozzák, azáltal, hogy bizonyos pontokon a tüskefehérje receptor-kötő területére (angol elnevezése szerint ez a receptor-binding domain, az RBD) kapcsolódnak rá – olvasható a folyamat magyarázataként a bostoni gyermekkórház (Boston Children’s Hospital) sajtóanyagában.

Az SP1-77 antitest kötődik az RBD-hez is, de nem gátolja meg azt, hogy a vírus kapcsolódjon az ACE2 receptorokhoz. Amit ténylegesen képes csinálni az annyi, hogy blokkolja a vírust abban, hogy a külső membránját összeolvassza (fuzionálja) a humán sejtek membránjával – ennek a folyamatnak következménye az, hogy megtörténik a tényleges megbetegítés. „Az SP1-77 egy olyan ponton kötődik a tüskefehérjéhez, amely helyszín jelen pillanatig még egyetlen variánsban sem mutálódott, és egy teljesen új mechanizmus révén semlegesíti ezeket a változatokat. Az említett jellemző tulajdonságok járulnak hozzá a széleskörű hatékonysághoz, aktivitáshoz” – magyarázza a tanulmány egyik szerzőtársa, dr. Tomas Kirchhausen.

Mit jelent az új ellenanyag a COVID-19 vakcinák és kezelések szempontjából?

Nos, ez egyelőre még nem teljesen világos. Viszont fontos azt megjegyezni, hogy ez a kutatás egereken, és nem emberek bevonásával zajlott – de azt is tudni kell, hogy az antitestek vizsgálata tovább folytatódik. „Az említett eredmény egy nagyon korai szakaszban lévő kísérleti projekt annak illusztrálására, hogy lehetséges széles körűen neutralizáló antitesteket fejleszteni (generálni) egér-modell alkalmazásával. Az ilyen munka, ha megismétlik, és kiterjesztik, új alapokat teremthet mind az új monoklonális antitest-termékek, mind a vakcinák előállítására” – összegzi dr. Amesh A. Adalja, infektológus szakorvos, egészségbiztonsági kutató (Johns Hopkins Center for Health Security).

Lásd még Védőoltás, antitest kezelés, antivirális gyógyszer - Mi a különbség?

A szakértők egyértelműnek tartják, hogy nem csak a tudományos világ, de a teljes lakosság nagy lelkesedéssel fogadná az olyan új vakcinát, amely ki tudná ütni a COVID-19 összes variánsát. „Nagyon boldogok lennénk, ha rendelkezésünkre állna egy olyan vakcina, amelyik aktív tudna lenni minden körülöttünk cirkuláló variánssal, sőt a még csak majdan támadókkal szemben is."

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Lektorálta: Dr. Szabó Zsuzsanna háziorvos
Forrás: An Antibody from Single Human VH-rearranging Mouse Neutralizes All SARS-CoV-2 Variants (ScienceImmunology)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.