Az EMA a Nuvaxovid oltóanyag emlékeztető oltásként való jóváhagyását javasolta

Szerző: MTI
Megjelent: 2022.09.02

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Novavax amerikai biotechnológiai vállalat által a COVID-19 ellen kifejlesztett Nuvaxovid nevű oltóanyagának emlékeztető oltásként való jóváhagyását javasolta - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség pénteken.

Az uniós gyógyszerügynökség közölte: a Nuvaxovid nevű oltóanyag emlékeztető oltásként való alkalmazása felnőttek esetében nemcsak akkor ajánlott, ha az alapoltást is ezzel a vakcinával végezték, hanem az mRNS- vagy az adeno-vektoros vakcinával végzett alapoltások után is.

Emlékeztettek, a gyógyszerügynökség csütörtökön forgalmazásra javasolta az új típusú koronavírus omikron-változata elleni BioNTech/Pfizer és a Moderna cégek által gyártott vakcinákat. A védőoltások az előzőleg már forgalomba került vakcináknak az omikron-variáns BA.1-es alváltozata elleni védekezéshez igazított verziói, de képesek semlegesíteni más, BA.2, BA2.75 és BA.5 jelű alváltozatokat is. Mindkét adaptált oltóanyag 12 éves kortól alkalmazható olyanoknál, akik korábban már megkapták az első két oltást - közölték.

Az ügynökség hozzátette: jelenleg értékeli a BioNTech/Pfizer vakcinájának az omikron-variáns BA.4/5 jelű alváltozatát célzó oltóanyaga jóváhagyási kérelmét. A felülvizsgálat eredménye és az esetleges ajánlás megfogalmazása szeptember közepén várható - írták. A Moderna vállalattól szintén kérelem bedását várják a BA.4/5 jelű alváltozatot célzó oltóanyagának uniós jóváhagyásához - írták.

Közölték azt is, hogy biztató eredmények állnak rendelkezésre a Paxlovid gyógyszerrel kapcsolatban. Az adatok szerint a gyógyszer jelentősen csökkenti a 65 éves vagy az annál idősebb koronavírus-fertőzött betegek kórházi kezelésének szükségességét, valamint a halálozási kockázatukat - tették hozzá.

Az Európai Gyógyszerügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány immár kétéves tapasztalatai azt mutatják, hogy az EU idén ősszel és télen a járvány újabb hullámával nézhet szembe. Az uniós ügynökség arra biztatta a tagállamokat, hogy fokozzák egészségügyi rendszereik felkészítését.

Az uniós gyógyszerügynökség ezidáig a Pfizer/BioNTech Comirnaty, az AstraZeneca Vaxzevira, a Moderna Spikevax, a Novavax Nuvaxovid nevű, a Johnson & Johnson vállalat Jcovden nevű vakcináját, valamint a Valneva európai biotechnológiai vállalat koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagát ajánlotta használatra. Az EMA jelenleg az orosz Szputnyik V, a Sanofi vállalat Vidprevtyn nevű oltóanyagát, a kínai Sinovac gyógyszergyár, a spanyolországi Hipra gyógyszercég saját fejlesztésű, azonos nevű, koronavírus elleni vakcinájának, valamint német-dél-koreai SK Chemicals biotechnológiai vállalat Skycovion nevű, koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagát vizsgálja.

Az uniós gyógyszerügynökség végezetül közölte, hamarosan nagyobb mennyiség fog az uniós tagországok rendelkezésére állni a majomhimlő kezelésére használt Tecovirimat nevű vírusellenes készítményből.

(MTI)

Koronavírus: fontos tudnivalók
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Anorexia Anorexia

Hogyan vegyük észre időben a tüneteit?

A túlhajszoltság átka A túlhajszoltság átka

Potenciagondokkal is szembesülhetnek a stresszes életmódú férfiak. (x)

Az EMA két vakcina szabványos...

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat Comirnaty, valamint Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus...

Antitest, ami minden SARS-CoV-2...

Kutatásaik során olyan ellenanyagot (antitestet) fedeztek fel a tudósok, amely képes semlegesíteni a SARS-CoV-2 jelenleg ismert mindenféle változatát....

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Vakcinált terhes, védett magzat

A terhesen felvett védőoltás elősegíti, hogy ellenanyag kerüljön át a magzatba - igazolják a kutatások. Emellett az elmúlt két évben...

Kell a harmadik oltás. De mikor?

A harmadik emlékeztető oltás az eddigi tudományos eredmények alapján segít optimalizálni a vakcinák által nyújtott védelmet. Lássuk, melyik...

Vakcinák hatásossága...

Az oltóanyagok hatásosságára irányuló vizsgálatok eredményei a teljesség igénye nélkül, annak érdekében, hogy a gyakran ellentmondásosnak tűnő...

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

Prof. Szekanecz: a koronavírus, és...

Az autoimmun betegségekben a COVID-19 súlyosabb lefolyású, a vírus pedig autoimmunitást is provokálhat, ezért minden autoimmun beteget be kellene...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.