Negyedik COVID-oltás? Az amerikai járványügy ajánlásai

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A koronavírus okozta megbetegedés prevenciója érdekében kifejlesztett védőoltásoknak a megerősítésére szolgáló vakcinák, különösen a második ráerősítő dózis körül kialakult bizonytalankodás miatt kíván eligazítást adni az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention (CDC)) igazgatója.

Dr. Rochelle Walensky elsősorban azzal kapcsolatban próbálja meg tisztázni a helyzetet, hogy kinek kell felvennie, illetve éppenséggel kinek nem kellene, sőt, nem is volna szabad, és kik azok, akiknek érdemes mérlegelni, hogy már most jelentkezzenek-e orvosuknál a második COVID-19 ráerősítő oltásért.

A szakember javaslata összefoglalásakor abból indul ki, hogy a lakosság körében jelenleg keringő vírusfertőzés már valójában „természetes immunerősítőként” viselkedik. Azoknak a személyeknek tehát, akik megkapták az mRNS-vakcina két dózisát, és ráadásként kaptak már egy ráerősítő (booster) oltást is – amennyiben a közelmúltban megfertőződtek a koronavírus omikron-variánsával –, nincs szükségük felvenni most egy újabb oltást. „Ha az előző 2-3 hónapban valaki az omikron miatt lett beteg, ez a vírusfertőzése igazán jól felpörgethette az immunrendszerét” – dr. Walensky azzal egészíti ki megállapítását, hogy ilyen esetekben célszerű tehát a második emlékeztető dózis felvételével további 2-4 hónapot várni.

A CDC igazgatója először adott a lakosság széles köreit megszólító interjút azóta, hogy a szövetségi szabályozásért felelős szakemberek múlt héten megadták az általános érvényű jóváhagyást ahhoz, hogy az 50 év felettiek megkaphassák a második (Moderna vagy Pfizer-BioNtech vakcina)-booster adagjukat. Dr. Walensky tájékoztatása szerint nem ismert semmiféle biztonságossági kitétel, korlát azok számára, akiknek nem ellenjavallt az oltás. Még akkor is szabadon felvehetik most, ha idén ősszel esetleg még egyet kell majd kapniuk.

A második ráerősítő oltás felvételét különösen a 65 körülieknél, és azon 50 felettieknél érdemes megfontolni, sőt, számukra erőteljesen ajánlott is, akik krónikus betegséggel élnek, s az előző dózist legalább 4 hónapja kapták meg. A Pfizer és a Moderna mRNS-vakcinája kimagaslóan jó védelmet nyújt a súlyos betegséggel szemben, ugyanakkor egyre nyilvánvalóbb, és ezt a laikusok is jól tudják már, hogy az infekcióval szembeni hatékonyságuk néhány hónap után elkezd csökkenni.

A CDC szakértői azon a véleményen vannak, minden olyan felnőtt, aki már kapott két dózist a Johnson & Johnson vakcinából, vegyen fel egy mRNS ráerősítő oltást. „Azt figyeltük meg, hogy nagyon sokaknál, akik megkapták a harmadik oltásukat, 4 vagy 5, esetleg 6 hónappal később a védelem jól láthatóan csökken”, mondja dr. Walensky. „Azt is tudjuk, hogy akiknél alacsonyabb lesz a védettségi szint, egyértelműen a leginkább fogékonyak a súlyos betegségre. Ők nem mások, mint az idősek és mindazok, akik kísérő (társ)betegségekkel élnek.

Az Európai Gyógyszerügynökség állásfoglalása
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még (április elején) túl korai fontolóra venni az mRNS alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen. A vizsgálati adatok szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél. Arra sincs bizonyíték, hogy az oltóanyag negyedik adagja további védelmet biztosítana számukra, ezért általános alkalmazásuk egyelőre korai. Ha azonban a járványhelyzet megváltozna, és a fertőzési mutató emelkedne, szükség lehet egy negyedik oltás megfontolására ebben a korcsoportban.
Megjegyezték ugyanakkor, hogy a 80 éves vagy annál idősebb felnőttek esetében az említett oltóanyagokból negyedik adagot vagy második emlékeztető oltást lehet adni. Egy második emlékeztető oltás, amelyet legalább 4 hónappal az első emlékeztető oltás után adtak be, helyreállítja az antitestszintet anélkül, hogy veszélyt jelentene az egészségre, vagy biztonsági aggályokat vetne fel.

Most tavasszal, vagy majd ősszel?

A vakcina-szakértők körében zajlik a vita arról, hogy az egészséges 50 körülieknek és idősebbeknek szükségük van-e a negyedik dózisra. Azt mérlegelik, hogy most kellene-e beadatni a negyediket, amikor alacsony szintű a járvány Amerika-szerte, és nincs fellángolás az esetszámban. Lépjenek most, vagy várjanak őszig, amikor esetleg majd egy új, fertőzőképesebb, virulensebb variáns veszi át a terepet. Mert akkor nyilvánvalóan sokaknak szükségük lehet extra védelemre.

Ez a kérdés „személyes megítélés ügye” – véli a CDC igazgatója, s megjegyzi, ismer sok egészséges 50-55 évest, akik a maguk részéről eldöntötték, inkább már most felveszik a negyediket. Sokan mások viszont szívesebben várnak őszig a következő vakcinával. „Mindkét álláspont jogos, logikus, ésszerű megfontolás.” A negyedik oltás mostani felvétele amúgy nem zárná ki esetükben azt a lehetőséget sem, hogy ősszel, szükség szerint, kapjanak egy ötödik oltást.

Megnyugtatásnak szánja az igazgatónő, hogy semmiféle ismert mellékhatása nincs a többszörös megerősítő oltásnak. „Aki szívesebben dönt úgy, hogy akár most rögtön felveszi a 4. vakcinát, bátran tegye, igen csekély lehet ennek a hátulütője. Főleg olyanokra gondolva, akiknél különösen magas a súlyos megbetegedés kockázata. Viszont aki most oltatja be magát, ez nála nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy ősszel szüksége lesz egy következőre.” A CDC 52 éves igazgatónője úgy tervezi, a maga részéről, 1-2 héten belül felveszi a COVID-elleni második boosterét, figyelembe véve, hogy az utóbbi napokban egyes területekről szaporodó számban jelentenek koronavírus-fertőzést.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyeletének (Food and Drug Administration, FDA) tanácsadó testülete a közeli napokban össze fog ülni, megtárgyalni mindazon szakmai kérdéseket, amelyek eddig felmerültek a COVID-19 elleni ráerősítő oltások ügyében.

Az omikron BA.2 alvariánsa terjed

Az USA-ban jelenleg azonosított COVID-os esetek az omikronhoz köthetőek, mégpedig annak is a fertőzőképesebb alváltozatához, a BA.2-höz. A ma ismert esetek 72,2%-át ez idézi elő, az USA észak-keleti részén az arány még magasabb (84%). „Azt nem tapasztaltuk, hogy a BA.2 több súlyos esetet idézne elő, vagy növelné a betegség súlyosságát, azt viszont tudjuk, hogy kissé könnyebben vihető át” – fogalmaz dr. Walensky.

Miközben egyre nagyobb figyelem irányul a negyedik dózis felvételének kérdésére – mind szakmai, mind laikus körökben, eközben az oltásra jogosult amerikaiaknak milliói nem törődnek ezzel a problémával, ők még odáig sem jutottak el, hogy fölvegyék a harmadikat. A CDC adatai szerint 47% körüli azon emberek aránya, akik védettsége mostanra igen alacsony szintű – ők azok, akik még az első ráerősítő oltást se vették fel.

Bővebben Gyorsan terjed az omikron BA.2 alvariánsa

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: CDC director clears up confusion on 2nd Covid boosters (Yahoo News)

Cikkajánló

A COVID-19 elleni vakcinák összehasonlítása

Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Koronavírus védőoltás
A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően gyors ütemét, vagy eldönteni, minek higgyünk. Összefoglaló a vakcinákkal kapcsolatos legfontosabb aktuális tudnivalókról.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.