Az Európai Gyógyszerügynökség véleménye a negyedik oltásról

Szerző: MTI

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) arra a következtetésre jutott, hogy még túl korai fontolóra venni az mRNS-alapú vakcinák negyedik adagjának általános alkalmazását a koronavírus ellen - tájékoztatott az EMA.

Az Európai Unió (EU) gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség közleményében azt írta, hogy az ajánlás az eddig uniós alkalmazásra ajánlott, mRNS-alapú vakcinákra vonatkozik: a Pfizer/BioNTech vállalatok közös fejlesztésű, Comirnaty nevű, valamint a Moderna vállat Spikevax nevű oltóanyagára.

A negyedik adag hatásaira vonatkozóan Izraelből származó adatok azt mutatják, hogy egy második emlékeztető oltás, amelyet legalább 4 hónappal az első emlékeztető oltás után adtak be, helyreállítja az antitestszintet anélkül, hogy veszélyt jelentene az egészségre, vagy biztonsági aggályokat vetne fel. Az adatok azt is sugallják, hogy egy második emlékeztető oltás további védelmet nyújt a súlyos betegségekkel szemben, noha ennek időtartama még nem ismert – tette hozzá az EMA nyilatkozata.

Továbbra is az oltás a leghatékonyabb

A vizsgálati adatok szerint jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a harmadik oltás beadását követően a vakcinák nyújtotta védelem jelentősen csökkenne a 60 és 79 év közötti, valamint a 60 év alatti, egészséges immunrendszerű felnőtteknél. Arra sincs bizonyíték, hogy az oltóanyag negyedik adagja további védelmet biztosítana számukra, ezért általános alkalmazásuk egyelőre korai. Ha azonban a járványhelyzet megváltozna, és a fertőzési mutató emelkedne, szükség lehet egy negyedik oltás megfontolására ebben a korcsoportban – fogalmazott az EMA.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy a 80 éves vagy annál idősebb felnőttek esetében az említett oltóanyagokból negyedik adagot vagy második emlékeztető oltást lehet adni.

Az uniós gyógyszerügynökség kiemelte: az új típusú koronavírus és mutánsai ellen továbbra is az oltás a leghatékonyabb módja a súlyos betegségek megelőzésének. Az ECDC és az EMA is arra ösztönzi az EU-s állampolgárokat, hogy a nemzeti ajánlásokkal összhangban oltassák be magukat mind az első és második, mind pedig az emlékeztető adagokkal.

Az EMA a helyi hatóságokkal közösen továbbra is figyelemmel kíséri az adatokat annak megállapítására, hogy az mRNS-alapú vakcinákkal beoltottak körében növekszik-e a súlyos betegség kockázata – tették hozzá.

Március végéig az európai felnőttek 83 százaléka kapott két oltást, és 64 százalékuk szerzett teljes védettséget a koronavírus ellen.

(MTI)

Koronavírus: fontos tudnivalók
Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Köszvényes rohamok Köszvényes rohamok

Életmódbeli változtatások is szükségesek a tünetek enyhítéséhez.

Észak-amerikai nagytermésű áfonya Észak-amerikai nagytermésű áfonya

Milyen előnyös hatásokkal rendelkezik? Milyen formában fogyaszthatjuk?

Tovább csökken a szennyvízben a...

Tovább csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Koronavírus - 4749 az új fertőzött...

Az elmúlt heti összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 6 408 742 fő, közülük 6 194 964 fő a második, 3 872 440 fő a harmadik, 295 989...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Meddig maradhatnak fertőzőképesek a...

Vajon mennyi ideig marad(hat)nak fertőzőképesek a koronavírusos emberek? A tudományos módszerekkel erre vonatkozóan összegyűjtött adatokat vesszük...

Amit a koronavírus...

A legtöbb COVID-19-ből felépülő ember rendelkezik valamilyen védelemmel a COVID-19 ellen az antitesteknek és egyéb immunválaszoknak köszönhetően....

A koronavírus-fertőzés és a vakcina...

Sokakban felmerül a kérdés: mi vált ki erősebb, hatékonyabb immunválaszt, a koronavírus-fertőzés által kiváltott, vagy a védőoltás által...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Védőoltás, antitest kezelés...

Érdemes pár fogalmat tisztázni, hogy az információáradatban ne vesszünk el, a koronavírussal kapcsolatban sem. A koronavírus kapcsán is többféle...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.