Koronavírus - Beoltott idősek halálát okozta a kolumbiai variáns Belgiumban

Szerző: MTI

Az új típusú koronavírus kolumbiai változatát azonosították a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek is otthont adó Zaventem egyik idősotthonában, a fertőzésben hét, teljes védettséggel rendelkező lakó meghalt - közölte a belga sajtó pénteken.

A beszámolók szerint a kolumbiai vírusmutáció június vége óta van jelen Belgiumban. A zaventemi idősotthon két lakójánál július 16-án fedezték fel a vírusvariánst. A létesítmény egyik illetékese elmondta, a demenciában szenvedő betegek osztályán fekvő fertőzötteket karanténba helyezték, azonban napokon belül további 18 fertőzöttet azonosítottak.

Az időotthon lakóinak mindegyike és a teljes személyzet már korábban megkapta a koronavírus elleni védőoltás mindként adagját. A fertőzöttek közül heten haltak meg. Néhányan szinte tünetmentesek, mások magas lázzal és rosszulléttel küzdenek - közölte.

Ez is érdekelheti A tudósok veszélyesnek vélik a koronavírus lambda variánsát

Egyre több a fertőzött Belgiumban

A kolumbiai mutációt, más néven a SARS-CoV-2 koronavírus B.1.621-es variánsát Kolumbia mellett az Egyesült Államokban, valamint Spanyolországban, Dániában, Németországban és Hollandiában is azonosították.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet pénteki tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány főbb belgiumi mutatói továbbra is romló tendenciát mutatnak.

Az elmúlt hétnapos időszakban naponta átlagosan 1623 új fertőzéses esetet jelentettek, ami 10 százalékkal magasabb az előző hét nap adataihoz képest. A vizsgált időszakban naponta átlagosan 38 embert szállítottak kórházba koronavírus-fertőzés miatt, ez az adat 16 százalékos növekedést mutat.

Jelenleg 371 ember ápolnak kórházban koronavírussal, 17 százalékkal többet, mint a megelőző hét napban. Köztük 94 beteg fekszik intenzív osztályon, ez 1 százalékos emelkedést jelent. A hét folyamán naponta átlagosan csaknem 4 ember halt meg a vírus következtében, ez az adat hétnapos viszonylatban 73 százalékos emelkedést mutat.

A járvány kezdete óta 1 134 907-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal és 25 264-en haltak meg a vírus okozta szövődményekben Belgiumban.

(MTI)

Koronavírus - Aktuális

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - 479 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 855 039, közülük 5 564 586 fő már a második oltását is megkapta, 590 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus - 458 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 850 887, közülük 5 558 919 fő már a második oltását is megkapta, 565 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus-fertőzöttek számának...

Az ismert, adott napon fennálló COVID-19-fertőzéses esetek számának időbeli alakulása és megyék szerinti eloszlása Magyarországon. Oldalunk naponta...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.