A COVID-19 elleni védőoltás felvétele után zuhan a fertőződés, elhalálozás esélye

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró

A COVID-19 infekció előfordulása 5 héttel a Pfizer, a Moderna vagy az AstraZeneca vakcinája első dózisának felvétele után 80 százalékkal esett vissza a csaknem 14 milliónyi olasz felnőtt minden korcsoportjában - olvasható egy május 15-én közzétett tanulmányban.

Az olaszországi kutatási eredményekről szóló tanulmány az első, ami egy Európai Uniós országban, valódi oltási kampány adta élethelyzetben (tehát nem laboratóriumi, vizsgálati körülmények között lezajlott próbán) nyert eredményeket foglalja össze.

A vizsgálat az Olasz Nemzeti Egészségintézet (ISS) és az egészségügyi minisztérium szervezte program keretében, az Olaszország különböző régióiban beoltott 13,7 millió olasz adatait dolgozta fel. A 2020. december 27-én indult oltási kampány első napjától 2021. május 3-ig befutott adatokat kezdték vizsgálni a tudósok. Elemzésük azt mutatja, hogy két héttel az első oltást követően a SARS-CoV-2-infekció, a kórházba kerülés, illetve az elhalálozás kockázata egyre növekvő léptékben (progresszíven) csökkent. „Az első dózis után 35 nappal pedig még fokozottabban reménykeltő mindaz, ami történik. A fertőzések számában 80%-os a csökkenés, 90%-ban kisebb annak esélye, hogy valaki kórházi ellátásra szorul, és még ennél is fontosabb, hogy 95%-kal kevesebben vesztik életüket” – foglalja össze az adatokat az olaszok Egészségintézete (ISS). Mind a férfi, mind a női lakosságban ugyanez a mintázat, és a beoltott személyek életkorától függetlenül az arányok megmaradnak. „Ezek az adatok megerősítik a vakcinálási kampány hatásosságát, továbbá ismételten rávilágítanak annak szükségességére, miért fontos, hogy magas legyen az átoltottság az egész népességben. Ugyanis csak akkor lehet majd gyorsan véget vetni a vészhelyzetnek” – hangsúlyozza közleményében Silvio Brusaferro, az ISS elnöke.

Az olasz vizsgálatban részt vett 13,7 millió személy közül a Pfizer-, illetve a Moderna-vakcinát kapottaknak a 95%-a már teljeskörűen beoltott, ezzel szemben az AstraZeneca-vakcinával oltottak közül még senki nem kapta meg a második dózist.

Olaszország mind a mai napig követte a vakcinagyártók ajánlásait, vagyis a Pfizer esetében a második injekció 3 héttel követte az elsőt, a Moderna esetében a második dózist 4 hetes szünet után, az AstraZeneca vakcináéban pedig 12 hetes késleltetéssel adták be. Május közepére a lakosság 14%-a, mintegy 8,3 milliónyi olasz lett teljesen beoltott, és körülbelül 10 milliónyian kapták meg a vakcina első adagját.

Tovább

WEBBeteg logóWEBBeteg.hu
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró, Forrás: Italian study shows COVID-19 infections, deaths plummeting after jabs (Yahoo Finance)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Járvány Járvány

A koronavírus-pandémia 6 pozitív hatása.

Koronavírus - 255 új fertőzött...

A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 342 379 fő, közülük 4 208 619 fő már a második oltását is megkapta.

A COVID-19 elleni vakcinák...

A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.