Legyen körültekintő a csúszós utakon!

Emineo Magánkórház
megjelent:

Jeges, havas járdák és utak, rossz látási viszonyok. Télen még inkább oda kell figyelni, hova lépünk, amikor kimegyünk az utcára. Az időjárási viszontagságok miatt sajnos nagyobb veszélynek vagyunk kitéve, a tapasztalatok pedig azt mutatják, ilyenkor megnő a végtagokkal kapcsolatos sérülések száma.

Egy rosszul megválasztott cipő, egy meggondolatlan mozdulat bárkit veszélybe sodorhat, amikor kilép a csúszós utcára. Dr. Börzsei-Knoll Veronika ortopéd-traumatológus, az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ lábsebésze szerint, már akkor sokat tehetünk testi épségünk érdekében, ha odafigyelünk a lábbeli kiválasztásakor.

- Az a legjobb, ha olyan cipőt veszünk fel, amely minél nagyobb felületen érintkezik a földdel és lehetőleg gumitalpú. Hölgyeknek ebben az időszakban egyáltalán nem javaslom a magas sarkú viseletét, de ha a helyzet mégis úgy kívánja, vigyenek magukkal váltó cipőt. Azok az idős emberek, akiknek a szakemberek segédeszközt javasoltak a közlekedéshez, használják a botot, hiszen ezzel még stabilabb lesz a járásuk – tanácsolta Dr. Börzsei-Knoll Veronika.

Veszélyek időskorban
Az időskor számos rizikóállapotot hordoz magában. Mivel a biológiai öregedés nem előzhető meg, legfeljebb lassítható vagy leplezhető, ezért az öregedéssel járó új veszélyforrások megjelenését mind az időseknek, mind családtagjaiknak el kell fogadniuk. Részletek

A szakember praxisa azt bizonyítja, hogy a legtöbb baleset az idősebb korosztállyal történik, hiszen elsősorban nekik vannak esetlegesen mozgás-kooordinációs problémáik, és gyakran szenvedhetnek izületi kopásoktól, illetve lassabban reagálhatnak egy váratlan helyzetre. Esetükben az egyik leggyakoribb sérülés a combnyaktörés, amellyel hosszú ideig kell ágyhoz kötve élni a mindennapokat – ez pedig további egészségügyi problémákhoz vezethet. Éppen ezért a traumatológus azt javasolja, ha tehetik, ilyenkor ne hagyják el otthonukat és ne szégyelljenek segítséget kérni a szomszédtól, családtagoktól.

A kismamák ne engedjék el gyermekük kezét, vagy a babakocsit egy pillanatra sem, a közlekedési eszközökön pedig mindenki legyen figyelmes a le- és felszálláskor. Sokan szeretnek télen is kerékpárral közlekedni, ebben az időszakban azonban kerüljék ezt a közkedvelt járművet. A gyalogosok pedig legyenek tekintettel az autósokra is, hiszen a csúszós úton a gépjárműnek is nagyobb távolság és hosszabb idő kell a megálláshoz.

- Elsősorban a felső végtagjainkkal védekezünk, ezért is törik el legtöbbször a kéz, a csukló, a könyök, de gyakoriak a has-, mellkasi- és fejsérülések, szerencsétlen esetekben pedig akár belső vérzést, mellkas-sérülést, bordatörést is elszenvedhetünk. Azt javaslom, senki ne várjon tétlenül arra, hogy magától elmúljon a fájdalom. Ha erős hasi fájdalmat érzünk, hányingerünk van, esetleg eldeformálódott valamelyik végtagunk, nagy duzzanat alakult ki az esést követően, netán nem is tudunk lábra állni, azonnal forduljunk szakemberhez!

A késlekedés, a több órás várakozás ugyanis hosszabb rehabilitációt, maradandó károsodást idézhet elő, ami a pácienst visszavetheti a magán- és a szakmai életében.

bokafájdalom

(www.emineo.hu)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.