Rio 2016 - a jetlag ellen már itthon fel kell készülni
megjelent:
A Magyar Sportorvos Társaság elnöke szerint az olimpiai teljesítményt nagyban befolyásolhatja a jetlag, azaz a gyors időzónaváltásból eredő különféle egészségügyi panasz, ezért arra fel kell készülni.
Martos Éva az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, a jetlag több esetben a koncentrálóképesség csökkenését, alvászavart, szédülést, gyomorpanaszokat okozhat.
Ezekre a sportolóknak fel kell készülniük, egyebek mellett azzal, hogy az itthoni edzéseket későbbre teszik, az alvást később kezdik és később kelnek fel, az étkezést is ehhez igazítják.
Hozzátette: a jetlag kiküszöbölésére rendezik az előolimpiákat is, amikor a sportolókkal utaznak orvosok is, a mérések alapján megfigyelik, mikor van a "mélypont", amely általában a megérkezést követő harmadik-negyedik napra esik.
Jetlag - az időutazók betegsége |
Ma már egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy távoli tájakra utazzanak. Az utazás eszköze legtöbbször repülőgép, amely a nagy sebesség következtében rövid idő alatt több időzónán is áthaladhat, aminek eredményeképpen biológiai óránk teljesen felborul. Jetlag - az időutazók betegsége |
(MTI)