Kötelezővé teszik a kanyaróoltást a gyermekek számára Németországban

MTI
megjelent:

2020 márciusától a kisgyermekek óvodai felvételének egyik feltétele a kanyaróoltás beadásáról szóló igazolás. A védőoltással nem rendelkező gyermekeket valamennyi óvodából, köztük a magánóvodákból is ki lehet zárni.

Az iskolarendszerben a tankötelezettség miatt nem lehet a kitiltás eszközét alkalmazni, az oltási kötelezettségnek ellenszegülő szülők gyermekeit is be kell iskolázni. Ezért velük szemben a pénzbüntetés eszközét alkalmazzák, az új jogszabály szerint 2500 euróig (825 ezer forint) terjedő összegbe kerülhet a védőoltás beadatásának elmulasztása.

A kötelezettség alól csak egészségi okok miatt, orvosi szakvélemény alapján lehet felmentést szerezni

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a szavazás előtti vitában hangsúlyozta: tévedés, hogy a kanyaró ártalmatlan betegség, és ezért nincs is szükség védőoltásra. A kanyaró erősen fertőző betegség, akár tüdő- vagy agykárosodást is okozhat, az ellene kidolgozott kombinációs oltás viszont a mumpsz és a rubeola ellen is védettséget biztosít - húzta alá a miniszter.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hozzátette: az is tévedés, hogy a védőoltások ellentétesek az emberi jogokkal, a "rubeolához való jog" nem létezik, az pedig tarthatatlan, hogy Németország nem teljesíti a fertőző betegségek elleni nemzetközi küzdelem céljait.

A koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről Sabine Dittmar kiemelte: a német nyilvánosságban teljességgel téves, áltudományos információkkal igyekeznek rávenni szülőket, hogy törekedjenek arra, hogy gyermekeik elkapják a kanyarót. Ez felelőtlenség, amit a törvényhozás nem nézhet tétlenül - mondta.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) legutóbbi, 2017-es adatai szerint 93 százalékos az első osztályos általános iskolás gyermekek körében mindazok aránya, akik megkapták a kanyaró elleni oltás mindkét adagját, vagyis teljesen védettek a betegséggel szemben. A kormány szerint ez nem megfelelő, a kanyaró teljes visszaszorításához legkevesebb 95 százalékos úgynevezett átoltottsági arány szükséges.

Tovább Kanyaró - Tünetek és szövődmények

(MTI)

Cikkajánló

Kanyaró - Tünetek és szövődmények

Dr. Árki Ildikó, háziorvos
Kanyaró
A kanyaró (morbilli) lázzal és kiütéssel járó, rendkívül fertőzőképes és súlyos megbetegedés, amely a hazai oltási rendszernek köszönhetően döntően külföldről behurcolt esetekben fordul elő. A betegség elleni védőoltást először 12-15 hónapos korban kapják a gyermekek kötelezően, majd az emlékeztető oltást 11 éves korban.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.