Regionális központot nyit Pécsen a Pető Intézet

Szerző: MTI

Regionális központot nyit Pécsen a Pető András Főiskola - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata szerdán az MTI-vel.

A központi idegrendszeri sérülés miatt mozgásukban akadályozottá vált gyermekek és felnőttek fejlesztését végző intézet a legnépesebb városrészben készülő rendelőintézetben kap helyet. Az intézményt a tervek szerint 2018 elején adják át.

A közleményben utaltak arra, hogy a fejlesztési módszert Pető András (1893-1969) nemzetközi hírű magyar orvos és mozgásterapeuta, az intézet névadója dolgozta ki.

A regionális központ kialakításáról rendezett szerdai sajtótájékoztatón a főiskola kancellár-helyettese, Fóris Ferenc arról beszélt, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és azok a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatóak.

Olvasson tovább! Milyen betegségeknél hasznos a gyógytorna?

Fóris Ferenc - az önkormányzat beszámolója szerint - azt is kiemelte, hogy a fejlesztésben segítő szakember (konduktor) a kompetenciái révén képessé teszi a mozgásukban akadályozottakat az önálló életvitelre és a társadalmi integrációra.

Őri Lászlót (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármesterét idézve közölték, a központnak helyet adó leendő kertvárosi rendelőintézetben a szolgáltatással helyben elérhető lesz a Pető-módszer, így a betegeknek nem kell több száz kilométert utazniuk a terápiáért.

Csizi Péter (Fidesz), Pécs országgyűlési képviselője szerint a világszerte elismert egészségügyi intézmény erősíti a felépülő rendelőintézet szakmai megítélését, hírnevét - írták a közleményben.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Egészségügy Egészségügy

Zárva lesznek pénteken a szak- és háziorvosi rendelők, gyógyszertárak.

HPV és méhnyakrák HPV és méhnyakrák

Hazánkban több, mint 1500 új esetet észlelnek évente.

Június 14-e a Véradók Világnapja

Aki vért ad, lehetőséget ad. Aki vért ad, életet ad. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére minden...

Az EMA listát tett közzé a...

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) listát tett közzé az Európai Unióban a koronavírus megelőzésére vagy kezelésére jóváhagyott vakcinákról...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.