Reumatoid artritisz: kockázati tényező a dohányzás?

Medipress
megjelent:

A dohányzás felelős a reumás artritisz leggyakoribb és legsúlyosabb eseteinek több mint harmadáért, derült ki az Annals of the Rheumatic Diseases online számában megjelent egyik cikkből. Azok közül, akiknek genetikailag hajlama van a betegségre, több mint ötven százalék miatt a füstölés miatt betegszik meg, derült ki a tanulmányból.

Azok közül, akiknek genetikailag hajlama van a betegségre, több mint ötven százalék miatt a füstölés miatt betegszik meg, derült ki a tanulmányból. Az eredmények több mint 1 200 reumás artritiszben szenvedő betegtől származnak, illetve 871 hasonló korú és nemű, de egészséges embertől.

A betegek 19 svéd klinikán kaptak kezelést, az egészséges résztvevőket pedig véletlenszerűen választották ki a népesség-nyilvántartásból. Minden résztvevő 18-70 év közötti volt. Kikérdezték őket a dohányzási szokásaikról, majd három csoportba osztották őket ennek alapján. Vérvétellel állapították meg, hogy genetikusan mennyire hajlamosak erre az izületi betegségre, és hogy az antitestek száma alapján mennyire súlyos az állapotuk. A reumás artritiszben szenvedők 61 százalékánál a betegség legsúlyosabb formája áll fenn, ez a leggyakoribb a pozitív anti-citrullinát protein/peptid antitest (ACPA) tesztek alapján.

Leszokás után csökken a kockázat

A legerősebb dohányosok (akik 20 éven át legalább napi 20 szálat szívnak) két és félszer gyakrabban kapnak pozitív ACPA eredményt. A kockázat csökken azok esetében, akik leszoknak, kivéve azoknál, akik nagyon sokat cigarettáztak korábban, mert náluk még 20 dohányzásmentes év után is viszonylag magas.

Az adatok alapján a kutatók kiszámították, hogy a dohányzás felelős a pozitív ACPA esetek 35 százalékáért, más szóval az ízületi gyulladásos esetek egyharmadáért a dohányzás tehető felelőssé. Habár az arány nem olyan magas, mint a tüdőrák esetében, ahol az esetek 90 százalékáért tehető felelőssé e káros szenvedély, hasonló az arány a szívbetegségek megjelenésének gyakoriságához. A betegségre genetikusan hajlamos pozitív ACPA-teszttel rendelkezők körében az esetek több mint feléért felel a dohányzás (55 százalék).

A dohányzás mértékével egyenes arányban nőtt a kockázat. A szerzők rámutattak, hogy számos más környezeti faktor hozzájárulhat a reumás artritisz kialakulásához, például a légszennyezés és a hormonális faktorok. Szerintük a felfedezésük elég bizonyítékot nyújt ahhoz, hogy a családi anamnézisben szereplő reumás artritisz esetén javasolják a betegnek a dohányzás elhagyását.

Nikotinfüggőségi teszt

Azt állítja, csak alkalomadtán, netán szórakozó helyen gyújt rá? A teszt segítségével megtudhatja, hogy csak áltatja magát, és komoly nikotinfüggőségben szenved, vagy tényleg le tudja tenni a cigarettát.
Nikotinfüggőségi teszt kitöltése

Medipress

Cikkajánló

A rheumatoid arthritis

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Rheumatoid arthritis
Hazánkban is sokan szenvednek az arthritisek (ízületi gyulladások) különböző formáinak eredményeként kialakuló folyamatos fájdalomtól és fizikai korlátoktól. A rheumatoid arthritis a mozgásszervi betegségek egyik legsúlyosabb formája.
Edzés és fejfájás
Edzés és fejfájás

Mennyire veszélyes a terheléses fejfájás?

Aranyér megelőzés
Aranyér megelőzés

Táplálkozás aranyérre hajlamosak számára.

WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
Társadalmi célú reklám - megrendelője: Philip Morris Magyarország Kft.
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kovács Diána, reumatológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.