Meghalt a mandulaműtét után - Jogerős kártérítés

MTI
megjelent:

A Legfelsőbb Bíróság kimondta, a haláleset és az orvos mulasztása között nem volt közvetlen ok-okozati összefüggés, volt ugyanakkor releváns összefüggés, mert az orvosi mulasztások miatt a gyermek életben maradási esélyei csökkentek.

A Pécsi Ítélőtábla jogerősen 14 millió forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte a szigetvári önkormányzatot szerdán, mert 2005-ben az általa fenntartott kórház egyik orvosának mulasztása rontotta egy mandulaműtét után meghalt kisfiú életben maradási esélyeit.

A táblabíróság ezzel részben megváltoztatta az ügyben korábban eljáró Baranya Megyei Bíróság határozatát, amelyben még összesen 19 millió forint kártérítés szerepelt. Az ítélőtábla ezt túlzónak találta. Lábady Tamás bíró az indoklásban rámutatott: a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) a kisfiú halála ügyében hozott döntésének figyelembe vételével határoztak a kártérítés mértékéről.

Betegjogok

Az LB kimondta, a haláleset és az orvos mulasztása között nem volt közvetlen ok-okozati összefüggés, volt ugyanakkor releváns összefüggés, mert az orvosi mulasztások miatt a gyermek életben maradási esélyei csökkentek.

Lábady Tamás bíró hangsúlyozta: a táblabíróság a kártérítés megállapításánál nem vehette figyelembe, hogy a haláleset az orvos mulasztása miatt következett be, de nem lehet bizonyítani azt sem, hogy ha a doktor megfelelően jár el, megmenthető lett volna a gyermek élete. A kártérítést így az esélycsökkenés mértékével arányosan kellett megállapítani.

Az ügyeletes orvos mentőt hívott a vérző gyerekhez

Az ötéves szentegáti gyermek manduláját 2005. február 24-én, a pécsi gyermekkórházban távolították el, és a fiút két nap múlva haza is engedték.

Bár a sebek szépen gyógyultak, a kisfiú torka az év március 3-án vérezni kezdett, ezért szülei bevitték a legközelebbi szigetvári kórházba.

Az intézményben a személyi és tárgyi feltételek hiánya miatt nem végeznek gyermek-mandulaműtéteket, ezért az ügyeletes orvos mentőt hívott, hogy a beteget a pécsi gyermekkórházba szállítsák.

Mivel szigetvári mentőautókban - akárcsak a többi, nem megyeszékhelyről induló mentőben - délután négy órától reggel nyolcig nincs orvos, a doktor azt is kérte, hogy ezzel egy időben Pécsről Szigetvár felé induljon egy másik jármű, amelyen már orvos is van, hogy a beteg félúton szakszerű ellátást kaphasson.

Mire a két mentőautó személyzete lebonyolíthatta volna a betegcserét, a kisfiú elhunyt.

Betegjogi képviselők
A betegjogi képviselő a betegek - az egészségügyi törvényben meghatározott - jogainak védelmét látja el, valamint feladatuk az is, hogy segítség őket jogaik megismerésében és érvényesítésében. Betegjogi képviselők

Halála miatt a Baranya Megyei Bíróság 2007-ben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben bűnösnek találta, és jogerősen hat hónap - két év próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztéssel sújtotta az ügyeletes orvost, akit egyúttal mentesített a hátrányos jogkövetkezmények alól.

A bíróság úgy ítélte meg: az orvos gondatlanul járt el, mert tisztában volt a kisfiú állapotának súlyosságával, ennek ellenére nem tett meg minden tőle telhetőt megmentése érdekében. Nem stabilizálta a gyermek állapotát, nem kötött be infúziót neki, emellett elmulasztotta orvosi konzílium összehívását.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.