Boldog, biztonságos nyaralás a hazai Erzsébet-táborokban

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

A szülők számára évről évre hatalmas tervezést kíván, hogy gyermekeik nyári pihenését, a szünidő heteit, hónapjait kellemessé és programokban gazdaggá tegyék.

Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter jó hírrel szolgált, amikor bejelentette: idén június 20-tól augusztus végéig Zánkán, illetve az utolsó nyári vakáció hónapjában, Fonyódligeten is várják a gyermekeket a korszerűsített, felújított Erzsébet-táborokban.

Tavaly a koronavírus-világjárvány idején csak a helyi napközis táborokban vehettek részt a diákok, idén azonban a tömegessé vált oltottságnak köszönhetően az ott alvós nyaralások is megszervezhetőek lettek.

A biztonság garantálásáért a 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal, pontosabban a koronavírus elleni két oltás igazolásával vehetnek részt, térhetnek be ezekbe a táborokba. A szervezők az esetleges megbetegedések előfordulására is felkészültek, a gyermekek a legbiztonságosabb egészségügyi ellátása mellett. A táborokban 24 órás szolgálatot teljesítenek az Országos Mentőszolgálat dolgozói, valamint a Bethesda Gyerekkórház munkatársai.

Az Erzsébet-táborok hazánk legnagyobb szervezett gyermektáborozási programja, amely 2016-ban kelt életre. Ezt az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósítja meg közfeladatként, az Erzsébet- programról szóló törvény alapján. Az Alapítvány Magyarország Kormányának támogatásával megannyi tábort szervez, melyekhez számos, több tucatnyi igényes, érdekes, izgalmas, pihentető, egészségfejlesztő, sport-, kulturális, művészeti, hagyományőrző, tudományos jellegű program társul. A világjárvány előtt az ottalvós Erzsébet-táborokba Ukrajnából, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Felvidékről és a Délvidékről is érkeztek nyaraló gyermekek. A szervezők reményei szerint, ha „elvonult” a koronavírus világjárvány, vagy nagyobb, biztonságot adó mértékű lesz az említett országokban az átoltottság, vagyis a veszélyhelyzet elmúlik, újra megnyílhat a határon túl élő magyar általános iskolások számára is e nagyszerű nyári nyaralási lehetőség.

A zánkai táborból már hazatért gyerekek és a szüleik is megerősítették Novák Katalin miniszter korábbi bejelentését, miszerint: a korábbi, kissé viseltes tábort teljességgel felújították. Így a legmodernebb, 21. századi körülményeknek megfelelően pihenhetnek az ideérkező diákcsoportok.

Fonyódligeten még tartanak a korszerűsítési munkálatok, ahol augusztustól jurtatáborban élvezhetik a nyaralást a regisztrált általános iskolások.

Az ottalvós táborozások vasárnap estétől péntekig tartanak, mely időszak alatt a teljes étkezést is lehetővé teszik a gyermekek számára, jelképes összegért, amit a diákok magukra költhetnek a nyaralás alatt.

A szülőknek tehát csekély összeget kellett befizetniük az Erzsébet-táborba történő jelentkezés során. Sokan kíváncsiak voltak arra is, úgy a pedagógusok, mint a családok, a szülők, hogy a csillebérci, régről ismert és kedvelt táborba vajon mikor érkezhetnek újra az ország különböző pontjairól a gyermekek. Novák Katalin csak azt mondhatta, hogy reményei szerint három éven belül Csillebércen is korszerű körülmények között fogadhatják az Erzsébet-táborba jelentkező gyermekeket, ami újabb jó hírnek tekinthető. Főként azért, mert számos, helyi programot nyújtó szervezet, magánvállalkozás igen magas fizetségért vállalja a diákok egyhetes táboroztatását, amit egyre kevesebb szülő tud megfizetni.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős miniszter kiemelte azt is, hogy a koronavírus-világjárvány minden eddigi hulláma nagyon megterhelte a családokat anyagi, szociális s olykor pszichés értelemben is, így a gyermekeket is. Ezért is meghatározó jelentőségű, hogy a COVID-19 világjárvány harmadik hulláma után biztonságos módon táborozhatnak, nyaralhatnak a diákok és a kísérő tanárok is. Szerencsére Magyarországon jelenleg nem a járvány uralkodik, hanem járványügyi készültség áll fenn. A nyári tábor azért is érdekesebb a csemeték számára, mert más környezetben, számukra új helyen tölthetnek el közel egy teljes hetet, másrészt a pandémia idején hosszú időre kényszerültek az online oktatásra, ami elzárta őket a társaiktól, barátaiktól.

- A szülők számára is megnyugtatóbb, ha gyermekeik a nyári szünidő 11 hete alatt nem csak otthon ülnek a számítógép vagy a televízió előtt, netán a barátaikkal csatangolnak. Ehhez hasonló táborok kivételes esetben működnek Európában. Nemcsak azért, mert szinte ingyenes a szülők számára, hanem azért is, mert soha nem látott és tapasztalt élményhez juttatja a gyermekeket – sorolta Takács Anikó testnevelés-földrajz szakos vezetőtanár, aki több alkalommal is részt vett kísérőpedagógusként az Erzsébet-táborokban. - A jelentkezések már korábban lezárultak az egyhetes turnusokra, ahová általános iskolai diákok jelentkezhettek az idén is, több tíz-, százezren, aminek ottalvós jellege az idén is sokáig bizonytalan volt. Végül a magas arányú hazai átoltottságnak köszönhetően központilag módosítottak ezen, számos orvos szakértő véleményének meghallgatása után. Így, aki nem rendelkezik védettségi igazolvánnyal, s nem kapta meg a koronavírus elleni mindkét oltását, nem is vehet rész az Erzsébet-tábor jelenléti, szakmai munkájában. Közel hatvan programból választhatnak a diákok érkezésük után, akik lehet, hogy soha életükben nem jutnának el a Balaton partjára, a mesés természeti környezetbe. Önfeledten szórakozhatnak, kikapcsolódhatnak, új felfedezéseket tehetnek vadonatúj környezetükben, túrázhatnak, úszhatnak a Balatonban, barátságokat köthetnek, s nem mellékesen napi ötszöri étkezésben részesülnek e gyermektáborokban, mindez tanári felügyelet mellett történik.

- Mit tudhatunk a programokról, melyeknek vélhetően izgalmasaknak kell lenniük ahhoz, hogy vasárnaptól péntekig „ébren tartsa” a figyelmüket, a jókedvüket, s ne érezzék a szerető család hiányát?

- Ahogy már említettem, az önfeledt szórakozás, kikapcsolódás a fő célunk, nyilván pontosított szabályok mellett, hiszen hatalmas a felelősség minden pedagógus kolléga vállán. A kormányzati szervezők alapvető elvárása a gazdag program megteremtése, amihez minden eszközt, anyagi forrást és egyéb feltételt biztosítanak az adott táborok számára. Vannak vízi és szárazföldi programok, sportolási, túrázási, kirándulási lehetőségek. A kézműves foglalkozások is olyan igényesek és színesek, amelyek a fiúk érdeklődését is felkeltik. Ugyanez mondható el a kulturális, sportrendezvényekről és a népszerű kirándulásokról a Balaton környékén. Imádnak a tiszta, homokos parton strandolni, ahol felújított sportpályák, játszóterek, korosztályuknak megfelelő fitneszgépek várják a táborozókat. Most már koncertre is el tudnak menni, ami nyilván teljes figyelmet kíván a pedagógusoktól, de minden szabályt előre tisztázunk épp a gyerekek érdekében. Soha, senkit nem hagyunk magára. Mindenhol mellettük vagyunk. Imádják a gyerekek is, s persze mi is, a „Hősök napi” rendezvényt, amit mindenkor, minden táborban megszerveznek. Ilyenkor a mentősök, a rendőrök, a tűzoltók, a katasztrófavédelmi dolgozók munkájával ismerkednek meg, ami hatalmas élmény. Az Erzsébet-táborokban, melyek egyre szépülnek és korszerűsödnek, reggel 8 órától délután 5 óráig nyújtanak szabadidős, választható programot, tevékenységet az általános iskolások számára. Utána sem maradnak felügyelet nélkül, de a szabadfoglalkozásra is szükségük van, a csendes elvonulásra, baráti beszélgetésekre.

- Milyen egészségügyi óvintézkedésekre vannak felkészülve a táborok a koronavírus-világjárvány harmadik hulláma után?

- Nem feltétlenül a COVID-19 megjelenésétől kell tartani, de fel kell készülni arra, ha egy háromezer-ötszáz főt számláló táborban felüti a fejét például a calicivírus, akkor biztosítani kell az azonnali orvosi ellátást, és az elkülönítés lehetőségét, és sürgőséggel egészségügyi ellátásban részesíteni a csemetéket. Ez potenciális veszély lehet, de a higiénés körülmények kifogástalanok, így ezt csak egy lehetséges példaként említettem.

Ugyanez vonatkozik a koronavírusra is, mely bárhol, bármikor megjelenhet, hiszen nem tűnt még el Magyarországról sem, de fel vagyunk készülve erre is a kiváló szervezésnek köszönhetően. Aggodalomra tehát semmi ok, nem érhet meglepetés senkit, bennünket sem, a pedagógusokat. Vigyáznak, figyelnek mindenkire az egészségügyi dolgozók. Ügyelnünk kell arra is, szerte az ország minden pontján, hogy mielőtt elindulnak a táborokba a csoportok, meggyőződjünk arról, hogy egyetlen családban sincs aktuálisan betegség, fertőzésveszély. Ellenkező esetben, természetesen nem tudjuk a diákokat magunkkal vinni az Erzsébet-táborba.

Ha megérkeztünk, mindennél fontosabb, hogy sok időt töltsenek a szabad levegőn, kirándulásokkal, s mindenki megfelelő felvilágosítást kapjon a járványügyi helyzetről, a tisztálkodási és a higiénés szabályokról, a kézmosás, fertőtlenítés fontosságáról, a környezetük tisztaságának, egymás és önmaguk egészségének megóvásáról, amibe persze a felnőttek is beletartoznak. Fontos és nélkülözhetetlen a tanárok kitartása, türelme, állóképessége, s nem különben a hivatástudat, és a gyermekek szeretete. Másként nem is működhetnének ötödik éve ezek a fantasztikus Erzsébet-táborok Magyarországon. Beleértve azt az időszakot is, amikor a pandémia idején, online vettek részt a gyermekek az egyhetes programban. Annak a megszervezése is hatalmas felelősséggel és kreatív tevékenységgel járt mind a központi szervezők, mind a helyben dolgozó kollégák részéről.

Ezek a cikkek is érdekelhetik

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Szakértő: Takács Anikó, testnevelés-földrajz szakos vezetőtanár

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Magas vérnyomás és az ischaemiás...

Epidemiológiai vizsgálatok bebizonyították, hogy a magas vérnyomás az egyik fő rizikótényezője a koszorúér-betegség kialakulásának. Vizsgálatok...

Gyógytorna a neurológiai...

Semmilyen neurológiai betegségben, beleértve a gerincbetegségek heveny fájdalommal járó szakaszát, nem tilos a gyógytorna, csak helyesen kell...

Gabonaallergiára gyanakszik? Ezek...

Élelmiszer-allergiáról akkor beszélünk, ha az egyébként ártalmatlan tápanyagalkotókat az egyén szervezete a gyomor-bélrendszeren bejutva idegennek...

Rutin vérkép - A leggyakoribb...

A szervezetünk vizsgálatának a legegyszerűbb és leggyorsabb módja a vérkép elemzése, a laboratóriumi vizsgálata. Az egészségi állapotunk...

Tények és tévhitek a...

Tavasszal sokan megtapasztalják a pollenallergia tüneteit: az orrfolyást, az orrdugulást és a szemviszketést. De vajon a szénanátha tünetei csak...

Milyen tényezők csökkenthetik a...

A fejlett országokban a nők túlnyomó többsége hormonális fogamzásgátlót (tabletta, hüvelygyűrű, injekció) használ a nem kívánt terhességek...

A hőháztartás biológiája - A...

Miért fontos a szervezetünk hőháztartása? Aggódjunk, ha kissé alacsonyabb vagy magasabb testhőt mérünk? Egyáltalán mitől változik a...

A koronavírus-pandémia 6 pozitív...

A stressz legnagyobb része a munkánkból fakad, vagy abból, ahogy megpróbáljuk egyensúlyban tartani a kapcsolatainkkal, magánéletünkkel. Erre...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.