• A napszaki ritmus és az időskor

        WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter
        Szerző: WEBBeteg - Dr. Veress Dóra, pszichiáter

        Testünk működését belső biológiai óránk szabályozza, melynek központja az agyban található. Az itt termelődő anyagok egy 24-27 órás ritmus mentén hangolják össze a biológiai folyamatokat, így azok egymással összhangban, egymás hatásait kiegészítve működnek. Ezt a szabályos ismétlődést nevezzük élettani-napszaki ritmusnak vagy cirkadián ritmusnak.

        Érdekes megfigyelés, hogy a napszaki ritmus nem állandó az egyes életkorokban. Minél idősebb az ember, annál inkább csökken az agyban található idegsejtek működése és ezzel párhuzamosan a szervezet belső órája is elállítódik. Az így kialakuló változások leginkább az alvási szokások átalakulásában mérhetők le. Az idősebbek kevesebbet alszanak és gyakran panaszkodnak arra, hogy nagyon könnyen megébrednek éjszaka, majd nem tudnak visszaaludni. A rossz éjszakai alvás miatt nappal gyakrabban szunyókálnak, ami miatt éjszaka megint csak nem tudnak aludni.

        Hirdetés

        Az idősebbeknél tapasztalt alvászavar tehát természetes következménye a kor előrehaladtának, de az is igaz, hogy az ilyenkor kialakuló helytelen pihenési szokások segítenek elmélyíteni a problémát. A krónikussá váló alvászavarok károsan befolyásolják a hangulatot, a viselkedést és sok esetben memóriaromlást, ill. zavartságot is okozhatnak.

        Megdöbbentő adat, de az idősek 10-40 százalékánál ismerhetők fel a hangulatzavar tünetei, melyet tévesen sokszor az öregedés természetes velejárójának tartanak, vagy a szellemi leépülés számlájára írnak. A leggyakrabban jelentkező tünetek a fáradtság, a gyengeség, a gyakori sírdogálás, az anhedónia, az érdeklődés elvesztése, valamint az emlékezőképesség romlása. Az idős emberek gyakran beszélnek az elmúlásról, önmagukat felesleges tehernek érzik, és sokszor gondolnak az öngyilkosságra. Ezek egyértelműen a depresszió tünetei, ami mellett nem szabad elmenni. A fenti tünetek megszüntetésében kulcstényező az alvászavar rendezése és a napszaki ritmus helyreállítása.

        Ezt olvasta már? A cirkadián ritmus jelentése

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A legújabb kutatások szerint a belső biológiai óra zavarának tudható be az időseknél jelentkező esti zavartság is, amit az angolszász szakirodalom naplemente-jelenségnek hív. A koraesti órákban az idősek szellemi állapota érezhetően romlik, feledékennyé válnak, könnyebben eltévednek, esetleg el is kóborolnak megszokott környezetükből. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy estefelé csökken az agyban a melatonin termelés, ami a cirkadián ritmus zavarához vezet. A naplemente-jelenség főleg szellemileg hanyatló, demens betegeknél fordul elő, így feltételezik, hogy az Alzheimer-kór kialakulásában is szerepe van a napszaki ritmus felborulásának.

        Dr. Veress Dóra, pszichiáter

        Forrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Veress Dóra, pszichiáter

        Legutóbb frissült: 2018.10.01 14:45
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Tüdőtályog

        Tüdőtályog

        Dr. Brugós László

        A tüdőtályog általában szövődményként jelenik meg. Okok, tünetek és kezelés.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        A nyaralás is megbolondíthatja a biológiai óránkat

        Sokan régóta tervezgetjük már a nyaralást, amit a munkából kiszakadva kitűnően pihentető időtöltésnek tekinthetünk. De akkor miért van mégis az, hogy sokszor azt érezzük, hogy fáradtabbak, levertebbek vagyunk az állítólagos pihenés után, mint amikor még minden nap a munkában rostokoltunk?

        A testmozgás nem csak a fogyást segíti elő!

        A rendszeres testmozgás, különösen pedig a nagy kitartást igénylő sportok pedig nem csak a fogyást segítik elő, de a hangulatra és az önértékelésre is pozitívan hatnak – így pedig a depressziós tüneteket is csökkentik.

        Öngyilkosság - Megakadályozható lenne? Mit tegyünk?

        Ismeretes, hogy Magyarország a befejezett öngyilkosságok területén mindig előkelő helyen állt, bár az elmúlt 20 évben a statisztika javult. Ettől még továbbra is szem előtt kell tartani az öngyilkosság problémáját, amely sokszor tabu és a társadalom elítéli, megbélyegzi az öngyilkosságot elkövetőt.

        Amikor a betegség okoz lelki problémákat

        A depressziót és a szorongást pszichés megbetegedésként tartják számon, ám bizonyos esetekben szervi idegrendszeri zavarok, betegségek is okozhatják.

        A stressz, düh és depresszió hatásai

        A stressz, idegesség, harag és a negatív érzelmek életünk velejárói. A túlzott mértékű és nem megfelelően kontrollált stressz és idegeskedés azonban már nem csak saját és környezetünk mindennapjait teheti tönkre, de egyben a szívbetegségek rizikófaktora is.

        A gyakran használt gyógyszerek növelhetik a depresszió kockázatát

        A gyakorta felírt gyógyszerek, például fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók és szívgyógyszerek egy része növelheti a depresszió kockázatát - derült ki egy új amerikai tanulmányból.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.