Három perces teszt segíthet az Alzheimer-kór korai felismerésében?

DRportal, WEBBeteg
megjelent:

A kutatók új lehetőségeket keresnek az Alzheimer-kór korai diagnosztizálására, mivel a jelenlegi módszerek gyakran csak a betegség előrehaladott stádiumában mutatják ki a problémát. A Bath-i Egyetem és a Cumulus Neuroscience Ltd. kutatócsoportja egy Fastball EEG nevű teszt fejlesztésén dolgozik, amely ígéretes eredményeket mutat az enyhe kognitív károsodás (MCI) korai felismerésében.

A Fastball EEG egy háromperces, nem invazív, passzív teszt, amely az agy elektromos aktivitását méri képek ismétlődő megjelenítése közben. A vizsgálat során a résztvevőknek nem kell feladatot végrehajtaniuk vagy válaszolniuk, csak képeket nézniük, miközben EEG-vel rögzítik agyi válaszaikat. Az így kapott adatok alapján a kutatók következtetni tudnak a felismerési memória működésére.

A kutatásban 53 MCI-ben szenvedő és 54 egészséges idősebb felnőtt vett részt. Az eredmények szerint a Fastball teszt megbízhatóan különbséget tett a két csoport között, kimutatva a memóriaproblémákat már korai stádiumban. A kutatók szerint ez a módszer azért is jelentős, mert nem befolyásolják olyan tényezők, mint a szorongás, oktatás vagy nyelvi különbségek, amelyek gyakran torzítják a hagyományos memóriatesztek eredményeit.

A teszt gyors, objektív és kulturálisan független módszert kínál

George Stothart, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy a Fastball teszt akár otthon is elvégezhető, ami tovább csökkenti a stresszt és kényelmesebbé teszi a vizsgálatot az idős emberek számára. Jelenleg két nagy, négyéves klinikai validációs vizsgálat zajlik az Egyesült Királyságban több mint 2000 résztvevővel, amelyek célja a módszer megbízhatóságának és pontosságának bizonyítása.

Az új eljárásra vonatkozóan pozitívan nyilatkozott Dr. Peter Gliebus is, aki szerint a Fastball teszt gyors, objektív és kulturálisan független módszert kínál a kognitív hanyatlás korai felismerésére. Kiemelte, hogy az Alzheimer-kór már évekkel a tünetek megjelenése előtt elkezdődik, így a korai diagnózis kulcsfontosságú a hatékony kezelés és életminőség megőrzése szempontjából. Gliebus szerint a teszt kombinálása biomarkerekkel, például vérvizsgálattal vagy agyi képalkotással tovább növelheti a diagnosztikai hatékonyságot, valamint szükséges a módszer tesztelése különböző demográfiai csoportokban is.

Ugyanakkor kritikus hangok is megjelentek

Dr. Clifford Segil, a Providence Saint John’s Health Center neurológusa szerint a módszer nem biztos, hogy a klinikai gyakorlatban széles körben alkalmazható lesz. Véleménye szerint az agy elektromos aktivitásának vizsgálata – bár hasznos lehet epilepszia esetén – nem feltétlenül megbízható a demencia diagnosztikájában, és hamis pozitív eredményekhez is vezethet. Segil azt javasolja, hogy a Fastball módszert egészítsék ki hagyományos EEG-vel, hogy az agy más területeinek aktivitása is figyelembe vehető legyen.

Forrás: WEBBeteg/DRportal - Can a 3-minute noninvasive test help diagnose Alzheimer’s disease early? (Medicalnewstoday)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Szabó Zsuzsanna

Dr. Szabó Zsuzsanna

Rovatvezető, WEBBeteg vezető orvos szakértő

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Nagy Tamás Gergely

Dr. Nagy Tamás Gergely

Pszichoterapeuta, Neurológus

Budapest

Cikkajánló