A daganatos betegeknél sem súlyosabbak az mRNS-oltások mellékhatásai

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az mRNS technológiára épülő COVID-19 elleni vakcinák mellékhatásai nem térnek el az átlagnépesség tagjai által tapasztaltaknál – azaz a tumorosoknál sem okoznak túl kellemetlen hatással járó kísérő tüneteket, olvasható egy új tanulmány eredményeiről szóló beszámolóban.

A kutatók csaknem kétezer (1.753), a Pfizer/BioNTech 2 dózisú vakcinájával beoltott személyt vontak be a vizsgálatba, akiknek mintegy kétharmada megjárta az onkológiai ellátás különféle helyszíneit, daganatos betegsége miatt. E betegcsoport tagjainak 12%-a kapott kemoterápiát, immunoterápiát, esett át sugárkezelésen, illetve megműtötték. Minden érintettnél jól, hatásosan működött a Pfizer vakcinája.

A kutatók az összegyűjtött adatok elemzésekor úgy találták, a daganatos betegek csoportjában hasonló arányban fordultak elő a kísérő tünetek, mellékhatások, mint az átlag beoltottak körében – azaz hasonló számban jelezték, hogy fájt a szúrás helye, fordult elő izom-, ízületeket érintő fájdalom, láz, hidegrázás, fejfájás, hányinger, fáradtság – foglalta össze a kutatócsoport az amerikai nemzeti rákhálózat (National Comprehensive Cancer Network) folyóiratában.

Összegzésük szerint az oltás után tünetekről számolt be a pácienseknek nagyjából háromnegyede (73%-a), attól teljesen függetlenül, hogy az illető daganatos beteg volt-e. A legáltalánosabb jelenségként minden válaszadó első sorban az injekció helyén érzett fájdalmat panaszolta, tehát náluk is ez tekintendő a leggyakoribb mellékhatásnak.

A korábbi tanulmányok megfigyelései alapján szakemberek úgy vélték, a rákbetegek körében átlagon felüli mértékben elutasított a vakcina, sokan nem szívesen veszik fel a védőoltást. Óvatoskodásról, ellenérzésről számoltak be a kutatók, és ezért arra hívták fel az érintettek figyelmét, hogy a COVID-19 veszélyei rájuk ugyanúgy vonatkoznak, mint a lakosság többi tagjára. Megnyugtatásukra azt is közölték, hogy „adataink, a más forrásokból eredő tapasztalattal egybehangzóan azt mutatják, hogy az mRNS típusú COVID-19 vakcinát általában véve jól tolerálják a rákbetegek, beleértve azokat is, akik aktuálisan éppen aktív daganatellenes kezelést kapnak.

Ez is érdekelheti mRNS: A koronavírus után a rák az újabb célpont

Szerző: WEBBeteg - Fazekas Erzsébet újságíró
Forrás: mRNA shot side effects no different for cancer patients (Yahoo/Reuters)

Cikkajánló

A COVID-19 elleni vakcinák összehasonlítása

Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
Koronavírus védőoltás
A COVID-19 elleni oltásokról rengeteg információt lehet olvasni, azonban sokszor nehéz kiszűrni a valós adatokat, követni a fejlesztések meglepően gyors ütemét, vagy eldönteni, minek higgyünk. Összefoglaló a vakcinákkal kapcsolatos legfontosabb aktuális tudnivalókról.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.