Mellrák - a diagnózis még nem halálos ítélet

szerző: Gorzsás Anita, újságíró - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Baki Márta és Dr. Ujj Zsófia megjelent:

Napjainkban a nők leggyakoribb megbetegedése a mellrák, világszerte átlagosan minden 7. nőben kialakul. Magyarországon a nők 7-10 százalékánál fordul elő, és a középkorú nőknél a leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedésként tartják számon, de egyre gyakrabban alakul ki fiataloknál is. Hazánkban évente körülbelül 8000 új esetet fedeznek fel.

Az életkor előrehaladtával a spontán emlődaganatok aránya is nő. Az európai – beleértve a magyar adatokat is - ez azt jelenti, hogy a nőknek 60 éves koruk körül kb. 10% az esélyük arra, hogy emlődaganattal kapcsolatos eltérésük legyen. A BRCA 1 vagy 2 mutációt hordozóknál ez nagyobb arányt jelent, de egyáltalán nem biztos, hogy kialakul a tumor.

Az elmúlt időszakban több hazai és külföldi ismert emberről, hírességről derült ki, hogy átestek ezen a betegségen, és meggyógyultak. Az, hogy ők vállalják a nyilvánosságot, hogy tömegek előtt beszélnek tapasztalataikról, félelmeikről, gyógyulásuk történetéről, erőt ad a mellrákos betegek számára, és erősíti bennük és hozzátartozóikban a gyógyulásba vetett hitet, ami a rákkal való küzdelemben nagyon fontos tényező.

Amikor már baj van

A rendszeres önellenőrzés nagyon fontos, ám arra senki sem számít, hogy talál is valamit. Ha az önellenőrzés során csomót, az emlőbimbó behúzottságát, a mell alakjának változását tapintja, mindenképpen forduljon szakorvoshoz! A kivizsgálás részletes fizikális vizsgálattal kezdődik, melynek legfontosabb része az emlők, a hónalj és a környező nyirokcsomók szakszerű áttapintása. Gyakorlott vizsgáló orvos a csomókat nagy biztonsággal észleli, bizonyos esetekben tapintásuk alapján következtetni tud arra is, hogy azok jó- vagy rosszindulatúak, esetleg gyulladásos eredetűek-e.

A diagnózis felállítása

Mammogfária - A pontos diagnózis felállításához azonban szükségesek a képalkotó eljárások is, a legfontosabbnak a mammográfiát tekinthetjük. Az ilyen röntgenvizsgálat (mammográfia) - kiegészítve az emlők fizikális vizsgálatával és ultrahang végzésével - képes kimutatni akár 5 mm átmérőjű korai rákmegelőző (intraduktalis in situ carcinoma, vagyis DCIS) állapotot vagy a rákot.

Biopszia - A diagnózis alapja mégis a mintavétel (biopszia). A mintavétel során egy hosszú tűvel a bőrön keresztül közvetlenül az előzőleg a képalkotó vizsgálatokkal meghatározott, gyanús területekből veszik a mintát. Pozitív, azaz daganatos területet tartalmazó minta hiányában nem mondható ki a mellrák diagnózisa.

Mikroszkópos vizsgálat - A daganatos szövetminta részletes szövettani, molekuláris patológiai vizsgálatával nagy pontossággal eldönthető a daganat jellege, a hormon receptor státusza, a további jellemzők meghatározása alapján a tervezett kezeléshez is adatok nyerhetők, és a betegség kimenetelével kapcsolatban is információkhoz juthatunk.

Vérvétel, képalkotó eljárások - A szükség szerint elvégzett röntgen-, ultrahang (UH), computertomographiás (CT), mágneses rezonanciás (MR) és izotópos (PET, SPECT) vizsgálatok igazolhatják az áttétek jelenlétét, segítségükkel azok pontos elhelyezkedése és mérete, a környezetükhöz való viszonya is meghatározható.

Részletesen A mellrák diagnózisa

Öröklődhet is

A mellrák kialakulásának kockázatát növelhetik a BRCA1 és BRCA2 génekben előforduló mutációk. Ha a két gén valamelyikének hibás változatát örökli egy nő, a betegség kialakulása idősebb korban körülbelül 80 százalék. Ennek kiderítésére Magyarországon is elérhető a BRCA1 és 2 gén meghatározása vérvételből. A lakossági szűrés nem bevett és etikailag sem elfogadott, de minden indokolt esetben Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozott az egyébként magas önköltségű vizsgálat.

Milyen esetekben érdemes szűrni a génekben előforduló mutációkat?

  • fiatal korban kialakuló emlőrák
  • családban (halmozottan) előforduló emlőrák
  • ismételten jelentkező, a korábban egészséges emlőben kialakuló daganat
  • emlő- és petefészek daganat egyidejű előfordulása
  • emlőrák férfi betegnél

A BRCA-teszt vizsgálat eredménye elővigyázattal értékelendő

  • Nem minden igazolt BRCA mutációval rendelkező, egyébként tényleg egészséges személy esetén alakul ki emlőrák
  • Ha igazolt valakinél a mutáció, ő is csak 50% eséllyel örökítheti tovább
  • Negatív eredmény sem zárja ki, hogy valaha emlőrák alakuljon ki, nem csak ez a mutáció vezethet ugyanis daganathoz

Mit kell tenni, ha az egészséges páciens BRCA pozitív?

A BRCA pozitivitást kiszűrő centrumokban felkészültek arra, hogy megfelelő életmódbeli tanácsokkal is szolgáljanak, (mikor szüljön, meddig szoptasson, hogyan őrizze meg testsúlyát, mozogjon rendszeresen) illetve az alábbiakat is megszervezzék:

  • fiatalabb életkorban megkezdett, gyakori rákszűrésre van szükség
  • a „megelőző” jellegű emlőeltávolításról megoszlanak a vélemények. Nem feltétlenül kerül minden szövet eltávolításra, és nemzetközi vizsgálatokban megelőző emlőeltávolításon túlesett nőknél is alakult ki daganat
  • Megelőző jellegű hormontartalmú kezelés is ismert, elfogadott

Ne ijedjen meg!

Talán nem mindenki által ismert tény, de a korai emlőrák általában jól gyógyítható, és a kombinált kezelés a betegek nagy részének végleges gyógyulását hozza.

Az idő nem nekünk dolgozik

A mellrák a nyirokereken keresztül hajlamos korán áttéteket adni a környező nyirokcsomókba, így hónalji, mellüregi, kulcscsont feletti nyirokcsomókba. A véráram útján az emlőtumor a szóródásra kevésbé hajlamos, előrehaladott esetekben áttétek (metasztázisok) jelenhetnek meg a csontokban, melyek töréseket, csontfájdalmat okoznak, elsősorban a gerinccsigolyák és a bordák területén. A tüdőben elhelyezkedő metasztázisok köhögést, nehezített légzést, a májban lévő áttétek esetleg sárgaságot okozhatnak, ám gyakoribb, hogy jelenlétükre a kivizsgálás folyamán, tünetek hiányában derül fény. Az agyban lévő áttétek olykor epilepsziás görcsökre hasonlító tüneteket válthatnak ki. Megjelenhetnek metasztázisok a mellékvesékben és a petefészkekben is.

A diagnózis lelki oldala

A diagnózissal szembesülni hihetetlenül nehéz, hiszen óriási traumát él meg ilyenkor a beteg. A félelmek, a kiszolgáltatottság érzése eluralkodik, a rák egyet jelent a halállal. A lelki támasznak már a kezdetektől igen fontos szerepe van, mivel a gyógyulást befolyásolja lelki állapotunk is. Nincs két egyforma betegség, és nincs két egyforma kezelési mód. Ezt a betegséget nem kell egyedül végigcsinálni! Nem a gyengeség jele, ha segítséget kérünk.

Tovább A bizonytalansággal járó időszak daganatos megbetegedések esetén

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, újságíró
Lektorálta: Dr. Baki Márta és Dr. Ujj Zsófia

Cikkajánló

A mellrák és típusai

Dr. Kovács Árpád klinikai onkológus, Dr. Kónya Judit családorvos
Mellrák
A mellrák a középkorú nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, ezért fontos a rendszeres önellenőrzés és - különösen 40 éves kor fölött - a szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel. Bár a férfiaknál meglehetősen ritka, nem példa nélküli a melldaganat.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.