• Az aktív életmód jó a rák megelőzésére

        Szerző: Független Hírügynökség

        A fizikailag aktívabb embereknél kevesebb az esély a rákos megbetegedések kialakulására, mint a sokat ülőknél, jelentették ki japán tudósok csütörtökon. A kutatáshoz 80 ezer 45 és 74 év közötti férfit és nőt vizsgáltak meg.

        A végeredmények azt mutatták, hogy a legtöbbet mozgó férfiaknál 13 százalékkal, a nőknél pedig 16 százalékkal csökkent a rák kifejlődésének esélye. A legnagyobb különbség a japán nőknél volt látható, akiknél lényegesen kisebb a gyomorrák esélye, ha rendszeresen mozognak és aktív életet élnek. A férfiaknál a mozgás legjobban a vastagbél-, máj- és hasnyálmirigyrák megelőzésében segít.

        Hirdetés

        Dr Manami Inoue, a National Cancer Centre vezetője azt állítja, hogy "nyugaton már sok kutatást folytattak a szabadidőben végzett mozgás és a rák közötti összefüggésekről, de a mi csaptunk volt az első, amely Japánban kifejezetten azt kutatta, hogy az általános mozgás és a mindennapi munka hatással van-e a rákos megbetegedések kialakulására. "

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Ez a tanulmány nem csak a nyugati lakosságot vizsgálta. "Nagy a különbség pédául az ázsiai és a nyugati nők között. Az ázsiaiak soványabbak, alacsonyabb az úgynevezett BMI-szintjük" - mondta Dr Inoue. A BM-index a testmagasság és a súly közötti arányszámot jelenti. Mindez egyébként valószínűleg hatással van az eredményekre, tette hozzá a kutató.

        "Sokszor keresték már a rák okozóját és a mi kutatásaink azt mutatják, hogy a mozgás hiányának sok köze lehet a betegség kialakulásához" -jelentette ki az orvos.

        (FH)

        Legutóbb frissült: 2008.07.10 15:54
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Tartós fáradtság: ne halogassuk az orvosi kezelést!

        A krónikus fáradtságot gyakran mi okozzuk az életmódunkkal, de van, amikor ez az állapot betegséget jelez. Ha az alábbi tanácsokat megfogadva három hónap után sem érezzük magunkat frissebbnek, akkor érdemes utánajárni, mi okozza a tartós energiahiányt a szervezetben.

        A gyomorégés növeli a rák kockázatát?

        Egy kutatás szerint a gyakori gyomorégés megnöveli a torok- és hangszálgyulladás kockázatát. Dr. Mármarosi István, gasztroenterológus főorvos a reflux kezelési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.

        Kerülje el a hibákat a sportolásban - A mozgásterapeuta tanácsai

        Valójában mennyi és milyen minőségű mozgásra van szükségünk? Mik a leggyakoribb tévhitek a sportokkal kapcsolatban? Melyek a javasolt és nem javasolt sportok gerincproblémák esetén? Most megtudhatja a válaszokat! A 90.9 Jazzy rádiónak a Több mint TestŐr műsorban Feövenyessy Krisztina, a WEBBeteg.hu mozgásterapeuta szakértője adott interjút.

        10 egyszerű tanács a rák megelőzéséhez

        Az alábbiakban közöljük a 10 legfontosabb teendőt, melyet az Amerikai Dietetikusok Szövetsége tett közzé chicagói konferenciáján. Bár a legtöbb tanács közismert, a legtöbben mégsem teszünk meg mindent, hogy csökkentsük a rákos megbetegedés esélyét.

        Civilizációs betegség? A halálos ítélet? - Tévhitek a rákról

        Ma még sokan úgy tekintenek a rákra, hogy egyenlő a halálos ítélettel. A negatív hiedelmek erősebbek, mint a daganatos betegségekkel kapcsolatos tudás. A gyógyuláshoz is hozzájárul, ha a betegséggel kapcsolatos tudásunk nem a tévhitekre épül.

        Növeli-e a rák kockázatát a röntgen és az orvosi képalkotás?

        Mindennap ki vagyunk téve természetes forrásokból származó sugárzásnak (ilyen pl.: a földkéregből származó radon gáz, a Napból, csillagokból és a világűrből jövő kozmikus sugárzás és az ételeink, italaink sugárzása is). Azonban felvetődik a kérdés, hogy a mesterséges sugárzás vajon milyen hatással lehet az egészségünkre.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
        Tartson velünk az emeletre
        A Stannah lépcsőliftek alkalmasak mindenféle lépcső akadálymentesítésére. (x)
        A ginzeng és ginkgó hatása
        Javítja a memóriát és az agyi vérkeringést. Gyógyszer nem csak időseknek. (x)
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetés
      • Szavazás

        Korábbi szavazások