• A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult ismeretterjesztő honlap

        Szerző: MTI

        A rákos áttéteket is okozó endotoxinokról indult tudományos-ismeretterjesztő honlap, az endotoxin.hu oldal a méreganyagról és a gyógymódokról ad információt az érintetteknek - tájékoztatta az MTI-t Mándi László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora.

        Rettegett áttétek

        A rosszindulatú daganatok rosszindulatúsága abban rejlik, hogy nemcsak növekedésre képesek, hanem be tudják szűrni a környező szerveket: sejtjeik a nyirokkeringésbe vagy a véráramba betörve eljuthatnak, s megtapadhatnak helyi vagy távoli nyirokcsomókban, távoli szervekben is, ezzel intézve több fronton agresszív támadást a szervezet ellen. Rettegett áttétek - Hogy működnek a daganatok?>>

        A New Orleans-i Egyetem tudósai felfedezték, hogy az endotoxin is felelős egyes daganatok kialakulásáért és az áttétek képződésért. Eredményüket a neves onkológiai szaklapban, a Cancer Letters áprilisi számában közölték. Mándi László, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora elmondta, hogy az endotoxint (más néven lipopoliszacharid, rövidítve LPS) jelenleg kevesen ismerik annak ellenére, hogy ez volt a 2011-es orvosi Nobel-díj témája.

        A kutató kifejtette: a rosszindulatú betegségben szenvedők jelentős többségénél kialakuló fogyás, étvágytalanság, vérszegénység és a fájdalmakat okozó gyulladásos folyamatok hátterében is az endotoxin áll.

        Az endotoxin a Gram-negatív baktériumok falában található rendkívül mérgező anyag, mely a baktérium pusztulása után fejti ki hatását. (A Gram egy azonosítási módszer, mellyel Gram-pozitív és Gram-negatív csoportra oszthatók a baktériumok.)

        Ilyen mikroorganizmusok többek között az egészséges emberekkel együtt élő bélbaktériumok is, melyek időről időre elpusztulnak, és ekkor sejtfalukból endotoxin szabadul fel - hangsúlyozta a kutató.

        Az endotoxin a szervezet egészére kiterjedő igen súlyos, szeptikus, sokkos állapotot okozhat és többek között a daganatos megbetegedéseknél is szerepet játszik.

        Hirdetés
        A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését

        A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését egy amerikai kutatócsoport szerint, amelynek tagjai a legrangosabb onkológiai szakfolyóirat, az International Journal of Oncology idei első számában közölték megállapításaikat. A C-vitamin hatásos a melanóma és a mellrák ellen.>>

        A Gram-negatív baktériumok a szervezetünkben is megtalálhatók, de fertőzésként is el lehet kapni őket. Ha valakinek az immunrendszere - például daganatos betegség következtében - legyengül, akkor az addig esetleg a szervezetben lévő, de betegséget nem előidéző baktériumok ilyenkor hirtelen patogénné válnak, endotoxinjaik nagyon súlyos, vérmérgezéses állapotot vagy daganatot is tudnak okozni.

        A szakorvos elmondta: ez a méreganyag a véráramba jutva kóros, céltalan immunreakciót vált ki, ami genetikai hajlamtól függően különbözőbetegségek, kórképek megjelenését eredményezi.

        Az endotoxinoknak szerepe van a daganatok áttéteinek képződésénél és a daganatos betegek állapotának rosszabbodásában. "Az ok-okozati összefüggés egy részleteiben már ismert, összetett mikrobiológiai folyamat" - tette hozzá.

        Milyen módon fejti ki hatását a C-vitamin?

        Mándi László évek óta foglakozik daganatkutatással és tumoros betegek megadózisú C-vitamin-terápiájával. "Több kollégámmal együtt azt figyeltük meg, milyen módon fejti ki hatását a C-vitamin.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A megadózisú C-vitamin infúziósan adva a daganatos sejteket pusztítja, az endotoxin okozta kóros immunreakció mértékét csökkentheti, szintén csökkenti a vérmérgezés kockázatát, ugyanakkor az ép sejteket nem károsítja, szemben például a kemoterápiás vagy a citosztatikus, vagyis sejtosztódásgátló szerekkel" - magyarázta Mándi László.

        "Szeretnénk elektronikus hátteret biztosítani az interneten. Magyar kutatók és orvosok együttműködésének köszönhetően május végén indult az endotoxin.hu információs honlap, ahol mindenki számára elérhetővé válnak a legújabb klinikai és kutatási eredmények.

        Az információs honlapon a betegek és az érintettek tudnak kérdéseket feltenni, és ezúton is tudunk nekik segíteni. Rákérdezhetnek például arra, hogy a kialakult rákbetegségnek vagy az addig ismeretlen eredetűnek vélt, autoimmunnak nevezett kórképnek van-e köze az endotoxinhoz" - mondta a kutató.

        (MTI)

        Legutóbb frissült: 2014.05.30 11:17
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Alzheimer-kór kezelése

        Alzheimer-kór kezelése

        Dr. Zsuga Judit

        A nyugodt és stabil otthoni környezet csökkenti a viselkedési zavarokat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Precíziós onkológia: elkerülhetőek a fölösleges kezelések?

        A daganat gyógyításának új ága azt térképezi fel, hogy a páciens számára a nála jelen lévő génhiba alapján mi a legoptimálisabb kezelési stratégia, ráadásul személyre szabottan. De mit érdemes tudni róla? A témában dr. Baki Márta onkológussal beszélgettünk.

        A világossejtes veserák tünetei és kezelése

        A felnőttkori rosszindulatú daganatok 3 százaléka vesedaganat, előfordulási gyakorisága az elmúlt évtizedekben folyamatosan, évi 2-4 százalékkal emelkedik. Ennek 80 százaléka az úgynevezett világossejtes veserák.

        A méhtestrák tünetei, kezelése

        A méhbetegségeket általában olyan állapotok hozzák létre, melyek magas ösztrogén- és alacsony progeszteronszinttel járnak. Ilyenek a petefészek-daganatok, az elhízás, az ovuláció elmaradása, valamint az ún. policisztás ovárium szindróma, de gyakori a változókort megelőző időszakban is.

        A vastag- és végbéldaganatok sugárterápiája

        A sugárterápia nagy energiájú sugarakat (például röntgensugarakat) vagy részecskéket használ a rákos sejtek elpusztítására. Sokkal gyakrabban használják a végbélrák kezelésére, mint vastagbélrák estén. Egyes vastag- és végbélrákos megbetegedéseknél az egyidejűleg alkalmazott kemoterápia hatásosabbá teheti a sugárterápiát. A két kezelés együttesét kemoradioterápiának hívják.

        Familiáris adenomatosus polyposis (FAP) - A vastagbél betegsége

        A familiáris adenomatosus polyposis szindróma a vastagbél olyan ritka, öröklött megbetegedése, amely fokozott kockázatot jelent vastagbélrák kialakulására. A betegség megelőzésére jelenleg sajnos nincs lehetőség, ám a beteget műtéttel meg lehet óvni a súlyosabb következményektől.

        A fej és a nyak daganatai - okok és tünetek

        A fej-nyak daganatai közül a szájüregi és a gégedaganatok a leggyakoribbak, a szájüregi daganatok az összes fej-nyaki daganat közel felét, a gégedaganat egyharmadát teszi ki.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.