Milyen sors vár valakire, ha májrákos?

Rákgyógyítás
megjelent:

Ma a rosszindulatú májdaganatok nagy részét akkor fedezik fel, amikor már jelentős panaszokat okoz, s szétterjedt a rákos folyamat, pedig ekkora már akár évek óta is ott lehetett a daganat a szervezetben.

A közöttünk élő májrákos betegek egy része nem tud a betegségéről, mert még nincsenek tünetei, s valószínűleg túl későn is fog értesülni a bajról. Ezen változtatni kell, s az eszközök is megvannak hozzá - erre hívta fel a figyelmet a civil szervezetek által meghirdetett májrák elleni sajtókampány.

A kocsmák törzsközönségénél sokkal több embert fenyeget a májbetegség, csak hajlamosak vagyunk ezt elbagatellizálni, s azt gondolni, csak a másik ember iszik sokat – fogalmazott dr. Vajer Péter, az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiumának (OCSMK) elnökhelyettese a májrák hazai előfordulásáról tartott budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: egy laborvizsgálat, majd egy egyszerű ultrahangvizsgálat nyomán sokkal hamarabb rá lehetne bukkanni azokra a betegségekre, amelyek akár sokáig lappanghatnak tünet nélkül a szervezetben, s már túl későn okoznak panaszokat, azaz adnak jelt magukról. De nem elég, hogy ezt az orvosok tudják: a pácienseken is múlik, hogy mennyire partnerek saját életük megmentésében, s a háziorvosuknál járva akár önmaguk kezdeményeznek-e kivizsgálást.

Nem mindegy mekkora betegutat kell megtennie az embereknek, amíg eljutnak a megfelelő kivizsgálásokra, majd szükség esetén megkapják a kezeléseket, amelyek megmenthetik, illetve meghosszabbíthatják az életüket – erősítette meg az elhangzottakat prof. dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke. Elmondta: sokkal több májrákos beteget meg lehetne gyógyítani, ha időben kezdenék el a terápiát.

Miért olyan sok a halálos betegség?

A májrákból a végleges gyógyulás nem lehetetlen: ehhez elsősorban az kell, hogy akkor vegyünk észre egy tumort, amikor az sebészi úton teljesen eltávolítható, s még nem adott áttéteket. Ha erre már nincs lehetőség, különféle intervenciós radiológiai technikákkal még mindig lehetséges a májdaganat mechanikai pusztítása. Emellett a gyógyszeres terápia is sokat fejlődött: ma a májrákos betegek már tablettában is hozzájuthatnak a célzott onkológiai kezeléshez, amely révén életkilátásaik javulhatnak – tette hozzá Bodoky György.

A professzor a májrák tragédiájának nevezte, hogy miközben ennél a betegségnél pontosan tudható, hogy a Hepatitis vírusfertőzés vagy az alkohol okozta májcirrózisban szenvedőknél a legnagyobb a valószínűség a májdaganatos betegség megjelenésére, ennek ellenére az esetek jelentős részében túl későn diagnosztizálják a bajt. Ha a rizikócsoportba tartozók eljutnának rendszeres ultrahangvizsgálatra, sokkal kevesebben halnának meg közülük májrákban.

Meddig kapnak gyógyszert a rákbetegek?

Aggodalommal tölt el bennünket a gyógyszerpiac jövője Magyarországon – jelentette ki dr. Gerhard Waltl, a májrák elleni társadalmi kampányt támogató vállalat ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a Széll Kálmán Terv jelentős összegeket von el az egészségügytől, a gyógyszerkasszától – a megszorítások különösen az innovatív készítmények befogadását és felhasználását érintik, jelentős mértékben rontva ezáltal a lakosság gyógyulási esélyeit.

A gyógyszeripar és cégünk is szeretne az egészségügyi ágazatnak és az állami biztosítónak is megbízható partnere lenni. A gyógyszerek ártámogatásának megszerzése érdekében az EU-n belül Magyarországon forgalmazzuk a legalacsonyabb áron a gyógyszereinket és gyakran még ebből az árból is adunk különböző kedvezményeket az OEP-nek. Mindezt tesszük azért, hogy minél több rászoruló minél hamarabb kaphassa meg a terápiás előrelépést nyújtó, új gyógyszereket. Az innovatív gyógyszergyártó vállalatok szerint viszont elérkezett az a pont, amelyen túl a gyógyszerkassza további elvonásai már nem pusztán a gyártók működésére lesznek hatással, hanem veszélybe sodorják a betegek gyógyszerellátásának biztonságát is – fogalmazott a Gerhard Waltl.

Nem elég a kórházban gyógyítani

Nem elég kezelni a betegséget, magával a beteggel is foglalkozni kell. A tudatos beteg jobban gyógyulhat, mert ismeri a lehetőségeket, ismeri a jogait, s tudja hová fordulhat akkor, amikor az egészségügy útvesztőjében elakad. Bár a rákkal mindenkinek a saját harcát kell megvívnia, az országszerte működő betegklubok, sorstársközösségek tagjai jobb esélyekkel indulnak, mert ők mind betegtársaikra, mind az egyesületeket segítő patronáló orvosokra és nővérekre támaszkodhatnak – mondta Bajorné Lobenwein Beáta, a Magyar Rákellenes Liga Rákellenes Általános Szolgálatának vezetője....

A teljes cikket partnerünk, a rakgyogyitas.hu oldalán olvashatja: Milyen sors vár valakire, ha májrákos?

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Baki Márta, onkológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.