A GIST és tünetei, kezelése

A GIST a gasztrointesztinális stróma tumor rövidítése: a kór a gyomor-bélrendszer ritka, rosszindulatú daganata. Többnyire a gyomorban vagy a vékonybélben fejlődik ki, de érintheti az emésztőrendszer más részét is.

A GIST korai szakaszában a kifejlődés helyén marad, ekkor lokalizált, primer daganatról beszélünk. Az esetek többségében a gyomorban alakul ki, kisebb arányban a vékonybélben, olykor a vastag- és a végbél traktusban, még ritkábban a nyelőcsőben. Ugyanakkor az áttétképződés révén a daganat más szervekre, a test más részeire is ráterjedhet, leggyakrabban a májban és a hashártyán képződik metasztázis.

A GIST eredetét, biológiai jellemzőit, szövettani képét és kezelését tekintve is eltér a klasszikus gyomor- és vékonybélráktól (adenokarcinóma), ezért az azoknál ismertetett információk nem érvényesek ezen tumortípusra.

A GIST tünetei

A betegség leggyakrabban általános emésztési panaszokkal jár: ilyen a hasi diszkomfort, étvágytalanság, korai teltségérzet, a fájdalom, a hányinger és hányás, a véres széklet, vagy vér a hányadékban, illetve a fáradékonyság. Ezek a panaszok az emésztőrendszeri daganatokra általánosan jellemző tünetek, nem csak a GIST esetén jelentkezhetnek. A GIST kisebb méret esetén ugyanakkor tünetmentes maradhat, az esetek jelentős részében növekedése lassú, így sokáig nem okoz panaszokat.

A GIST bármely életkorban kialakulhat, de gyermekkorban nagyon ritka.

Hogyan diagnosztizálható a GIST?

A daganat felismerésében a képalkotó vizsgálatok (mellkasröntgen, hasi ultrahang, CT, PET vizsgálat), az endoszkópos vizsgálatok (gyomortükrözés és béltükrözés), valamint labor vizsgálatok (vérkép, máj- és vesefunkció ellenőrzése) játszanak főszerepet, amelyek alapján az orvos klinikai diagnózist képes felállítani.

Mint a tumorgyanúk esetén jellemzően, a GIST diagnózisát ebben az esetben csak szövettani vizsgálat alapján mondhatja ki a patológus, aki különbséget tud tenni a GIST, valamint más emésztőrendszeri tumorok és betegségek között. Míg az emésztőszervi daganatok jellemzően a nyálkahártya hámrétegéből indul ki, a GIST az emésztőszervek falában elhelyezkedő specializált (a tápcsatorna mozgását biztosító, simaizom-eredetű) sejtek rosszindulatú burjánzása. Szövettani jellemzője az is, hogy nincs a nyálkahártyán látható daganatmegelőző állapota.

A legtöbb esetben a GIST-ben egy úgynevezett c-KIT (CD 117) nevű, a sejtműködést és sejtosztódást szabályozó fehérje rendellenes működése mutatható ki. Miközben a normál sejtek élettartama korlátozott, ez a fehérje "folyamatosan bekapcsolt állapotba" kerülve a daganatos sejtek kontrolállatlan burjánzását idézi elő. Kialakulásának mechanizmusa nem teljesen tisztázott, de szerzett génmutáció (KIT, PDGFRA) állhat a hátterében.

A GIST kezelése

Kezelés operábilis esetekben

A gasztrointesztinális stróma tumor elsődleges kezelési módja sebészi, sok esetben a daganat teljes egészében eltávolítható. Teljes sebészeti eltávolítás, kisebb méretű és lassan osztódó tumor esetén a betegség prognózisa, a beteg túlélési esélye kedvező.

Az operáció után az onkológus akkor is szorosan követi a beteg állapotát, ha nem jelentkeznek panaszok, mivel csak így lehet észrevenni azt, ha a daganat - akár évek elteltével - kiújul. Amennyiben ez bekövetkezik, újabb sebészeti beavatkozás és/vagy gyógyszeres kezelés szükségessége merül fel.

Kezelés előrehaladott, áttétes esetekben

Kedvezőtlenebb esetet jelent, ha a GIST mérete jelentősebb, kedvezőtlen lokalizációjú, már áttéteket hozott létre a test különböző részein. Ilyenkor műtéttel ugyan nem lehet eltávolítani a daganat egészét, ám ilyenkor is sor kerülhet műtéti beavatkozásra (ún. palliatív műtétre), mivel a tumor méretének csökkentésével az általa okozott tünetek és panaszok enyhíthetők.

Amennyiben a tumort nem lehet teljesen eltávolítani, áttéteket képzett vagy kiújult, gyógyszeres kezelést alkalmaznak. Az elsődlegesen alkalmazott gyógyszer az imatinib. Ez egy célzott támadáspontú készítmény, amely a rendellenes fehérjét blokkolja, hogy ezáltal megszüntesse a sejtburjánzást, a daganat növekedését. Ellentétben azokkal a gyógyszerekkel, amelyek csak egyenesen a vérkeringésbe jutatava hatásosak (azaz csak injekció, vagy infúzió formájában alkalmazhatók), a GIST kezelésére alkalmazott gyógyszer szájon át bevehető formában is elérhető.

A gyógyszeres kezelés nem mindig hatásos. A daganatos sejtek egy része eleve ellenállhat a kezelésnek (elsődleges rezisztencia), de az ellenállás a kezelés során is bekövetkezhet (másodlagos rezisztencia), amelynek következtében a daganat nem reagál a kezelésre. Ez esetben a kezelőorvos megemeli az alkalmazott gyógyszer napi dózisát, vagy más gyógyszeres kezelés alkalmazását javasolja.

Az elmúlt években tovább bővült a rendelkezésre álló, célzott hatású gyógyszerek listája, mint a sunitinib, regorafenib. Az imatinibre rezisztens jelentős része jól reagál az avapritinib terápiára.

A gyógyszeres kezelés lehetséges mellékhatásai

Az imatinib-kezelés során előfordulhat ödémásodás (szem alatti duzzanat, vagy a láb és a boka duzzanata), hányinger, hányás, hasmenés, izömgörcs, izom-, csont- és ízületi fájdalom, bőrkiütés, gyomor- és bélrendszeri vérzés. A mellékhatások az esetek többségében tüneti kezeléssel enyhíthetők, megszüntethetők.

Feltételezett terhesség, elletve szoptatás alatt a gyógyszer nem szedhető, s a terápia során kerülni kell a teherbe esést.

A GIST terápiájában alkalmazott gyógyszer és egyes más készítmények között kölcsönhatás léphet fel, különösen oda kell figyelni egyes fogamzásgátlókra, paracetamol tartalmú lázcsillapítókra, véralvadásgátlókra, az epilepszia kezelésében használt görcsgátlókra, egyes antibiotikumokra.

A kezelés eredményének értékelése

A terápia során az értékelés egyik fő szempontja a beteg általános állapota, a laboratóriumi leletek alakulása, és a tünetek enyhülése. A másik lényeges értékelési eljárást a rendszeresen megismételt képalkotó vizsgálatok jelentik (ultrahang, CT, szükség esetén PET), amelyek által meg lehet állapítani a tumor kiterjedésének, méretének alakulását.

A kontrollvizsgálatokra jellemzően háromhavonta kerül sor, ám ettől a kezelőorvos a beteg állapotának függvényében el is térhet. Az eredmények alapján a gyógyszeres terápia (alkalmazott készítmények, a korábbi hatóanyagok dózisa) szükség esetén módosítható.