• A stressz és a cukorbetegség

        Dr. Csuth Ágnes
        Szerző: WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos

        A stressz a cukorbetegség egyik rizikófaktora, emellett számos szív- és érrendszeri betegségé is, így ezek együttesen növelik számos betegség - például a szívinfarktus és a stroke - előfordulási gyakoriságát, súlyosbítják azok kimenetelét. A stressz lehet fizikai vagy mentális.

        A cukorbetegséget érintheti oly módon, hogy a megfelelő odafigyelést, kontrollt és gondozást megzavarja, ezekről a figyelmet eltereli, vagy a vércukorszintet direkt is változtathatja.

        A biokémiai háttér

        Stressznek nevezhetjük az olyan fizikai hatásokat, mint a betegségek, sérülések, illetve létezik olyan fogalom, mint a mentális stressz, melybe beletartoznak a párkapcsolati, munkahelyi konfliktusok, az anyagi problémák. A stressz hatására a szervezet válaszakcióba lép, ennek során számos úgynevezett stresszhormon szintje emelkedik, ezek segítik a sejteket a megfelelő energiaellátásban, mely döntően zsírból és szénhidrátból származik, tehát a vércukorszint emelkedik, és normál esetben a glükóz a sejtekbe be is jut.

        Hirdetés

        A cukorbetegek szervezetében ez a stresszválasz nem működik megfelelőn, az inzulin nem képes a sejteket extra energiához juttatni, és a glükóz szintje megemelkedik a vérben. Sokszor a stressz hosszú időn keresztül jelen van, a stresszhormonok ilyenkor sokáig termelődnek, így a folyamat krónikussá válik. A mentális stressz esetén a hormonok felszabadulása gyakorlatilag eredménytelenül történik, hiszen a saját pszichével kell ilyenkor megküzdeni.

        A pszichés háttér

        Ezek mellett a stressz nem megfelelő kezelése is segíti a cukorbetegség kialakulását. Ide tartozik például a „stresszevés”, vagy az, ha a stressz miatt csökken a fizikai aktivitás.

        A megelőzés

        Fontos, hogy a stressz leküzdésében a megfelelő módszert alkalmazzuk, ez kifejezetten a mentális stresszre vonatkozik. A nagyobb fizikai aktivitás, vagy a rendszeres relaxáció hatékony módszert jelenthet. Sok esetben a társas, családi programok segítenek a stressz leküzdésében. Mielőtt a stressz-cukorbetegség-stressz ördögi kör kialakulna, érdemes pszichológus szakember segítségét kikérni a stresszoldásban.

        Olvasson tovább! Tíz tipp diabétesszel élőknek

        Dr. Csuth Ágnes, családorvos

        Forrás: WEBBeteg
        Orvos szakértőnk: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

        Módosítva: 2019.11.02 19:35, Megjelenés: 2017.10.28 09:41
      • Cikkajánló

        Prosztatagyulladás

        Prosztatagyulladás

        Cs. K., fordító

        Milyen tünetei lehetnek? Ha prosztatagyulladásra gyanakszik, keresse fel orvosát!

        HPV elleni oltás fiúknak is

        HPV elleni oltás fiúknak is

        Szponzorált tartalom

        Már a hetedikes fiúk számára is igényelhető az ingyenes HPV elleni védőoltás. (x)

        A diabétesz gyógyszeres kezelése

        A cukorbetegség gyógyszeres kezelését akkor érdemes elkezdeni, ha az életmód-változtatás és az étrendi tanácsok betartása mellett nem következett be javulás a kóros laborértékekben.

        Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról

        Az elmúlt években egyre gyakrabban és egyre fiatalabb életkorban kerül felismerésre az 1-es típusú, köznyelvben fiatalkori, diabetes mellitus. Speciális kérdések merülhetnek fel a betegek ellátását érintően.

        A cukorbetegség vesekárosító hatása

        A cukorbetegség (diabétesz mellitusz) következtében létrejövő, több szervrendszert érintő károsodások éveken, akár évtizedeken keresztül fennálló anyagcserezavar esetén alakulnak ki.

        Hányás, hasmenés cukorbetegeknél - Miért különösen veszélyes?

        Hogyan befolyásolja a hányás és hasmenés a vércukorszintet és a cukorbetegségre szedett gyógyszerek, inzulin hatását? Mit tehet a beteg annak érdekében, hogy elkerülje ezeket a következményeket? Mikor kell orvoshoz fordulnia?

        Hogyan kell kezelni a diabéteszes sebet?

        A cukorbetegség nem csupán az általános egészségre jelenthet veszélyt, hanem a beteg lábára is: akár egy apró vágásnak is végzetes következményei lehetnek. Miért kell jobban odafigyelni egy diabéteszes betegnek a lábápolásra? Hogyan kezelhető a már kialakult seb?

        Diabétesz-szűrés - Kinek, mikor ajánlott ellenőriztetni a vércukorértékeit?

        A cukorbetegség becslések szerint kétszer annyi embert érint Magyarországon, mint amennyi a felismert esetek száma, így az időben történő felismerés érdekében fontos a szűrővizsgálatok elvégzése. Kinek és mikor ajánlott diabétesz-szűrésre látogatnia? Mikor kell megismételni a vizsgálatot? Cikkünkben összefoglaltuk a legfőbb tudnivalókat.

        Hogyan erősíthetik a cukorbetegek az immunrendszerüket?

        A cukorbetegek sokkal hajlamosabbak a test bármely területén kialakuló fertőzésekre, mint a diabéteszben nem szenvedők. Ráadásul a fertőzések nemcsak gyakoribbak, de általában komplikáltabbak és nehezebben kezelhetők náluk. Ez azért van, mert a cukorbetegség befolyásolja az immunrendszert.

        Tíz hasznos tanács diabétesszel élőknek

        A 2-es típusú diabétesz komoly betegség, de megelőzhető, és ha mégis kialakul, karbantartható, sőt korai stádiumban még vissza is fordítható!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.