Hasznos tippek a nyugodt iskolakezdéshez

szerző: Dr. Kocsi Anikó, diabetológus, pszichoterapeuta - Oxygen Medical
megjelent:

Szeptember első napjai még a rutinos iskolások számára is izgalmasak, de azoknak a kicsiknek, akik most kezdik az első osztályt, akár ijesztőek is lehetnek. A szülők azonban kellő felkészüléssel, odafigyeléssel nagyban megkönnyíthetik a nebulók első heteit.

Ideális esetben már a nyár utolsó heteiben érdemes kialakítani egy iskolához szoktató életritmust, hogy ez ne okozzon külön stresszt a kicsiknek - javasolja dr. Kocsi Anikó, pszichoterapeuta.

- Fontos, hogy a korai kelést korai fekvés előzze meg, hiszen az alsó tagozatos gyerekeknek napi 10-12 óra alvásra van még szüksége - természetesen egyéni igénytől függően. Aki nem alussza ki magát, nyilvánvalóan kevésbé tud az új helyzethez alkalmazkodni, kevesebb energiája jut a tanagyag megértésére, vagy éppen az új társakkal való kapcsolatok kialakítására.

Nagyobb gyerekekkel hasznos elbeszélgetni és megegyezésre jutni a hatékony időbeosztásról, ami magában foglalja a tanulással, sporttal, különórákkal, és barátokkal töltött időt. Azonban még egy kiskamasznál sem árt ellenőrizni az alvással töltött órákat, hiszen aki hajnalig ül a számítógépes játékok előtt, az a nyári szünetben legfeljebb délben kel fel, de ez a ritmus nyilvánvalóan nem kivitelezhető iskolaidőben.

Előre megbeszélt, jó terv esetén a gyermek önállóbban intézi feladatait, és akkor is tudni fogja a dolgát, ha a szülő éppen nem elérhető. Így a felnőttnek sem kell folyton ellenőriznie csemetéjét, több idejük marad a más jellegű tevékenységekre, kirándulásra, társasjátékozásra, vagy akár csak egy vacsora melletti beszélgetésre.

Ha ez nem bevett gyakorlat még a családban, szakember segítségével is bele lehet "rázódni" egy újfajta családi kommunikációs stílusba - már néhány konzultáció alatt.

Keltsük fel az érdeklődést!

Sok kisdiákban nyilván van egy kis szorongás az iskolás élettel kapcsolatban, amelyen leginkább a szülő tud segíteni, elsősorban személyes példáján keresztül. Nagyon jó megoldás, ha már nyáron elkezdi mesélni a saját iskolás jó élményeit - remélhetőleg, azért mindenkinek akad ilyen a tarsolyában. Ha másról nem, a barátokkal való megismerkedésről, az új "bandák" kialakulásáról, vagy éppen a kedves tanító néniről szóló elbeszélések bizalmat ébresztenek a gyerekben az új helyzettel kapcsolatban.

Az is hasznos, ha a tankönyvek beszerzése után a gyermek és a szülő együtt lapozzák át a fejezeteket, illusztrációkat. Így egyrészt kicsit képbe kerülnek az új tanévvel kapcsolatban, másrészt szóba lehet hozni, mi érdekli különösen a gyereket, illetve nagyobb iskolásként kiderülhet, mi nem volt világos számára korábban. Nem árt, ha a szülő is érdeklődést mutat azzal a sok újdonsággal kapcsolatban, amit a könyvekben talál, és érezteti a gyerekkel, milyen szerencsés, hogy ilyen sok érdekességről tanulhat, ennyire szép, színes könyvekből.

Tesztek

"Játszani is engedd..."

Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a kisiskolások nem kis felnőttek, hanem még nagyon sokáig gyerekek. Óriási teljesítmény tőlük, hogy alkalmazkodnak a megváltozott követelményekhez, és olyan képességeket fejlesztenek ki magukban, mint az önkontroll, a fegyelem, a megfelelés. Ez pedig éppen elég megterhelő az iskolai idő alatt, így otthon ideális esetben már csak a játékra lehet figyelni.

Az önfeledt játék a gyerekek számára a készségfejlesztés remek eszköze, amire optimális körülmények közt a szabadban, és irányítás nélkül kerül sor. Vagyis ne kényszerítsük a kisdiákokat délután is a lecke fölé, inkább irány a játszótér, a focipálya, vagy éppen az otthoni közös játékok.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy semmiféle követelményt ne állítsunk a gyerek elé, de ne zsúfoljuk tele a napjait különórákkal és edzésekkel. Heti két-három edzés vagy egyéb kedvelt különóra természetesen nem árt, de ne akarjunk egyszerre idegen nyelvet, korcsolyát, zongorát és számítástechnikát tölteni a nebuló fejébe, hiszen így mindenből csak felületes tudása lesz, elfárad, és még az alaptananyagot sem tudja kellőképpen elsajátítani.

Bármilyen hihetetlen is, nem attól lesz okosabb egy iskolás, ha estig ül a "fejtágításokon", hanem ha sokat játszik, mozog a szabad levegőn, ha elegendő mennyiséget alszik, és ha egészségesen táplálkozik. Persze az sem árt, ha alaposan megtanul írni, olvasni és számolni - de ezt már nyugodtan a tanító nénire bízhatjuk.

(Oxygen Medical - Dr. Kocsi Anikó, diabetológus, pszichoterapeuta)

Cikkajánló

Oviból suliba - Felkészülés az iskolakezdésre

Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Iskola
Az óvodalátogatás nemcsak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti.
Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró
WEBBeteg - Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Máténé Áfra Viktória, klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.