A tévénézés hatása - Ez történik a gyerekekkel

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

Vitathatatlan, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, rosszabb az olvasási, matematikai és felfogóképességük, mint kortársaiknak.

Sok szülő azt kérdezi, miért lenne ártalmas a gyermekre nézve, ha sokat néz tévét, akik pedig belátják a televíziózás káros hatásait, nem tudják, mennyi tévézést engedélyezhetnek gyermekeiknek.

Sokan elfelejtik, hogy a gyerekek még nem úgy élik meg, amit a tévében látnak, mint a felnőttek, akik tudják, mi a valóság és egy film közötti különbség, a kisgyerekek még nem értik, hogy a filmben látott emberek csak szerepelnek, valamint az idő- és tér valóságtól való eltérését sem (például egy évnyi történés egy óra alatt játszódik le). Mindezek mellett pedig a tévében látott valós borzalmas események is megrázó hatással vannak rájuk. Ám az, hogy nem értik, mi történik, nem azt jelenti, hogy nem fogják fel és nem próbálják meg feldolgozni a látottakat, sőt egész lényükkel reagálnak rá, izgatottá válnak és az érzelmi káoszt különböző módon igyekeznek feldolgozni. Van, aki agresszíven utánozza, amit látott és van, akinek álmában térnek vissza a félelmetes képek. A felgyülemlett feszültség, félelmek és kételyek, viselkedészavarok kialakulásához vezethetnek.

Miért szeret mégis sok gyerek és kisgyermek tévézni?

A sok csatorna, a színek és a folyton változó képek lekötik a kicsik figyelmét. Sok esetben az unalom az, ami a képernyő elé vonzza a gyerekeket. A szülőknek ehelyett más elfoglaltságot kell biztosítani a gyerekeknek, például szervezzenek szabadidős programot, olvassanak könyvet, írassák be a gyereket valamilyen sportegyesületbe!

A tévézés mellett a gyerekek nem tanulnak eleget, mivel csak egyetlen dolog érdekli őket: a (tévé)nézés. Ám amit a tévében látnak, nem tudják sem megszagolni, sem megízlelni, sem megfogni vagy tapintani.

Minthogy a televízióval beszélgetni sem lehet, a gyermeket a tévénézés nem ösztönzi arra, hogy használja a nyelvet. Ha már a gyermek tévét néz, fontos, hogy szüleivel együtt tegye, hogy utána meg tudják együtt beszélni a látottakat. Nem utolsó sorban a szülők így ellenőrizhetik, mit néz a gyermek.

A reklámok hatása

Az egyes műsorok közötti reklámok is kisebb-nagyobb hatással vannak a gyermekre. Hiszen a reklámokban nem csak babaápoló szereket, bébiruhákat és pelenkát ajánlanak, hanem játékokat, modell alkatú babákat és még számos olyan dolgot, amire a gyermek vágyhat, és lehet, hogy pénztárcánk nem engedi meg, hogy megvásároljuk, valamint sok közülük téves képzeteket kelthet a gyerekekben. Sok reklám azzal hiteget, hogy minden, amiket általuk megpróbálnak eladni, szükséges a mindennapi élethez.

Természetesen vannak játékok, amelyek segítik a gyermek szellemi és lelki fejlődését, de a szülőnek e téren is következetesnek kell lennie, ne ígérjen olyat a gyermeknek, amit nem fog tudni megvenni!

A sokat tévéző gyerekek nem mozognak eleget, a reklámok pedig a nassolnivalók fogyasztására ösztönzik őket. Az elhízás és a sok tévézés közötti összefüggés is tudományosan bizonyított tény.

Mennyit tévézhet a gyerek naponta?

A 0 és 3 év közötti gyerekeknek egyáltalán nem ajánlott a tévénézés. 3 és 5 éves kor között legfeljebb 30 percet, a 6 és 8 év közöttiek maximum 1 órát, 9 és 12 éves kor között pedig nem ajánlott többet tévézni másfél óránál. Közben tartsanak szünetet!

A gyerekszobában nem lehet tévé!

A tananyag megtanulása és a tévénézés között el kell telnie 30 percnek. Ugyanis neurobiológusok felfedezték, hogy a tévézés hatására törlődnek a tanultak és nem raktározódnak a hosszú távú memóriában, mivel a tévében látott képek keltette ingerek túlságosan erősen hatnak a gyerekekre.

Tovább

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító;
kindererziehung.com
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Sport és fájdalomcsillapítók
Sport és fájdalomcsillapítók

A visszaélés a veséket veszélyezteti.

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.