• A nyári táborok, óvodai, bölcsődei ügyeletek nem maradnak el

        Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

        A hazánkat is sújtó koronavírus-világjárvány miatti egészségügyi óvintézkedések alaposan próbára tették március elejétől hazánk minden lakosának a tűrőképességét.

        Az időseket, a krónikus betegeket, a munkájukat elveszítő embereket, a szülőket, a gyermekeket, a diákokat, az érettségizőket, valamint az oktatási, az egészségügyi, a szociális, a hivatali, a kereskedelmi szférában dolgozókat. Nem különben a patikai alkalmazottakat, gyógyszerészeket, a rendőrség, a honvédség, a mentők kötelékébe tartozókat, s különös helytállást kívánt országunk vezetőitől. Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos, az Operatív Törzs tagja a védelmi megszorítások enyhítése, illetve azok feloldása után felhívta a figyelmet arra: Senki nem dőlhet hátra elégedetten! Nem hihetjük azt, hogy a COVID-19-járvány véget ért és a vírus elhagyta Magyarországot vagy bármely más országot a világon. Ezért fokozattan és felelősséggel ügyelni kell továbbra is az eddigi higiénés szabályok maximális betartására, a kézfertőtlenítésre, a 1,5-2 méteres távolság betartására, a szájmaszk viselésére a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben. Különös figyelemmel az oktatási és nevelési intézményekben, a bölcsődékben, a munkahelyeken, a különféle rendezvényeken, a strandokon, a bentlakásos szociális és egészségügyi intézményekben, valamint a kórházakban.  

        Fontos, hogy ha valaki betegséggyanús esetről hall, netán magát érzi betegnek, sürgőséggel fel kell hívnia a háziorvosát s az ő utasítása szerint cselekedni. A koronavírus-járvány elleni küzdelemben fontos lépés lenne a hatékony vakcina kifejlesztése, melyen már több országban dolgoznak.

        A jelenlegi enyhítés annak is köszönhető, hogy itthon időben és fegyelmezetten, szabálykövetően, előrelátóan cselekedett a lakosság a központi szabályokat betartva. Az új, lazább hétköznapi életforma visszatérésével megnyíltak az iskolák, óvodák és a bölcsődék is. Közel három hónap után a legtöbben örömmel fogadták az újratalálkozást társaikkal, nevelőikkel. Erre első sorban akkor került sor, amikor egyes iskolákban – a jogszabályt követő, szervezett rend szerint – már megtartották a ballagásokat és az évzárókat. Ezek is emlékezetesek maradnak másságuk miatt, de a járványügyi helyzetre figyelemmel kellett lenni, így tömeges, nagy létszámú ünnepségeket nem lehetett szervezni. Kisebb csoportokban, osztályonként, lehetőleg a szabadban, rövidített időben megengedett az összejövetel, a bizonyítványosztás.

        Hirdetés

        Köztudott, hogy a nem fővárosi óvodák és bölcsődék május 25-én nyitottak, míg az iskolák június 2-án a kormányzati jogszabályokhoz alkalmazkodva visszatérhettek a normál, mégis sajátos működésükhöz. Az oktatási intézményekben azonban a tanév végéig, június 15-ig érvényben maradt a digitális oktatási rend. A június eleji iskolakapuk nyitása során oktatási céllal találkoztak a tanulók és a pedagógusok, melyet nem lehetett kötelezővé tenni. Azok a gyermekek, akiknek a szülei ezt igényelték, csak egészségesen vihették és vihetik most is csemetéjüket az iskolába, óvodába, bölcsődébe. Kétség esetén, bármilyen betegség tünetét észlelve az adott intézmény vezetője kérhet orvosi vizsgálatot és igazolást a szülőtől gyermeke egészségi állapotáról a közösségben való tartózkodáshoz. Egymásra épp úgy és épp olyan felelősséggel kell vigyázni, mint mindenkinek önmagára.

        Egy háromgyermekes, veseelégtelenségben szenvedő kislányát egyedül nevelő anyuka tapasztalata az online oktatásról

        A koronavírus-világjárvány idején, amikor aktívan zajlott az online oktatás, számos szülő panaszkodott arra, hogy elsős elemista gyermekükkel szinte lehetetlenség távoktatásban elsajátítani a betűtanulást, írást, olvasást. Ez ma már nem is titok, a szülők egymás közt is bátran megbeszélik, hogy a járvány ideje alatt, a négy fal között, szinte minden online órán gyermekük mellett ültek, hogy közösen értelmezzék az újabb és újabb feladatokat, ismereteket, majd elkészítsék a bőséges házi feladatokat – mesélte csöppet sem üdítő élményét K. Ferencné, háromgyermekes édesanya, akinek legkisebb csemetéje négyéves. Egyedülálló szülőként alaposan próbára tette a „karantén” időszak bezártsága, kiszolgáltatottsága, a nagyobbakkal való rendszeres tanulás, a háztartás vezetése, a bevásárlás. Ráadásul az óvoda előtt álló kislánya veseelégtelenségben szenved, így őt a kijárási korlátozás idején is meghatározott időpontokban, alapos higiénés óvintézkedések és szabálykövetés mellett, kezelésekre kellett vinnie. A testvérek ilyenkor egymásra vigyáztak.

        Az ország minden oktatási intézményében, ha elegendő diák jelent meg, felzárkóztatással, fejlesztéssel, korrepetálással töltötték az időt az iskolákban a beosztott pedagógusokkal. Az országos tisztifőorvos ajánlásának megfelelően a szabadban, a friss levegőn ajánlatosabb volt akkor is és most is tartózkodni a csemetékkel. Így a kinti szabadfoglalkozásokat, udvari játékokat, sporttevékenységeket kell előtérbe helyezni. Sajnos ehhez nem mindig „alkalmazkodik” a mostanság gyakorta esős, hűvös nyári időjárás.

        A felsőbb évfolyamosok, gimnazisták, érettségizők hogyan értékelik az online oktatást?

        A felsőbb évfolyamosok és a gimnazisták többsége azt érezte, hogy magukra utalva, az online tanítás keretében, teljességgel megértették a tananyagokat. A koronavírus-járvány miatt azonban egymással is csak online módon tarthatták a kapcsolatot.

        A pedagógusok pedig épp azt mondják, hogy ilyen nehéz, rendszeres, de nem szokványos felkészülést, kontrollt igénylő munkát soha életükben nem végeztek még.

        Az elemistáknál csak az idén érettségiző diákoknak volt nehezebb a helyzetük, de a jól szervezettségnek, felkészítésnek, a szülői támogatásnak köszönhetően, legtöbben nem élték meg tragikusan a különös vizsgázási módot a járvány idején. Legtöbben arról számoltak be, hogy az érettségi vizsgák az oktatási intézményekben jól szervezett, precíz higiénés körülmények között zajlottak. A ballagásokat azonban mindenki a saját fantáziája szerint tette emlékezetessé a gimnáziumokban, mert tömeges rendezvény tartását a hatályos jogszabály a koronavírus-járvány miatt nem tette lehetővé.

        A kiscsoportokra bontás, a zsúfoltság elkerülése, az alapvető higiénés szabályok betartása elengedhetetlen feltétele jelenleg is a közösségi életnek. A gyermekek étkeztetéséről is gondoskodni kell az iskolákban június 26-ig, abban az esetben is, ha csupán erre volt igény, és nem az egész napos benttartózkodásra. Ennek rendjéről az adott intézményvezetők adtak tájékoztatást.

        Az óvintézkedéseket továbbra is be kell tartani!

        A nem fővárosi óvodák és a bölcsődék már május 25-től, a fővárosiak június 2-től fogadhatták a kicsiket, ha a szülők erre igényt tartottak. A kormány ezt sem tette kötelezővé, de a lehetőséget megteremtették, ha a családban 65 éven aluli felnőtt nem tudta vállalni a csemeték ellátását, amíg a szülők dolgoztak. Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos kiemelte: amikor a járványügyi helyzet lehetőséget adott a „lazább”, immár bárkit érintő kimozdulásra az otthonokból, a szülők is szívesen vitték és viszik a szabadba, játszóterekre gyermekeiket. Ezért a veszélyhelyzetet követően a kaland- és sportparkokat, pályákat, játszótereket azok üzemeltetőinek kötelességük az előírás szerint fertőtleníteni, takarítani, ügyelni a higiénés szabályokra. Dr. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra is, hogy a nagyobb létszámú létesítményeket látogatók nehezebben tudják betartani a 1,5-2 méteres távolságot, ezért kell a tisztasági, fertőtlenítési szabályokra ma is fokozott figyelmet fordítani.

        A homokozókban lévő homokot például alaposan meg kell forgatni, és záráskor precízen lefedni. Ebben az esetben a fertőtlenítés nem várható el, mert nem hozná meg a remélt eredményt, ráadásul környezetszennyező is.

        Az óvodákban, a bölcsődékben a gyerekek által használt játékok felületének simának, könnyen tisztíthatónak kell lennie. Éppúgy, mint az asztaloknak, székeknek és az udvari eszközöknek, melyeket meghatározott időnként fertőtleníteni kell tiszta törlővel áttakarítva.

        Az épületeken kívül vagy belül levált vakolatokat, szennyezett falakat, padlózatot szakemberekkel rendbe kell hozatni, illetve ennek meg kellett történnie az intézmények újranyitásakor.

        Minden oktatási, nevelési, bölcsődei, szociális intézményben a mellékhelyiségeket, mosdókat, korlátokat, kilincseket, ajtókat, székeket, asztalokat naponta fertőtleníteni kell.

        A konyhai dolgozóknak maximálisan be kell tartaniuk a legalaposabb higiénés előírásokat, melyek a fertőzésveszély fennállta idején még szigorúbbak, és hatósági ellenőrzésekre is lehet számítani bármely fenti intézményben. Az evőeszközöket, a tányérokat, a tálcákat, a poharakat alaposabban és hatékonyabb mosogatószerrel kell elmosni, folyóvízben öblíteni.

        A bölcsődei és óvodai ágyneműket 60 fokon kell kimosni a járványügyi kockázat csökkentése érdekében. Az egészségmegőrző és prevenciós szabálykövetés leírását megkapták az intézmények. Mintahogyan azokat a folyékony kézmosókat, -fertőtlenítőket, melyeket a megfelelő helyekre, jól láthatóan kell kihelyezni, s azok használatára figyelemfelhívó, egyszerű „üzenetet” kihelyezni a gyermekek és a felnőttek számára is.

        A szülőknek az óvodai és bölcsődei közös helyiségekben, öltözőkben be kell tartaniuk a 1,5–2 méteres távolságot. Tumultus sehol nem alakulhat ki.

        A tanév zárásával, június 16. és 26. között minden iskolának kötelessége megszervezni a gyermekfelügyeletet. Ha vannak olyan települések, ahol nincs iskola vagy óvoda, az önkormányzatnak minden előírt higiénés és egyéb egészségügyi prevenciós szabályt betartva biztosítania kell a gyerekek helyben történő felügyeletét, továbbá az étkeztetését.

        Intézményes felügyelet, nyári táborok

        Novák Katalin családügyi államtitkár tájékoztatása szerint: országszerte az ellátásra jogosult gyermekek mintegy tíz százaléka – 30 ezer óvodás, 4500 bölcsődés – veszi igénybe az intézményes felügyeletet. Ez a szám jóval magasabb, mint a koronavírus-járvány kitörésekor volt, amikor az EMMI adatai szerint napi három–ötezer óvodást jelentettek be az intézményekbe. A magasabb létszám miatt is fontos a gyermekek szempontjából, hogy fokozatosan visszatérhessenek az ügyeletes bölcsődékből a saját intézményeikbe, a megszokott környezetükbe, a már ismert gondozókhoz. A veszélyhelyzet nem múlt el, csak enyhült, és csökkent a beazonosított koronavírusos betegek száma, egyre kevesebben szorulnak kórházi ápolásra és lélegeztetőgépre. Ezzel együtt mindenhol szigorúan be kell tartani a gyermekek, a szülők és a dolgozók egészségének védelmére irányuló szabályokat.

        A nyári táborok nem maradnak el a kialakult helyzet miatt. A korábban megszokott módon lehet táboroztatni idén nyáron is. A napközis Erzsébet-táborok június 29–től indulnak szerte az országban. Ide is kétszer annyian jelentkeztek a diákok, mint tavaly, így most 100 ezer gyermeket fogadnak, adta hírül Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A gyermekeknek a lakóhelyükhöz közel nyújtanak tartalmas kikapcsolódást, sport- és kulturális, szabadidős programokat. Napi négy étkezést is biztosítanak a diákok számára.

        Bármely egyéb táborozás megkezdése előtt kötelező az épületnek, annak környezetének, a belső helyiségeknek, szobáknak, konyháknak, ágyaknak, szekrényeknek, mosdóknak, toaletteknek, zuhanyzóknak, ajtóknak, asztaloknak, konyhai felszereléseknek és berendezéseknek a teljes fertőtlenítése az előírt, egészségre ártalmatlan készítményekkel.

        Az ágyakat kötelező 1,5 méteres védőtávolságban elhelyezni egymástól. A szülők készíthetnek a gyermekeik úti csomagjába kézfertőtlenítőt, zuhanyzáshoz papucsot, igény szerint saját poharat, evőeszközt, WC-papírt, papír zsebkendőt s olyan ruhákat, amit a hűvösebb és a jobb időjárás során felvehet a gyermek. Vannak, akik ragaszkodnak a saját párnájukhoz, lepedőjükhöz, takarójukhoz. Ennek szabályáról időben tájékoztatást kell kérni a tábort vezető tanároktól. Az ilyen jellegű programok során, főszabály szerint, minden nap alaposan ki kell takarítani, fertőtleníti a szobákat, egyéb helyiségeket, továbbá nagy figyelmet kell fordítani a keletkezett szemét, hulladék napi rendszeres ürítésére zárt tasakban, szemeteszsákban.

        A 300 fő feletti táborokban minden esetben kötelező előírás a tábori orvos jelenléte az adott területen. Ha valaki a táborban megbetegszik, elkülönítőben kell vigyázni rá védőfelszerelésben, s azonnal értesíteni kell a tábor orvosát és a szülőket. A védőfelszerelés szabályos meghatározását a tábort szervezőknek pontosítaniuk kell a területileg illetékes tiszti főorvossal.

        Ajánlatos, hogy a szülők mindent pontosan megbeszéljenek gyermekükkel a táborléttel kapcsolatosan,s a kötelező higiénés szabályok betartását illetően, pánikkeltés nélkül, de nem eltitkolva, hogy a koronavírus-járvány még nem szűnt meg, csupán „csendesedett”.

        Forrás: WEBBeteg
        Szerző: Balogh Mária, újságíró

        Módosítva: 2020.06.29 14:35, Megjelenés: 2020.06.29 14:35
      • Cikkajánló

        Koronavírus-járvány

        Koronavírus-járvány

        koronavirus.gov.hu

        Aki légúti tüneteket tapasztal, az ne menjen közösségbe!

        Hemokromatózis

        Hemokromatózis

        Dr. Tomonkó Magdolna

        Milyen típusai vannak ennek a betegségnek, és mik lehetnek ezek tünetei?

        A COVID-19 betegek gyógyulást követő sportolásáról

        Felépülésük után mikortól javasolt újrakezdeni az aktív testedzést a koronavírus fertőzésen igazoltan átesett betegeknek? - erre a kérdésre válaszol az Országos Sportegészségügyi Intézet nemrégiben közzétett ajánlása.

        A koronavírus-járvány és a közösségkezdés gondjai

        Fontos kérdésekre kíván válaszokat adni az első iskolahetek tapasztalatai alapján dr. Bogdányi Katalin, a Normafa gyermekrendelő házi gyermekorvosa.

        Gyermekeinkre leselkedő veszélyek a nyári szünidőben

        Gyermekeink boldogsággal élvezik a nyári vakációt, a jól megérdemelt szabadságukat, csakhogy a szülők többsége nem minden esetben nyugodt, mivel csemetéje felügyelete nehezen megoldható. S mindezek mellett megannyi nyári veszély is leselkedik a gyermekek egészségére, biztonságára.

        A gyermekkori ételallergiáról általánosságban

        A gyermekkori ételallergia hazánkban a gyermekek kb. 7 százalékát érinti. Gyakorisága miatt jelentős, ezért összeszedtük róla a legfontosabb tudnivalókat.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.