• Az altadódal csillapítja a beteg gyerekek fájdalmát egy kutatás szerint

        Szerző: MTI

        Az altatódal csillapítja a beteg gyerekek fájdalmát - derült ki egy londoni kórházban végzett kutatásból.

        Az altatódal nemcsak álomba ringatja a kicsiket, ennél többre is képes: enyhíti a gyermekek szenvedését - írta a The Daily Telegraph a londoni Great Ormond Street Gyermekkórházban végzett kutatást ismertetve, amelynek során közismert angol altatókat énekeltek háromévesnél fiatalabb gyerekeknek, közben mérték a pulzusukat és a fájdalomérzetük változását. A beteg kicsik közt szívátültetésre várók is voltak.

        Ezután a leleteket összehasonlították két másik csoportéval: az egyikben meséltek a gyerekeknek, a másikban magukra hagyták őket. Az összevetésből az derült ki, hogy csak abban a csoportban csökkent a kis betegek pulzusszáma és fájdalomérzete, ahol énekeltek nekik.

        Hirdetés

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        David Hargreaves, a tanulmány egyik szerzője, a Roehamptoni Egyetem kutatója elmondta, az eredmények túlmutatnak azon, amire sok szülő magától ráérzett: a gyermekdalok dúdolása megnyugtatja gyermekeiket. A kutatás kimutatta, a zene hatással van a gyermekek szervezetének működésére is.

        Hangsúlyozta, hogy noha a kutatás még korai szakaszában van, gyakorlati haszna nyilvánvaló. "A zeneterapeuták sokkal olcsóbbak, mint a fájdalomcsillapító gyógyszerek" - magyarázta Hargreaves.

        Tim Griffiths, a Wellcome Trust neurológus szaktanácsadója kommentálta a kutatást. Elmondta, létezik az agynak egy ősi része, mely a zenére adott érzelmi reakcióért felelős. Úgy vélte, ezt a régiót a zene erősebben stimulálja, mint a felolvasás. Ennek következtében csillapodik az izgalmi állapot, ez pedig hatással van a fájdalomra adott válasz intenzitására.

        (MTI, Forás: telegraph.co.uk)

         

        Legutóbb frissült: 2013.10.30 18:37
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi okozhat viszketést?

        Mi okozhat viszketést?

        Dr. Csuth Ágnes

        A tartós viszketés a kellemetlenségen túl további szövődményeket is okozhat.

        Ízületi fájdalmak

        Ízületi fájdalmak

        B. M., szakfordító

        A reuma összefoglaló név, gyulladásos és degeneratív folyamatokat foglal magába.

        Mellkasi fájdalom? Ezek a szükséges vizsgálatok!

        Szorító, szúró vagy bizonytalan fájdalom a mellkasban? Számos betegségre utalhat az ilyen jellegű tünet, amelynek kivizsgálási lehetőségeiről Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.

        Fájó ízületek - Amikor a légkondicionáló a hibás

        A nyári meleg az utóbbi időben akár szeptemberben is meghatározza az időjárást, így egyre tovább működnek a légkondicionáló berendezések. Ezek azonban bizonyos problémákat is okozhatnak, a gyakoribb fej- és torokfájás mellett akár ízületi gyulladást is.

        A derékfájás (lumbágó) - Hogyan előzheti meg és mit tehet ellene?

        A lumbágó, azaz köznapi nevén a derékfájás, a 20-50 éves korosztályban minden harmadik-negyedik embert érintő betegség, ezáltal a leggyakoribb mozgásszervi megbetegedésnek számít.

        Van esély a szürkehályog megelőzésére?

        Lassan, fájdalom nélkül, de jelentősen romlik a látás - ki kívánná ezt magának? A szürkehályog kialakulásával a szemlencse bizonyos fokig vagy teljesen elszürkülhet. Mintha a beteg felvett volna egy piszkos szemüveget. A homályos látás mellett nő a fényérzékenysége is. Lehetséges, hogy bizonyos vitaminok hiánya hozzájárul ehhez? Az okokat és megelőzési lehetőségeket Dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvossal jártuk körbe.

        A helyes testtartás jelentősége: a fájdalom elkerülhető

        Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a gerinc- és mozgásszervi problémák túlnyomó része a helytelen testtartás következtében, az izomegyensúly megbomlása miatt alakul ki.

        Tünetek, amikkel orvoshoz kell fordulni

        Számtalan olyan súlyos vagy nem túl súlyosnak látszó tünettel szembesülhetünk, amelyek megjelenése esetén tanácsos minél hamarabb orvoshoz fordulni. Melyek ezek?

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.