pánikcsata

Szerző: hilda

A BLOG LEÍRÁSA

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Látogatás: 272197 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

IDŐJÁRÁSOK

2008.07.08.

Már csak ez a hét, és jön  HAWAII! - helyett Pécs, egy kis pihenés. Szerintem mindenképpen jó lesz, még akkor is, ha küzdelmes. Kell egy kis elhajlás a mindennapoktól, valami más, ami a monotenitást megszakítja.

A munkahelyen is jól érzékelhetó, hogy itt a nyár, egy kis pangás van.Kevesebb a munkatárs, de szerencsére a munka is. Mintha a betegek is figyelembe vennék,hogy most a  lazítás ideje van, kevesebben fordulnak orvoshoz, van jobb dolguk is.

Pedig én nem bánom, ha sok munka van. Nem  marad anni idó magamra, meg  az önfigyelgetésre.

DÉRY A FÁJDALOMRÓL

2008.07.07.

Nem szeretem különösebben Déryt,de ezt muszáj leírni, annyira szép. S persze közeli. A lelkemhez közeli. Én is ilyen cserebogár pondró vagyok, ahogy vergődök reménytelen helyzetemben, és én is így rázom le fájdalmaim, ha éppen engedékeny formáját éli ügyeletes sorsom.

További szócséplés helyett Hilda á la Déry:

A VIDÁMPARKBAN NEM TÚL VIDÁMAN

2008.07.07.

Ma kaptam egy szabadnapot, amit végre a kislányokkal tölthettem. Utálom, hogy olyan gyorsan szaladnak a napok, és utálom ,hogy nagy részük a sebeim nyalogatásával telik, ahelyett, hogy azzal foglalkoznék többet, ami igazán legfontosabb az életemben: a lányaimmal.

Szóval ma fölkerekedtünk, hogy beteljesítsük azt a vágyukat, amivel már olyan régen nyúznak. Elindultunk a Vidámparkba. Hát, számomra nem volt valami vidám. Az utazás még csak hagyján, viszonylag problémamentesen eltelt. De amint beléptünk a kapun, máris kezdett sok lenni a tülekedés és az emberforgatag. Megbénított az a bizonyos jól ismert érzés, ami valahonnan a gyomor tájékáról indázik elő, és betölti az egész bensőmet. Ettől kezdve nem nagyon emlékszem az eseményekre, mert csak abból álltam ki, hogy nyugtatgattam magam: hé, nincs semmi baj, ne pánikolj.

A görcsös akarás azonban, ahogy ez már lenni szokott, épp a visszájára fordult. Hiába próbáltam bevetni az életmentő fortélyokat: a szódavizet és ez erős cukorkát, csak nem akart enyhülni a félelem. Kénytelen voltam leülni egy kicsit. Ugye, milyen meleg van, anyuci? Persze, kincsem, ez a ronda meleg kikészít, válaszoltam nekik. Mit is mondhattam volna, úgysem értenének semmit, de minek is kéne nekik megérteni ezt a baromságot.

AZ ÍRÁSRÓL

2008.07.06.

Ma már teljesen jól vagyok, szerencsére csak átfutott rajtam valami. Úgy tűnik, életben maradok. Ma reggel már főzni is képes voltam, végre rendeset ehetnek a gyerekek.

Érdekes azért ennek a pánikbaromságnak a természetrajza. Sohasem jelentkezik, ha valami nagyobb baj, érzés, történés van az életemben. Legalábbis nálam így működik. Például a tegnapi rövid ívű betegségem alatt sem éreztem semmi rendelleneset, nem küzdöttem szédüléssel, bizonytalanságokkal, egyebekkel. Az egész szervezetem egy nagy célra összpontosított, a betegség legyőzésére. Ez került fókuszba, eltűnt mellőle minden zavaró mellékzönge.

Na, de nem élhetek úgy, hogy állandóan valami szélsőséges helyzetnek vagy veszélyek tegyem ki magam. Akárhogy szervezem az életem, a hétköznapok kerülnek túlsúlyba.

MÉG LÁZASAN IS

2008.07.05.

Olyan vagyok, mint a jó diák. Kényszert érzek arra, hogy minden nap írjak a blogomba, még akkor is, ha nehézségekbe ütközik. valahogy úgy érzem, cserben hagynám,elárulnám, ha nem látogatnám meg minden nap.

Ilyen voltam gyerekkoromban is. Akkor is írtam naplót, minden áldott nap,pedig akkor már nem volt nagy divat. Én élveztem. Két-három évig jegyezgettem nagy fehér lapjaira kusza életem. Aztán anyukám egy tavaszi nagytakarítás alkalmával elégette.

Ez talán maradandóbb lesz. Amerikában egyébként külön blog-tanfolyamokat is indítanak. Mi a fenének? Írni csak mindenki tud. Pláne meg magáról.

EGY KIS SPIRITIZMUS

2008.07.04.

Tulajdonképpen szeretek álmodni. Szívesen nézem az "előadásokat", és néha kifejezetten bosszant, hogy fel kell kelnem, és lemaradok a darab végéről. A megszakított álmot folytatni, ki tudja miért, kizárólag a rémálmok esetén tudom, a többi történet elsüllyed a semmibe, ha egyszer magára hagyom. Nincs beléjük visszaút.

Néha igazi démonokkal is összehoznak esti elszárnyalásaim, a gonosz megtestesítőjével. Kíváncsi vagyok, vannak-e másnak is ilyen álmai. Ezek olyan  teremtmények, amiknek formája, megjelenése másodlagos, a lényegük a félelmetességükben rejlik. Mindent magukban foglalnak, ami a szennyel, a rosszal, a félelemmel, a sötét erőkkel kapcsolatos. A velük való találkozás végződik mindig csatakos  vagy felordítós ébredéssel.

Ha imádkozol, elszelelnek, mint hajnalban a szellemek.

REGGELI MEGLEPETÉS

2008.07.03.

Ma fura reggelre ébredtem. Virradt már, világos volt, de még nagyon a hajnal kezdete, amikor az ablakon beszűrődött egy hang. Kinéztem, a jászótéren egy lány ringatta magát a hintán, és énekelt. Szépen, tisztán, hangosan. A reggel csendje csak felerősítette a hangokat, és különlegessé is tette az egész jelenetet. Ki lehetett ez a lány? Honnan pottyant oda? MIlyen bánatokat cipelt magával?

Annyira különös volt ez a látvány, hogy megzakkantotta a szokásos reggeli menetet is. Szinte elfelejtettem félni. Ugyanis a reggel az egyik legzűrösebb napszakom. Abban a pillanatban, ahogy kinyitom a szemem, mellémindázik a félelem is, és csendes szorításában azon morfondírozok, hogy fogom kibírni ezt a napot. Ami más normális embernek automatikus és természetes, az nekem gyomorszorító.

Olyan vagyok, mint a színészek. Ők gyakran vallanak arról, hogy több évtizednyi rutin után sem szűnik meg lámpalázuk, de mihelyst kilépnek a világot jelentő deszkákra, megszűnik minden félelmük, meggyógyulnak betegségeikből és elfelejtenek mindent, ami zavaró lehet.

VAKÁCIÓ PÁNIK MÓDRA

2008.07.02.

Amióta elváltunk, a kislányaimmal el-elmegyünk néhány napra valahova a nyári vakáció alatt. Sok időre sem pénzünk, sem lehetőségünk, de ez se rossz.Sőt, titkon arra gondolok, még jó, hogy nem futja hosszabb kiruccanásokra, úgyis csak a baj lenne belőle.

Ezek a kirándulások ugyanis pánik-állapot szempontjából meglehetősen kétes vállalkozások. Iszonyú ingatagsággal, változékonysággal, kiszámíthatatlansággal. Ha éppen kielégító az állapotom, akkor ott kísért a háttérben folyamatosan a démon, ami bármely váratlan pillanatban kész kitörni. Az amúgy is rossz passzban levőséget meg nem kell különösebben ecsetelni.

Voltak egészen kellemes nyaralások, de emlékszem olyanra is,ami maga volt a pokol. Fogalmam sincs, hogy a város, amit néztünk, milyen. Az egész kőszegi kirándulásból csak a lázas és verejtékes küzdelem maradt meg, az állapotok, amikkel viaskodtam. Ahogy elevickéltem egyik utcasaroktól a másikig, vagy egyik kiállítási tárgytól a másikig, azon parázva állandóan, hogy jaj, csak kibírjam, és hogy, istenem, mennyi van még hátra. Úgy hagytam magam mögött a teljesített távokat és a megúszott perceket, mint az üldözött vad támadóit.

NYÁRI MEGSZABADULÁSOK

2008.07.01.

Minden nyár az újrakezdések ideje évtizedes kálváriámban. Mindig ekkor érzek erőt és lehetőséget arra, hogy eldobjam a gyógyszert.Így volt ez akkor is, kilenc évvel ezelőtt, amikor először voltam képes letenni a xanaxot. Akkor azt hittem, hogy örökre.

Azóta tudom, hogy az "örök" az én szótáramban szánalmasan új értelmezést kap.Olyan vagyok, mint a drogosok,akik irtózatos erőfeszítések árán válnak "tisztává", de csak ideig-óráig. Idő kérdése, hogy meddig.MIndegyikük visszazuhan előbb-utóbb.Vagy csak arról van szó, hogy pont akiket én ismerek, pont azok a notórius visszazuhanók, valójában van egy csomó véglegesen megtért? Na, jó, adjunk esélyt a reménynek! Ezért cizelláltabban fogalmazom meg: akikről én tudok, azok egytől egyig visszaestek a nihilbe.

Amikor tehát először éreztem magamban elég erőt a talpon maradáshoz, akkor még együtt volt a család, éppen soros balatoni nyaralásunkat töltöttük. Arra gondoltam, ha most nem teszem meg, sohasem. Itt a nyár, a napfény, a gond nélküliség, a kikapcsolódás.

EGY KIÚT

2008.06.30.

Olvastam egy annyira jót. Levitől, egy orosz pszichiátertől, akinek isteni stílusa és remek ötletei vannak. Egy felismerés, amin érdemes elgondolkozni nekünk, pánikosoknak. Talán ebben rejlik a megoldás, a kiút felszabadító kulcsa.

Annyira jó, hogy ide másolom. Hátha segítséget nyújt egyikünknek.

"Az önszuggesztió a pszichikum szabadságterében működő erő. Nem a semmiből varázsol elő valamit, hanem csupán megnöveli az egyik lehetséges állapot valószínűségét a többinek a rovására. A dolgok belső jelentőségének átrendezőséséről van szó. Így választjuk meg önmagunkat!"