pánikcsata

Szerző: hilda

A BLOG LEÍRÁSA

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Látogatás: 263833 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

PÁNIKSÁGOM HISTÓRIÁJA

2008.06.09.

Azzal a bizonyos könyvvel kéne kezdeni, amiről a múltkor írtam, hogy nekem minden nyavalyás feltételem adott volt ahhoz, hogy megfertőzödjem ezzel a betegséggel. Alapvetően szorongó, parázó alkat voltam, mindenféle frusztráltsággal és kóros önbizalomhiánnyal. Voltak légzési betegségeim, asztmám, köhögési rohamaim, fulladásaim, szénanáthám. Voltak műtéteim, gerinc-és visszér műtét, voltam a halál közelében, tehát szinte minden adott volt, ami a kialakulásához szükségeltetik.


S mindez meg lett spékelve egy rossz házasággal, ahol a földbe döngöltek ("csak" képletesen értendő), ahol durvaság, egzecíroztatás, kötözködés voltak a leggyakoribb megnyilvánulások.


Megvert a férjed?-kérdezte egyszer valaki. Nem,nem vert meg.Egy legyintés volt a válasz, ami arról szólt, hogy akkor mit akarok én, nem tudom, mi az a szenvedés, mi az igazi  terror. Ha még csak meg sem vert, akkor smafu az egész.

SZEMBE KELL NÉZNI

2008.06.09.

Ma arra kért a doki, hogy menjünk végig a betegségemen, próbáljam elmesélni az egyes állomásokat,a főbb gócpontokat. Próbáljam úgy nézni a saját történetemet, mint egy filmet,kivülről és tárgyilagosan, és ragadjam ki belőle azokat az epizódokat, amelyek szerintem fontosak lehetnek.


Mondtam neki, hogy ez nem fpg menni, mert erre egy hét sem lenne elég, nem hogy ez a fél óra, ami a rendelkezésünkre áll. Semmi baj, válaszolta, akkor írjam le ezeket.


Nem tudom, hogy menni fog-e, hosszú oldalakat igényelne, sok-sok időt, és koncentrációt. Abban sem vagyok biztos, hogy szívesen emlékszem vissza, válaszoltam neki.

PÁNIKOS BARÁTOK

2008.06.08.

Van egy pár barátom, aki szintén pánikbeteg. Nem tudom, nekem úgy tűnik, hogy a fél világ az. Vagy csak én mozgok olyan körökben, ahol ez elterjedt dolog?


Sokat beszélgetek velük erről az egészről. Nagyon sok hasonló vonás van közöttünk. Mindannyian ugyanúgy kezdtük. Valami szorongásfélével, aminek nem volt tárgya. Csak úgy jött, szinte a semmiből, szinte a derült égből.


Persze volt mindenkinek "háttere": Egy rossz párkapcsolat, egy őrjöngő férj, egy feleség, aki megcsalta az urát, egy adóssághalmaz, ami rátelepedett tulajdonosára. Na, de ez másoknak is megadatik. Mégsem paráznak be tőle ennyire.

MI KELL A PÁNIKBETEGSÉG MEGSZERZÉSÉHEZ?

2008.06.07.

Pár éve kezembe akadt egy könyv. Akkor már én is átéltem néhány rohamot, kompetens lettem a dologban.


A könyv felsorolt egy tucat  tényezőt, amely erősítheti, determinálhatja a rohamot. Be kellett látnom, hogy klasszikus eset vagyok. Annyira, hogy azon még magam is elcsodálkoztam.


Mi szükségeltetik ahhoz, hogy valaki egy jó kis pánikbetegséget szerezzen? Jó, ha alapvetően szorongó alkat. Oké, ez stimmel.

A DOKINÁL

2008.06.06.

A dokihoz járás és a gyógyszerszedés is elég sporadikus nálam. Szeretnék mind a kettőtől megszabadulni, ezért néha megpróbálkozok az elhagyásukkal, de aztán mindig belekerülök egy olyan kátyúba, ahonnan csak a segítségükkel tudok kikászálódni.


Így van az, hogy hol felbukkanok a doki várótermében, hirtelen és váratlanul, hol hanyagolom őt egy időre. Persze mindig megkapom érte a fejmosást.


Az ideggyógyászat váróterme is megér egy külön misét. Az ember gyanakodva figyeli a másikat, és próbálja megállapítani, hogy vajon az ott üldögélők lelki tusáik mely fázisaiban vannak, csendes őrültek vagy "csak" pánikosok, mint én vagyok. Általában nem szólunk egymáshoz,sőt, a pillantásainkat is kordában tartjuk, nehogy véletlenül összetalálkozzon tekintetünk a másikéval.Félünk azoktól a kis üzenetektől, amik a másik szeméből tükröződve a mieinkre hangolódnának.

MINT A PAPÍRHAJÓ

2008.06.05.

A reggel a legrosszabb. Össze kell szednem magam, valósággal erőt gyűjtenem, hogy elindulhassak otthonról. Úgy készülök rá, mint más egy ejtőernyős ugrásra. Egy depressziós ismerősöm mesélte, hogy ő minden nap "felépíti" magát. Valami ilyesmiről van szó nálam is.


Sokat segítenek a gyerekek. Az a tény, hogy "menni kell, tenni kell." Nincs mese, el kell öket kísérni az iskolába, vásárolni kell, ügyeket intézni. Sokszor arra gondolok, ha ők nem lennének, talán ki sem mozdulnék a négy fal közül.


Az első rosszullét után még sokáig húztam. Nem mentem orvoshoz. Bíztam valamiben, vártam a csodára. Meg hát a szokásos gőg:"nem vagyok én bolond!" Aztán, amikor odáig fokozódott a bajom, hogy  a fal mellett, lapulva tudtam csak közlekedni, folyamatosan csatázva az ájulásingerekkel, akkor feladtam magam.

PANELCIRKUSZ

2008.06.04.

Tegnap este panelcirkusz volt nálunk megint. Ezek családi veszekedések, a keményebbik fajtából. Aki panelházban él, az tudja,miről beszélek.


Ilyenkor veszedelmes hangok szabadulnak el,állati ordítások, vészterhes csapkodások és betondöngetések. Nem is muszáj hallani a szavakat, elég a hangsúlyt és a szitkozódások ütemét.


Nagyon nehezen viselem. Pláne, ha gyerekhang is belesikít. Úgy fülelek, mint a félősek az éjszakai neszekre, azonnal észreveszem és meghallom, ha csetepaté van valahol a falakon túl.

EMLÉKSZEM

2008.06.03.

Emlékszem, amikor anyósom kijelentette egyszer, hogy milyen marhaság a gyermekágyi depresszió, hogy olyan nem létezik,ő már csak tudja,nyafogás az egész. De arra is emlékszem,hogy én meg arra gondoltam, az a marhaság, amit ő mond. Biztos voltam benne, hogy van ilyen betegség, noha ez engem elkerült, hál'istennek.Talán már akkor érzékenységem volt a lelki nyavalyákra.


Pedig az időtájt nem is sejtettem, hogy velem is történhet valami hasonló. Mégis utolért. Pontosan tudom a kezdetét, helyét és idejét egyszerre.


Akkor már megvolt mind a két gyerek. A klinikán dolgoztam, két műszakban. Fáradt voltam mindig. Tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve, hogy munkába léptem, rám telepedett egy ólmos fáradtságérzet, ami soha többé nem enyhült. Rossz házasságban éltem.Ennyi volt a háttér.