pánikcsata

Szerző: hilda

A BLOG LEÍRÁSA

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Látogatás: 268197 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

HA JÖNNE AZ ARANYHAL

2008.06.19.

Nem tudom eldönteni, hogy azért vagyok-e pánikbeteg, mert mindenért szorongok, vagy azért szorongok mindenért, mert pánikbeteg vagyok. Ez a tyúk-tojás probléma persze igazából nem is számít, a tény az tény marad.

Néha az idegeimre megyek saját magamnak is. Ha kifognék egy aranyhalat az Óperenciás tengerből, és megkérdezné, hogy a mi a három kívánságom. nem sokáig haboznék. Azonnal rávágnám, hogy szüntesse meg az összes félelmemet, érezzem végre, mi az, hogy bátorság, és mi az: könnyedén csinálni dolgokat.

Ameddig azonban nem jelentkezik ez a mesés kívánságteljesítőm, addig be kell érnem a magam kreálta  szegényes vigaszokkal. A vicc az, hogy pontosan tudja az ember, hogy mit kéne másképp csinálni, hogy milyennek kéne lennie, tisztában van vele, hogy milyen nagy baromság ez az egész félelem-mizéria, de nem tud tenni ellene.

VAN, AMIT SZERETEK

2008.06.18.

A mostani szorongásom legalább igazi. Meg tudok őrülni arra a gondolatra, hogy beteg a kislányom , és én nem lehetek mellette. Muszáj bejönni dolgozni, nincs mese. Ez az örörkös kettőség, ez a mindenhol megfelelni kötelezőség az agyamra megy.

Ráadásul szörnyú öszvérmegoldások születnek az őrizetére. Mára a szomszéd nénit kértem meg, de ő csak délig vállalta. Most vagy ott hagyom a kicsi hugára, vagy elkéredzkedek.

Ennyi idegeskedés elég is mára. Inkább valami szépre gondolok. A doki annak idején gyakran mondogatta, hogy próbáljam összeírni vagy legalább összegondolni, hogy mik okoznak örömet az életemben. Azért ilyen rengeteg van, számtalan kis apróság.

A POKOL JÓLNEVELTJEI

2008.06.17.

Ma két effektus is megjelent az életemben. Az egyik az "elkiabálási", a másik a "falbarúgási."

Az egyik azt az évszázados népi bölcsességet emeli gyakorlattá, ami úgy szól: "nem szabad elkiabálni semmit!" Nos, én tegnap le mertem írni, hogy egészen jól vagyok. Ez kár volt, mert ma lesújtott a végzetem, néhány rosszullét formájában. "Csak ne bízd el annyira magad!"-figyelmeztetett a maga erőszakos és utálatos módján.

Többször elszédültem, és azt hiszem, csak az erre kiképzett járásmódom  mentett meg a teljes eszméletvesztéstől. Olyan erővel kapaszkodtam lábujjaimmal a talajba, mintha attól függne az életem. Igaz, ilyenkor tényleg el is hiszi az ember, hogy ettől függ az élete.

MÉLYPONTRÓL A GYŐZELEM FELÉ

2008.06.16.

Az utóbbi időben tényleg jobban vagyok, de nem akarom elkiabálni. Viszont nekem is voltak iszonyatos mélypontjaim, akkor például, amikor az oldalamat kellett szorítani az ágyhoz, hogy érezzem magam, hogy tudjam, hogy vagyok, élek.

Vagy akkor, amikor éjszaka felébredtem és fogalmam sem voltam,hol vagyok. Szerettem volna WC-re menni, egy kijáratot keresni a szobán, de csak rámtoluló falakat láttam, amik menthetetlenül rámzuhantak.

Vagy akkor, amikor csak kóvályogtam nap közben is, és alig tudtam elkülöníteni a valóságot attól, ami nem valóág, mert hallucinációim, kezdtek eluralkodni értelmemen.

APRÓSÁGOK, AMIK SEGÍTENEK

2008.06.15.

Aki egy kicsit is megperzselődött a pánikbetegséggel, az már biztosan tartogat a tarsolyában egy-két fortélyt is, amik a "túlélését" biztosítják.

Ezekhez vagy olvasmányai révén jutott hozzá, vagy elég volt a személyes tapasztalat. Esetleg az orvosa adott néhány használható gyakorlati tanácsot.

Minden második ezzel foglalkozó irodalom a légzést ajánlja, vagyis ennek kontrollálását. Nos, a tudatos légzés tényleg nagyon jó dolog,például a jógában. De erre az esetre alkalmatlanok. Legalábbis én így voltam velük. Volt, hogy reggelente papírzacskóba fújással kezdtem a napot, vagy az utcán haladva igyekeztem rettenetesen odafigyelni a légzésemre, ha jött a rosszullét.

ELSŐ SZÁMÚ SEGÍTSÉGEK

2008.06.14.

Vannak olyan ismerőseim, akik azt mondják, rajtam nem is látszik, hogy pánikbeteg vagyok. De mitől látszana? Ami a pánikkal kapcsolataos testi tünet, az mind olyasmi,ami szemmel nem  látható. A szédülés, a gombócok,a feszülések, a görcsök nem nyilatkoznak meg külsőleg.

De azért ezek folyamatosan jelen vannak, és csak abban van különbség, hogy milyen intenzitással. Én is voltam olyan mélyponton, mint sok sorstársam, amikor már sehol sem volt jó, még a lakás egyébként megszokott oltalma sem jelentett már semmit, a falak rámomlottak, és szorítottak. Sírnivalóan összeszorított voltam benn, és szorongnivalóan kitágult, támasz nélküli kinn. Mindenhonnan menekültem, leginkábbb magam elől, amikor már nem is én voltam, csak valami nagy félelem-massza.

Nekem is naponta meg kell küzdenem a pánikjaimmal, csatázom minden nap, csak hol egy könnyű vágta az egész, hol nehéztüzérségű véres küzdelem.

VAN, AKI NEM FÉL

2008.06.13.

Ma beszélgettem egy kedves munkatársammal, aki szintén keresztül ment egy kálvárián, minek következtében neki is voltak olyan lelki bajai, ami hasonlít a pánikbetegséggel jelölt szörnyűségre. Neki azt volt nehéz megemészteni,hogy otthagyta a férje egy fiatalabb nő miatt. Az "emésztés"  a lelkét támadta meg. Csak a négy fal között volt hajlandó lenni, ha mégis menni kellett valamerre, akkor futott oda és vissza, hogy minél előbb az otthonában tudhassa magát.

Azon nem lepődtem meg, hogy egy szerelmi csalódás ilyen lelki csatákat eredményez. Az viszont csodálkozással töltött el, hogy elmondása szerint ő sohasem fél semmitől.

Hogy van ez? Lehet félelem nélkül is valaki pánikbeteg? És egyáltalán: hogy lehet az, hogy ő nem fél. Hát ilyen is van?

A ROSSZ BEFŐTT

2008.06.12.

Azt hiszem, hogy az egész csak egy rossz kondícionálás. Tartósítom a félelemeim. Beföttet csinálok belőlük, mint más a nyár gyümölcseiből.

Persze, ha belegondolok, ez egy nagyon félresikerült hasonlat. Mert van itt mindenféle íz, de hogy édes lenne, mint a cseresznyebefőtt, azt azért nem lehet mondani. Az íz, ami ezt az állapotot kíséri, mindenhez jobban hasonlítható, mint az édeshez. Savanyú, csípős, olykor keserű.És fémes, mint a félelem tipikus ízérzete.Csak az eltevés stimmel.

Érdekes, hogy soha nincs semmi bajom, ha kocsit vezetek, ha beteg valamelyik gyerek, ha valami különleges alkalomra készülök, ha valami váratlan vagy meglepő dolog történik velem, valami nagyon jó, mert ilyen is akad,vagyis minden olyan szituációban, amikor megfeledkezek magamról, amikor az adott helyzet egyszerűen felülírja az egyébként permanensen meglevő szorongásomat, amikor valami kaliberében nagyobb dolog történik velem, mint maga a betegség.

AZ ÉN DÉVA-VÁRAM

2008.06.11.

Elképesztő, ahogy packázik velem ez a nyavalya. Néha egészen jól vagyok. Úgy érzem, minden oké. Váratlanul tör rám a "jóllét", zavarba ejtően,  nem is tudok vele mit kezdeni, mert azért folyamatosan gyanakvó vagyok, várom, mikor csap le rám az újabb roham. Olyan is megtörtént már, hogy elbíztam magam, azt gondoltam, nekem már kutya bajom, amikor aztán mégis csak beüt a krach, egy váratlan tornádó formájában, és elsodor minden addigra felépített reményt. Az "én déva-váram", így nevezem a jelenséget. Fölépítek valami támaszt, valami használhatónak vélt erődítményt magamban, már-már odáig is elérek, hogy elhiszem, és akkor összedől minden, egy durva, erőszakos támadás következtében. Ripityára törik az egész. Az egész addig felépített váram darabjaira hullik szét. Épp mint a balladában:amit rakok délig, lehullik estére, amit rakok este, lehullik reggelre. 

Így volt ez ma is. Egészen prímán éreztem magam. Örültem a napnak, annak, hogy jó bizonyítványa lesz a lányoknak, annak, hogy hamarosam mehetünk nyaralni és ehhe hasonlók. Egy ezoterikus boltban voltam, a ruhák között válogattam és szinte már olyan voltam,  mint a többi normális ember, amikor rám tört a rosszullét. El kezdett zúgni a fülem, olyan erős properrel forgott az agyamban, hogy beleszédültem, és csak nagyfokú koncentrációmnak köszönhettem, hogy nem estem össze.

VÁLÁS UTÁN

2008.06.10.

Amikor először kaptam xanax-ot, próbáltam elrejteni mindenféle helyre. Ennek az lett a vége, hogy vagy nem tudtam hirtelen, hogy hova is dugtam legutóbb, vagy olyan lehetetlen helyet találtam számára, aminek a megközelítése kész tortúrával járt.

Rettegtem attól a lehetőségtől, hogy valaki a családomból felfedezi, nem akartam senkinek sem elmondani a "titkot". Amikor éppen el kellett számolni az időmmel,akkor mindig azt hazudtam, hogy a fogorvoshoz megyek. Szerintem nem létezik annyi lyukas fog, amennyit én betömettem abban az időszakban, de hál'isten, senki sem fogott gyanút.

A volt férjem még most sem tud a kálváriámról. Igazából még nem is váltunk el.Csak elszeparálódtunk egymástól. Ami azért már egy fokkal jobb, mint a hajdani összezártság. Amikor a "vagyont" szétosztottuk (ami kissé nagyképű kifejezés, tekintve, hogy azt az egy szem lakásunkat takarja, amit nagy nehézségek árán tudtunk csak eladni), kétfelé mentünk. Sikerült tizenkét millióért kiárusítani otthonunkat. Én kaptam belőle hét milliót, ő ötöt. Mi elköltöztünk egy kisebb alapterületű és rezsijű lakásba, a különbözetre kölcsönt felvéve. Ő viszont az albérletet választotta, mondván, hogy ennyi pénzből csak egy kutyaólra futná.