pánikcsata

Szerző: hilda

A BLOG LEÍRÁSA

Manapság "divatos" lett a pánikbetegség.Sokkal többen szenvednek tőle, mint amennyien beszélnek róla. A kibeszélés, a sorstárskeresés viszonylag egyszerű alternatívája a terápiának.

Látogatás: 268187 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

VASÁRNAPI ÖNGYILKOSSÁG

2008.06.29.

A tegnapi estét sikeresen megúsztam. Igazából kétszer kerültem krízis közeli helyzetbe. Egyszer, amikor még várakoztunk az ifjú párra, a házasságkötő terem előtt. Egyszerűen nem bírom a várakozást. Akkor éreztem, hogy kezdődik a kötélszakadás, bevetettem  mindent, amit évtizedes gyakorlatom alatt megtanultam.Végül már nem is a rohamtól remegtem, hanem az erőfeszítéstől.

Másodszorra meg a kaja alatt éreztem egy jelentős lezuhanást. Ez is gyakran megtörténik velem. Az egyik pillanatról a másikra émelyegni kezdek, megemészthetetlenek tűnik az éppen számban csócsált falat. Ilyenkor nincs mit tenni, abba kell hagyni az evést. Legalább ettől a vacsorától nem híztam. Ez is valami.

SZOMBATI ESKÜVŐ

2008.06.28.

A szombatokat szeretem. Akkor jótékonyan körülölel az otthon biztonsága. Ilyenkor nem kell sehova sem menni, sehova sem  sietni.A kislányok békésen játszanak a kis szobában, én meg főzőcskézek, vagy másképp házimunkálkodok.

Csak ritkán szakítja meg ezt a (látszólagos) idillt egy-egy kis megszédülés, elbizonytalanodás, néha szívszorítás. Igazából nem komolyak, csak arra jók, hogy figyelmeztessenek, itt vannak, nem hagynak menekülni, csak egy kis szabadságot engedélyeztek nagy kegyesen. Arra jók, hogy tudatosítsam: még most sem vagyok 100 %-os, és ne  is reménykedjek, hogy az leszek.

A mai nap mégsem szokványos, mert egy esküvőre vagyunk hivatalosak. Ez kissé feszültté tesz,e miatt oda a szombatok hagyományos nyugalma. Tartok attól, hogyan állom ki ezt a próbát.

A ZSIGEREK GONOSZKODÁSA

2008.06.27.

Én nem tudom, hogy van ez, de ma is összetalálkoztam egy régi osztálytársammal, akivel -mit ad isten-megint a pánikbetegséget érintettünk. Nekem néha az az érzésem, hogy az egész világ pánikos, hogy minden második vagy legalábbis minden második valakije az.Vagy csak én fókuszálok túlzottan erre a témára? Ennyire működik nálam a koktélparti-effektus?

Fogalmam sincs, de az biztos, hogy három beszélgetésből kettő mindig ide lyukad ki. Szóval ez a csaj mesélni kezdett egy unokahúgáról, aki az idegeire megy a "kényeskedésével", a "látványrosszulléteivel, ahogy ő mondta. Szerint az ég adta világon semmi baja nincs a huginak, túl jól megy neki a dolga, az ártott meg neki, és a szédülgetése, meg at utcától való irtózások csak az ő exhibicionizmusának a megnyilvánulásai-legalábbis a volt osztálytársam interpretálásában.

Azaz ő is azoknak a táborát gazdagította, akik úri humbuknak tartják ezt a dolgot, semmiképp sem betegségnek. Az a baj, kedves kételkedők, hogy annak, aki nem hiszi, aki nemtapasztalja, annak nem is tudom bebizonyítani, hogy márpedig ez egy létező, élő és lüktető dolog.

MIBEN EGYEZÜNK?

2008.06.26.

Érdekes lenne összeterelni a világ össze pánikbetegét, és alaposan kifaggatni az életükről. Vajon hány közös vonás lenne bennük? Lenne-e olyan momentum, ami mindegyiknél, kivétel nélkül meglenne? Ami mindenkiben közös?

Valószínű, nincs ilyen. Mint ahogy elég nagy variabilitást mutatnak a betegség megnyilatkozásai, úgy a hozzá vezető út is elég sokszínű lehet.

"Csak" egy rossz élet, egy örökös egzisztenciális pánikolás nem alapja a pánikbetegségnek. Hisz ott van a rengeteg sztár a művészvilágból, akiknek ilyen jellegű gondjaik nincsenek, mégis bevallottan húzzak ugyanazt az igát, mint sok pénztelen sorstársuk.

MINT A FRONTVONAL KATONÁI

2008.06.25.

Utálom a közösségi programokat. Ezért egy évzáró vagy évnyitó a halálom. Egyrészt azért, mert az álldogálás, várakozás eleve az a tevékenység, ami melegágya a pánikos megnyilvánulásoknak.

Másrészt az alapból és aktívan meglevő agorafóbiának sem kedveznek az ilyen esetek. Nem is lenne baj ezzel. A számomra kritikus helyzeteket egyszerűen kiiktatom, legfeljebb szegényebb leszek egy koncerttel, egy tüzijátékkal, egy fevonulással. Annyi baj legyen.

Szerencsére a mozit és a színházat egészen jól tudom tolerálni. Talán a ránk boruló jótékony sötétség, vagy a hely varázsa teszi, nem tudom, de nincs különösebb problémám. Persze, csak némi akklimatizálódás után. Minél jobb az előadás, annál gyorsabban történik a belefelejtkezés.

A GYEREKEKNEK TABU

2008.06.24.

Munkából jövet gyakran hallgatok rádiót. Figyelemelterelésre kiváló eszköz. Amikor rosszabb állapotban vagyok, akkor csak zenét tudok befogadni, abból is a pörgősebbet, ha viszont kicsit jobban érzem magam, akkor bármire vevő vagyok.

Így volt szerencsém délután hallgatni egy riportot egy humoristáról, aki mániás depressziós. Nagyon érdekes volt, kár, hogy csak a beszélgetés közepén kapcsolódtam be. Arról  mesélt, hogy sokszor mély depresszióban írja a humoreszkjeit, ami kissé paradox dolog, ha jól belegondolunk. Azt is mondta, hogy ez a betegség gyógyíthatatlan, főleg, ha -ahogy ő is- későn, ötven körül "kapja" az ember. Állítólag addig nem volt különösebb tünete, viszont tény, hogy genetikailag hajlamosított volt, tekintve, hogy az egész család küzdött valami komoly pszichés problémával.

Talán a pánikbetegség esetén is sokkal nagyobb szerepe van a genetikai kódnak, mint gondolnánk, vagy mint amilyen figyelmet kap ez mostanság. Ahogy rólam sem tudják a gyerekeim és a volt férjem sem, hogy milyen betegségben szenvedek, úgy akár az én anyám, vagy bármelyik felmenőm is végigjárhatta a pokol jól ismert bugyrait.

KÁNIKULÁBAN

2008.06.23.

Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Mármint a meleghez való gyötrő viszonyommal. A pánikbetegek népes társadalmában szignifikánsan többségben lehetnek azok, akik szenvednek ettől.

A hőségben különös előszerettel burjánzanak a pánik rejtett csírái is. Az az ember, aki a mindennapi életben is gyakrabban van rosszul, mint egy normális embertársa- nem számíthat semmi jóra a nyári kánikula idején. Ha csak nem tengerparta vagy más hűsítő vízpartra veti jó sorsa.Mert a betonban szinte tutira vehető a csatározások ugrásszerű megnövekedése.

Nem elég, hogy amúgy is, alapból szédeleg az ember, jön egy ilyen őrült nyár, amit legalábbis rebesgetnek a meterológusok. Igaz, én nem panaszkodhatok, mert mind a lakásunk, mind a dolgozónk jó klímájú, nincs szükség semmiféle készülékre ahhoz, hogy elviselhető hőmérsékletet varázsoljunk.

MEGTANULTAM PÁNIKUL

2008.06.22.

Megtanultam pánikul. Azt hiszem, ez a leghelyesebb és legegyszerűbb kifejezése ennek az állapotnak. Az ember olyan sokszor gyakorolja a pánikos lét különféle megnyilvánulásait, hogy rutinná válik számára, bármikor képes előidézni és alkalmazni.

Mint a jó diák az iskolában, aki addig bifláz egy szöveget, amíg sajátjává nem válik, és ettől a pillanattól kezdve képes bármikor felidézni, ha akarja: órán, szünetben, két tanulás között. Sőt, egy idő után akkor is előindázhat ez a bizonyos jól bevésett idézet, amikor nem is hívja: egyszercsak megcsendül benne, amikor a buszon utazik, vagy várakozik valamire.

S ha ez így van, akkor mégiscsak igaza van annak a barátomnak, akinek a véleményét legutóbb még hárítottam és semmiképp sem akartam elismerni, hogy ti. aki egyszer már "belekóstolt" a pánikbetegségbe, az ízlelgeti  egészen a haláláig, és csak a reménye marad meg ebben a nagy nihilben, egy ócska kis szalmaszálként. Ebbe aztán úgy kapaszkodhat, ahogy aktuális kiszolgáltatottsága megkívánja, mert ez a remény arról szól, hogy lehet rossz, lehet rosszabb, sőt akár jobb is, de jó és tökéletes soha.

EGY FECSKE ÜRÜGYÉN

2008.06.21.

Tegnap a labor ajtaján berepült egy fecske. Egy földszintes épületben vagyunk, nagy melegek idején nyitott ajtóval. Az eresz alatt gyakran fészkelnek nálunk fecskék, ami jó jel. Nem csak azért, mert úgy általában kellemes látni és hallani őket, hanem azért is, mert állítólag olyan helyeken telepednek meg ezek a kis madárkák, ahol kedvezőek a térerők és nincs káros sugárzás.

Szóval egy kis fecske megint betévedt, és az istennek sem talált vissza. Folyton neki lendült a fénynek, ami történetesen egy hatalmas teraszablakon áramlott be.Neki a fénynek. És neki az ablaknak.Teljes gőzzel. Aztán megijedt a történtektől. Nem értette mi van, hova került ő tulajdonképpen, és miért nem talál vissza az övéihez. Szánandóan riadt volt és végtelenül magányos. Aztán még próbálkozott vagy kétszer. Az utolsó nekifutásnál már meg is szédült, még tanácstalanabbá vált, mint annak előtte.

Naná, hogy rögtön analógiát gyártottam. Ez már sport nálam. Azonnal párhuzamokat vonok, ha embert, állatot látok kiszolgáltatottan .

EGY SZKEPTIKUS ISMERŐS

2008.06.20.

Tegnap, amikor hazafelé baktattam, összetalálkoztam egy ismerősömmel. Régen találkoztunk már, pár éve együtt jártunk egy tanfolyamra. Valahogy szóba kerültek a betegségek és ennek kapcsán teljesen véletlenül a pánikbetegség. Ő természetesen nem tud az én mizériámról, s arról sem, hogy blogot írok ezzel kapcsolatban.

MInden esetre hosszasan beszélt arról, hogy nem tudja megérteni az ilyen embereket, el nem tudja képzelni, hogy lehet valaki "csak úgy " rosszul.Akkor nem válaszoltam neki, hagytam, hogy kifejtse véleményét, és továbbálltam.

Aztán arra gondoltam, hogy talán nem is várható el senkitől, aki nem járt még hasonló cipőben, hogy bármiféle empátiát is tanúsítson ebben az irányban.