Hajnal Leszbosz szigetén

-Hol vagy?...

...Félig-alvó angyalarcával, ártatlan kék szemével-mint aki nagyon sokáig nézi az eget, olyan volt ez a szempár-selymes szőke hajával a Kislány a labirintus közepén állt.Apró volt a keze, és puha, a körmei jegeslilák a hidegtől.

Depressziország titokzatos királynője, Zanami...lábaid előtt heverek újból, megigéztél sima csípőd ringásával, sötét szemedbe néztem, és nem eresztettél...álom ringatózott tekintetedben, határtalan-végtelen, pillantásodtól megfagytam, de ez jó...

Már azt hittem, kegyes leszel hozzám, s elengedsz-félig lekerült kezemről a bilincs...disszidálni akartam, a határ felé rohanva aztán a fagyos földre buktam, és megint a mocsokban hempergek...messze van az ég

Ui.:nem érdemlem ugyan, de akarom, hogy tudjatok róla: valószínűleg megmentettétek az életemet--------

Úgy szeretném megköszönni mindannyiótoknak, hogy így aggódtok értem.De még írni is nehezemre esik,minden betű, szó az ellenségem, pont az, ami azelőtt éltetett...de megígérem, ha jobban leszek, majd írok erről egy karcolatot, vagy valamit, amit elvárnak/elvártok...Megdöbbentő(vagy nem megdöbbentő)módon Zanami látta-így ismeretlenül is-hogy mennyire mélyen vagyok...de hiszen te pszichiátriai szakápoló vagy, ugye? Úgy gondolom, jó vagy a szakmádban.

Az a kurva szar benne, hogy nem akarom sajnáltatni magam, ehhez büszke vagyok. Viszont segítség kell...valamelyik szombaton 16 Frontinnal a gyomromban nekivágtam Pestnek, a barátaim vártak odafönn...elmentünk egy helyre...elképesztő, mi van a mi világunkban...ezt nem akarom.

Kedves Zanami és Seagull!

Azt hiszem, olyan mélyen vagyok, hogy segítségre van szükségem. Napi 10-15 db 0.5-ös Frontin talán már túlzás, nem?

-Kovácsné Kiss Erik!...Kovácsné Kiss Erik!!!Tegye fel a kezét Kovácsné Kiss Erik!...-Az idegenvezető hölgy szórakozott pillantásokkal nézett körbe  a zsúfolt buszon. Az sem zavarta, hogy az utasok-köztük mi is-egymásnak dőlve fuldokoltak a nevetéstől.-Hát ha nincsen itt...akkor talán induljunk...Halló!Halló!!-kopogtatta meg a mikrofont, majd a füléhez emelte, mintha mobil lenne.Akkor már végképp nem tudtuk hova tenni a dolgot...

-Nem azt mondta az előbb, hogy a buszon sem alkoholt fogyasztani, sem füvezni nem lehet? -kérdezte tőlem kedvesem, könnyeit törölgetve- És hogy áll a helyzet az idegenvezetőnkkel?...

Tegnap délelőtt izgatott kopogtatás hallatszott a rendelő ajtaján.Két asszony volt az, az ebédünket hozták.Meglepődve bámultunk rájuk Dokival.

-Hatalmas baleset volt, nem hallotta, doktor úr?Két autó frontálisan ütközött, mentőhelikopterek is jöttek...az ebédesek nem tudták idáig hozni az ebédet, ezért vagyunk mi itt.-Megdöbbenve köszöntük meg. Bementem,de odakint még izgatott pusmogás hallatszott jó ideig.Szinte érezni lehetett az összefogás melegét a levegőben...Arra gondoltam, milyen jó emberek vagyunk,mi, magyarok.Ha arról van szó, segítünk a szomszédnak, vigyázunk a gyerekre, a nagypapára...az utolsónkat is odaadjuk,a koldusnak az utcán, az anyánknak, a barátunknak...ha főzőcskézünk, szívesen viszünk át a szomszédba is.Próbálunk nem törődni a válsággal, talán még jobban összefogva csendesen harcolunk a szegénység ellen...Sokan talán az ellenkezőjét állítják,de én meg vagyok győződve róla, hogy ilyenek vagyunk-hisz nap mint nap látom...

-Ez egy üres szék. A széken Ti ültök-képzeletben.-A csoportvezető pszichológus sokat sejtető mosollyal járt körbe a teremben.-Álljatok a saját hátatok mögé, és egy általatok fontosnak tartott személy nevében beszéljetek magatokról...

-Ila anyja  vagyok, a lányom  kissé türelmetlen, de nagyon szereti a munkáját és a családját...

Aunnye!

Ez sok(k)volt.Az utóbbi pár nap nem volt éppen idillinek nevezhető. Ám Terézanyu kitart és küzd!

Az Angyal nesztelenül lépkedett a levendulaillatú,lágy hóesésben.

Kitárta a karját, felnevetett, maga sem tudta, miért.Magához tudta volna ölelni a világot.Ebben az ölelésben benne volt minden keserűsége, fájdalma, ám tudta: mennél jobban fáj, annál jobban ki kell tárja a szívét...Hirtelen mindent látott, apró mozaikdarabok fúródtak a szívébe-