Hajnal Leszbosz szigetén

Tegnap fölhívtam jóanyámat, hogy megkérdezzem, ugyan mik az én hibáim.Elkezdte sorolni, én meg csak néztem ki a fejemből...azt mondta(ezeket elismerem)hogy hirtelenharagú vagyok, türelmetlen(ezt pedig nem) hogy kissé anyagias.

Szerintem ebben a mai világban(hú, de bölcs lettem hirtelen és vén:)))előny,hogy az ember be tudja osztani azt a keveset,ami van néki.

Azt hiszem,elkezdtem egy virtuális világban élni.

Történnek dolgok,nap mint nap, ezek átmennek az agyam-szívem-lelkem szűrőjén, és így lepasszírozva(mint a paradicsomlé:))kerülnek "papírra", jobban mondva a számítógép képernyőjére.Nem tudom, jó úton haladok-e.Sosem gondoltam volna, de a blogírás olyan-virtuális-menedék lett nekem, ahova majd'mindennap visszahúzódhatok...ezzel szerintem az a gond, hogy nem élem az életet, csak a fejemben.Kezdem megérteni a chat, blog, -egyéb függőket...

-Ez a tied.Ne haragudj, hogy a névnapodon nem tudtalak felköszönteni...-mondta tegnap Kedves szerényen,miután szememet befogva bevezetett a szobánkba.

A számítógépasztalon mélyvörös-bársonyos szirmú rózsa illatozott, cserépben.

Hétfő reggel van, álmosan bizsergető meleg tenyerem alatt a radiátor a rendelőben, ahogy hozzádőlök.A vérvételeseket várom, jönnek is módjával, szép lassan csorognak befelé, távoli tanyákról, kérges kezek húzzák föl viseltes ruháikat...árulkodnak ezek a ruhák: szebb időkről, jobb időkről, magáról az emberről...Mindenkivel viccelődök, próbálom oldani a feszültséget, amit nálunk ugyan nem nagyon érezhetnek, de hát én ezen az oldalon állok, ők pedig amazon..

Zavart fiatalember lép be az ajtón, mondja, hogy elvesztette a beutalót, mit tegyen...Kellemetlen, válaszolom szórakozottan, de van megoldás-mosolygok-írok egy másikat.

A Lány ütött először.

Péntek este volt. A háború látszólag elcsendesedett, a fehér zászló ott lobogott mindkettőjük kezében.Óvatosan közelítettek egymáshoz....mindketten elmondták, hogy szeretik a másikat, és mindketten máshogy akarták szeretni a másikat, mint ahogy az szerette volna.

Alig múltam 23, amikor az egyik legjobb barátnőm kiment Izraelbe dolgozni.Egy évre, egy kibucba.Gyönyörű, illatos leveleket küldött, a magyar címzés mellé mindig odaírta héberül is a nevem. Titokzatos cirádák sejlettek fel a halványkék, márványos rózsaszín, hosszúkás borítékokon...

Egyik levelében-addig mindig csak a szállásról, a munkáról, a társakról írt-csak ennyit küldött: "Itt mindig jó meleg van, drága barátném, de én valamiért mindig fázom."Elképzeltem őt a gyönyörű , forró izraeli lankákon, vagy ahogy avokádókrémet készít, és belülről  fázik. És megértettem.

Zöld az erdő, zöld a hegy is

A szerencse jön is, megy is

Nem tudom, egyes emberek miért nem látják be, hogy a (párjukkal eltöltött, Zoe:))éjszaka jelentősen javít  mind az élet-, mind a kapcsolatminőségen:))

Ettől függetlenül lehetne több!!!!!

Nem adom fel, mert szeretlek.Ez az igazság.

A fenébe!Ez az én  blogom, nem fogom azt írni, amit elvártok tőlem, csak mert olvassátok!Az előző bejegyzésemben egyetlen őszinte mondat volt---

Elegem van!