• Hajnal Leszbosz szigetén

        Angeleyes blogja

        Tudtam!Mindig is TUDTAM, hogy léteznek más idősíkok, dimenziók!

        Tegnap az a szerencsés-vagy szerencsétlen?-helyzet állt elő, hogy Kölyök és Hercegnő magukra maradtak, miközben én hajnalban eltávoztam kedvenc munkahelyemre(na nem mintha több lenne...)Kölyöknek értekezlet az iskolában, Hercegnőm munkát keres bőszen...Kettőjük kapcsolata némileg borsos-paprikás jelleggel bír-ebből Drágám része a "borsos-paprikás", Kölyöké a "jelleg"...

        Mire hazaértem, kedvesem közölte, hogy Kölyök lassú, bamba, és "mintha nem is ebben a világban élne"- fitos orrát mindehhez bosszúsan fintorgatta...A szitu a következő volt:A Szent Család-melynek harmadik tagja BNO-kódokat bújt, kötözött, zsémbes öregasszonyokat csillapított, kerek hátsókba döfött hatalmas injekcióstűket,receptet írt, jogszabályt értelmezett stb.stb.stb.-gyrost ebédelt, melynek földi maradványait közös otthonunkba szállították együttes erővel...

        Kölyök-ahelyett, hogy rendeltetési helyére, a hűtőbe tette volna a maradékot, Hercegnő elmondása szerint VÉGIGCSORGATTA  a gyros levét a lakáson, s amikor kedvesem szólt neki, csak nézett:"jé, ez folyik, de tényleg, nahát!"Majd mátrixos lassúsággal, és mátrixos testhelyzetet fölvéve az előszobaszekrényhez úszott-ám addigra drágám már rendezte a "helyzet derivációs szigmatúráját", és a gyros viharos gyorsasággal Kölök orra előtt a kukában landolt.

        Hogy ezek mindig, mindenen veszekednek...gondoltam. Én nem bosszankodtam.

        Még emlékszem ugyanis a saját 10 éves kori énemre...Elvarázsolt gyerek voltam, molnármónival minden délután a játszótéren kötöttünk ki-a mászóka pillanatok alatt űrhajóvá avanzsált, körülöttünk süvített a marsi homok, az égre jelet írtak a suttogó csillagok, és én hittem, elhittem, hogy létezik a jövő, varázslatok igenis vannak, és a világegyetem arra vár, hogy felfedezzem...

        A mászóka tetejéről boldogan üvöltöttem, hogy "előre, az ismeretlenbe!"molnármóni szalutált maszatos barna kis kezével, és már száguldottunk is...

        Egy nap pedig---

        A folyó  időtlenül csillogott, gyöngyös pára gomolygott rezzenetlen tükre felett...Hajnal négy óra lehetett-valami feszítő-boldog idegességgel pattant ki a szemem, szívem hevesen dobogott, szinte éreztem fülemben vad, doboló suhanását.

        Hallottam. Hívtak, a messzi távolból, ők- boldogságom időtlen forrásai- a Százholdas Pagonyból Micimackó, Malacka, szomorú, szürke Füles, na és Róbert Gida...Lecsúsztam az ágyról, éreztem, mennem kell, nem tudom, hová, de meg kell keresnem, nem tudom, mit,de meg kell találnom...

        Egy szál pizsamában lesurrantam a lépcsőn, papucs nélkül, és elindultam a Folyó felé. Nem éreztem, hogy a talpam mezítelen, hogy göröngyös kavicsok szúrják, hogy egy részeg hajnali autós rámdudált...

        Boldog voltam-tudtam, ha odaérek, ha átmegyek a Kapun, ha beérek a Százholdas Pagonyba, várni fognak, és elmondják, amit tudnom kell...hogy örökké gyerek maradhassak, hogy örökké velük lehessek...A hangok egyre csak hívtak,hívtak, és én csak mentem,mentem...

        Órákon keresztül meneteltem. A Százholdas Pagonyt nem találtam meg. A szúnyogok egyszer csak csípni kezdtek, fáradt lettem és letört...Azt hiszem, akkor értettem meg valamit, amit a mai napig nem akarok elfogadni: hogy igenis egyszer fel kell nőni...

        Hazmentem, otthon senki nem vette észre, hogy eltűntem, a mai napig nem tudnak erről a kis kalandomról...Ám néha, ha otthon az ablakhoz állok, és a Berettyó csodás dallamokat duruzsol a fülembe, újra feltámad bennem a remény...

        Ugye vártok még valahol, ugye vannak még csodák? Tudom, hogy így lesz-egyszer köztetek leszek...Átmegyek a Kapun, és újra gyerek leszek, egy olyan világban, ahol nincs fájdalom, gyűlölet,csak szeretet, méz, és Róbert Gida az én kezemet is megfogja majd időtlen utazásunk előtt...

        Te is érzed, kicsim?...

        Soha ne felejtsd el.


        Csatakos nyári délután, forró testek kipárolgása buszon, utcán, reménykedve lesünk Esőbontó Anyánkra, az égre...

        Ági barátnőmmel egy templom előtt botlunk egymásba-szemébe nézek, és tudom, baj van...Befordulunk a boltíves, hatalmas kapun- újra gyermeknek érzem magam, ahogy a hűvös, cirádás kilincs kicsúszik izzadt kezemből...

        Odabent közönyös szentek követik minden lépésünket,gyémánt-feszes szemükben évszázados titkok sejlenek fel- miféle bűnök tudói lehetnek vajon?...

        Ági tenyerébe temeti arcát, izzadt fürtjei kedvesen gyűrűznek kerek arca körül.

        -Mi baj van?-.kérdem suttogva.

        -Te, Ange! Ez a Jóisten leszállhatna végre a trónjáról!Hé, hallod! Gyere, igyál velünk egy sört, üljünk be valahová!...Legyen szíved, dobogjon, mint nekünk, hasadjon meg!

        -Megőrültél?-sziszegem dühösen- Mégiscsak egy templomban vagyunk!

        -Szarom le...-buknak belőle darabos-csüggedten a szavak-Tudod, miért imádkozom?Hogy ne legyek leszbikus...Én ebbe beleőrülök...nem tudom senkinek elmondani rajtad kívül...egy posvány az életem...Anyám csak csodálkozik, hogy nem viszek fel fiúkat...Bűnösnek érzem magam, értsd meg!Hova forduljak, mit tegyek, ha a Jóisten sem hallgat meg? Ebben a nyamvadt meleg világban a csajok úgy cserélik a párjukat, mint jó esetben a bugyijukat...

        Végre elmosolyodik, mosolya körbefon.

        -Milyen jó neked...stabil kapcsolatban élsz...

        -Azt tudod, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell...-válaszolom-Nekünk is voltak hullámvölgyeink, mint minden párnak...Mindig lesz jobb, szebb,vékonyabb, nagyobb mellű vagy épp fiúsabb...De mindig érezned, éreztetned kell, hogy különleges vagy, megismételhetetlen, egyedi...-fogom át ujjait- Hinned kell, hogy eljön a nagy Ő-a szőke dyke fehér lovon...és hidd el, ha valaki, a Jóisten már rég megbocsájtott neked. Bocsáss meg te is magadnak,ez a legfontosabb...

        Halkan nevetünk- a szobrok mintha megenyhülnének, csillámporos-röpke mosoly fut át ajkukon.

        -Majd egyszer elmondom, mi mindenen mentünk át, jó?-húzom fel a padról.-Menjünk.

        Nyikorogva nyílik a templom kapuja, odakint fejest ugrunk a világ nyüzsgésébe.Megállunk egymással szemben.

        -Én mindig itt leszek-hazudom nagyot nyelve-számíthatsz rám, akármi van!

        -Az jó lesz-hazudja ő is, miközben nem néz a szemembe- de én is itt leszek, ne felejtsd...

        Könnyedén megfordul, és eltűnik az utca forgatagában. Hátranézek, a templom tekintélyesen magasodik felém. Tudom, hogy nem mondtam neki igazat, és tudom, hogy min ment keresztül, de nem segíthetek neki...ezt a harcot mindenkinek magának kell megharcolnia. Én majdnem belehaltam...remélem, ő szerencsésebb lesz...

        (Ági hónapokra eltűnik, belebonyolódik egy szerencsétlen kapcsolatba, aztán egy győri lányért dobog a szíve-alig 300 km...Remélem, boldog vagy. Csak ne hidd, hogy elfelejtettelek...Carpe Diem-tanultuk egymástól hónapokon keresztül...és nincs happy end...)


        (Tegnap éjszakai közjáték:késő este,a kedvessel, némi huza-vona és ugratás után egymásba gabalyodunk végre:)Méltatlan módon, a XXI. század átkaként, megszólal a drága mobilja...morcosan közlöm, ha fölveszi, örök harag, nincs többé szex-Hercegnőm vigyorog-hála Istennek, közli, és felveszi a telefont, persze közben rám kacsint, nehogy komolyan vegyem...

        Az egyik közös barátunk az, kérdezi, mikor jöhet megbütykölni az elszállt skype-unkat-nekem nem létfontosságú, csak Hercegnőm legjobb barátai Hollandiában élnek, ők is leszbik...

        A következő párbeszéd zajlik le köztük:

        -Höhöhö...ühm...jajjj...holnap? Hát persze...hehe...jujj...gyeree...csak fel...:))Hogy a kedves mit csinál? (Mármint én:))Hát...hogy beállt-e, olyan furcsa a hangja?Hehehe...ujjjjuj, ezt ne, te hülye!Jaj, nem neked...uuuu..ez jó...ja, igen, beállt, teljesen be van állva...hehe...höhöhö...sokat ivott, szegény, igen, nagyon sokat(cupp:))de amúgy jól van...akkor holnap...hümmm...hehe...

        Kedves, imádnivaló közös barátunk némi hűvös távolságtartással, disztingváltan közli(szinte látom magam előtt az arcát:):Hm, nos, azt hiszem, zavarok, úgyhogy elbúcsúzom...

        Amikor drágám kinyomja a telefont, megkérdezem: mit beszéltetek?Halvány gőzöm nincs, közli fuldokolva a röhögéstől, aztán függöny...)

        Hétvégén Hercegnőm nagymamáját ünnepeljük, és édesapám születésnapját.Folyt.köv.:Ribizliszedő Lány

         


        Furcsamód úgy érzem az utóbbi időben, hogy igazi család lettünk. Az Hercegnőm érdeme, hogy "elfogadott"gyerekkel együtt-bár, amikor már lecsillapodnak a vágyak( a mi vágyaink lecsillapodnak valaha?) nagyon sok meleg szeretne nyomot hagyni maga után a világban, szeretne gyermeket.

        Nekem ez már nem okoz gondot-egy gondatlan éjszaka eredményeképp-Hercegnőm pedig, állítása szerint-mindig olyan párra vágyott, akinek gyermeke van.

        Hát most megkapta:)-sokszor mondom neki tréfásan:"Vigyázz az álmokkal, mert még beteljesülnek."

        Kölyök reggel fél pár zoknijáért ordít, Hercegnőm arcára barázdát vés az álom- Ametiszt-óceán partjáról térünk vissza mindketten-gyöngéd, cinkos, félmosolyos pillantások, fő a kávé, a hajnali napsugár orra bukik a vajas kenyéren...

        Persze nem mindig ilyen idilli a kép...a gyerekneveléshez türelem kell és következetesség, ez pedig nem mindig áll rendelkezésemre...Kölyök az enyém, én neveltem nyolc hosszú éven át egyedül, miattam lett ilyen, amilyen: érzékeny, néha gyámoltalan, de nagylelkű, anyás kis majom...

        Sokszor gyötör a lelkiismeretfurdalás, hogy nem tudtam neki, és nem is tudok "igazi"családot biztosítani, ahol apuci-anyuci egymás kezét fogva nézi gyermekét a játszótéren-az én életem sokáig az Alibi, Bárcsak, Capella, harmadosztályú vidéki meleg bárok, gyötrő, sodró, értelmetlen, egyéjszakás kapcsolatok, jelenetek, meleg barátok, utazások Pestre-sőt, egy évig én magam csináltam Kelet-Magyarország legnagyobb és legnívósabb meleg buliját..

        Hát nem vagyok mintaanya...megpróbáltam...majd pár év múlva kopaszon, kendővel a fejemen, miközben a Kín kéjesen táncolt körül, ereimben a rubintvörös méreggel-úgy döntöttem, ha túlélem, nem hazudok többé magamnak...

        Nem hazudtam többé-akkor és ott valamit elvesztettem, valamit nyertem-de úgy éreztem magam, mintha jéghideg patak vizéből bukkantam volna fel kortynyi levegőért fuldokolva...

        Sokszor érzem úgy,hogy kötéltáncot járok-néha Hercegnőm idegein:)-néha a Világ terül el alattam, néha saját magam látom a mélyben odalenn, várva, mikor zuhanok le...

        Szép nap volt, együtt voltunk, Kölyök Egerbe készül, Hercegnőm itt fekszik az ágyon, rám várva, gyönyörű, mint mindig...ők az én Családom, keresztülfonják az életemet, gondolataimat, mint a folyondár....

        Már jobb kedvem van, Ágnes Vanillát hallgatok, akit Lovaspanni szerettetett meg velem-egyik kedves, szívbéli barátom, holnap ribizlit szedek a saját kertemből!

        Bár minden nap ilyen lenne:)

        Jóéjt, álomszagú keleti szél, jóéjt, nappali gondok, tócsák a macskaköves utcákon, sápadt ég, jóéjt mindenkinek...

         

         


        Táncoltak.
        A Lány belenézett a másik szemébe, mely szelíd volt, és titkokkal sejtelmes, mégis zengő, mint egy középkori örömünnep.
        Nem régóta ismerte. Amikor először eléperdült abban a zűrös kis kocsmában, még nem sejtette, hogy az élete örökre megváltozik. A másik - az ő Kedvese - bohókás volt, komolytalan, nem olyan, akinek álmaiban képzelte.
        Leült a Lánnyal szemben, és vigyorogva közölte, hogy nemsokára szerelmes lesz belé, és ne is próbáljon tiltakozni.A Lány bosszúsan utasította vissza, kicsit pökhendinek tartotta ezt a fura idegent. Kapcsolatban volt éppen, egy megalázó, semmilyen, ostoba kapcsolatban, ám görcsösen ragaszkodott hozzá, mint valami mágikus talizmánhoz, amit, bár sejtette, hogy csak rosszat hoz rá, mégis izzadó markában tartott.
        Táncoltak.
        Az Idő úszott.
        Lassan, méltóságteljesen hömpölygött, óarany színűn, lustán, mint a folyó. Körbefonta őket, beterítette zajtalan hullámaival. Biztonságot adott, állandóságot, mégis tovasodorta mindkettőjüket valami parttalan, kimondhatatlan boldogságba.nem kapaszkodtak belé, mégis megajándékozta őket titokzatos hatalmával, melynek neve előttük is kimondhatatlan volt.
        Eltelt a nyár, az ősz nesztelenül, udvariasan köszöntött rájuk, megtörölte sáros lábát a lábtörlőn, és betelepedett életükbe pár hónapra.
        A Lány azon vette észre magát, hogy egyre többet gondol a fura idegenre, aki úgy bosszantotta, és mégis megnevetette.Az érzés erőszakosan magával ragadta, nem volt megállás.
        Táncoltak.
        Nem tudta, mióta fonódik össze a testük, nem tudta, mióta ismeri Kedvesét, úgy tűnt abban a pillanatban, mindig is együtt voltak.
        Együtt voltak már a középkorban is, amikor még csak lopva pillanthatott rá, hiszen bűnösnek, boszorkánynak kiáltották volna ki. Csak röpke percek maradtak nekik, egy mező közepén, koszorút illesztve egymás hajába.
        Együtt voltak a második világháborúban, ahol azért hurcolták el mindkettőjüket, mert ki mertek egymásért állni, szerelmükért, mely, bár másnak tartották, mégis ugyanolyan szent volt, mindent fölemésztő és gyönyörűséges.
        Együtt voltak időnek elejétől.
        A Lány hatalmasnak érezte magát, sérthetetlennek.Csak nézte szerelme mandulavágású barna szemét, hosszú, seprős szempilláját, pisze orrát, száját. Öntudatlanul felemelte kezét, és megsimogatta Kedvese haját, mely kósza zuhatagban ömlött vállára.
        Táncoltak.
        Tudta, hogy ezért a szerelemért mindent vállalni fog. Szülei kitagadták, nem érdekelte. Nem érezte bűnösnek magát. Csak szeretett, és viszontszerették.
        Bár minden ilyen egyszerű lenne.
        Ahogy belenézett Kedvese szemébe, hirtelen minden eltűnt. Már nem a kis klubban voltak.A tengerparton ölelték egymást, a Holdon, szélfútta dűnék között, a sivatagban.Szeretkeztek, és bár sohasem lehettek teljesen egymáséi, testük minden rezdülése a másikéra csendült.
        Táncoltak.
        Mindketten tudták, ahogy abbamarad ez a gyönyörű, lassú szám, minden meg fog változni, de nem érdekelte őket. Tudták, hogy sokat fognak veszekedni, hogy életük néha harcmező lesz, ahol áldozatokat kell majd hozni, vagy fehér zászlóval előbújni a lövészárokból.
        Ám ez a perc mindent megért. Tudták, hogy egymáshoz tartoznak, bármi történjék is.Szerették egymást, néha kínlódva, néha ujjongva, de ezen semmi nem változtathatott.
        A szám véget ért. Egy barátjuk lépett el mellettük, és megértőn mosolygott rájuk.
        - Szépek vagytok, lányok- súgta oda, majd ment, hogy megkeresse párját, egy magas, vékony fiút, hogy együtt lépjenek ki az udvarra.A két nő egymásra mosolygott. Mosolyuk időtlen volt, mindent betöltő.
        Egymást átölelve ballagtak ki a bár elé.
        A Hold közönyösen nézte őket, rideg udvara volt.
        Kemény lesz a tél, gondolták mindketten.
        Egymásba kulcsolták a kezüket, és elindultak a kijárat felé, hogy megkeressék álmaikat, melyek csillámporosak voltak, törékenyek, néha ostobák, de, úgy érezték, elérhetők...


        Tegnap reggel becsusszantunk az én gyönyörű Indián Hercegnőmmel-még épp az utolsó pillanatban,merthogy már szedték le képeket- a Kölcsey Művelődési Központba a sajtófotókiállításra.

        Tagbaszakadt férfiemberek hóna alatt haladt el a Világ:töpörödött, huncut pillantású, bagót rágcsáló öregasszony, Ős-anya szülte, hajnali nap vajúdta, márványból faragott arcélű, áhítattal éneklő  Nő..

        Egy kép előtt döbbenten álltam meg-a fotó a budapesti(vagy berlini?Isten tudja...)Gay Parade után készült...Két férfi, egymást átölelve, döbbent mozdulatlanságban,véres arccal, véres ingben... miután vége lett a felvonulásnak, betértek egy kocsmába, ahol-miután megkérdezték tőlük, melegek-e- az igenlő válasz után megverték őket...

        Hirtelen újra tavaly július lett, és én ott meneteltem a jogainkért két barátnőmmel a felvonuláson...Körülöttünk mindenütt értetlen, gyűlölködő pillantások, a Molotow-koktél előttünk robbant,riadtan hajolgattunk a tojások elől...Egy 16 év körüli lány különösen acsarkodott ránk, talán kiszúrt hármunkat... 

        Félig eszméletlenül, a tűző napon ájuldozva sok minden kavargott a fejemben- amit évszázadok óta sokan nem értenek- miért?

        Hiszen csak ugyanúgy próbálunk élni, szeretni, mint a "többségi társadalomban" élő embertársaink...A Nap ránk is ugyanúgy süt, a Hold szelíden simogatja arcunkat minden éjjel, elveszünk egy pillantásban, meghalunk egy ölelésben...

        Amikor először simított végig egy női kéz, úgy éreztem, hazaértem...

        Miért is szeretném a férfiakat? Megpróbáltam...szültem egy gyereket, csak hogy a társadalom és apám elvárásainak megfeleljek...

        Nincs velük bajom, bár amikor 11 éves voltam, és nagybátyámnál laktunk, furcsa pillantások érték fejlődő gyermektestemet...egy éjjel pedig arra ébredtem...

        Apa, hol voltál akkor?Gyere értem, és vigyél el...Haldokló sivatag napról napra---

        Felnőttem, és vállaltam magam...Indián Hercegnőm pedig minden éjjel a Gyönyörök Kertjébe repít, ahol édes a vágy,és lágyak a mozdulatok...

        Mikor fog a társadalom is felnőni?Hozzánk, emberségből.Hiszen nem vétettünk ellenetek.

        Végül a két férfi is eltűnt az egyik szállító hóna alatt.Ám a kétségbeesés ott maradt a levegőben, évszázados lenyomatot hagyva könnyből, bánatból, titkolózásból...


         

        Tegnap levittem a kölyköt vidékre a nagyanyjához.Ültünk a vonaton, a lámpák sárgás fénykört vetettek az arcokra, mintha viaszból faragtak volna ki minden vonást-mindenki gyönyörű volt, tele jóindulattal.Arra gondoltam, íme, itt vagyunk, mi magyarok-mennyi vágy van bennünk, nemes dac, indulat, szilajság, kedvesség, büszkeség-ettől akarnak bennünket megfosztani...

        Főztem, ülök egy pohár bor mellett, várom a Kedvesem.Miért nem márványba faragott idő az, amit birtokolunk, miért kell mindennek elmúlnia-de most ez így jó...

        Szeretem a nőket-ők a világ közepe, a létezés miértje.Gyönyörűek, puhák, jóillatúak-sosem felejtem el, amikor először támadt föl bennem a vágy egy nő iránt. Nő? 13 évesek voltunk mindketten, kamasz domborulatokkal,ez a lány mellém ült egy tornaórán, és a világ megfordult velem, ahogy bársonyosan hosszú combjaira néztem...valami ösztönös érzés robbant bennem, aminek akkor még nem tudtam a nevét...

        Hosszú lesz a ma éjszaka-remélem.


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Egy leszbikus lány, Angeleyes mindennapos harcai, kétségei, vágyai a hetero világban...
        Látogatás: 917540 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés