Ilyenek vagyunk

Tegnap délelőtt izgatott kopogtatás hallatszott a rendelő ajtaján.Két asszony volt az, az ebédünket hozták.Meglepődve bámultunk rájuk Dokival.

-Hatalmas baleset volt, nem hallotta, doktor úr?Két autó frontálisan ütközött, mentőhelikopterek is jöttek...az ebédesek nem tudták idáig hozni az ebédet, ezért vagyunk mi itt.-Megdöbbenve köszöntük meg. Bementem,de odakint még izgatott pusmogás hallatszott jó ideig.Szinte érezni lehetett az összefogás melegét a levegőben...Arra gondoltam, milyen jó emberek vagyunk,mi, magyarok.Ha arról van szó, segítünk a szomszédnak, vigyázunk a gyerekre, a nagypapára...az utolsónkat is odaadjuk,a koldusnak az utcán, az anyánknak, a barátunknak...ha főzőcskézünk, szívesen viszünk át a szomszédba is.Próbálunk nem törődni a válsággal, talán még jobban összefogva csendesen harcolunk a szegénység ellen...Sokan talán az ellenkezőjét állítják,de én meg vagyok győződve róla, hogy ilyenek vagyunk-hisz nap mint nap látom...

Jó emberek vesznek körül, és ezek az emberek talán még szegényebbek, mint én...

Kölyök Bécsből haza,élményekkel és Adidas cuccokkal tele.(Jó keresztanyuci tudja, hol kell elrontani a gyereket:)))

A frontvonal még mindig köztünk, fehér zászló csak az én kezemben.Kezdek fáradni,de nem adom fel.Erre neveltek:))))Nem tehetek róla, szeretem, bár a lelkem már fásul...

Ó, Karácsony, tégy csodát,vagy valami, valaki...