• Az egészségügy kutatói szemmel

        WEBBeteg blogja

        Kvalitatív kutatóként töltött éveim során többször volt már alkalmam a cukorbetegek azon csoportjával beszélgetni, akiket az orvosok "egyes típusú diabéteszesként" emlegetnek. Ők azok, akiknek betegsége jellemzően gyermek vagy fiatalkorban alakul ki és kezdettől fogva "inzulinfüggők", vagyis az inzulin folyamatos és rendszeres használatára szorulnak életük végéig. Amit hallok tőlük, róluk, az újra és újra meglep, sőt néha csodálattal tölt el. 
         
        Elgondolkodtató, hogy ezek a betegek milyen tudatosan élnek! Tudják ugyan, hogy betegek, de nem az önsajnálat határozza meg életüket. Nem próbálnak kibújni semmilyen - az élethez tartozó - felelősség (pl. suli, munka, családalapítás, stb.) alól. Ehelyett rendkívüli tudatossággal élik az életüket. A betegségük által rájuk kényszerített szigorú életvitelt, mint pl. az étkezési idők pontos betartását, a cukros ételek/italok kerülését, a pontos inzulinadagolást és még megannyi egyéb kötöttséget nem teherként vagy veszteségként élik meg, hanem saját javukra fordítják!
         
        Kis túlzással mondhatom, hogy sokkal egészségesebben élnek, mint a legtöbb átlag magyar az országban. Nem nassolnak, nem visznek felesleges kalóriát a szervezetükbe, pontosan ismerik az elfogyasztott ételeik szénhidrát tartalmát, sőt sokan közülük figyelnek arra is, hogy ne egyenek zsírosat sem. Azáltal, hogy inzulin beadásuk étkezéshez kötött, sokkal rendszeresebben étkeznek és úgy általában véve rendezettebb, rendszerezettebb az egész életük. 
         
        A különböző krónikus betegségben szenvedők között - kutatói tapasztalataim alapján bátran mondhatom - ők azok, akik leginkább ismerik betegségüket, annak természetét, lehetséges szövődményeit. Talán még a rosszindulatú daganatos betegségekben szenvedők egy részénél tapasztalható ehhez hasonló informáltság. Hozzáállásuk és informáltságuk mindenképpen példa értékű!
         
        Sajnos nem mindig mondható el mindez a cukorbetegség másik típusában, a 2-es típusú, vagy nem inzulinfüggő diabéteszben szenvedőkről. Tény, hogy ők - mivel jellemzően idősebb korban alakul ki a betegségük - nem gyermekkorban "szívják magukba" az egészségtudatos életet, hanem egy már bevált szokáson, étrenden, életmódon kell(ene) változtatniuk a cukorbetegség diagnosztizálásakor, tehát mondhatjuk, sokkal nehezebb a dolguk. Hiszen tegyük szívünkre a kezünket és legyünk őszinték: egyikünknek se lenne egyszerű máról holnapra lemondani a reggeli péksütiről vagy az ebéd utáni kávéról jó sok cukorral. pedig ezeknek a betegeknek ezt kell tenniük, és ezen túl még az életük sok más területén változtatásra kényszerülnek.
         
        Talán ezek a változtatások könnyebben mennének, ha látnák, hová vezethet a "szófogadatlanság". Mivel eddigi kutatásaink egyértelműen bizonyítják, hogy sajnos kevés az információ a cukorbetegséghez kapcsolódó szövődményekkel, hosszú távú veszélyekkel kapcsolatban, a későbbiek folyamán erről majd még szót ejtek.
         
        Debreczeni Anikó
        Senior kvalitatív kutató

        Vannak dolgok, amikről rendszeresen kikérjük mások véleményét, vannak témák, amiket csak bizonyos körben dobunk fel, és vannak olyanok, amikről "nem illik beszélni". Ezek alapvetően a neveltetés során bevésődött, általános szabályok, ugyanakkor fel lehet fedezni bennük adott generációra igaz jellemzőket is.

        Ezt nem csak életkor, hanem a társadalmi közeg is meghatározza, hiszen bizonyos témák, mint pl. a szexualitás, az öregedés, vagy éppen a halál a mai 80-90 éves korosztály számára sokkal természetesebbek voltak, és ezáltal sokkal szabadabban is beszéltek róla.

        Az adott korra jellemző szociokulturális háttér mellett talán az is meghatározta ezt a viszonyulást, hogy valamivel egyértelműbbek voltak a szerepek is: letisztultabbak voltak a női feladatkörök, és emellett elfogadottabb volt az élet elmúlása (ez talán az idősekről való gondoskodásból is fakadhatott), és ez megkönnyítette az ember saját öregedésének elfogadását, ki tudja.

        A mindennapok, a társadalmi normák azonban változnak, és mára eljutottunk oda, hogy a változókort nagyon sok tabu övezi.
         
        Több kutatásunk célozta meg ezt a korosztályt különböző egészségügyi kérdéssel, és azt az alapvető elzárkózást már az interjúalanyok kiválasztása során éreztük. Kevesen voltak, akik szívesen megosztották volna velünk az érzéseiket, és még nehezebb volt konkrétan az egyes egészségügyi problémáikról kérdezni őket. Pedig lenne miről beszélni, hiszen a női szervezet több olyan változáson is keresztülmegy, amelyek megnehezíthetik a mindennapokban való helytállást, alapvetően meghatározhatják a közérzetünket, a mindennapjainkat.
         
        Hőhullám, vérzészavarok, inkontinencia, hüvelyszárazság, szexuális problémák. Ember legyen a talpán, aki képes zökkenőmentesen átvészelni ezt az időszakot, miközben sem a munkahelyén, sem a családjában nincsenek tekintettel az "állapotára". Miért is lennének, amikor az információhiányból fakadóan egy misztikus félhomály lengi körül ezt a pár éves időszakot, és ebből szinte csak az szűrődik le, hogy ezek a hölgyek feszültek, ingerlékenyebbek.
         
        Ezeket a tabukat azonban le kell dönteni, ez mindannyiunk érdeke. Több információt kell "elérhetőbbé" tenni, hiszen így könnyebbé válhat az ezzel járó problémák megoldása, valamint a következő korosztályok is jobban el fogják tudni fogadni a saját életükben bekövetkező változásokat.


        Barkóczi Boglárka

        Még mindig a magas vérnyomás. célérték 140/90 Hgmm. Fogyjon!. Mozogjon!. Éljen egészségesebben!. Ne egyen sósan!... Sokaknak úgy tűnhet, hogy a csapból is ez a téma folyik, kutatásaink mégis azt igazolják, hogy még mindig van mit tanulni, tanítani róla!
         
        Úgy tűnik - és kutatásaink is ezt igazolják -, hogy az egyik legfeketébb folt a magas vérnyomás kapcsán a szövődményeként kialakuló vesebetegség. Sokan nem ismerik ezt a lehetséges komplikációt, mások bár hallottak róla, de jelentőségét nem látják jól. Többen sajnos úgy vannak vele, hogy ez úgyis csak hosszú évek múlva jelentkezik, addig meg minek foglalkozni vele. Az ok, ami miatt a hypertoniás beteg nem fektet kellő hangsúlyt erre a szövődményre, valószínűleg az, hogy a vese károsodása hosszú ideig nem okoz panaszt. Nem fáj, nem kellemetlen. Ennek ellenére érdemes gondolni rá, mert az elhanyagolt magas vérnyomás betegség súlyos vesebetegséghez, akár veseelégtelenséghez is vezethet!
         
        Az egészséges vese bizony nagyon kemény munkát végez szervezetünkben! A teljes vérmennyiségünk naponta 350-szer áramlik át rajta, ami azt jelenti, hogy minden nap 1500-1700 liternyi vér "szűréséről" gondoskodik! Legfontosabb feladata a szervezet számára felesleges anyagok kiválasztása és eltávolítása a vizeleten keresztül.
         
        Ezt a nagy teljesítményt 2,6 millió hajszálerekből álló apró érgomolyag látja el. Ezek az apró erek azonban ugyanúgy károsodnak a magas vérnyomás hatására, mint az agy vagy a szív erei. Míg az agyban stroke, a szívben infarktus alakul ki, addig a vesének megszűnik a szűrőfunkciója, így azok az anyagok is a vizeletbe kerülnek, amelyekre szervezetünknek mindenképpen szüksége van. Arról már nem is beszélve, hogy a "szűrő" károsodása miatt mérgek maradnak a szervezetben.
         
        Ha a vese nem működik, akkor megjelenik a vizeletben a fehérje. (mikroalbuminuria vagy proteinuria) Ez a vese károsodásának első jele. Mivel tünetet kezdetben nem okoz, a betegnek fájdalma vagy más panasza nincs, csak akkor derül ki időben, ha orvos és beteg egyaránt gondol rá, és rendszeresen megtörténik a hypertoniás beteg vizeletének ellenőrzése. Ma már egy egyszerű gyors teszttel néhány perc alatt kimutatható a baj!
         
        Mint sok más esetben, itt is igaz, hogy megelőzni könnyebb, mint kezelni! A jól beállított vérnyomás, a rendszeresen, orvosi utasítások szerint szedett gyógyszer segít megelőzni a bajt. Ha azonban károsodik a vese, akkor egyet tehetünk: komolyan vesszük az első jeleket (a vizeletben kimutatott fehérjét), még precízebben szedjük gyógyszereinket és rendszeresen eljárunk az előírt kontrollvizsgálatokra. Ha ezt elmulasztjuk, a vese állapota tovább romlik, míg végül kialakul a veseelégtelenség. A vese megszűnik működni!
         
        Innentől már nincs visszaút. A veseelégtelenségben szenvedő beteg élete végéig művese kezelésre (dialízisre) szorul! 2-3 naponta jár kezelésre, ahol gép segítségével szűrik ki véréből a mérget! Ráadásul egy komoly diétát is tartania kell. Érdemes mindezt elkerülni!
         
        Debreczeni Anikó

        A változó kori hormonpótlással kapcsolatban nagyon sok eltérő véleményt lehet hallani, még az orvosok körében is. Az érintett hölgyeknél sincs ez másként: van aki támogatja, van aki nem, de mindenki megfogalmazza határozott véleményét a témában.

        Ez a "vélemény" azonban igazából sok esetben "lóg a levegőben", hiszen a hölgyekkel beszélgetve azt tapasztaljuk, hogy meglehetősen felületes információkkal rendelkeznek. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi is az a "hormon", sem azzal, hogy miért is lenne erre szükségük. Nem ismerik igazából a mellékhatásait - leggyakrabban a szőrösödés, "férfiasodást" említették -, sem azt, hogy milyen típusú hormont is tartalmaznak ezek a készítmények.

        A változókori panaszok, ezek enyhítése, és a hormonpótlás kapcsán több hölggyel készítettünk mélyinterjút, "hormonpártival" és "hormonellenzővel" egyaránt - a legtöbb ellentmondással magával a hatással és mellékhatással kapcsolatban találkoztunk.

        A "hormonpártiak" csak pozitív dolgokról tudtak beszámolni saját tapasztalataik alapján és bár a "hormonellenzők" konkrét saját vagy ismerősök, rokonok körében történt hormonoknak betudható mellékhatásról nem meséltek, mindezek ellenére állították, hogy azért nem mernék alkalmazni, mert sok a mellékhatása és veszélyes, aminek alapjául a 70-es években elterjedt rémisztő esetek szolgáltak.

        Gyakori az is, hogy azok is kételyeket fogalmaznak meg a hormonpótlással szemben, akik elfogadják, sőt esetleg használtak is hormonális fogamzásgátlókat, ami tovább árnyalja a kérdést, hiszen az látható, hogy a fogamzásgátlásban ez a hormonvita korántsem osztja meg ennyire a hölgyeket.
         

        A panaszok azonban léteznek, a kutatások szerint a hölgyek jó része alkalmaz olyan vény nélkül kapható "alternatív megoldásokat" pl. Remifemin, amelyek szintén a változókori tüneteket hivatottak enyhíteni. A nőgyógyászok nem hozzák elő maguktól a hormonpótlás kérdését, a nők számára pedig a legtöbb esetben tabunak számít ez a téma, hiszen nagyrészük úgy nőtt fel, hogy megtanult csendben tűrni.

        Barkóczi Boglárka


        Egy kutatás során mindig az az egyik legizgalmasabb rész, amikor megpróbáljuk megérteni, hogyan is gondolkodnak az emberek egyes kérdésekről. Mi más lenne erre az egyik legárulkodóbb módszer, mint az - hogyan, milyen szavak segítségével beszélnek róla saját maguk.

        Klimax, menopauza, változókor, banyakór stb. ezek aztán beszédes nevek. Árulkodik a nőről, "nőiességéről", önértékeléséről, egyáltalán arról, hogy hányadán áll magával az ember. Több kutatásban volt szerencsém beszélgetni változó korú hölgyekkel és azt tapasztaltam, hogy ennek a kornak a megélése legnagyobb részt ezen múlik - mint annyi minden más is az életben.

        A leggyakrabban ezt az időszakot egy természetes állapotnak, egy szakasz lezárásaként és egy új kezdeteként élik meg, sőt, többen kifejezetten nem is érzik magukat ilyen idősnek. Ezeknek a hölgyeknek javarészt a kor változásával újabb feladatok is jelentkeztek az életükben, pl. megszületett az első unokájuk, új hobbit találtak maguknak, esetleg utazgatni kezdenek és általában biztos családi háttér áll mögöttük, így szinte észrevétlenül történik minden, sokszor a panaszok sem tudatosulnak az emberben.

        Nyilván ez az állapot jár ugyan némi szomorúsággal - hiszen ez legtöbb változás velejárója, de azért előnyei is lehetnek (emlékezzenek a "Minden végzet nehéz" híres jelenetére.)

        Emellett sajnos azok, akik nincsenek ilyen összhangban saját magukkal, a testükkel - milyen érdekes, általában a dohányzó nők - sokkal nagyobb drámaként élik ezt meg. Ők azok, akik a legtöbb tünettől szenvednek, amelyek sokszor még a munkában is zavarják őket, ingerlékenyek, feszültek, a környezetül pedig nem tudja ezt mire vélni.

        Ezt sokszor persze az őt körülvevők sem könnyítik meg, hiszen manapság az élet legtöbb területén a férfiaknál is nagyobb teljesítményt akarunk nyújtani - bár lehet, hogy ez nem külső kényszer - , de ha az ember egyszer hozzászoktatta a környezetét a jóhoz, nem lehet a hormonokra hivatkozni.

        Hiszen néha sajnos pont azokat a problémákat okozza, amitől a leginkább félnek: hogy nem tudnak megfelelni. Ez egy összetett társadalmi, gazdasági és szociológiai kérdés, hiszen "a nők a mai magyar társadalomban nem hagyhatják el magukat", egy család eltartásához nem elég egy fizetés. A megváltozott szerepek több ponton sem illeszkednek a "természet rendjéhez", amin azonban nem tudunk változtatni., bár újra és újra megpróbálkozik vele az emberiség.
         
        Nem kellene azonban teljesen elveszteni a kapcsolatot a természettel - vagy újra megtalálni - és nem haragudni rá, amiért úgy érezzük, hogy időről időre elbánik velünk.
         
        Tanuljunk meg szépen változni!
         
        (Barkóczi Boglárka, junior kvalitatív elemző)

        Mai bejegyzésemben a stroke (közismertebb nevén agyvérzés vagy szélütés) jelentőségére szeretném irányítani a figyelmet.
         
        Hogy miért? A puszta a tények, a száraz számadatok magukért beszélnek:
        • a stroke a fejlett országokban a harmadik leggyakoribb halálozási ok
        • évente világszerte 4 millió ember kap agyvérzést, másfél millióan bele is halnak!
        • a túlélők egyharmada egész további életére rokkant marad!
        • Magyarországon egyetlen év alatt 40-50 ezer(!) stroke-os beteget szállítanak kórházba, akik közül 18.000 (!) ember meghal!

        A fenti számadatok ismeretében a stroke jelentősége nem szorul magyarázatra, mint ahogyan az sem kérdés, hogy komolyan kell-e vennünk ezt a problémát.

        A stroke kialakulásának egyik legfőbb rizikófaktora a magas vérnyomás. A kezeletlen vagy nem kellően karbantartott vérnyomás felelős az agyvérzések kétharmadáért! Kis túlzással tehát azt lehetne mondani, hogy a megfelelő szinten tartott, nem ingadozó vérnyomás megelőzi a szélütést.

        A vérnyomás szinten tartásának alapvető feltétele az orvosi előírásokat pontosan követő gyógyszerszedés! Akár 1-2 kihagyott szem tabletta is bajt okozhat! Ha a gyógyszer kihagyása egybeesik egy stresszesebb, idegesebb időszakkal, ami amúgy is megemeli a vérnyomást, akkor az olyan vérnyomás kiugráshoz vezethet, ami agyvérzést okozhat!

        A legfontosabb tehát, amit a hypertoniás beteg az agyvérzés elkerülése érdekében megtehet, a rendszeres gyógyszerszedés. Mindemellett saját magunk megnyugtatására nagyon hasznos, ha rendszeresen mérjük vérnyomásunkat, és a kiugró értékekről, azok időpontjáról és körülményeiről mielőbb beszámolunk orvosunknak.

        Gyakran előfordul, hogy az "igazi" stroke-ot egy ún. TIA, vagyis egy átmeneti agyi keringészavar előzi meg. Ilyenkor a beteg beszéde elkentté, nehezen érthetővé válik, szája esetleg oldalra húzódik, jobb vagy baloldali végtagjai zsibbadnak. Ez az állapot gyakran csak másodpercekig vagy egy-két percig tart, ezért nem tulajdonítanak nagy jelentőséget neki. Pedig a TIA gyakorlatilag a stroke küszöbe!

        A legtöbb TIÁ-n átesett betegnél 10-14 napon belül jelentkezik az agyvérzés! Tehát ezeket a tüneteket, bármilyen rövid ideig tartanak nagyon komolyan kell venni! Azonnali alapos kivizsgálást időnként akár kórházi ellátást igényelnek!

        Sajnos a magas vérnyomás nem az egyetlen rizikófaktora az agyvérzésnek. Azok, akik cukorbetegségben szenvednek, magas a koleszterinszintjük, elhízottak vagy dohányoznak, szintén ki vannak téve a stroke veszélyének. Ha pedig ezek közül két-három rizikótényező együttesen áll fenn, akkor a kockázat megsokszorozódik.

        Márpedig Magyarországon sajnos nem ritka a magas vérnyomásban szenvedő, túlsúlyos, dohányzó beteg.

        Néhány rizikófaktor ellen maga a beteg is nagyon sokat tehet. Ilyen például a dohányzásról való mielőbbi leszokás, vagy a testsúly csökkentése. De nagyon fontos szerepe van a páciensnek abban is, hogy a különböző - stroke kockázatot növelő - társbetegséget hatékonyan kezeljük.

        A cukorbetegséget, magas koleszterinszintet önmagában is komolyan kell venni természetesen, de ha ezek magas vérnyomáshoz társulnak, akkor még szigorúbban be kell tartani az orvos által előírt, életmódra és gyógyszerszedésre vonatkozó utasításokat.

        Debreczeni Anikó


        Az ember társas lény igényli mások társaságát, kíváncsi mások tanácsára a számára fontos kérdésekben. Nincs ez másként a betegségekkel kapcsolatban sem, nagyon sok betegközösség alakult, amelyek amellett, hogy megosztják egymással saját történetüket, tanácsokat adnak akár az egyes kezelési lehetőségek kapcsán is. Ez azonban megkövetel némi nyitottságot, mobilitást is, ami némely betegség esetén nem valósítható meg, valamint sokan azért viszolyognak ettől, mert nem szívesen beszélnek a problémáikról.

        Az utóbbi évtizedekben azonban az interaktív kommunikációs lehetőségek jó néhány csatornával bővültek az Internetnek köszönhetően, amelyek egyik legfőbb előnye talán az anonimitás és a "határtalanság". Több olyan betegség van, amit nem szívesen kürtöl világgá az ember, illetve fizikailag vannak akadályoztatva ezek a betegek. Az is gyakori sajnos, hogy az ember "bezárkózik" és nem szívesen megy emberek közé, ezekben az esetekben jelenthet megoldást az Internet, mint kommunikációs csatorna. Ezen belül több eszköz is rendelkezésünkre áll, mint a blog, a különböző orvos válaszol rovatok, illetve a fórum.

        A fórumnak erőteljes közösségformáló ereje van, hiszen nemcsak azok keresik fel, akik egy-egy kérdésükre szeretnének választ kapni, hanem olyan betegcsoportok is kialakulnak, amelyek hosszabb távon figyelemmel kísérik egymás életét, gyógyulását - együtt annak minden pozitív, illetve negatív hozadékával. Ezeknek az oldalaknak kifejezetten baráti a stílusa, az alapja a lelki támogatás, amit sajnos sokan nem kapnak meg máshonnan.

        Emellett nagyon sok praktikus előnye is van: az interaktivitásnak köszönhetően gyakori, hogy konkrét tanácsokat kérnek, és kapnak a betegek, akár az orvosválasztást, vagy az egyes terápiás lehetőségeket illetően. Olyan hiánypótló "beszélgetésre" is sor kerül, mint pl. egy diagnózis, vagy vizsgálati eredmény pontosabb magyarázata, esetleg egy-egy kezelés hatásai/mellékhatásai, amelyre esetleg az orvostól nem, vagy nem teljesen kaptak választ, ezért itt próbálnak utánajárni.

        A legfőbb témák között szerepel a betegség felfedezése: melyek voltak az első jelek, hogyan zajlott a diagnózis, milyen vizsgálatokon estek át, milyenek voltak a körülmények, hogyan birkóztak meg az egész procedúrával, a szembesüléssel. A leggyakrabban az egyes kezelési lehetőségekkel kapcsolatos véleményekre kíváncsiak, a hagyományos terápiák mellett milyen hatásokat, mellékhatásokat tapasztaltak, illetve milyen alternatív módszereket próbáltak, kinek mi hatott.

        Mindemellett azonban káros hatásuk is lehet, hiszen sajnos nem ritka az, hogy valaki anyagi haszonszerzés céljából regisztrál hasonló oldalakon, ahol egy-egy ilyen terméknek próbál nagyobb forgalmat generálni. Sajnos kutatásaink során is találkoztunk ilyen "reklámokkal", pl. inkontinencia témában is, kihasználva, hogy vannak olyan problémák, amikkel kapcsolatban szívesebben marad arctalan az ember. Illetve ha destruktív fórumozó kerül bele a körbe, akkor akár szét is zilálhatja azt.

        Összességében el lehet mondani, hogy a legtöbb fórumokat felkereső beteg nem tartja megfelelőnek az orvosi tájékoztatást, aminek a fő oka szerintük, hogy kevés idő jut rájuk, illetve, hogy sok esetben ő maguk sem mernek kérdezni. A megfelelő orvos-beteg kapcsolat azonban nélkülözhetetlen, hiszen egy-egy ilyen "tanácsadás" eredményeképpen egyesek akár az orvos által meghatározott terápián is képesek változtatni, mit sem törődve annak veszélyeivel.
         
        Barkóczi Boglárka

        Orvos és beteg - két ember, két "szerep". Szerepek, melyek koronként, korszakonként változnak. A régi időkben mitikus erőt tulajdonítottak minden gyógyítónak és félelemmel vegyes tisztelet övezett minden sámánt és táltost. Később - bár kevesebb misztikummal övezve - de még mindig egyértelmű volt az orvos és beteg közötti alá és fölérendeltségi viszony. Az orvos tudása és jó szándéka megkérdőjelezhetetlen volt.
         
        Manapság ezek a szerepek erősen átrendeződni látszanak. Az orvos, mint szolgáltató jelenik meg napjaink egészségügyi rendszerében, míg a beteg, a szolgáltatás igénybevevőjeként sokszor komoly elvárásokat támaszt, miközben saját felelősségéről és kötelességeiről gyakorta megfeledkezik.
         
        Ezt a szerepváltozást erősítette az is, hogy a betegek jogai az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerültek. Ma már alapvető, hogy az egészségügyi rendszerbe betegként bekerülő emberrel ismertetni kell a diagnózisát, a páciens maga dönthet az egyes beavatkozások elvégzéséről, megszabhatja, kinek adhatnak felvilágosítást állapotával kapcsolatban, sőt akár meg is tagadhatja a gyógykezelést. Ezek a jogok azonban nem megfelelő informáltság esetén veszélyessé is válhatnak!
         
        Hiszen hogyan dönthet helyesen egy tünetekkel nem rendelkező, a betegségéről, annak lehetséges szövődményeiről mit sem tudó magasvérnyomásos beteg? Vagy egy olyan édesszájú, a cukortól megválni nem tudó frissen diagnosztizált cukorbeteg, aki az alapvető információk hiányában nem érti, hosszú távon hogyan "ölhet" az, ami eddig mindennapjainak része volt? De említhetnénk azt a több tíz éve dohányzó embert is, akit sem saját tüdejének roncsolódása, sem környezetének egészségkárosodása nem zavar, hiszen nincsenek tünetei, remekül kap levegőt és biztos benne, hogy a dohányzás és a tüdőrák kapcsolata nem megalapozott, teljesen véletlenszerű, és amúgy is, őt biztosan elkerüli a baj.
         
        Sorolhatnánk még a hasonló eseteket, emlegethetnénk szűrővizsgálatra nem járó daganatosokat, fogyni nem akaró túlsúlyosokat, zsíros kenyeret és csülökpörköltet vacsorázó hyper-koleszterinaemiában (magas koleszterinszint) szenvedőket. A közös minden példában ugyanaz: egyetlen fent említett beteg sincs tisztában betegsége jelentőségével, annak hosszú távú következményeivel és azzal, hogyan előzheti meg a nagyobb bajt.
         
        Ki a felelős mindezért? Mi az oka annak, hogy - mint ahogy azt számos kutatás is alátámasztja - a magyar ember egészségmegőrzésről, betegség megelőzésről, vagy akár saját, már kialakult betegségéről vajmi keveset tud? És ami még az előző kérdéseknél is sokkal fontosabb: mit lehet tenni azért, hogy javuljon a helyzet?
         
        Bár a preventív szemlélet kialakítása, az alapvető egészségtudatosság fejlesztése is megérne egy hosszabb értekezést, most az egyszerűség kedvéért foglalkozzunk a már megbetegedett emberekkel. Hogyan tehetőek érdekeltté ezek az emberek abban, hogy az orvossal együttműködve kézben tartsák betegségüket, és akarják megakadályozni az állapot-rosszabbodást?
         
        A kulcs két, egymással összefüggő dologban rejlik: ezek egyike a megfelelő orvos-beteg viszony kialakítása, mely bizalomra, a saját felelősségek elismerésére, valamint kölcsönös elfogadásra épül. Helyes, ha orvos és beteg egymást partnernek tekintve, közösen menedzselik a betegséget. Hibás, ha a beteg egyéni felelősségét teljesen elhárítva, a betegség kialakulása miatt mást hibáztatva passzívan követel és elvár, mint ahogy hibás az is, ha az orvos felsőbbrendű lényként viselkedve "ráerőszakolja" akaratát a betegre, nem kér, hanem utasít, nem magyaráz és kérdez, csak önkényesen dönt.
         
        Hosszú távon mindkét viselkedésforma bizalmatlansághoz, rossz orvos-beteg kapcsolathoz, és vélhetően terápiás sikertelenséghez, tehát orvos és páciens számára egyaránt kudarcélményhez vezet.
         
        A másik dolog pedig, ami az orvos és beteg partnerré válásának alapja: a jól informált beteg. A megfelelő informáltsági szint elérésében azonban mindkét félnek aktív szerepet kell vállalnia. A helyes viselkedésforma a proaktivitás orvos és beteg részéről egyaránt. Érdeklődő, állapotáért tenni akaró betegnek az orvos szívesen magyaráz, míg készséges, a pácienst partnerként kezelő doktortól a beteg bátran kérdez.

        Debreczeni Anikó

        Kutatásaink során számos betegtájékoztató (gyógyszerek és gyógyhatású készítmények dobozaiban található leírás) érthetőségi tesztjét végeztük el. A tesztek során több érdekes tapasztalatra tettünk szert, amelyek valamelyest rávilágítanak a betegek, a gyógyszert használók tájékozódási szokásaira.

        Mindenekelőtt ki kell emelni az orvos szerepének fontosságát, ugyanis általános tapasztalat, hogy a betegek nem tájékozódnak körültekintően - mindez azonban a legtöbb esetben az orvossal történő rövid konzultációt és a gyógyszerdobozokban található betegtájékoztató lapok elolvasását jelenti.

        A pontos kikérdezés és tájékoztatás persze, tegyük hozzá, eleve kötelessége az orvosnak. Azonban más kutatásaink alapján az is kijelenthető, hogy a rohanó munkatempóban nincs mindig idejük minden lehetséges mellékhatásról, egyéb részletről tájékoztatni betegeiket - így hát marad a betegtájékoztató áttanulmányozása.

        Tapasztalhattuk, hogy a gyógyszert első alkalommal kézbe vevő beteg a betegtájékoztató esetén először a mellékhatásokra vonatkozó részt olvassa át, majd jó esetben a készítmény szedése mellett dönt. Ebben az esetben mindenképpen javasoljuk, hogy a beteg gyűjtse össze a betegtájékoztató alapján megfogalmazott kérdéseit, azt tegye fel orvosának (személyes találkozó nehézkessége esetén konkrét segítséget kaphat a https://www.webbeteg.hu portálon is) - bizalom nélkül, kételyekkel megkezdeni a gyógyszeres terápiát semmiképpen nem segíti a gyógyulást, hiszen tudjuk, a terápiához nemcsak jó készítmények, lelkiismeretes orvos, hanem a beteg részéről kitartás, bizalom és a gyógyszerbe vetett hit is szükséges.

        A betegeknek azzal is érdemes tisztában lenniük, hogy bár valóban az orvos felelőssége és kötelessége tájékoztatni őket, a rendelések gyorsvonat tempója miatt nincs idő mindig mindenre kitérni, s ezért nekik is maximálisan igyekezniük kell tájékozódni.

        Végül magukról a betegtájékoztatókról is ejtsünk egy-két szót. Sajnos elmondható, hogy a jogszabályi előírások következtében gyakran alapvető funkcióik csorbulnak. A mellékhatások akkurátusan hiánytalan, de éppen elég rémisztő leírása például könnyedén meglelhető és gyakorta el is éri a célját, míg az abszolút ellenjavallatok (tudniillik, hogy mikor nem szabad szedni az adott gyógyszert) néha elvesznek az apró betűkkel telehintett szövegek sorai között.

        Az összetevők felsorolása szintén kötelező, miközben a latin nevekkel mit sem ér a beteg, de még esetenként az orvos sem. Ellenben a tájékoztatók hosszát növelve tovább rontja az áttekinthetőséget, ami sok esetben így sem kielégítő. A jogalkotóknak talán meg kellene próbálniuk megfelelőbb sorrend struktúrát kialakítani a tájékoztatókban, hogy a betegek számára leglényegesebb elemek kiemelten és a leírások legelején, lehetőleg közérthető, megnyugtató stílusban és olvashatóan nagy betűkkel kapjanak helyet.
         
        Szóval, a kockázatok és mellékhatása elkerülése végett kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét vagy a WEBBeteget!

        Szerényi Szabolcs

        Az ember hajlamos arra, hogy bizonyos dolgokra csak akkor figyeljen oda, ha valami gond van vele. Sokan az egészségükkel is így vannak, amit egyértelműen bizonyítanak az egészségügyi adatok. Kutatásaink során sok emberrel készítettem kvalitatív mélyinterjút ebben a témában, amikor felmerül ez a kérdés sorban érkeztek a kifogások (persze az ember szereti magát jó fényben feltüntetni): "nincs nekem időm mozogni", "az egészséges ételek sokkal drágábbak", "le tudnék fogyni, ha igazán akarnék" - gondolom, ismerősek.

        Miért van ez? Erre is kézenfekvő a válasz: "hazánkban az egészségtelen ételeknek kifejezetten kultúrája van", "a mai gazdasági helyzetben pedig az ember örül, ha van munkája, és ezért hajlamos túlhajszolni is magát" stb. De arra a kérdésre, hogy miért ilyen alacsony a szűrővizsgálatokon való részvételi arány, már kevesebben tudnak válaszolni.

        Mi lehet a megoldás? Igazából mindenki "tudja", mit kellene tenni, hiszen manapság az ember ki sem tudja kerülni, hogy életmóddal, egészséggel kapcsolatos cikkekbe, hirdetésekbe, programokba botoljon, de egyrészt ezek felületes, sokszor egymásnak ellentmondó információk, és igazából kevesen veszik a fáradtságot, hogy kiszűrjék, mi a hiteles közülük, illetve a leggyakoribb, hogy meg se fogadják. Összességében azt lehet mondani, hogy keveset érdeklődünk célzottan egészségügyi, betegségmegelőző témák iránt, ez sajnos sok esetben még akkor is igaz, ha betegek vagyunk.

        Kutatásaink során azt tapasztaltuk, hogy az emberek nagy része több alapkifejezéssel sincs teljesen tisztában: nem teljesen egyértelmű például a vényköteles, illetve vény nélkül kapható készítmények, az étrend-kiegészítők illetve a vitaminok besorolása sem. A leggyakoribb vélemény talán az, hogy a "gyógyszer" az, amit az orvos felír, annak "sok mellékhatása lehet", "vigyázni kell velük". A vény nélkül kapható készítmény azonban már nem "gyógyszer", hiszen a patikában is meg lehet vásárolni, ezért kapva kapunk mindenen, ami nem "gyógyszer". Ezt felismerve külön iparág épült a különböző "csodaszerekre", amelyekre hihetetlenül magas összegeket vagyunk képesek elkölteni.

        A krónikus betegségben szenvedők esetében felmerül egy másik probléma is. Még olyan betegségek esetén is, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, hihetetlenül sok a félre-, vagy félig informált beteg, aki sem a betegségével, sem a kezelési lehetőségekkel, illetve a készítmények alkalmazásával sincs tisztában, és ezt nem lehet pusztán az orvosi ellátásban tapasztalható időhiánynak betudni. Sokan az orvosok kifejezett utasítása ellenére hagyják abba a kezelést, vagy módosítanak rajta: nem ritka sajnos, hogy azt hallja az ember, hogy valaki csak akkor szedi a koleszterinszint csökkentő tablettáját, ha zsírosat eszik...

        Felnőtt embert "átnevelni", az életmódján változtatni nagyon nehéz, ehhez általában - sajnos - valami súlyos, ijesztő eseményre van szükség (általában a saját betegségünk, vagy közeli ismerősünk betegsége, halála), de ezt nem kellene megvárni.

        Barkóczi Boglárka, junior kvalitatív elemző


        A lista folytatódik a következő oldalon, kérjük lapozzon!

      • Blog leírása

        Egészségügy, egészségtudatosság, kommunikáció orvos és beteg között, s ami a fejekben van - egészségügyi piackutatók szemével...
        Látogatás: 29062 alkalommal

        A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

      • Hirdetések
      • Saját oldal

      • Hirdetés