Az egészségügy kutatói szemmel

Szerző: WEBBeteg

A BLOG LEÍRÁSA

Egészségügy, egészségtudatosság, kommunikáció orvos és beteg között, s ami a fejekben van - egészségügyi piackutatók szemével...

Látogatás: 29170 alkalommal

A blogban írottak nem képezik a WEBBeteg orvosi tartalmának részét, azok igazság-, és valóságtartalmáért portálunk felelősséget nem vállal.

Cukorbetegség: a fájdalom bajt jelez, de ha nem fáj, az se jó…

2008.07.17.
Aki cukorbeteg, tudja - vagy legalábbis tudnia kellene -, hogy ez a betegség nem "csak" a szénhidrát háztartást bántja. Alig van olyan szervünk, ami épen marad, ha cukorbetegként nem vagyunk résen! Mivel a szénhidrát háztartás felborulása károsítja az ereket és idegeket is, az idő előrehaladtával tönkremehetnek a vesék, nagymértékben romlik a látás, az idegek károsodása következtében pedig vagy erős fájdalom, vagy éppen ellenkezőleg, teljes érzéketlenség alakul ki a test bizonyos részein, pl. a lábon.

Ez utóbbi szövődményt, az idegek károsodását nevezzük diabéteszes neuropátiának. Egészségügyi kutatói tapasztalataim szerint ez a betegek által legkevésbé ismert, leginkább elhanyagolt probléma. A fájdalmas diabéteszes neuropátiát hamarabb felismerik, hiszen a kezdeti zsibbadásszerű, hangyamászás-érzéshez hasonlítható tünetet később olyan erős fájdalom váltja fel, hogy a beteg a takarót is alig tűri a lábán - tehát orvoshoz fordul.

A baj forrása az, hogy a betegek többsége - hiányos ismeretei miatt - nem köti össze ezt a panaszt a cukorbetegséggel, és valljuk be, orvosok közül se mindenki gondol rá azonnal! Fontos tehát, hogy diabéteszes betegként legyünk tudatában a neuropátia lehetőségének, tudjunk arról, hogy a kialakult fájdalom egyrészt gyógyszerrel, másrészt a szénhidrát háztartás rendezével gyógyítható.

Hosszú távon talán még veszélyesebb, ha az idegi szövődmény azon formája jelentkezik, ami érzéskieséssel, érzéketlenséggel jár. Ilyenkor ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az új cipőtől kialakult hólyag, egy benőtt köröm, de akár még egy szög okozta mélyebb seb is észrevétlen marad, csúnyán elfertőződik, és súlyos fekélyek kialakulásához vezet.

A tünetegyüttessel, amit diabéteszes lábként emlegetnek, együtt jár az is, hogy a láb bőre száraz, sérülékeny lesz, ennél fogva könnyebben támadják meg különböző fertőzések is. Ha az elváltozást nem veszik észre időben és nem kezelik, akár a lábujj, lábfej vagy a láb amputációjához is vezethet! És ez nem vicc! Magyarországon évente 3-4000 ember veszti el lábát a cukorbetegség szövődményeként kialakuló betegség miatt.

Diabéteszesként fontos tehát a fokozott odafigyelés: a neuropátiás szövődmény lehetőségének ismerete, a fájdalom fennállásának jelzése a diabetológus szakorvos felé, aki ma már megfelelő gyógyszerekkel kezelni tudja azt. Valamint kiemelten fontos a láb higiénéjének fokozott szem előtt tartása, a sebek, sérülések mielőbbi kezelése!
 
Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a neuropátia a diabétesz következménye! Tehát az alapbetegség kezelésével, az orvosi utasítások - diéta, gyógyszerszedés, szükség esetén inzulin használat - szigorú(!) betartásával kialakulása megelőzhető, vagy időben eltolható! A hangsúly tehát ez esetben is a megelőzésen van!
 

Debreczeni Anikó

Cikkek a cukorbetegségről >>

Szülni, vagy nem szülni?

2008.07.08.
Számos kutatást végzünk 18 év feletti hölgyekkel különböző témákban. Az életstílusuk vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy a párkapcsolat, a család, és a gyermekkérdés, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó fogamzásgátlás minden korcsoport életében központi szerepet tölt be. A 18 év feletti populáció életében - de ha figyelembe vesszük, hogy ennél korábbra tevődik a szexuális élet megkezdésének ideje, már korábban is - ez egy alapvető feladat, méghozzá általában női, a megkérdezettek ugyanis nem szívesen engedik ki ennek a felelősségét a kezükből.
 
Mert hát ugye gyereket mindenki szeretne, csak a többség nem most. Hanem mikor? Jó esetben ez a párok közös döntésén és valós tervezésen, felkészülésen alapul, s hogy ebben a kérdésben a nőknek határozottabb elképzelése van a férfiaknál - akik nyilván beadják a derekukat, mit is tehetnének, hiszen a nő dönt. 
 
Alapvetően folyamatosan halasztódik ez a kérdés. A tanulással töltött évek egyre csak gyarapodnak, "diploma már mindenhova kell" - és hát ugye "amíg tanulok, addig nem lehet gyereket szülni". A ritka kivételeket - akik be merik vállalni a gyerkőc érkezését - meg valljuk be, elég furán kezeli a környezetük.
 
Egy átlagos egyetemista végez 23 évesen, amikor ugye elkezd munkát keresni. Ami megint nem egy egyszerű feladat. Mert hát a felvételi elbeszélgetések első kérdései között szerepel, hogy az illető mikor szeretne családot, hány gyereket tervez és pontosan mikor? Ami ugye teljesen érthető kérdés, hiszen tervezni kell. "Egyelőre még nem", "először meg kell teremtenem a feltételeket". Fejlődni kell szakmailag, és anyagilag is, mert ugye egy család eltartásához két kereset kell. Az anyaságot nem "divat" hivatásnak tekinteni, és megélni se lehet belőle, hiszen Magyarország nem áll túl jól a kisgyermekes anyák foglalkoztatásának kérdésében.
 
Az, hogy ennek a "megfelelő" (az is kérdés, hogy ez kinek mit jelent) egzisztenciának a megteremtése mikorra jön el, megint kérdéses, de ha arra gondolunk, hogy biológiai szempontból a 20. és 35. év közötti időszak a legkedvezőbb a terhesség vállalására, akkor észrevesszük, hogy ennek lassan a fele ekkora elsuhant a fejünk felett. Tudomásul kell venni: az életkor előrehaladásával csökken a petefészkekben lévő petesejtek mennyisége és minősége (méhen belüli életben a leánymagzatok petefészkei a terhesség 20. hetében körülbelül 7 millió sejtet tartalmaznak, megszületés után az újszülöttek elvesztik a csírasejtek több mint 80 százalékát, míg az első havivérzés jelentkezésekor már csak körülbelül 300-500.000 az meglévő elsődleges tüszők száma!). Tehát nem csak a babára leselkedő genetikai veszélyekkel, hanem csökkent megtermékenyíthetőséggel és magasabb vetélési rátával is számolni kell.
 
De hát ugye itt állunk egy olyan országban, amely tömve van az "ideális mai nővel" szemben felállított elvárásokkal, éppen csak bimbózik (bár már itt-ott látható) a családbarát munkahelyek terjedése, talán végre megpróbálják megoldani a bölcsőde problémát (mert hát ugye abból sincs elég) és sikerül tenni valamit. Hogy ne csak addig tartson a huszonévesek korosztálya felé az elvárás: hogy "szülni kellene, mert elfogynak a magyarok", hanem ennek a feltételei is megteremtődjenek.
 
Barkóczi Boglárka

Szerhasználók a függőségek világában

2008.07.02.

A modern világ rengeteg információt, lehetőséget, csábítást, izgalmat, kalandot és kihívást kínál, előállítva ezzel a modern személyiségtípust, akinek főbb ismérvei a folyamatos útkeresés (az embereket a boldogság és a biztonság utáni vágy hajtja) és a fogyasztás. Önmagunk meghatározása, a "ki vagyok én?" kérdésre adandó megfelelő válasz kialakítása életünk egyik alapproblémájává vált.

Mindez remek táptalajt biztosít a különböző függőségek megjelenésének és elterjedésének, az alkohol-, nikotin- és drogfüggőség mellett ma már egyre többet hallani a társfüggőségről, szexfüggőségről, játékszenvedélyről, internet-függőségről, televízió-függőségről, vásárlási mániáról stb. Úgy tűnik, hogy a fogyasztói, individualizálódó társadalom egyik nagy találmánya a függőség, bármitől függővé válhatunk.

A boldogság és a biztonság utáni vágyat a drog látszólag gyorsan, könnyen és hatásosan kielégíti, amivel a felpörgött világ követelményeire (mindent minél gyorsabban magunkévá tenni, megszerezni, elfogyasztani, átélni) egyfajta megoldást nyújt. A drog azonban egy pótszer, amivel valaminek a hiányát próbáljuk pótolni, elpalástolni.
 
A kábítószerrel kapcsolatos diskurzusok egyik alapkérdése, hogy kit tartunk ma drogosnak, hiszen jelentős különbség van az alkalmi fogyasztás és a függőség között. A társadalom az alkalmi fogyasztókat is rendszeresen drogosnak bélyegzi, ami rendkívül negatív hatással lehet ezeknek az egyéneknek az életére. Másrészt fontos megkülönböztetnünk azt is, hogy ki milyen szert használ.
 
A kisgyerekkor óta fennálló családi problémák és az ebből szerzett lelki sérülések: a család szétesése (szülők válása, halála, alkoholfüggősége stb.), a szeretethiány, a nem egyértelmű elvárások az egyén irányában vagy a családon belüli agresszió gyakran áll a rendszeres kábítószer használat hátterében. A mindennapokból, a valóságból való menekülés egyik leghatékonyabb eszköze a kábítószer.
 
Az önbizalomhiány, az önmagunkkal való elégedetlenség, és ezzel párhuzamosan a másoknak való megfelelés, egy csoporthoz való tartozás vágya és a befolyásolhatóság is könnyen eredményezheti valamilyen kábítószer kipróbálását, majd a szerre való rászokást. A kábítószer-használók nem szeretik magukat eléggé, nem tudnak felelősséget vállalni önmagukért, inkább a szer kezébe teszik magukat.
 
A kíváncsiság, a világ vagy önmagunk megismerésének vágya is gyakran vezethet a kábítószer kipróbálásához, majd rendszeres használatához. A kábítószer-használat oka lehet még a társadalommal való szembenállás, a szülők generációja elleni lázadás is, az egyén úgy érzi, hogy ő nem része ennek a társadalomnak, és nem fogadja el a társadalom, a szülők által kialakított normákat, elvárásokat.
 
Összességében elmondhatjuk, hogy akinek a személyisége ép, a családi körülményei és szociális státusza megfelelő, abból nagy valószínűséggel nem lesz drogfüggő. A bármilyen drogtól való pszichés és/vagy fizikai függőség kialakulásának minden esetben pszichés, a legtöbb esetben azonban környezeti okai is vannak.
 
Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy minden korban ismertek és használtak kábító hatású szereket. A különböző korokban, társadalmakban teljesen eltérő okai voltak és vannak (pl. Amerikában a marihuánát fájdalomcsillapítóként is használják) a kábítószer-használatnak, más megítélése volt (van) a különböző anyagoknak és a használóiknak is.


Úgy tűnik, hogy a modern fogyasztói társadalmakban szinte lehetetlen függőségek nélkül élni, aminek az egyik szélsőséges, a többség számára nem elfogadott formája a kábítószer-függőség

Infó: 
A leggyakrabban előforduló drogok utcai nevei és élettani hatásaik >>

Légmán Anna

Az egyetemista lét és az egészség - a sport

2008.07.01.
Egyetemistának lenni egy a hagyományostól egészen eltérő életformát jelent. A híres-hírhedt egyetemi bulik, az éjszakába nyúló vizsgaidőszaki tanulások, a kollégiumi életmód, a minden rendszert nélkülöző napirend, a testmozgás hiánya - mind-mind komoly veszélyeket rejtenek magukban. Az egészben az a legalattomosabb, hogy egy fiatal, erős szervezet esetében ezek általában csak hosszabb távon, akár évekkel megkésve fejtik ki hatásukat.
 
A sport talán még az egészségmegőrzés azon területei közé tartozik, amit az egyetemisták számottevő hányada aktívan gyakorol. Ám sok esetben inkább kikapcsolódási, mint egészség-megőrzési céllal teszik ezt, s egyre növekvő számban akadnak ezen kívül olyanok is, akiket a manapság annyira népszerű testkultusz ragadott magával, és a sportolást kizárólagosan testépítő jellegű mozgás formájában gyakorolják.
 
Az izomépítés önmagában természetesen nem baj, főként ha egészséges, természetes sportolás "melléktermékeként" keletkezik, azonban manapság - elsősorban az Amerikából beszivárgó szemléletnek köszönhetően - tulajdonképpen öncélúvá vált.
 
Következményként egyre gyakrabban fordul elő, hogy a fiatalok gondolkodásában a mozgás már egyáltalán nem kötődik a szabad levegőhöz, s a napi rohanás, tanulás, a folyamatos bezártság vagy épp szmogos városi levegő után nem egy margitszigeti futásban vagy hegyi kerékpározásban lelik meg a kikapcsolódást, hanem egy dohos pincehelyiség konditermének falai között.
 
Erre a rétegre jellemző az is, hogy a megfelelő összetételű táplálkozást méregdrága fehérje- és vitaminkészítmények vásárlásával igyekeznek pótolni. Ez pedig, bár negatív hatása nem bizonyított, mégiscsak messze áll a természetes életmódtól.
 
Persze ez még mindig jobb megoldás annál, mint aki egyáltalán nem mozog egyetemi évei alatt, leszámítva az első két évben kötelező testnevelés órákat. Ők általában a rengeteg tanulásra, fáradtságra illetve időhiányra panaszkodnak, ami későbbi éveikben is jó mentséget jelent majd számukra, hiszen többségük vélhetően az egyetem elvégzése után sem fog rendszeresen sportolni.
 
Márpedig minél hamarabb rögzül az ember tudatában ennek fontossága, annál jobb, hiszen érdemes tudni, hogy a mozgás, a sport nem csak idősebb korban, a szív-érrendszeri betegségek kezelése miatt fontos, hanem már fiatalon, amikor ezen betegségek nyomai még nem láthatók, azonban megelőzésükhöz már ekkor nagyban hozzájárulhat az ember.
 
Szerényi Szabolcs

A patikák változó helyzetéről

2008.07.01.

A hazai patikai piac jelentős átalakuláson megy keresztül, melyet két fő hatás egyidejű érvényesülése alakít: az egyik a verseny erősödése, mely a patikaliberalizációs törvény másfél évvel ezelőtti hatályba lépésének köszönhető; emellett megindult a korábban önálló, elkülönült egységként működő gyógyszertárak összefogása, szerveződése.

Patikai láncok jelentek meg. Ez a kifejezés takarhat egyszerű beszerzési csoportosulást, marketingszövetséget (mint például a Gyöngy vagy a Szimpatika), de több patika közös tulajdonba kerülése sem ritka. Előbbiek lényege, hogy a nagykereskedőtől való közös beszerzéssel árengedményre tesznek szert, majd azt egységesen továbbítják a vevők felé. A tulajdonosi közösségek sokkal kevésbé áttekinthetők, a tulajdonviszonyok sok esetben a szakmán belüliek számára sem teljesen átláthatók.

Jelenleg összesen mintegy 2200 gyógyszertár üzemel Magyarországon, melyek közül egyre kevesebb a független egység - a többség már csatlakozott valahová.
 
A patikák esetében egészen mostanáig elhúzódott a rendszerváltás időszaka. Mára valódi üzleti vállalkozásként működnek, melynek pozitív hozadékát a vevők is tapasztalják - a gyógyszertárakban is figyelni kezdenek igényeikre, igyekeznek az egyszerű gyógyszerkiadás mellett többletszolgáltatásokat is nyújtani számukra (ilyen lehet például a hosszabb, a "dolgozó ember" munkarendjéhez igazodó nyitva tartás, az árengedmények, patikai akciók szervezése, a gyógyszertárban elvégzett egyszerű szolgáltatások elérhetővé tétele - pl. vércukorszint-mérés, szakértői tanácsadás stb.)
 
Könnyebben alkalmazkodik a versenykörnyezethez az, aki privatizáció során lett "magánpatikus" - neki volt ideje felkészülni és a saját bőrén kitanulni a szakma gazdasági, üzletviteli vonatkozásait. Kutatásainkból azt látjuk, hogy sajnos sok gyógyszertárban úgy gondolják, a mostani zavaros helyzeten valahogy túl kell esni - "majdcsak jobb lesz". Emiatt szemüket szorosan becsukva, a szemléletváltástól teljesen elzárkózva próbálják átvészelni az átalakulás időszakát. 
 
A vezetőkön kívül sok múlik a személyzet munkáján is. A szakasszisztensek hozzáállása a vezető szemléletének egyenes következménye. Akinek fontos, hogy a betérő vevő színvonalas szolgáltatásban részesüljön, nem kerülheti meg a dolgozók ez irányú tréningjét. A hagyományos gyógyszertári kép ugyanis eléggé elkeserítő... a tipikus gyógyszertári dolgozó a negyvenes éveiben járó nő, aki kifejezéstelen, unott arccal, a diszkréció és a figyelmesség teljes mellőzésével adja ki a recepten szereplő gyógyszert, anélkül, hogy tájékoztatná a beteget. Ezen mindenképp változtatnia kell annak, aki meg szeretné tartani a vevőit.
 
A sikerre (sőt, akár csak fennmaradásra) törekvő patikavezető gyógyszerész szakmai tudása mellett jó, ha talpraesett üzletember és kereskedő is egy személyben. Egyelőre, úgy tűnik, ők vannak kevesebben. A többség energiáját még mindig teljesen leköti a napi rutinfeladatok ellátása (amit mellesleg jelentős adminisztratív kötelezettségek is terhelnek), rövid távon gondolkozik, nem alkot stratégiát, hanem gályázik, és közben jobb időkre vár, vagy végső megoldásként a patikája eladásában gondolkodik.
 
Kicsi Dóra
 

Egészség - kultúra?

2008.06.25.

Mit jelent számunkra az egészség? Nehéz a kérdés, nehezen megragadható, akárcsak maga a fogalom. Meglétét az egészségesek természetesnek veszik, mások szerint romlása a korral jár, múlandó érték, aminek elvesztése természetes és hétköznapi.

Önmagáért keveseknek fontos, sokkal inkább a betegségek (értsd: tünetek) hiányaként gondolunk rá. Lényege abban áll, hogy megmaradjon a munkavégző képesség, tudjunk dolgozni, mozogni, eltarthassuk családunkat, felnevelhessük gyermekeinket.

Ami szinte mindenkire igaz: jelentőségét alapvetően ritkán kérdőjelezzük meg. Ennek ellenére hozzáállásunk nem tanúskodik arról, hogy mennyire érezzük fontosnak. Jó példa erre az a tény, ami kutatásaink során többször is bizonyságot nyert: az alkoholfogyasztást a többség nem sorolja az egészség elleni vétkek közé.

A felelősség kérdése sem egyértelmű. Azt ugyanis gyakran igyekszünk áthárítani valami másra, legyen az a rohanás, a modern életvitel, a rengeteg munka, a folyamatos konfliktusok, amelyek levezetését persze nem próbáljuk megoldani tudatos kikapcsolódással, relaxációval, sporttal.

Egészségünket így sokszor nem is tekintjük saját kompetenciánknak. A már említett külső körülményeket okoljuk, valamint idő és pénzhiányra hivatkozva ilyetén gondolkodunk: "betegként nem tudok a tüneteimen enyhíteni. azzal segíthetek magamon, ha elterelem a figyelmemet, például a tévével".

Sokan mindent elintézettnek látnak azzal, hogy orvoshoz mennek, s ezzel máris úgy érzik, megtették a "kötelességüket". Problémáik megoldását néha kizárólag gyógyszerektől várják: "ebben a korban már mindig akadnak kisebb-nagyobb panaszok, de hát azért vannak a gyógyszerek, hogy helyrehozzuk őket", "egy-két gyógyszer "természetes", hogy kell, ezzel együtt lehet élni". Mindez alapvetően helytelen gondolkodás.

Ha mégis teszünk egészségünk megőrzése érdekében, legtöbb esetben az is csak részproblémák orvoslására alkalmas. Alapvető szokásainkon ritkán változtatunk (életvitel, táplálkozás, sport), esetleg abbahagyjuk a dohányzást, kisebb táplálkozási korrekciókat hajtunk végre (például zsír helyett olaj használata, kevesebb étel), többnyire a mozgást is letudjuk a kutyasétáltatással, boltba járással.

A helyes táplálkozás pedig a többség szerint: "mindenből enni, de csak mértékkel", a változatosság ugyanazon alapanyagok különféle módokon való elkészítésében merül ki. A rendszeresség az első számú - akár egyetlen - táplálkozási alapelv, amely sokszor felmentést jelent a túlzások alól is.

És mindennek mi a veszedelmes következménye? Az, hogy csak az első komolyabb esemény döbbent rá a fenti hozzáállás alapvetően hibás voltára. Az ilyesmin (pl. infarktus, stroke) átesettek ugyanis általában sokkal nagyobb együttműködési készséget mutatnak, mint akik még nem érezték a veszedelmes következmények hatását. Ilyenkor azonban talán már késő, és bekövetkezett a maradandó egészség-károsodás, ami pedig újabb pszichikai kapaszkodót biztosít a sikertelenségek hárításához, mert könnyedén rá lehet fogni mindent. 

Hiszen - hogy egy megkérdezett betegünk szavaival éljek - a problémákat is könnyebben oldja meg, aki egészséges. Pedig mennyivel könnyebb és kifizetődőbb volna kicsit jobban odafigyelni a megelőzésre, az életmód apróságaira! Sok esetben nem csupán egészségünk, hanem külső megjelenésünk és mindennapi közérzetünk számottevő javulásához is hozzájárulnánk ezzel!
 
Szerényi Szabolcs

Élet az Alzheimer-kórral

2008.06.25.
Az öregkor természetes velejárója a képességek egy részének elvesztése - az egészséges idős ember ennek ellenére jól elboldogul a hétköznapokban. Ahogy a testi funkciók romlanak, ugyanúgy csökken a szellemi teljesítmény is - mindez azonban csak egy bizonyos mértékig egészséges.
 
A hozzátartozók számára sokszor természetes, hogy idős rokonuk feledékeny - nem jutnak eszébe a nevek, nehezen találja a szavakat. A helyzet akkor kezd aggasztóvá válni, amikor a "szórakozottság" mellett más, furcsább tünetek is megjelennek. Ilyen lehet például, hogy a beteget szemmel láthatóan nem érdekli semmi, csak mered maga elé, sírdogál - vagy éppen érthetetlen dolgokat művel: lehetetlen helyekre pakolja a tárgyakat, napi rutinja szétesik, nem boldogul a bevásárlással, főzéssel. Előfordulhat az is, hogy eltéved, az utcán vagy a lakáson belül bolyong.

Előrehaladottabb állapotban pedig már láthatóan zavarodott, önellátásra képtelen, sőt, még a közvetlen hozzátartozókat sem ismeri fel.

Mindez már nem tudható be az életkor következményének, segítségre van szükség. A betegség neve ismert (Alzheimer), közhelyeket szinte mindenki hallott róla, de a laikusok többsége sokszor nem is gondol erre az eshetőségre, amikor szeretteiken az első tünetek megjelennek. Azt érzékelik csupán, hogy a szeretett személy megváltozik, "már nem az igazi" és a kapcsolat átalakul, egyre nagyobb terhet róva a családra.

Sajnos, sokszor ez az oka annak, hogy nem fordulnak időben orvoshoz.

A diagnózis:
Alzheimer-kór

Igen gyakran utólag áll össze a kép, hogy az eleinte nehezen értelmezhető apró jelek, szokatlan momentumok már mind-mind ennek a betegségnek az első jelei lehettek.

Kétségbeejtő és elszomorító, emellett hatalmas teher - mind lelkileg, mind gyakorlati értelemben.
 
Az Alzheimer-kóros betegek számát Magyarországon 150-300 ezer főre becsülik - ám közülük rendkívül alacsony a terápiában részesülők aránya. A betegek nagy része "kallódik", többségüknél soha nem kerül sor diagnózisra. Az Alzheimer-kór kezelésének csúcsintézményei az úgynevezett demencia centrumok, melyek országszerte pszichiátriai és neurológiai osztályokon találhatók - ide mindössze a betegek 2-3%-a jut el.  
 
A legnagyobb probléma, hogy a demencia centrumban dolgozó szakorvosok általában már évek óta fennálló tünetekkel találkoznak, holott minél korábban elindítanák a terápiát, annál eredményesebben lehet a romlási folyamatot lassítani, és ezáltal tartalmasabb, szebb éveket, jobb életminőséget biztosítani a beteg és családtagjai számára. A beteg maga ugyan nem ismeri fel a betegség tényét, de azt érzékeli, hogy a külvilág idegen, és segítség nélkül nem boldogul.
 
Amikor igazán komollyá válik a helyzet, már sokkal kedvezőtlenebbek a kezelés nyújtotta kilátások. A hozzátartozók számára hatalmas próbatétel ez az időszak, mert ekkor már valóban nehéz elviselni a beteget: állapotuk 24 órás felügyeletet követel meg, melyet az önellátási funkciók (pl. étkezés, tisztálkodás, szobatisztaság) leépülése mellett hangulati ingadozásaik, indulati kitöréseik is nehezítek.

A családok mégis kötelességüknek érzik, hogy akár erejükön felül is részt vállaljanak a gondozásban.

Az Alzheimer-kór kezelése jelenleg egyáltalán nem megoldott: meggyógyítani egyelőre sajnos nem tudják a betegeket - de a gyógyszeres kezelés mellett ebben a betegségben (is) kiemelkedő jelentősége van a törődésnek, a betegről való rendszeres és folyamatos gondoskodásnak. Odafigyeléssel, memóriatréninggel, értelmes elfoglaltsággal javítható a beteg állapota. 

Kicsi Dóra

Mire költenek többet és kevesebbet a fiatal nők?

2008.06.25.

Hajlandóak-e, és ha igen, milyen eredmények reményében, többet költeni testükre és egészségükre?

Fiatalok esetében az egészség még gyakran "természetes", a sorstól készen kapott adottság, melyért nem kell megküzdeni. Mi, nők, talán még valamivel komolyabban is vesszük ezt a kérdést, bár az egészséget illetően mi sem várunk el többet, mint hogy zavaró tünetek nélkül élhessük mindennapi életünket.

Az egészség és a szépség egymással szorosan összekapcsolódó fogalmak. Egyértelmű, hogy ez utóbbi a fiatal nők estében kap leginkább hangsúlyt - az egészség kérdését többnyire ebben a megközelítésben látjuk. Mert nem fáj semmink, nincsenek igazán panaszaink - kinek is jutna ilyenkor eszébe bármilyen betegségre gondolni?

Mit is keresünk valójában?

Amíg nincs "valódi" egészségi problémánk, inkább a külsőségekre koncentrálunk - elsősorban szépnek szeretnénk látszani. Egészségünkre is lényegesen többet és lelkesebben költünk, ha az eredmény kívülről is látható.

A női büdzsében vannak rendszeresen előforduló, kvázi kötelező "tételek" - az alapvető higiéniai kiadásokon túl ide tartozik például fiatal nők többsége által rendszeresen szedett gyógyszer, a fogamzásgátló tabletta. Alapfunkciója mellett ennek kapcsán is szóba jöhetnek látványos pozitív hatások (pl. szebb bőr, haj, sőt, akár nagyobb mell...).

Az egyéb gyógytermékek közül szintén az esztétikai többletet adók vezetnek - lásd például a fogyasztószereket, a narancsbőr elleni készítményeket, illetve a haj-, bőr-, és körömszépítő kúrákat.
 
Hedonizmus és carpe diem

Az egyre nagyobb teret kapó wellness-kiadások motivációja a regeneráció és önmagunk kényeztetése, illetve a stressz levezetése. Az életmódhoz kapcsolódó költések kivétel nélkül mind arra irányulnak, hogy az illető jobban érezze magát a bőrében - de a betegségek megelőzésre általában nem fordítunk figyelmet.

Szívesebben költünk, mi nők szépségápolásra, egészségmegőrzésbe "csomagolt" szolgáltatásokra, mint hogy letegyük az általunk is nagy arányban szívott cigarettát vagy lemondjunk az alkohol-fogyasztásról, esetleg megfontoljuk, rendszeresebben keressük fel nőgyógyászunkat, fogászunkat.

A különféle szűrővizsgálatokra akkor jut először eszünkbe elmenni, ha valamiért megijedünk (valami szokatlant tapasztalunk, vagy a környezetünkben fordul elő hasonló betegség.)
 
Ugyancsak kisebb a külső "kényszer" a nem látványos kiadásokra. A magyar nők meglehetősen kevés figyelmet fordítanak például intimhigiénére vagy fogorvosi vizsgálatra/kezelésre.

Az egészségtudatosság, az egészségi állapotért vállalt felelősség tipikusan a gyermekvállalás környékén kezd igazán fontossá válni a nők életében.

Kicsi Dóra

Fogamzásgátlás

2008.06.25.

A nemiséghez, női léthez kapcsolódó kérdések a mai napig tabunak számítanak még a témában leginkább érintett fiatal (fogamzóképes) nők körében is. A nevelés során a családban, iskolában nem fektetnek hangsúlyt ilyesmikre - talán azért sem, nehogy túl korán felkeltsék a gyerek érdeklődését; vagy mert sem a szülő, sem a pedagógus nem tudja, hogyan is nyúljon egy ilyen "érzékeny" témához. Ennek következtében egy átlagos, hétköznapi nő sok esetben saját alapvető testi mechanizmusaival sincs tisztában.

A test, amíg rendben funkcionál, úgy gondoljuk, nem követel különös odafigyelést - a napi rutinban eszünkbe sem jut azzal foglalkozni, hogy mi és hogyan zajlik "belül". Esztétikai szempontból annál többet foglalkozunk vele! Nincs ez másként a fogamzásgátló módszer választásánál sem, amely során a biztonságosság, mint alapkritérium mellett a két döntő szempont többek között az alacsony hormontartalom és az esztétikai paraméterekre való pozitív hatás (súly, haj, bőr).

A nő és a fogamzásgátlás - mi alapján választunk? Egészség vagy egyéb szempontok?

A fogamzásgátlás a nők életének elválaszthatatlan része, a kérdés évtizedeken át folyamatosan napirenden van. A többség ezalatt sokféle védekezési módszert megpróbál - a legnépszerűbbek az egyszerű, megbízható hormonális tabletták, illetve a "természetes", ámde sokak szerint kényelmetlen óvszer.

A választott módszerrel szemben alapvető elvárás, hogy a lehető legnagyobb valószínűséggel elkerülhető legyen általa a teherbeesés; továbbá, hogy alkalmazása legyen egyszerű, kényelmes, ne legyen "hangulat-gyilkos" a romantikus pillanatokban.

Legkézenfekvőbb megoldás a fogamzásgátló tabletta; az orvosok legtöbbször ezt javasolják, és általában a nők is ezt kérik. Kevesen nyitottak az olyan, kevésbé elterjedt módszerek alkalmazására, mint a fogamzásgátló injekció vagy a szintén hormont tartalmazó hüvelygyűrű.
 
Az első választásra a rendszeressé váló szexuális élet kezdetén kerül sor. Akik ekkor az óvszerre szavaznak, később gyakran felülvizsgálják választásukat és kényelmesebb, ugyanakkor pozitív "mellékhatásokkal" is kecsegtető megoldás reményében mérlegelik a hormonális módszer lehetőségét. Sok lány eleve ezzel kezd, mert a teherbe esés elleni igen hatékony védelem mellett további érvek is szólnak mellette - pl. szebb bőr és haj, rendezettebb ciklus, enyhébb menstruációs panaszok. A döntésben az orvos véleménye mellett jelentős befolyással bírnak a barátnők tapasztalatai is.
 
Amint a hormon-kérdés szóba kerül, nincs olyan nő, aki számára ne a lehető legalacsonyabb hormonterhelés lenne az elsődleges szempont. A nemiség és a hormonok közötti összefüggésekről valamennyien hallottunk már, bár ismereteink távoliak, homályosak és valljuk be, meglehetősen szerények. A tájékozatlanság veszélyekkel is jár, melyekkel sokan nincsenek tisztában vagy nem fordítanak rá megfelelő figyelmet. A tabletta bevételének elfelejtése, egy rövid hányásos/hasmenéses állapot, antibiotikum szedése például igen kellemetlen meglepetést okozhat a felkészületlen páciensnek. Meglepően sok nő nincs tudatában annak, hogy ezekben az esetekben a fogamzásgátló hatás nem biztosított, így kiegészítő védekezés (pl. óvszerrel) mindenképp indokolt.
 

Tény, hogy a módszer-választás az esetek döntő többségében kevésbé megalapozott, fél-információkra épített és mondjuk ki, a nőgyógyász rendelőjéből távozva továbbra sincs fogalmunk arról, vajon tényleg a számunkra legmegfelelőbbel kezdjük meg testünk és jövőnk védelmét?

Kicsi Dóra

Doktorúr, hogy van? Avagy az orvos is ember...

2008.06.24.
Ez az a kérdés, amit a legritkábban szokott az ember feltenni., mert ugye szokás szerint az a kérdés, hogy a beteg hogy érzi magát?
 
Azt bizonyára mindenki hallotta, hogy elég sok változás történt az egészségügy háza táján (az egyik - talán a betegek számára leginkább észlelhető dolog - a vizitdíj bevezetése, majd megszüntetése volt), de hogy milyen területeket is érintett ez pontosan, és kiknek a mindennapi életében hozott új feladatokat, új hatásköröket, az már kevésbé egyértelmű.

Az orvosok összességében sajnos nem örvendenek túl nagy népszerűségnek - ezt nagyon sok kutatásunk során tapasztaljuk. Az ember nem szeret hozzájuk járni (a többség akkor megy, ha már "húzzák"), egyrészt azért, mert hihetetlen mértékű gyógyszerellenesség alakult ki az utóbbi években - a "csodamódszerek" azonban népszerűbbek, mint valaha, másrészt az egész procedúra eléggé körülményes: szabadságot kell kivenni, várakozni kell, időpontot kell kérni, szóval macerás.

Ezt az egész helyzetet azonban az ember hajlamos a személye elleni sértésnek venni és nem is gondol bele - vagy nincs is tisztában vele, hogy az orvosoknak mennyi szabályt kell betartania, pontosabban mennyi új szabályt kellett megtanulnia és úgy betartania, illetve - ne felejtsük el - ezeket a szabályokat nem ők alakítják ki.

Vegyük például a vizitdíjat: amivel kapcsolatban én magánemberként is azt tapasztaltam, hogy a bevezetésekor az emberek sok esetben az orvosra zúdították a haragjukat, mintha legalábbis ők találták volna ki. De arra, hogy ez az orvosnak mennyi plusz munkával jár, arra nem gondol senki.    
 
Vagy készítményfelírás... Hiszen állandóan változnak a felírhatósági szabályok, leszűkült az orvosok terápiás szabadsága, vagyis egyszerűen már nem azt a készítményt írják, amit akarnak, amit a szakmai tapasztalataik alapján megfelelőnek tartanak, hanem azt amit szabad. Egy fő elv érvényesül pusztán: minél olcsóbb legyen! Aki ezzel nem ért egyet, és nem cselekszik eszerint, az magára vessen.
 
Alapvetően hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az orvos is ember. Ha belegondolunk, hogy hogyan reagálnánk, ha a saját szakmánkban sorra újabb és újabb munkafeltételeket szabnának, amik alapvetően a mindennapi munkafolyamatokat is meghatároznák, szerintem toleránsabbak lennénk.
 
Ugye nem kell senkinek említeni, hogy mennyi időbe telik, amíg az ember egy új munkahelyen rájön, hogy "mi a dörgés". Hát az orvosoknak nagyjából most ilyen érzésük lehet...

Barkóczi Boglárka

Diabétesz: az egyes típusú cukorbetegek dicsérete…

2008.06.23.
Kvalitatív kutatóként töltött éveim során többször volt már alkalmam a cukorbetegek azon csoportjával beszélgetni, akiket az orvosok "egyes típusú diabéteszesként" emlegetnek. Ők azok, akiknek betegsége jellemzően gyermek vagy fiatalkorban alakul ki és kezdettől fogva "inzulinfüggők", vagyis az inzulin folyamatos és rendszeres használatára szorulnak életük végéig. Amit hallok tőlük, róluk, az újra és újra meglep, sőt néha csodálattal tölt el. 
 
Elgondolkodtató, hogy ezek a betegek milyen tudatosan élnek! Tudják ugyan, hogy betegek, de nem az önsajnálat határozza meg életüket. Nem próbálnak kibújni semmilyen - az élethez tartozó - felelősség (pl. suli, munka, családalapítás, stb.) alól. Ehelyett rendkívüli tudatossággal élik az életüket. A betegségük által rájuk kényszerített szigorú életvitelt, mint pl. az étkezési idők pontos betartását, a cukros ételek/italok kerülését, a pontos inzulinadagolást és még megannyi egyéb kötöttséget nem teherként vagy veszteségként élik meg, hanem saját javukra fordítják!
 
Kis túlzással mondhatom, hogy sokkal egészségesebben élnek, mint a legtöbb átlag magyar az országban. Nem nassolnak, nem visznek felesleges kalóriát a szervezetükbe, pontosan ismerik az elfogyasztott ételeik szénhidrát tartalmát, sőt sokan közülük figyelnek arra is, hogy ne egyenek zsírosat sem. Azáltal, hogy inzulin beadásuk étkezéshez kötött, sokkal rendszeresebben étkeznek és úgy általában véve rendezettebb, rendszerezettebb az egész életük. 
 
A különböző krónikus betegségben szenvedők között - kutatói tapasztalataim alapján bátran mondhatom - ők azok, akik leginkább ismerik betegségüket, annak természetét, lehetséges szövődményeit. Talán még a rosszindulatú daganatos betegségekben szenvedők egy részénél tapasztalható ehhez hasonló informáltság. Hozzáállásuk és informáltságuk mindenképpen példa értékű!
 
Sajnos nem mindig mondható el mindez a cukorbetegség másik típusában, a 2-es típusú, vagy nem inzulinfüggő diabéteszben szenvedőkről. Tény, hogy ők - mivel jellemzően idősebb korban alakul ki a betegségük - nem gyermekkorban "szívják magukba" az egészségtudatos életet, hanem egy már bevált szokáson, étrenden, életmódon kell(ene) változtatniuk a cukorbetegség diagnosztizálásakor, tehát mondhatjuk, sokkal nehezebb a dolguk. Hiszen tegyük szívünkre a kezünket és legyünk őszinték: egyikünknek se lenne egyszerű máról holnapra lemondani a reggeli péksütiről vagy az ebéd utáni kávéról jó sok cukorral. pedig ezeknek a betegeknek ezt kell tenniük, és ezen túl még az életük sok más területén változtatásra kényszerülnek.
 
Talán ezek a változtatások könnyebben mennének, ha látnák, hová vezethet a "szófogadatlanság". Mivel eddigi kutatásaink egyértelműen bizonyítják, hogy sajnos kevés az információ a cukorbetegséghez kapcsolódó szövődményekkel, hosszú távú veszélyekkel kapcsolatban, a későbbiek folyamán erről majd még szót ejtek.
 
Debreczeni Anikó
Senior kvalitatív kutató

Változókori tabutémák

2008.06.17.
Vannak dolgok, amikről rendszeresen kikérjük mások véleményét, vannak témák, amiket csak bizonyos körben dobunk fel, és vannak olyanok, amikről "nem illik beszélni". Ezek alapvetően a neveltetés során bevésődött, általános szabályok, ugyanakkor fel lehet fedezni bennük adott generációra igaz jellemzőket is.

Ezt nem csak életkor, hanem a társadalmi közeg is meghatározza, hiszen bizonyos témák, mint pl. a szexualitás, az öregedés, vagy éppen a halál a mai 80-90 éves korosztály számára sokkal természetesebbek voltak, és ezáltal sokkal szabadabban is beszéltek róla.

Az adott korra jellemző szociokulturális háttér mellett talán az is meghatározta ezt a viszonyulást, hogy valamivel egyértelműbbek voltak a szerepek is: letisztultabbak voltak a női feladatkörök, és emellett elfogadottabb volt az élet elmúlása (ez talán az idősekről való gondoskodásból is fakadhatott), és ez megkönnyítette az ember saját öregedésének elfogadását, ki tudja.

A mindennapok, a társadalmi normák azonban változnak, és mára eljutottunk oda, hogy a változókort nagyon sok tabu övezi.
 
Több kutatásunk célozta meg ezt a korosztályt különböző egészségügyi kérdéssel, és azt az alapvető elzárkózást már az interjúalanyok kiválasztása során éreztük. Kevesen voltak, akik szívesen megosztották volna velünk az érzéseiket, és még nehezebb volt konkrétan az egyes egészségügyi problémáikról kérdezni őket. Pedig lenne miről beszélni, hiszen a női szervezet több olyan változáson is keresztülmegy, amelyek megnehezíthetik a mindennapokban való helytállást, alapvetően meghatározhatják a közérzetünket, a mindennapjainkat.
 
Hőhullám, vérzészavarok, inkontinencia, hüvelyszárazság, szexuális problémák. Ember legyen a talpán, aki képes zökkenőmentesen átvészelni ezt az időszakot, miközben sem a munkahelyén, sem a családjában nincsenek tekintettel az "állapotára". Miért is lennének, amikor az információhiányból fakadóan egy misztikus félhomály lengi körül ezt a pár éves időszakot, és ebből szinte csak az szűrődik le, hogy ezek a hölgyek feszültek, ingerlékenyebbek.
 
Ezeket a tabukat azonban le kell dönteni, ez mindannyiunk érdeke. Több információt kell "elérhetőbbé" tenni, hiszen így könnyebbé válhat az ezzel járó problémák megoldása, valamint a következő korosztályok is jobban el fogják tudni fogadni a saját életükben bekövetkező változásokat.


Barkóczi Boglárka

Magas vérnyomás - még van mit tanulni

2008.06.09.
Még mindig a magas vérnyomás. célérték 140/90 Hgmm. Fogyjon!. Mozogjon!. Éljen egészségesebben!. Ne egyen sósan!... Sokaknak úgy tűnhet, hogy a csapból is ez a téma folyik, kutatásaink mégis azt igazolják, hogy még mindig van mit tanulni, tanítani róla!
 
Úgy tűnik - és kutatásaink is ezt igazolják -, hogy az egyik legfeketébb folt a magas vérnyomás kapcsán a szövődményeként kialakuló vesebetegség. Sokan nem ismerik ezt a lehetséges komplikációt, mások bár hallottak róla, de jelentőségét nem látják jól. Többen sajnos úgy vannak vele, hogy ez úgyis csak hosszú évek múlva jelentkezik, addig meg minek foglalkozni vele. Az ok, ami miatt a hypertoniás beteg nem fektet kellő hangsúlyt erre a szövődményre, valószínűleg az, hogy a vese károsodása hosszú ideig nem okoz panaszt. Nem fáj, nem kellemetlen. Ennek ellenére érdemes gondolni rá, mert az elhanyagolt magas vérnyomás betegség súlyos vesebetegséghez, akár veseelégtelenséghez is vezethet!
 
Az egészséges vese bizony nagyon kemény munkát végez szervezetünkben! A teljes vérmennyiségünk naponta 350-szer áramlik át rajta, ami azt jelenti, hogy minden nap 1500-1700 liternyi vér "szűréséről" gondoskodik! Legfontosabb feladata a szervezet számára felesleges anyagok kiválasztása és eltávolítása a vizeleten keresztül.
 
Ezt a nagy teljesítményt 2,6 millió hajszálerekből álló apró érgomolyag látja el. Ezek az apró erek azonban ugyanúgy károsodnak a magas vérnyomás hatására, mint az agy vagy a szív erei. Míg az agyban stroke, a szívben infarktus alakul ki, addig a vesének megszűnik a szűrőfunkciója, így azok az anyagok is a vizeletbe kerülnek, amelyekre szervezetünknek mindenképpen szüksége van. Arról már nem is beszélve, hogy a "szűrő" károsodása miatt mérgek maradnak a szervezetben.
 
Ha a vese nem működik, akkor megjelenik a vizeletben a fehérje. (mikroalbuminuria vagy proteinuria) Ez a vese károsodásának első jele. Mivel tünetet kezdetben nem okoz, a betegnek fájdalma vagy más panasza nincs, csak akkor derül ki időben, ha orvos és beteg egyaránt gondol rá, és rendszeresen megtörténik a hypertoniás beteg vizeletének ellenőrzése. Ma már egy egyszerű gyors teszttel néhány perc alatt kimutatható a baj!
 
Mint sok más esetben, itt is igaz, hogy megelőzni könnyebb, mint kezelni! A jól beállított vérnyomás, a rendszeresen, orvosi utasítások szerint szedett gyógyszer segít megelőzni a bajt. Ha azonban károsodik a vese, akkor egyet tehetünk: komolyan vesszük az első jeleket (a vizeletben kimutatott fehérjét), még precízebben szedjük gyógyszereinket és rendszeresen eljárunk az előírt kontrollvizsgálatokra. Ha ezt elmulasztjuk, a vese állapota tovább romlik, míg végül kialakul a veseelégtelenség. A vese megszűnik működni!
 
Innentől már nincs visszaút. A veseelégtelenségben szenvedő beteg élete végéig művese kezelésre (dialízisre) szorul! 2-3 naponta jár kezelésre, ahol gép segítségével szűrik ki véréből a mérget! Ráadásul egy komoly diétát is tartania kell. Érdemes mindezt elkerülni!
 
Debreczeni Anikó

Hormonriadó: ahogy az emberek a hormonpótlást látják

2008.06.09.

A változó kori hormonpótlással kapcsolatban nagyon sok eltérő véleményt lehet hallani, még az orvosok körében is. Az érintett hölgyeknél sincs ez másként: van aki támogatja, van aki nem, de mindenki megfogalmazza határozott véleményét a témában.

Ez a "vélemény" azonban igazából sok esetben "lóg a levegőben", hiszen a hölgyekkel beszélgetve azt tapasztaljuk, hogy meglehetősen felületes információkkal rendelkeznek. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mi is az a "hormon", sem azzal, hogy miért is lenne erre szükségük. Nem ismerik igazából a mellékhatásait - leggyakrabban a szőrösödés, "férfiasodást" említették -, sem azt, hogy milyen típusú hormont is tartalmaznak ezek a készítmények.

A változókori panaszok, ezek enyhítése, és a hormonpótlás kapcsán több hölggyel készítettünk mélyinterjút, "hormonpártival" és "hormonellenzővel" egyaránt - a legtöbb ellentmondással magával a hatással és mellékhatással kapcsolatban találkoztunk.

A "hormonpártiak" csak pozitív dolgokról tudtak beszámolni saját tapasztalataik alapján és bár a "hormonellenzők" konkrét saját vagy ismerősök, rokonok körében történt hormonoknak betudható mellékhatásról nem meséltek, mindezek ellenére állították, hogy azért nem mernék alkalmazni, mert sok a mellékhatása és veszélyes, aminek alapjául a 70-es években elterjedt rémisztő esetek szolgáltak.

Gyakori az is, hogy azok is kételyeket fogalmaznak meg a hormonpótlással szemben, akik elfogadják, sőt esetleg használtak is hormonális fogamzásgátlókat, ami tovább árnyalja a kérdést, hiszen az látható, hogy a fogamzásgátlásban ez a hormonvita korántsem osztja meg ennyire a hölgyeket.
 

A panaszok azonban léteznek, a kutatások szerint a hölgyek jó része alkalmaz olyan vény nélkül kapható "alternatív megoldásokat" pl. Remifemin, amelyek szintén a változókori tüneteket hivatottak enyhíteni. A nőgyógyászok nem hozzák elő maguktól a hormonpótlás kérdését, a nők számára pedig a legtöbb esetben tabunak számít ez a téma, hiszen nagyrészük úgy nőtt fel, hogy megtanult csendben tűrni.

Barkóczi Boglárka

Változókor - változó nő

2008.06.02.

Egy kutatás során mindig az az egyik legizgalmasabb rész, amikor megpróbáljuk megérteni, hogyan is gondolkodnak az emberek egyes kérdésekről. Mi más lenne erre az egyik legárulkodóbb módszer, mint az - hogyan, milyen szavak segítségével beszélnek róla saját maguk.

Klimax, menopauza, változókor, banyakór stb. ezek aztán beszédes nevek. Árulkodik a nőről, "nőiességéről", önértékeléséről, egyáltalán arról, hogy hányadán áll magával az ember. Több kutatásban volt szerencsém beszélgetni változó korú hölgyekkel és azt tapasztaltam, hogy ennek a kornak a megélése legnagyobb részt ezen múlik - mint annyi minden más is az életben.

A leggyakrabban ezt az időszakot egy természetes állapotnak, egy szakasz lezárásaként és egy új kezdeteként élik meg, sőt, többen kifejezetten nem is érzik magukat ilyen idősnek. Ezeknek a hölgyeknek javarészt a kor változásával újabb feladatok is jelentkeztek az életükben, pl. megszületett az első unokájuk, új hobbit találtak maguknak, esetleg utazgatni kezdenek és általában biztos családi háttér áll mögöttük, így szinte észrevétlenül történik minden, sokszor a panaszok sem tudatosulnak az emberben.

Nyilván ez az állapot jár ugyan némi szomorúsággal - hiszen ez legtöbb változás velejárója, de azért előnyei is lehetnek (emlékezzenek a "Minden végzet nehéz" híres jelenetére.)

Emellett sajnos azok, akik nincsenek ilyen összhangban saját magukkal, a testükkel - milyen érdekes, általában a dohányzó nők - sokkal nagyobb drámaként élik ezt meg. Ők azok, akik a legtöbb tünettől szenvednek, amelyek sokszor még a munkában is zavarják őket, ingerlékenyek, feszültek, a környezetül pedig nem tudja ezt mire vélni.

Ezt sokszor persze az őt körülvevők sem könnyítik meg, hiszen manapság az élet legtöbb területén a férfiaknál is nagyobb teljesítményt akarunk nyújtani - bár lehet, hogy ez nem külső kényszer - , de ha az ember egyszer hozzászoktatta a környezetét a jóhoz, nem lehet a hormonokra hivatkozni.

Hiszen néha sajnos pont azokat a problémákat okozza, amitől a leginkább félnek: hogy nem tudnak megfelelni. Ez egy összetett társadalmi, gazdasági és szociológiai kérdés, hiszen "a nők a mai magyar társadalomban nem hagyhatják el magukat", egy család eltartásához nem elég egy fizetés. A megváltozott szerepek több ponton sem illeszkednek a "természet rendjéhez", amin azonban nem tudunk változtatni., bár újra és újra megpróbálkozik vele az emberiség.
 
Nem kellene azonban teljesen elveszteni a kapcsolatot a természettel - vagy újra megtalálni - és nem haragudni rá, amiért úgy érezzük, hogy időről időre elbánik velünk.
 
Tanuljunk meg szépen változni!
 
(Barkóczi Boglárka, junior kvalitatív elemző)

Stroke (agyvérzés)

2008.06.02.
Mai bejegyzésemben a stroke (közismertebb nevén agyvérzés vagy szélütés) jelentőségére szeretném irányítani a figyelmet.
 
Hogy miért? A puszta a tények, a száraz számadatok magukért beszélnek:
  • a stroke a fejlett országokban a harmadik leggyakoribb halálozási ok
  • évente világszerte 4 millió ember kap agyvérzést, másfél millióan bele is halnak!
  • a túlélők egyharmada egész további életére rokkant marad!
  • Magyarországon egyetlen év alatt 40-50 ezer(!) stroke-os beteget szállítanak kórházba, akik közül 18.000 (!) ember meghal!

A fenti számadatok ismeretében a stroke jelentősége nem szorul magyarázatra, mint ahogyan az sem kérdés, hogy komolyan kell-e vennünk ezt a problémát.

A stroke kialakulásának egyik legfőbb rizikófaktora a magas vérnyomás. A kezeletlen vagy nem kellően karbantartott vérnyomás felelős az agyvérzések kétharmadáért! Kis túlzással tehát azt lehetne mondani, hogy a megfelelő szinten tartott, nem ingadozó vérnyomás megelőzi a szélütést.

A vérnyomás szinten tartásának alapvető feltétele az orvosi előírásokat pontosan követő gyógyszerszedés! Akár 1-2 kihagyott szem tabletta is bajt okozhat! Ha a gyógyszer kihagyása egybeesik egy stresszesebb, idegesebb időszakkal, ami amúgy is megemeli a vérnyomást, akkor az olyan vérnyomás kiugráshoz vezethet, ami agyvérzést okozhat!

A legfontosabb tehát, amit a hypertoniás beteg az agyvérzés elkerülése érdekében megtehet, a rendszeres gyógyszerszedés. Mindemellett saját magunk megnyugtatására nagyon hasznos, ha rendszeresen mérjük vérnyomásunkat, és a kiugró értékekről, azok időpontjáról és körülményeiről mielőbb beszámolunk orvosunknak.

Gyakran előfordul, hogy az "igazi" stroke-ot egy ún. TIA, vagyis egy átmeneti agyi keringészavar előzi meg. Ilyenkor a beteg beszéde elkentté, nehezen érthetővé válik, szája esetleg oldalra húzódik, jobb vagy baloldali végtagjai zsibbadnak. Ez az állapot gyakran csak másodpercekig vagy egy-két percig tart, ezért nem tulajdonítanak nagy jelentőséget neki. Pedig a TIA gyakorlatilag a stroke küszöbe!

A legtöbb TIÁ-n átesett betegnél 10-14 napon belül jelentkezik az agyvérzés! Tehát ezeket a tüneteket, bármilyen rövid ideig tartanak nagyon komolyan kell venni! Azonnali alapos kivizsgálást időnként akár kórházi ellátást igényelnek!

Sajnos a magas vérnyomás nem az egyetlen rizikófaktora az agyvérzésnek. Azok, akik cukorbetegségben szenvednek, magas a koleszterinszintjük, elhízottak vagy dohányoznak, szintén ki vannak téve a stroke veszélyének. Ha pedig ezek közül két-három rizikótényező együttesen áll fenn, akkor a kockázat megsokszorozódik.

Márpedig Magyarországon sajnos nem ritka a magas vérnyomásban szenvedő, túlsúlyos, dohányzó beteg.

Néhány rizikófaktor ellen maga a beteg is nagyon sokat tehet. Ilyen például a dohányzásról való mielőbbi leszokás, vagy a testsúly csökkentése. De nagyon fontos szerepe van a páciensnek abban is, hogy a különböző - stroke kockázatot növelő - társbetegséget hatékonyan kezeljük.

A cukorbetegséget, magas koleszterinszintet önmagában is komolyan kell venni természetesen, de ha ezek magas vérnyomáshoz társulnak, akkor még szigorúbban be kell tartani az orvos által előírt, életmódra és gyógyszerszedésre vonatkozó utasításokat.

Debreczeni Anikó

"Határtalan" betegközösségek

2008.05.30.

Az ember társas lény igényli mások társaságát, kíváncsi mások tanácsára a számára fontos kérdésekben. Nincs ez másként a betegségekkel kapcsolatban sem, nagyon sok betegközösség alakult, amelyek amellett, hogy megosztják egymással saját történetüket, tanácsokat adnak akár az egyes kezelési lehetőségek kapcsán is. Ez azonban megkövetel némi nyitottságot, mobilitást is, ami némely betegség esetén nem valósítható meg, valamint sokan azért viszolyognak ettől, mert nem szívesen beszélnek a problémáikról.

Az utóbbi évtizedekben azonban az interaktív kommunikációs lehetőségek jó néhány csatornával bővültek az Internetnek köszönhetően, amelyek egyik legfőbb előnye talán az anonimitás és a "határtalanság". Több olyan betegség van, amit nem szívesen kürtöl világgá az ember, illetve fizikailag vannak akadályoztatva ezek a betegek. Az is gyakori sajnos, hogy az ember "bezárkózik" és nem szívesen megy emberek közé, ezekben az esetekben jelenthet megoldást az Internet, mint kommunikációs csatorna. Ezen belül több eszköz is rendelkezésünkre áll, mint a blog, a különböző orvos válaszol rovatok, illetve a fórum.

A fórumnak erőteljes közösségformáló ereje van, hiszen nemcsak azok keresik fel, akik egy-egy kérdésükre szeretnének választ kapni, hanem olyan betegcsoportok is kialakulnak, amelyek hosszabb távon figyelemmel kísérik egymás életét, gyógyulását - együtt annak minden pozitív, illetve negatív hozadékával. Ezeknek az oldalaknak kifejezetten baráti a stílusa, az alapja a lelki támogatás, amit sajnos sokan nem kapnak meg máshonnan.

Emellett nagyon sok praktikus előnye is van: az interaktivitásnak köszönhetően gyakori, hogy konkrét tanácsokat kérnek, és kapnak a betegek, akár az orvosválasztást, vagy az egyes terápiás lehetőségeket illetően. Olyan hiánypótló "beszélgetésre" is sor kerül, mint pl. egy diagnózis, vagy vizsgálati eredmény pontosabb magyarázata, esetleg egy-egy kezelés hatásai/mellékhatásai, amelyre esetleg az orvostól nem, vagy nem teljesen kaptak választ, ezért itt próbálnak utánajárni.

A legfőbb témák között szerepel a betegség felfedezése: melyek voltak az első jelek, hogyan zajlott a diagnózis, milyen vizsgálatokon estek át, milyenek voltak a körülmények, hogyan birkóztak meg az egész procedúrával, a szembesüléssel. A leggyakrabban az egyes kezelési lehetőségekkel kapcsolatos véleményekre kíváncsiak, a hagyományos terápiák mellett milyen hatásokat, mellékhatásokat tapasztaltak, illetve milyen alternatív módszereket próbáltak, kinek mi hatott.

Mindemellett azonban káros hatásuk is lehet, hiszen sajnos nem ritka az, hogy valaki anyagi haszonszerzés céljából regisztrál hasonló oldalakon, ahol egy-egy ilyen terméknek próbál nagyobb forgalmat generálni. Sajnos kutatásaink során is találkoztunk ilyen "reklámokkal", pl. inkontinencia témában is, kihasználva, hogy vannak olyan problémák, amikkel kapcsolatban szívesebben marad arctalan az ember. Illetve ha destruktív fórumozó kerül bele a körbe, akkor akár szét is zilálhatja azt.

Összességében el lehet mondani, hogy a legtöbb fórumokat felkereső beteg nem tartja megfelelőnek az orvosi tájékoztatást, aminek a fő oka szerintük, hogy kevés idő jut rájuk, illetve, hogy sok esetben ő maguk sem mernek kérdezni. A megfelelő orvos-beteg kapcsolat azonban nélkülözhetetlen, hiszen egy-egy ilyen "tanácsadás" eredményeképpen egyesek akár az orvos által meghatározott terápián is képesek változtatni, mit sem törődve annak veszélyeivel.
 
Barkóczi Boglárka

Gondolatok az orvos-beteg kapcsolatról…

2008.05.30.
Orvos és beteg - két ember, két "szerep". Szerepek, melyek koronként, korszakonként változnak. A régi időkben mitikus erőt tulajdonítottak minden gyógyítónak és félelemmel vegyes tisztelet övezett minden sámánt és táltost. Később - bár kevesebb misztikummal övezve - de még mindig egyértelmű volt az orvos és beteg közötti alá és fölérendeltségi viszony. Az orvos tudása és jó szándéka megkérdőjelezhetetlen volt.
 
Manapság ezek a szerepek erősen átrendeződni látszanak. Az orvos, mint szolgáltató jelenik meg napjaink egészségügyi rendszerében, míg a beteg, a szolgáltatás igénybevevőjeként sokszor komoly elvárásokat támaszt, miközben saját felelősségéről és kötelességeiről gyakorta megfeledkezik.
 
Ezt a szerepváltozást erősítette az is, hogy a betegek jogai az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerültek. Ma már alapvető, hogy az egészségügyi rendszerbe betegként bekerülő emberrel ismertetni kell a diagnózisát, a páciens maga dönthet az egyes beavatkozások elvégzéséről, megszabhatja, kinek adhatnak felvilágosítást állapotával kapcsolatban, sőt akár meg is tagadhatja a gyógykezelést. Ezek a jogok azonban nem megfelelő informáltság esetén veszélyessé is válhatnak!
 
Hiszen hogyan dönthet helyesen egy tünetekkel nem rendelkező, a betegségéről, annak lehetséges szövődményeiről mit sem tudó magasvérnyomásos beteg? Vagy egy olyan édesszájú, a cukortól megválni nem tudó frissen diagnosztizált cukorbeteg, aki az alapvető információk hiányában nem érti, hosszú távon hogyan "ölhet" az, ami eddig mindennapjainak része volt? De említhetnénk azt a több tíz éve dohányzó embert is, akit sem saját tüdejének roncsolódása, sem környezetének egészségkárosodása nem zavar, hiszen nincsenek tünetei, remekül kap levegőt és biztos benne, hogy a dohányzás és a tüdőrák kapcsolata nem megalapozott, teljesen véletlenszerű, és amúgy is, őt biztosan elkerüli a baj.
 
Sorolhatnánk még a hasonló eseteket, emlegethetnénk szűrővizsgálatra nem járó daganatosokat, fogyni nem akaró túlsúlyosokat, zsíros kenyeret és csülökpörköltet vacsorázó hyper-koleszterinaemiában (magas koleszterinszint) szenvedőket. A közös minden példában ugyanaz: egyetlen fent említett beteg sincs tisztában betegsége jelentőségével, annak hosszú távú következményeivel és azzal, hogyan előzheti meg a nagyobb bajt.
 
Ki a felelős mindezért? Mi az oka annak, hogy - mint ahogy azt számos kutatás is alátámasztja - a magyar ember egészségmegőrzésről, betegség megelőzésről, vagy akár saját, már kialakult betegségéről vajmi keveset tud? És ami még az előző kérdéseknél is sokkal fontosabb: mit lehet tenni azért, hogy javuljon a helyzet?
 
Bár a preventív szemlélet kialakítása, az alapvető egészségtudatosság fejlesztése is megérne egy hosszabb értekezést, most az egyszerűség kedvéért foglalkozzunk a már megbetegedett emberekkel. Hogyan tehetőek érdekeltté ezek az emberek abban, hogy az orvossal együttműködve kézben tartsák betegségüket, és akarják megakadályozni az állapot-rosszabbodást?
 
A kulcs két, egymással összefüggő dologban rejlik: ezek egyike a megfelelő orvos-beteg viszony kialakítása, mely bizalomra, a saját felelősségek elismerésére, valamint kölcsönös elfogadásra épül. Helyes, ha orvos és beteg egymást partnernek tekintve, közösen menedzselik a betegséget. Hibás, ha a beteg egyéni felelősségét teljesen elhárítva, a betegség kialakulása miatt mást hibáztatva passzívan követel és elvár, mint ahogy hibás az is, ha az orvos felsőbbrendű lényként viselkedve "ráerőszakolja" akaratát a betegre, nem kér, hanem utasít, nem magyaráz és kérdez, csak önkényesen dönt.
 
Hosszú távon mindkét viselkedésforma bizalmatlansághoz, rossz orvos-beteg kapcsolathoz, és vélhetően terápiás sikertelenséghez, tehát orvos és páciens számára egyaránt kudarcélményhez vezet.
 
A másik dolog pedig, ami az orvos és beteg partnerré válásának alapja: a jól informált beteg. A megfelelő informáltsági szint elérésében azonban mindkét félnek aktív szerepet kell vállalnia. A helyes viselkedésforma a proaktivitás orvos és beteg részéről egyaránt. Érdeklődő, állapotáért tenni akaró betegnek az orvos szívesen magyaráz, míg készséges, a pácienst partnerként kezelő doktortól a beteg bátran kérdez.

Debreczeni Anikó

A gyógyszer-tájékoztatók szerepe a betegekkel való kommunikációban

2008.05.30.

Kutatásaink során számos betegtájékoztató (gyógyszerek és gyógyhatású készítmények dobozaiban található leírás) érthetőségi tesztjét végeztük el. A tesztek során több érdekes tapasztalatra tettünk szert, amelyek valamelyest rávilágítanak a betegek, a gyógyszert használók tájékozódási szokásaira.

Mindenekelőtt ki kell emelni az orvos szerepének fontosságát, ugyanis általános tapasztalat, hogy a betegek nem tájékozódnak körültekintően - mindez azonban a legtöbb esetben az orvossal történő rövid konzultációt és a gyógyszerdobozokban található betegtájékoztató lapok elolvasását jelenti.

A pontos kikérdezés és tájékoztatás persze, tegyük hozzá, eleve kötelessége az orvosnak. Azonban más kutatásaink alapján az is kijelenthető, hogy a rohanó munkatempóban nincs mindig idejük minden lehetséges mellékhatásról, egyéb részletről tájékoztatni betegeiket - így hát marad a betegtájékoztató áttanulmányozása.

Tapasztalhattuk, hogy a gyógyszert első alkalommal kézbe vevő beteg a betegtájékoztató esetén először a mellékhatásokra vonatkozó részt olvassa át, majd jó esetben a készítmény szedése mellett dönt. Ebben az esetben mindenképpen javasoljuk, hogy a beteg gyűjtse össze a betegtájékoztató alapján megfogalmazott kérdéseit, azt tegye fel orvosának (személyes találkozó nehézkessége esetén konkrét segítséget kaphat a https://www.webbeteg.hu portálon is) - bizalom nélkül, kételyekkel megkezdeni a gyógyszeres terápiát semmiképpen nem segíti a gyógyulást, hiszen tudjuk, a terápiához nemcsak jó készítmények, lelkiismeretes orvos, hanem a beteg részéről kitartás, bizalom és a gyógyszerbe vetett hit is szükséges.

A betegeknek azzal is érdemes tisztában lenniük, hogy bár valóban az orvos felelőssége és kötelessége tájékoztatni őket, a rendelések gyorsvonat tempója miatt nincs idő mindig mindenre kitérni, s ezért nekik is maximálisan igyekezniük kell tájékozódni.

Végül magukról a betegtájékoztatókról is ejtsünk egy-két szót. Sajnos elmondható, hogy a jogszabályi előírások következtében gyakran alapvető funkcióik csorbulnak. A mellékhatások akkurátusan hiánytalan, de éppen elég rémisztő leírása például könnyedén meglelhető és gyakorta el is éri a célját, míg az abszolút ellenjavallatok (tudniillik, hogy mikor nem szabad szedni az adott gyógyszert) néha elvesznek az apró betűkkel telehintett szövegek sorai között.

Az összetevők felsorolása szintén kötelező, miközben a latin nevekkel mit sem ér a beteg, de még esetenként az orvos sem. Ellenben a tájékoztatók hosszát növelve tovább rontja az áttekinthetőséget, ami sok esetben így sem kielégítő. A jogalkotóknak talán meg kellene próbálniuk megfelelőbb sorrend struktúrát kialakítani a tájékoztatókban, hogy a betegek számára leglényegesebb elemek kiemelten és a leírások legelején, lehetőleg közérthető, megnyugtató stílusban és olvashatóan nagy betűkkel kapjanak helyet.
 
Szóval, a kockázatok és mellékhatása elkerülése végett kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét vagy a WEBBeteget!

Szerényi Szabolcs

"Egészségtudatlanság"

2008.05.28.

Az ember hajlamos arra, hogy bizonyos dolgokra csak akkor figyeljen oda, ha valami gond van vele. Sokan az egészségükkel is így vannak, amit egyértelműen bizonyítanak az egészségügyi adatok. Kutatásaink során sok emberrel készítettem kvalitatív mélyinterjút ebben a témában, amikor felmerül ez a kérdés sorban érkeztek a kifogások (persze az ember szereti magát jó fényben feltüntetni): "nincs nekem időm mozogni", "az egészséges ételek sokkal drágábbak", "le tudnék fogyni, ha igazán akarnék" - gondolom, ismerősek.

Miért van ez? Erre is kézenfekvő a válasz: "hazánkban az egészségtelen ételeknek kifejezetten kultúrája van", "a mai gazdasági helyzetben pedig az ember örül, ha van munkája, és ezért hajlamos túlhajszolni is magát" stb. De arra a kérdésre, hogy miért ilyen alacsony a szűrővizsgálatokon való részvételi arány, már kevesebben tudnak válaszolni.

Mi lehet a megoldás? Igazából mindenki "tudja", mit kellene tenni, hiszen manapság az ember ki sem tudja kerülni, hogy életmóddal, egészséggel kapcsolatos cikkekbe, hirdetésekbe, programokba botoljon, de egyrészt ezek felületes, sokszor egymásnak ellentmondó információk, és igazából kevesen veszik a fáradtságot, hogy kiszűrjék, mi a hiteles közülük, illetve a leggyakoribb, hogy meg se fogadják. Összességében azt lehet mondani, hogy keveset érdeklődünk célzottan egészségügyi, betegségmegelőző témák iránt, ez sajnos sok esetben még akkor is igaz, ha betegek vagyunk.

Kutatásaink során azt tapasztaltuk, hogy az emberek nagy része több alapkifejezéssel sincs teljesen tisztában: nem teljesen egyértelmű például a vényköteles, illetve vény nélkül kapható készítmények, az étrend-kiegészítők illetve a vitaminok besorolása sem. A leggyakoribb vélemény talán az, hogy a "gyógyszer" az, amit az orvos felír, annak "sok mellékhatása lehet", "vigyázni kell velük". A vény nélkül kapható készítmény azonban már nem "gyógyszer", hiszen a patikában is meg lehet vásárolni, ezért kapva kapunk mindenen, ami nem "gyógyszer". Ezt felismerve külön iparág épült a különböző "csodaszerekre", amelyekre hihetetlenül magas összegeket vagyunk képesek elkölteni.

A krónikus betegségben szenvedők esetében felmerül egy másik probléma is. Még olyan betegségek esetén is, mint a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint, hihetetlenül sok a félre-, vagy félig informált beteg, aki sem a betegségével, sem a kezelési lehetőségekkel, illetve a készítmények alkalmazásával sincs tisztában, és ezt nem lehet pusztán az orvosi ellátásban tapasztalható időhiánynak betudni. Sokan az orvosok kifejezett utasítása ellenére hagyják abba a kezelést, vagy módosítanak rajta: nem ritka sajnos, hogy azt hallja az ember, hogy valaki csak akkor szedi a koleszterinszint csökkentő tablettáját, ha zsírosat eszik...

Felnőtt embert "átnevelni", az életmódján változtatni nagyon nehéz, ehhez általában - sajnos - valami súlyos, ijesztő eseményre van szükség (általában a saját betegségünk, vagy közeli ismerősünk betegsége, halála), de ezt nem kellene megvárni.

Barkóczi Boglárka, junior kvalitatív elemző