Az egészségügy kutatói szemmel

Aki cukorbeteg, tudja - vagy legalábbis tudnia kellene -, hogy ez a betegség nem "csak" a szénhidrát háztartást bántja. Alig van olyan szervünk, ami épen marad, ha cukorbetegként nem vagyunk résen! Mivel a szénhidrát háztartás felborulása károsítja az ereket és idegeket is, az idő előrehaladtával tönkremehetnek a vesék, nagymértékben romlik a látás, az idegek károsodása következtében pedig vagy erős fájdalom, vagy éppen ellenkezőleg, teljes érzéketlenség alakul ki a test bizonyos részein, pl. a lábon.

Ez utóbbi szövődményt, az idegek károsodását nevezzük diabéteszes neuropátiának. Egészségügyi kutatói tapasztalataim szerint ez a betegek által legkevésbé ismert, leginkább elhanyagolt probléma. A fájdalmas diabéteszes neuropátiát hamarabb felismerik, hiszen a kezdeti zsibbadásszerű, hangyamászás-érzéshez hasonlítható tünetet később olyan erős fájdalom váltja fel, hogy a beteg a takarót is alig tűri a lábán - tehát orvoshoz fordul.

A baj forrása az, hogy a betegek többsége - hiányos ismeretei miatt - nem köti össze ezt a panaszt a cukorbetegséggel, és valljuk be, orvosok közül se mindenki gondol rá azonnal! Fontos tehát, hogy diabéteszes betegként legyünk tudatában a neuropátia lehetőségének, tudjunk arról, hogy a kialakult fájdalom egyrészt gyógyszerrel, másrészt a szénhidrát háztartás rendezével gyógyítható.

Hosszú távon talán még veszélyesebb, ha az idegi szövődmény azon formája jelentkezik, ami érzéskieséssel, érzéketlenséggel jár. Ilyenkor ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az új cipőtől kialakult hólyag, egy benőtt köröm, de akár még egy szög okozta mélyebb seb is észrevétlen marad, csúnyán elfertőződik, és súlyos fekélyek kialakulásához vezet.

A tünetegyüttessel, amit diabéteszes lábként emlegetnek, együtt jár az is, hogy a láb bőre száraz, sérülékeny lesz, ennél fogva könnyebben támadják meg különböző fertőzések is. Ha az elváltozást nem veszik észre időben és nem kezelik, akár a lábujj, lábfej vagy a láb amputációjához is vezethet! És ez nem vicc! Magyarországon évente 3-4000 ember veszti el lábát a cukorbetegség szövődményeként kialakuló betegség miatt.

Diabéteszesként fontos tehát a fokozott odafigyelés: a neuropátiás szövődmény lehetőségének ismerete, a fájdalom fennállásának jelzése a diabetológus szakorvos felé, aki ma már megfelelő gyógyszerekkel kezelni tudja azt. Valamint kiemelten fontos a láb higiénéjének fokozott szem előtt tartása, a sebek, sérülések mielőbbi kezelése!

 

Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a neuropátia a diabétesz következménye! Tehát az alapbetegség kezelésével, az orvosi utasítások - diéta, gyógyszerszedés, szükség esetén inzulin használat - szigorú(!) betartásával kialakulása megelőzhető, vagy időben eltolható! A hangsúly tehát ez esetben is a megelőzésen van!

 

Debreczeni Anikó

Cikkek a cukorbetegségről >>

Számos kutatást végzünk 18 év feletti hölgyekkel különböző témákban. Az életstílusuk vizsgálata során azt tapasztaltuk, hogy a párkapcsolat, a család, és a gyermekkérdés, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó fogamzásgátlás minden korcsoport életében központi szerepet tölt be. A 18 év feletti populáció életében - de ha figyelembe vesszük, hogy ennél korábbra tevődik a szexuális élet megkezdésének ideje, már korábban is - ez egy alapvető feladat, méghozzá általában női, a megkérdezettek ugyanis nem szívesen engedik ki ennek a felelősségét a kezükből.

 

Mert hát ugye gyereket mindenki szeretne, csak a többség nem most. Hanem mikor? Jó esetben ez a párok közös döntésén és valós tervezésen, felkészülésen alapul, s hogy ebben a kérdésben a nőknek határozottabb elképzelése van a férfiaknál - akik nyilván beadják a derekukat, mit is tehetnének, hiszen a nő dönt. 

 

Alapvetően folyamatosan halasztódik ez a kérdés. A tanulással töltött évek egyre csak gyarapodnak, "diploma már mindenhova kell" - és hát ugye "amíg tanulok, addig nem lehet gyereket szülni". A ritka kivételeket - akik be merik vállalni a gyerkőc érkezését - meg valljuk be, elég furán kezeli a környezetük.

 

Egy átlagos egyetemista végez 23 évesen, amikor ugye elkezd munkát keresni. Ami megint nem egy egyszerű feladat. Mert hát a felvételi elbeszélgetések első kérdései között szerepel, hogy az illető mikor szeretne családot, hány gyereket tervez és pontosan mikor? Ami ugye teljesen érthető kérdés, hiszen tervezni kell. "Egyelőre még nem", "először meg kell teremtenem a feltételeket". Fejlődni kell szakmailag, és anyagilag is, mert ugye egy család eltartásához két kereset kell. Az anyaságot nem "divat" hivatásnak tekinteni, és megélni se lehet belőle, hiszen Magyarország nem áll túl jól a kisgyermekes anyák foglalkoztatásának kérdésében.

 

Az, hogy ennek a "megfelelő" (az is kérdés, hogy ez kinek mit jelent) egzisztenciának a megteremtése mikorra jön el, megint kérdéses, de ha arra gondolunk, hogy biológiai szempontból a 20. és 35. év közötti időszak a legkedvezőbb a terhesség vállalására, akkor észrevesszük, hogy ennek lassan a fele ekkora elsuhant a fejünk felett. Tudomásul kell venni: az életkor előrehaladásával csökken a petefészkekben lévő petesejtek mennyisége és minősége (méhen belüli életben a leánymagzatok petefészkei a terhesség 20. hetében körülbelül 7 millió sejtet tartalmaznak, megszületés után az újszülöttek elvesztik a csírasejtek több mint 80 százalékát, míg az első havivérzés jelentkezésekor már csak körülbelül 300-500.000 az meglévő elsődleges tüszők száma!). Tehát nem csak a babára leselkedő genetikai veszélyekkel, hanem csökkent megtermékenyíthetőséggel és magasabb vetélési rátával is számolni kell.

 

De hát ugye itt állunk egy olyan országban, amely tömve van az "ideális mai nővel" szemben felállított elvárásokkal, éppen csak bimbózik (bár már itt-ott látható) a családbarát munkahelyek terjedése, talán végre megpróbálják megoldani a bölcsőde problémát (mert hát ugye abból sincs elég) és sikerül tenni valamit. Hogy ne csak addig tartson a huszonévesek korosztálya felé az elvárás: hogy "szülni kellene, mert elfogynak a magyarok", hanem ennek a feltételei is megteremtődjenek.

 

A modern világ rengeteg információt, lehetőséget, csábítást, izgalmat, kalandot és kihívást kínál, előállítva ezzel a modern személyiségtípust, akinek főbb ismérvei a folyamatos útkeresés (az embereket a boldogság és a biztonság utáni vágy hajtja) és a fogyasztás. Önmagunk meghatározása, a "ki vagyok én?" kérdésre adandó megfelelő válasz kialakítása életünk egyik alapproblémájává vált.

Mindez remek táptalajt biztosít a különböző függőségek megjelenésének és elterjedésének, az alkohol-, nikotin- és drogfüggőség mellett ma már egyre többet hallani a társfüggőségről, szexfüggőségről, játékszenvedélyről, internet-függőségről, televízió-függőségről, vásárlási mániáról stb. Úgy tűnik, hogy a fogyasztói, individualizálódó társadalom egyik nagy találmánya a függőség, bármitől függővé válhatunk.

A boldogság és a biztonság utáni vágyat a drog látszólag gyorsan, könnyen és hatásosan kielégíti, amivel a felpörgött világ követelményeire (mindent minél gyorsabban magunkévá tenni, megszerezni, elfogyasztani, átélni) egyfajta megoldást nyújt. A drog azonban egy pótszer, amivel valaminek a hiányát próbáljuk pótolni, elpalástolni.

 

A kábítószerrel kapcsolatos diskurzusok egyik alapkérdése, hogy kit tartunk ma drogosnak, hiszen jelentős különbség van az alkalmi fogyasztás és a függőség között. A társadalom az alkalmi fogyasztókat is rendszeresen drogosnak bélyegzi, ami rendkívül negatív hatással lehet ezeknek az egyéneknek az életére. Másrészt fontos megkülönböztetnünk azt is, hogy ki milyen szert használ.

 

A kisgyerekkor óta fennálló családi problémák és az ebből szerzett lelki sérülések: a család szétesése (szülők válása, halála, alkoholfüggősége stb.), a szeretethiány, a nem egyértelmű elvárások az egyén irányában vagy a családon belüli agresszió gyakran áll a rendszeres kábítószer használat hátterében. A mindennapokból, a valóságból való menekülés egyik leghatékonyabb eszköze a kábítószer.

 

Az önbizalomhiány, az önmagunkkal való elégedetlenség, és ezzel párhuzamosan a másoknak való megfelelés, egy csoporthoz való tartozás vágya és a befolyásolhatóság is könnyen eredményezheti valamilyen kábítószer kipróbálását, majd a szerre való rászokást. A kábítószer-használók nem szeretik magukat eléggé, nem tudnak felelősséget vállalni önmagukért, inkább a szer kezébe teszik magukat.

 

A kíváncsiság, a világ vagy önmagunk megismerésének vágya is gyakran vezethet a kábítószer kipróbálásához, majd rendszeres használatához. A kábítószer-használat oka lehet még a társadalommal való szembenállás, a szülők generációja elleni lázadás is, az egyén úgy érzi, hogy ő nem része ennek a társadalomnak, és nem fogadja el a társadalom, a szülők által kialakított normákat, elvárásokat.

 

Összességében elmondhatjuk, hogy akinek a személyisége ép, a családi körülményei és szociális státusza megfelelő, abból nagy valószínűséggel nem lesz drogfüggő. A bármilyen drogtól való pszichés és/vagy fizikai függőség kialakulásának minden esetben pszichés, a legtöbb esetben azonban környezeti okai is vannak.

 

Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy minden korban ismertek és használtak kábító hatású szereket. A különböző korokban, társadalmakban teljesen eltérő okai voltak és vannak (pl. Amerikában a marihuánát fájdalomcsillapítóként is használják) a kábítószer-használatnak, más megítélése volt (van) a különböző anyagoknak és a használóiknak is.

Úgy tűnik, hogy a modern fogyasztói társadalmakban szinte lehetetlen függőségek nélkül élni, aminek az egyik szélsőséges, a többség számára nem elfogadott formája a kábítószer-függőség. 

Infó: 
A leggyakrabban előforduló drogok utcai nevei és élettani hatásaik >>

Egyetemistának lenni egy a hagyományostól egészen eltérő életformát jelent. A híres-hírhedt egyetemi bulik, az éjszakába nyúló vizsgaidőszaki tanulások, a kollégiumi életmód, a minden rendszert nélkülöző napirend, a testmozgás hiánya - mind-mind komoly veszélyeket rejtenek magukban. Az egészben az a legalattomosabb, hogy egy fiatal, erős szervezet esetében ezek általában csak hosszabb távon, akár évekkel megkésve fejtik ki hatásukat.

 

A sport talán még az egészségmegőrzés azon területei közé tartozik, amit az egyetemisták számottevő hányada aktívan gyakorol. Ám sok esetben inkább kikapcsolódási, mint egészség-megőrzési céllal teszik ezt, s egyre növekvő számban akadnak ezen kívül olyanok is, akiket a manapság annyira népszerű testkultusz ragadott magával, és a sportolást kizárólagosan testépítő jellegű mozgás formájában gyakorolják.

 

Az izomépítés önmagában természetesen nem baj, főként ha egészséges, természetes sportolás "melléktermékeként" keletkezik, azonban manapság - elsősorban az Amerikából beszivárgó szemléletnek köszönhetően - tulajdonképpen öncélúvá vált.

 

Következményként egyre gyakrabban fordul elő, hogy a fiatalok gondolkodásában a mozgás már egyáltalán nem kötődik a szabad levegőhöz, s a napi rohanás, tanulás, a folyamatos bezártság vagy épp szmogos városi levegő után nem egy margitszigeti futásban vagy hegyi kerékpározásban lelik meg a kikapcsolódást, hanem egy dohos pincehelyiség konditermének falai között.

 

Erre a rétegre jellemző az is, hogy a megfelelő összetételű táplálkozást méregdrága fehérje- és vitaminkészítmények vásárlásával igyekeznek pótolni. Ez pedig, bár negatív hatása nem bizonyított, mégiscsak messze áll a természetes életmódtól.

 

Persze ez még mindig jobb megoldás annál, mint aki egyáltalán nem mozog egyetemi évei alatt, leszámítva az első két évben kötelező testnevelés órákat. Ők általában a rengeteg tanulásra, fáradtságra illetve időhiányra panaszkodnak, ami későbbi éveikben is jó mentséget jelent majd számukra, hiszen többségük vélhetően az egyetem elvégzése után sem fog rendszeresen sportolni.

 

Márpedig minél hamarabb rögzül az ember tudatában ennek fontossága, annál jobb, hiszen érdemes tudni, hogy a mozgás, a sport nem csak idősebb korban, a szív-érrendszeri betegségek kezelése miatt fontos, hanem már fiatalon, amikor ezen betegségek nyomai még nem láthatók, azonban megelőzésükhöz már ekkor nagyban hozzájárulhat az ember.

 

A hazai patikai piac jelentős átalakuláson megy keresztül, melyet két fő hatás egyidejű érvényesülése alakít: az egyik a verseny erősödése, mely a patikaliberalizációs törvény másfél évvel ezelőtti hatályba lépésének köszönhető; emellett megindult a korábban önálló, elkülönült egységként működő gyógyszertárak összefogása, szerveződése.

Patikai láncok jelentek meg. Ez a kifejezés takarhat egyszerű beszerzési csoportosulást, marketingszövetséget (mint például a Gyöngy vagy a Szimpatika), de több patika közös tulajdonba kerülése sem ritka. Előbbiek lényege, hogy a nagykereskedőtől való közös beszerzéssel árengedményre tesznek szert, majd azt egységesen továbbítják a vevők felé. A tulajdonosi közösségek sokkal kevésbé áttekinthetők, a tulajdonviszonyok sok esetben a szakmán belüliek számára sem teljesen átláthatók.

Jelenleg összesen mintegy 2200 gyógyszertár üzemel Magyarországon, melyek közül egyre kevesebb a független egység - a többség már csatlakozott valahová.

 

A patikák esetében egészen mostanáig elhúzódott a rendszerváltás időszaka. Mára valódi üzleti vállalkozásként működnek, melynek pozitív hozadékát a vevők is tapasztalják - a gyógyszertárakban is figyelni kezdenek igényeikre, igyekeznek az egyszerű gyógyszerkiadás mellett többletszolgáltatásokat is nyújtani számukra (ilyen lehet például a hosszabb, a "dolgozó ember" munkarendjéhez igazodó nyitva tartás, az árengedmények, patikai akciók szervezése, a gyógyszertárban elvégzett egyszerű szolgáltatások elérhetővé tétele - pl. vércukorszint-mérés, szakértői tanácsadás stb.)

 

Könnyebben alkalmazkodik a versenykörnyezethez az, aki privatizáció során lett "magánpatikus" - neki volt ideje felkészülni és a saját bőrén kitanulni a szakma gazdasági, üzletviteli vonatkozásait. Kutatásainkból azt látjuk, hogy sajnos sok gyógyszertárban úgy gondolják, a mostani zavaros helyzeten valahogy túl kell esni - "majdcsak jobb lesz". Emiatt szemüket szorosan becsukva, a szemléletváltástól teljesen elzárkózva próbálják átvészelni az átalakulás időszakát. 

 

A vezetőkön kívül sok múlik a személyzet munkáján is. A szakasszisztensek hozzáállása a vezető szemléletének egyenes következménye. Akinek fontos, hogy a betérő vevő színvonalas szolgáltatásban részesüljön, nem kerülheti meg a dolgozók ez irányú tréningjét. A hagyományos gyógyszertári kép ugyanis eléggé elkeserítő... a tipikus gyógyszertári dolgozó a negyvenes éveiben járó nő, aki kifejezéstelen, unott arccal, a diszkréció és a figyelmesség teljes mellőzésével adja ki a recepten szereplő gyógyszert, anélkül, hogy tájékoztatná a beteget. Ezen mindenképp változtatnia kell annak, aki meg szeretné tartani a vevőit.

 

A sikerre (sőt, akár csak fennmaradásra) törekvő patikavezető gyógyszerész szakmai tudása mellett jó, ha talpraesett üzletember és kereskedő is egy személyben. Egyelőre, úgy tűnik, ők vannak kevesebben. A többség energiáját még mindig teljesen leköti a napi rutinfeladatok ellátása (amit mellesleg jelentős adminisztratív kötelezettségek is terhelnek), rövid távon gondolkozik, nem alkot stratégiát, hanem gályázik, és közben jobb időkre vár, vagy végső megoldásként a patikája eladásában gondolkodik.

 

 

Mit jelent számunkra az egészség? Nehéz a kérdés, nehezen megragadható, akárcsak maga a fogalom. Meglétét az egészségesek természetesnek veszik, mások szerint romlása a korral jár, múlandó érték, aminek elvesztése természetes és hétköznapi.

Önmagáért keveseknek fontos, sokkal inkább a betegségek (értsd: tünetek) hiányaként gondolunk rá. Lényege abban áll, hogy megmaradjon a munkavégző képesség, tudjunk dolgozni, mozogni, eltarthassuk családunkat, felnevelhessük gyermekeinket.

Ami szinte mindenkire igaz: jelentőségét alapvetően ritkán kérdőjelezzük meg. Ennek ellenére hozzáállásunk nem tanúskodik arról, hogy mennyire érezzük fontosnak. Jó példa erre az a tény, ami kutatásaink során többször is bizonyságot nyert: az alkoholfogyasztást a többség nem sorolja az egészség elleni vétkek közé.

A felelősség kérdése sem egyértelmű. Azt ugyanis gyakran igyekszünk áthárítani valami másra, legyen az a rohanás, a modern életvitel, a rengeteg munka, a folyamatos konfliktusok, amelyek levezetését persze nem próbáljuk megoldani tudatos kikapcsolódással, relaxációval, sporttal.

Egészségünket így sokszor nem is tekintjük saját kompetenciánknak. A már említett külső körülményeket okoljuk, valamint idő és pénzhiányra hivatkozva ilyetén gondolkodunk: "betegként nem tudok a tüneteimen enyhíteni. azzal segíthetek magamon, ha elterelem a figyelmemet, például a tévével".

Sokan mindent elintézettnek látnak azzal, hogy orvoshoz mennek, s ezzel máris úgy érzik, megtették a "kötelességüket". Problémáik megoldását néha kizárólag gyógyszerektől várják: "ebben a korban már mindig akadnak kisebb-nagyobb panaszok, de hát azért vannak a gyógyszerek, hogy helyrehozzuk őket", "egy-két gyógyszer "természetes", hogy kell, ezzel együtt lehet élni". Mindez alapvetően helytelen gondolkodás.

Ha mégis teszünk egészségünk megőrzése érdekében, legtöbb esetben az is csak részproblémák orvoslására alkalmas. Alapvető szokásainkon ritkán változtatunk (életvitel, táplálkozás, sport), esetleg abbahagyjuk a dohányzást, kisebb táplálkozási korrekciókat hajtunk végre (például zsír helyett olaj használata, kevesebb étel), többnyire a mozgást is letudjuk a kutyasétáltatással, boltba járással.

A helyes táplálkozás pedig a többség szerint: "mindenből enni, de csak mértékkel", a változatosság ugyanazon alapanyagok különféle módokon való elkészítésében merül ki. A rendszeresség az első számú - akár egyetlen - táplálkozási alapelv, amely sokszor felmentést jelent a túlzások alól is.

És mindennek mi a veszedelmes következménye? Az, hogy csak az első komolyabb esemény döbbent rá a fenti hozzáállás alapvetően hibás voltára. Az ilyesmin (pl. infarktus, stroke) átesettek ugyanis általában sokkal nagyobb együttműködési készséget mutatnak, mint akik még nem érezték a veszedelmes következmények hatását. Ilyenkor azonban talán már késő, és bekövetkezett a maradandó egészség-károsodás, ami pedig újabb pszichikai kapaszkodót biztosít a sikertelenségek hárításához, mert könnyedén rá lehet fogni mindent. 

Hiszen - hogy egy megkérdezett betegünk szavaival éljek - a problémákat is könnyebben oldja meg, aki egészséges. Pedig mennyivel könnyebb és kifizetődőbb volna kicsit jobban odafigyelni a megelőzésre, az életmód apróságaira! Sok esetben nem csupán egészségünk, hanem külső megjelenésünk és mindennapi közérzetünk számottevő javulásához is hozzájárulnánk ezzel!

 

Az öregkor természetes velejárója a képességek egy részének elvesztése - az egészséges idős ember ennek ellenére jól elboldogul a hétköznapokban. Ahogy a testi funkciók romlanak, ugyanúgy csökken a szellemi teljesítmény is - mindez azonban csak egy bizonyos mértékig egészséges.

 
A hozzátartozók számára sokszor természetes, hogy idős rokonuk feledékeny - nem jutnak eszébe a nevek, nehezen találja a szavakat. A helyzet akkor kezd aggasztóvá válni, amikor a "szórakozottság" mellett más, furcsább tünetek is megjelennek. Ilyen lehet például, hogy a beteget szemmel láthatóan nem érdekli semmi, csak mered maga elé, sírdogál - vagy éppen érthetetlen dolgokat művel: lehetetlen helyekre pakolja a tárgyakat, napi rutinja szétesik, nem boldogul a bevásárlással, főzéssel. Előfordulhat az is, hogy eltéved, az utcán vagy a lakáson belül bolyong.

Előrehaladottabb állapotban pedig már láthatóan zavarodott, önellátásra képtelen, sőt, még a közvetlen hozzátartozókat sem ismeri fel.

Mindez már nem tudható be az életkor következményének, segítségre van szükség. A betegség neve ismert (Alzheimer), közhelyeket szinte mindenki hallott róla, de a laikusok többsége sokszor nem is gondol erre az eshetőségre, amikor szeretteiken az első tünetek megjelennek. Azt érzékelik csupán, hogy a szeretett személy megváltozik, "már nem az igazi" és a kapcsolat átalakul, egyre nagyobb terhet róva a családra.

Sajnos, sokszor ez az oka annak, hogy nem fordulnak időben orvoshoz.

A diagnózis: Alzheimer-kór

Igen gyakran utólag áll össze a kép, hogy az eleinte nehezen értelmezhető apró jelek, szokatlan momentumok már mind-mind ennek a betegségnek az első jelei lehettek.

Kétségbeejtő és elszomorító, emellett hatalmas teher - mind lelkileg, mind gyakorlati értelemben.

 

Az Alzheimer-kóros betegek számát Magyarországon 150-300 ezer főre becsülik - ám közülük rendkívül alacsony a terápiában részesülők aránya. A betegek nagy része "kallódik", többségüknél soha nem kerül sor diagnózisra. Az Alzheimer-kór kezelésének csúcsintézményei az úgynevezett demencia centrumok, melyek országszerte pszichiátriai és neurológiai osztályokon találhatók - ide mindössze a betegek 2-3%-a jut el.  

 

A legnagyobb probléma, hogy a demencia centrumban dolgozó szakorvosok általában már évek óta fennálló tünetekkel találkoznak, holott minél korábban elindítanák a terápiát, annál eredményesebben lehet a romlási folyamatot lassítani, és ezáltal tartalmasabb, szebb éveket, jobb életminőséget biztosítani a beteg és családtagjai számára. A beteg maga ugyan nem ismeri fel a betegség tényét, de azt érzékeli, hogy a külvilág idegen, és segítség nélkül nem boldogul.

 

Amikor igazán komollyá válik a helyzet, már sokkal kedvezőtlenebbek a kezelés nyújtotta kilátások. A hozzátartozók számára hatalmas próbatétel ez az időszak, mert ekkor már valóban nehéz elviselni a beteget: állapotuk 24 órás felügyeletet követel meg, melyet az önellátási funkciók (pl. étkezés, tisztálkodás, szobatisztaság) leépülése mellett hangulati ingadozásaik, indulati kitöréseik is nehezítek.

A családok mégis kötelességüknek érzik, hogy akár erejükön felül is részt vállaljanak a gondozásban.

Az Alzheimer-kór kezelése jelenleg egyáltalán nem megoldott: meggyógyítani egyelőre sajnos nem tudják a betegeket - de a gyógyszeres kezelés mellett ebben a betegségben (is) kiemelkedő jelentősége van a törődésnek, a betegről való rendszeres és folyamatos gondoskodásnak. Odafigyeléssel, memóriatréninggel, értelmes elfoglaltsággal javítható a beteg állapota. 

Fiatalok esetében az egészség még gyakran "természetes", a sorstól készen kapott adottság, melyért nem kell megküzdeni. Mi, nők, talán még valamivel komolyabban is vesszük ezt a kérdést, bár az egészséget illetően mi sem várunk el többet, mint hogy zavaró tünetek nélkül élhessük mindennapi életünket.

Az egészség és a szépség egymással szorosan összekapcsolódó fogalmak. Egyértelmű, hogy ez utóbbi a fiatal nők estében kap leginkább hangsúlyt - az egészség kérdését többnyire ebben a megközelítésben látjuk. Mert nem fáj semmink, nincsenek igazán panaszaink - kinek is jutna ilyenkor eszébe bármilyen betegségre gondolni?

Amíg nincs "valódi" egészségi problémánk, inkább a külsőségekre koncentrálunk - elsősorban szépnek szeretnénk látszani. Egészségünkre is lényegesen többet és lelkesebben költünk, ha az eredmény kívülről is látható.

A női büdzsében vannak rendszeresen előforduló, kvázi kötelező "tételek" - az alapvető higiéniai kiadásokon túl ide tartozik például fiatal nők többsége által rendszeresen szedett gyógyszer, a fogamzásgátló tabletta. Alapfunkciója mellett ennek kapcsán is szóba jöhetnek látványos pozitív hatások (pl. szebb bőr, haj, sőt, akár nagyobb mell...).

Az egyéb gyógytermékek közül szintén az esztétikai többletet adók vezetnek - lásd például a fogyasztószereket, a narancsbőr elleni készítményeket, illetve a haj-, bőr-, és körömszépítő kúrákat.

 

Az egyre nagyobb teret kapó wellness-kiadások motivációja a regeneráció és önmagunk kényeztetése, illetve a stressz levezetése. Az életmódhoz kapcsolódó költések kivétel nélkül mind arra irányulnak, hogy az illető jobban érezze magát a bőrében - de a betegségek megelőzésre általában nem fordítunk figyelmet.

Szívesebben költünk, mi nők szépségápolásra, egészségmegőrzésbe "csomagolt" szolgáltatásokra, mint hogy letegyük az általunk is nagy arányban szívott cigarettát vagy lemondjunk az alkohol-fogyasztásról, esetleg megfontoljuk, rendszeresebben keressük fel nőgyógyászunkat, fogászunkat.

A különféle szűrővizsgálatokra akkor jut először eszünkbe elmenni, ha valamiért megijedünk (valami szokatlant tapasztalunk, vagy a környezetünkben fordul elő hasonló betegség.)

 

Ugyancsak kisebb a külső "kényszer" a nem látványos kiadásokra. A magyar nők meglehetősen kevés figyelmet fordítanak például intimhigiénére vagy fogorvosi vizsgálatra/kezelésre.

Az egészségtudatosság, az egészségi állapotért vállalt felelősség tipikusan a gyermekvállalás környékén kezd igazán fontossá válni a nők életében.

Kicsi Dóra

A nemiséghez, női léthez kapcsolódó kérdések a mai napig tabunak számítanak még a témában leginkább érintett fiatal (fogamzóképes) nők körében is. A nevelés során a családban, iskolában nem fektetnek hangsúlyt ilyesmikre - talán azért sem, nehogy túl korán felkeltsék a gyerek érdeklődését; vagy mert sem a szülő, sem a pedagógus nem tudja, hogyan is nyúljon egy ilyen "érzékeny" témához. Ennek következtében egy átlagos, hétköznapi nő sok esetben saját alapvető testi mechanizmusaival sincs tisztában.

A test, amíg rendben funkcionál, úgy gondoljuk, nem követel különös odafigyelést - a napi rutinban eszünkbe sem jut azzal foglalkozni, hogy mi és hogyan zajlik "belül". Esztétikai szempontból annál többet foglalkozunk vele! Nincs ez másként a fogamzásgátló módszer választásánál sem, amely során a biztonságosság, mint alapkritérium mellett a két döntő szempont többek között az alacsony hormontartalom és az esztétikai paraméterekre való pozitív hatás (súly, haj, bőr).

A nő és a fogamzásgátlás - mi alapján választunk? Egészség vagy egyéb szempontok?

A fogamzásgátlás a nők életének elválaszthatatlan része, a kérdés évtizedeken át folyamatosan napirenden van. A többség ezalatt sokféle védekezési módszert megpróbál - a legnépszerűbbek az egyszerű, megbízható hormonális tabletták, illetve a "természetes", ámde sokak szerint kényelmetlen óvszer.

A választott módszerrel szemben alapvető elvárás, hogy a lehető legnagyobb valószínűséggel elkerülhető legyen általa a teherbeesés; továbbá, hogy alkalmazása legyen egyszerű, kényelmes, ne legyen "hangulat-gyilkos" a romantikus pillanatokban.

Legkézenfekvőbb megoldás a fogamzásgátló tabletta; az orvosok legtöbbször ezt javasolják, és általában a nők is ezt kérik. Kevesen nyitottak az olyan, kevésbé elterjedt módszerek alkalmazására, mint a fogamzásgátló injekció vagy a szintén hormont tartalmazó hüvelygyűrű.

Az első választásra a rendszeressé váló szexuális élet kezdetén kerül sor. Akik ekkor az óvszerre szavaznak, később gyakran felülvizsgálják választásukat és kényelmesebb, ugyanakkor pozitív "mellékhatásokkal" is kecsegtető megoldás reményében mérlegelik a hormonális módszer lehetőségét. Sok lány eleve ezzel kezd, mert a teherbe esés elleni igen hatékony védelem mellett további érvek is szólnak mellette - pl. szebb bőr és haj, rendezettebb ciklus, enyhébb menstruációs panaszok. A döntésben az orvos véleménye mellett jelentős befolyással bírnak a barátnők tapasztalatai is.

 

Amint a hormon-kérdés szóba kerül, nincs olyan nő, aki számára ne a lehető legalacsonyabb hormonterhelés lenne az elsődleges szempont. A nemiség és a hormonok közötti összefüggésekről valamennyien hallottunk már, bár ismereteink távoliak, homályosak és valljuk be, meglehetősen szerények. A tájékozatlanság veszélyekkel is jár, melyekkel sokan nincsenek tisztában vagy nem fordítanak rá megfelelő figyelmet. A tabletta bevételének elfelejtése, egy rövid hányásos/hasmenéses állapot, antibiotikum szedése például igen kellemetlen meglepetést okozhat a felkészületlen páciensnek. Meglepően sok nő nincs tudatában annak, hogy ezekben az esetekben a fogamzásgátló hatás nem biztosított, így kiegészítő védekezés (pl. óvszerrel) mindenképp indokolt.

 

Tény, hogy a módszer-választás az esetek döntő többségében kevésbé megalapozott, fél-információkra épített és mondjuk ki, a nőgyógyász rendelőjéből távozva továbbra sincs fogalmunk arról, vajon tényleg a számunkra legmegfelelőbbel kezdjük meg testünk és jövőnk védelmét?

Kicsi Dóra

Ez az a kérdés, amit a legritkábban szokott az ember feltenni., mert ugye szokás szerint az a kérdés, hogy a beteg hogy érzi magát?

 

Azt bizonyára mindenki hallotta, hogy elég sok változás történt az egészségügy háza táján (az egyik - talán a betegek számára leginkább észlelhető dolog - a vizitdíj bevezetése, majd megszüntetése volt), de hogy milyen területeket is érintett ez pontosan, és kiknek a mindennapi életében hozott új feladatokat, új hatásköröket, az már kevésbé egyértelmű.

Vegyük például a vizitdíjat: amivel kapcsolatban én magánemberként is azt tapasztaltam, hogy a bevezetésekor az emberek sok esetben az orvosra zúdították a haragjukat, mintha legalábbis ők találták volna ki. De arra, hogy ez az orvosnak mennyi plusz munkával jár, arra nem gondol senki.    

 

Vagy készítményfelírás... Hiszen állandóan változnak a felírhatósági szabályok, leszűkült az orvosok terápiás szabadsága, vagyis egyszerűen már nem azt a készítményt írják, amit akarnak, amit a szakmai tapasztalataik alapján megfelelőnek tartanak, hanem azt amit szabad. Egy fő elv érvényesül pusztán: minél olcsóbb legyen! Aki ezzel nem ért egyet, és nem cselekszik eszerint, az magára vessen.

 

Alapvetően hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az orvos is ember. Ha belegondolunk, hogy hogyan reagálnánk, ha a saját szakmánkban sorra újabb és újabb munkafeltételeket szabnának, amik alapvetően a mindennapi munkafolyamatokat is meghatároznák, szerintem toleránsabbak lennénk.

 

Ugye nem kell senkinek említeni, hogy mennyi időbe telik, amíg az ember egy új munkahelyen rájön, hogy "mi a dörgés". Hát az orvosoknak nagyjából most ilyen érzésük lehet...

Barkóczi Boglárka