A női testkultúra - 6. rész

   "... Nézzük most már közelebbről, nagyobb részletességgel, milyen mód­szerrel dolgozik a testkultúra. Mint emlitettem, a legelső a tüdő edzése, a mellkas izmainak fejlesztése, egyszóval a légzőkultura. A légzés tudománya Európában teljesen feledésbe ment, olyannyira, hogy csak a mult század végefelé fedezik fel újra, mikor a tuberkulózis pusztító hatása és az ének­művészet csenevész állapota az orvosok és énekesek figyelmét a tüdőre irá­nyítja. Főleg Leo Koflernek, a Tirolból Amerikába származott énekmester­nek tudományos alapon végzett kísérletei vetik meg a modern légzés funda­mentumát s ma már képesek vagyunk légzőszerveinket is kellően edzeni, óvni.

   Erre alapos szükségünk van, mert a modern városi embernek a tüdő a legmostohább testrésze. Pedig a tüdő gondozásának s a helyes légzésnek óriási szerepe van a test felépítésében, az egészség megtartásában és a szel­lemi képességek fokozásában. A tüdő adja meg a vér tisztaságát és meleg­ségét, elsősorban a tüdő őrködik az emésztőszerveknek s az egész testnek munkaképessége felett. Jól tudták ezt azok a népek, amelyek vallásos szer­tartásaikba beleolvasztották a légzés művészetét. A tüdő választja ki a szervezetből a szénsavat s szolgáltatja az oxigént a vérkeringés számára. Azonkívül a légzés tempója erősiti a vérkeringést és könnyíti a sziv mun­káját. A tüdő két rugalmas zacskója sokmillió hólyagocskából áll, melyek a belélegzésnél kitágulnak, felduzzadnak s a levegő kiadásánál összehúzód­nak. A légzés a megfelelő izmok segítségével történik. A légzőgimnasztika feladata, hogy megtanuljuk, milyen izmokat kell működtetnünk, hogy a leg­kisebb fáradsággal a lehető legnagyobb levegőmennyiséget tudjuk felvenni, megtanuljuk az elhasznált levegőt mennél teljesebb mértékben kiadni és megtanuljuk a légzésben résztvevő izmokat fejleszteni. A bordákat a borda­izmok és mellizmok fedik, a bordák között vannak a bordaközti izmok, melyek mind dolgoznak, a főszerep azonban a mellkast a hasüregtől elvá­lasztó rekeszizomnak jut.

   A belélegzésnek mindig az orron keresztül kell történnie, hogy a levegő portól és piszoktól megtisztulva és felmelegedve jusson a tüdőbe. A lélegzést többféle módon bonyolíthatjuk le. Lélegezhetünk a tüdőcsucsokkal, a borda­közti izmok segélyével és a rekeszizommal. Legegészségtelenebb az első mód, mert ilyenkor a tüdőnek csak kis része dolgozik. A második célszerűbb, a harmadik még jobb, mert ezzel a metódussal már tetemesebb levegő­mennyiséget szívhatunk be, de mind a három módszer egyoldalú. Már pedig szükséges, hogy a tüdő alsó, felső és középső részét egyaránt szellőztessük. A nők hevesen hullámzó keble és szerelmi zihálása lehet, hogy méltó a költők tollára, de helyesnek éppen nem mondható, mert a heves, gyors lélegzetvétel azt mutatja, hogy tüdőnknek csak igen csekély részét használ­juk, a zihálás, fujtatás pedig a felesleges izomerőltetés jele, igy tehát sem a szerelemben nincs rá szükség, sem a színpadon, ahol, sajnos, szintén gyak­ran megfigyelhetjük, mert művésznőink bizony nem valami jól értik a lég­zés művészetét. A nő épannyira foglalkoztathatja rekeszizmát, mint a férfi (persze csak ugy, ha nincsen helytelen ruhákba szorítva), még a más­állapot alatt is, - sőt a terhesség idején még fontosabb az intenzív légzés, azért csinálhatunk erőteljes tüdőgimnasztikát az állapotos asszonyokkal. Legegészségesebb a negyedik módszer: ha mindig az összes légzőizmokkal dolgozunk. Ilyenkor a tüdő minden része egyformán tágul s aránylag kis munkával a lehető legnagyobb levegőkvantumot tudjuk beszívni.

   Természetes: ennek a légzésnek az elsajátítására egyenként munkába kell vennünk az elhanyagolt részeket, külön-külön meg kell edzenünk a csenevész izmokat, speciális gyakorlatokkal mozgékonnyá kell tennünk az egész tüdőt az összmüködésre, - ezáltal kiképezzük a mellkast is, eltünnek a vállon a sótartók, a helyes légzés megszerzi a helyes és szép beszédet stb., igy találkozik ismét a szépség és az egészség utja.