Egyik kicsi, másik pici

Egy újabb Apa nélküli vasárnapon vagyunk túl – szó szerint, túl. Állt a bál. Ha front jönne, arra fognám. De nem jön, legalábbis nem két napon belül (ha értesüléseim, melyek meglehetősen hiányosak, nem csalnak).

A helyzet az, hogy Zsifi egész nap kezelhetetlen volt. Nyafogóska. Még mindig fogak nélkül (három nap múlva 13 hónapos lesz). A felső ínye mint a Himalája, olyan göröngyös. Érintésre fáj neki. Ha nem tudnám, hogy nagyjából valószínűtlen, azt mondanám, hogy a két felső szemfoga készül kibújni. Egyszerre. De amennyire én tudom, ennek esélye a nullához tart. Irodalmi ritkaság lenne. És az én kislányom, akármilyen egyszeri és megismételhetetlen, eredeti kis Zsifigombóc, csak nem legyen irodalmi ritkaság. Legutóbb a barátnőm volt az, és tessék, mi lett a vége. Az alsó ínye érintetlen, a legnagyobb nyugalomban van. Ez a mi kisasszonykánkról nem mondható el – egész nap kis ördög módjára viselkedett.

Továbbra is dívik nálunk az éjszakai élet. Sőt!

Valami van a levegőben. Nem bírunk Zsifivel. Nem tudom, mi lehet, de kisasszonykát nagyon zavarja.

Nem alszik jól. Számtalanszor felébred, sír, de nem valószínű, hogy valami komoly gondja van, mert néhány korty tea megnyugtatja és szépen alszik tovább. Hajnalban (értsd fél 5-kor) kel. Napközben az alvásmennyisége a negyedére csökkent, két nap alatt. Ami természetes, hiszen egyre nő, a mormotaságnak lassan véget kell érnie. Na de ilyen hirtelen? Mellé nagyon-nagyon nyűgös, bár ez leginkább leírhatatlan, meg sem próbálom érzékeltetni.

Sejtésem, miszerint Zsifi hamarabb fog járni, mint hogy kibújjon az első foga, mára bebizonyosodott. Foga ugyanis még nincs, de délelőtt megtette az első bizonytalan lépéseit – felém. Nagyon boldog volt, hangosan visított és nevetett. A kis fogatlan szájával. Igaz, csak két-három imbolygó lépést tud tenni, de valahol el kell kezdeni. Nagyon édes, ahogy a kis hurkás (mert az ám!) lábacskáival, fog nélkül kacagva tétova teve módra döcög előre, hogy aztán nagy nevetve a karomba zuhanjon.

Emellett egyre jobban kommunikál (persze legtöbbször nemtetszését fejezi ki). Minden gá. Mindenre azt mondja, hogy gá vagy ga. Ha valamit el szeretne érni, csak rámutat és türelmetlenül ga-ga. Vagy kinézi a célszemélyt, megtámadja, és vele végezteti el a munkát, ami a céljai eléréséhez szükséges (ez a nap nagy részében én vagyok, természetesen).

Csak a lottóötösöm lenne ilyen biztos. Amennyire tudtam, hogy a barátnőm nincs jó kezekben.

Csak néhány (tucat) dolog van, amit nem értek. Amit nem értünk. Sem én, sem a család, sem más. Szerintem az orvosok sem.

Megjött az ősz, és ezt már Bobó is tudja. Mindig, mikor a Belvárosba visszük, az augusztus 20-i rendezvényhelyszínek elbontása óta elmondja, hogy nincs ugrálóvár, mert jön az ősz. Íme, megjött, kontinentális éghajlaton kevéssé szokatlanul, így szeptember közepén. Igaz, kicsiny országunkat érte már meglepetés, mikor decemberben leesett a hó...

A hideg szélnek köszönhetően napunkat többnyire a négy fal közt töltöttük. Volna, ha nem szöktünk volna el hármasban ajtókat rendelni csigalassúsággal épülő házunkba. Zsifit otthon hagytuk aludni, miközben Nagyapó vigyázott az álmára. Délután a család rajtam kívül eső három tagja maradt otthon, míg beszaladtam a klinikára meglátogatni a barátnőmet. Szülni jobban szerettem oda járni, mint beteglátogatóba, annyi szent. De most hadd tekintsünk el a hazai egészségügyben tapasztalható áldatlan állapotok felemlegetésétől, olyan szép ez az este a hidegtől bezárkózva a jó meleg szobába. Továbbra is nagyon szorítok, hogy ne legyen semmi komolyabb baj.

Az átszokás lezajlott, minden simán ment. Szerintem ez, egy hét után, immáron kijelenthető.

Bobó még azt is mondta valamelyik délután, hogy "holnap is jövünk". Nagyo aranyos, ahogy reggel megy a kis hátizsákjával. Ő úgy döntött, hogy innentől komoly fiatalemberhez méltóan saját Némós hátizsákjába, egyedül viszi a Macit a kisoviba. A Maci mellett szokott még utazni a szintén elmaradhatatlan csőrös pohár, illetve a Szubaru (sárga autó), a Mercédesz (piros autó), a Ferrári (hangot kiadó piros autó) és Herold a helikopter (a Thomasból). (A nevek fonetikusak.) Természetesen a "komoly" holmikat, mint ruházat, pelenka, havi tisztasági csomag, továbbra is az én tsiztem vinni (ha kérné se adnám, mert nehéz). Na meg Zsifit.

Nem szeretném elkiabálni, de a jelek szerint a kisovis váltás remekül megy.

Első nap (ma van a második, nem túl hosszú anamnézis, úgyhogy a kijelentés kissé talán mégiscsak korai) hosszabb-rövidebb vonakodás után Bobó szépen bement az új csoportszobába (Mackó-csoport), ahol aztán kedvenc gondozónénije mellett lecövekelt. Biztos ami biztos, két kis autót elvittünk itthonról, a Maci mellé. Ő választotta. Gondoltam, nem baj, hátha így könnyebb lesz.

Az utolsó bölcsis napunkat éljük, már ami Bobót illeti. Holnap reggel már kisoviba viszem. Ami még mindig bölcsi, csak annak a legnagyobb csoportja. Ugyanabban az épületben van, mint az eddigi csoport, csak egy másik bejáraton kell majd bemenni. Az udvar is közös és természetesen a gondozónénik sem változnak. Szerencsére. Nem is tudom, mi lenne. Nagyfiam egyáltalán nem szereti a változásokat, és pici kora óta nagyon bizalmatlan az idegenekkel szemben. az ó bizalmát elnyerni valóságos kihívás.

Nem úgy a húga. Zsifi legjobb szórakozása, hogy egy nagyobb társaság egyik tagjától a másikig vándorol, természetesen kézről- kézre járva. Ő szépen megmutatja, kihez szeretne menni, és mi felnőttek, természetesen kedvére is teszünk. Nagyon barátságos kisgyermek 8majdnem csecsemőt írtam, de egy hete már hivatalosan is kinőtt abból a kategóriából). És majdnem biztos vagyok benne, hogy előbb tanul meg járni, mint hogy az első foga kibújjon.

A helyzet javuló. A tegnapi böjt (a nap mérlege fél adag szilárd étel és két deciliter tea) és hányás után elérkeztünk ahhoz a ponthoz, mikor a hasmenés átveszi a tünetek vezetését - azaz a vírus lassan elhagyja Zsifit. Végre. Ezzel párhuzamosan ronda köhögés kezdődött, de a jellege egyre szebb. Emellett reggel egy szuszra megitta a kakaóját, csak akkor torpant meg, mikor egy következő kis adaggal próbáltam becsapni és az antibiotikumot beletettem. Na ezt igen hamar megorrontotta és méltatlankodva elhajította a cumisüveget. A büntetésem a sikertelen átverés(i kísérlet) miatt az lett, hogy a repülő cumisüveg útjába eső nyomvonalat takaríthattam fel, mivel a gyártási technológiák hiányossága (?) miatt még mindig nem találkoztam olyan cumisüveggel, ami nem csöpög, nem folyik.

Persze lehet, hogy a keresési taktikám nem megfelelő. Mégis úgy tapasztalom, hogy ártól, gyártótól és márkától függetlenül a kezdetben éppen csak csöpögő cumisüvegek egy hét alatt (legtöbbször még enyi sem kell hozzá) Niagara-folyásúvá válnak. Jobban belegondolva, ez nem rossz üzletpolitika, hiszen a ragacsos tea- és kakaócseppek feltakarítását megelégelő anyukák így új darabokat szereznek be, hátha-alapon. Az eladás nő, a profit is. Ez lehetne egy újabb összeesküvés-elmélet alapja. S a pszichiáterek forgalma is nőhet...