• A HPV-vakcina átmeneti mellékhatásai

        Szerző:
        WEBBeteg

        A humán papillomavírus (HPV) elleni vakcina alapvetően biztonságos, de emelheti az ájulás és a bőrfertőzések kockázatát röviddel az oltás után - állapították meg a Kaiser Permanente amerikai magán-egészségbiztosító kutatói tanulmányukban, amelynek elkészítését a vakcinát gyártó Merck gyógyszercég támogatta.

        A tanulmányba csaknem 200 ezer olyan lányt vontak be, aki megkapta a HPV-vírus négy törzse (a 6-os, 11-es, 16-os és 18-as) ellen védelmet kínáló Gardasil-oltás legalább egy adagját.

        A kutatók úgy találták, hogy hatszor gyakoribb volt az ájulás a lányoknál az oltás napján, mint a pár hónappal későbbi kontrollidőszakban. Átlagosan négy ezrelék volt az ájulás gyakorisága egyéb napokon, az oltás napján azonban 24 ezrelék. A bőrfertőzések is megszaporodtak az oltás utáni két héten belül: 2,2 ezrelékről 3,5 ezrelékre emelkedett a gyakoriságuk.

        Hirdetések

        E mellékhatásokon túl nem találtak a tanulmányban új okokat, melyek megkérdőjeleznék a vakcina biztonságosságát, a kutatók szerint eredményeik "alátámasztják a rutinszerű vakcinálás általános biztonságosságát".

        A méhnyakrák megelőzéséhez elengedhetetlen

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A vakcina védettséget ígér a szexuális úton átadható humán papillomavírus (HPV) ellen, amely összefüggésbe hozható a méhnyakrák kifejlődésével és a nemi szerveken megjelenő szemölcsökkel. A védőoltás első adagjának beadását a szexuális aktivitás megkezdése előtt, a lányok 11-12 éves korában ajánlják a szakemberek.

        A méhnyakrák a második leggyakoribb ráktípus a nők körében világszerte, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente 500 ezer új esetet regisztrálnak, és 250 ezer halálesetet okoz. Csaknem valamennyi méhnyakrákos eset a HPV-vírussal való fertőzéshez köthető, amely a szaporítószervek leggyakoribb vírusfertőzése.

        Nicola Klein vezetésével a Kaiser Permanente oaklandi (Kalifornia) Vakcina Tanulmány Központjában 189 ezer lány és fiatal nő adatait elemezték, akik a védőoltás 2006-os piacra kerülése és 2008 között összesen 350 ezer dózis vakcinát kaptak meg - idézte a tanulmányt a LiveScience című ismeretterjesztő portál. (A HPV elleni vakcinálás az ajánlás szerint három lépcsőben történik, a teljes védettség 3 oltásadag után érhető el.)

        A tanulmányt az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóiratban ismertették részletesen a szerzők.

        (MTI)
         

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Koleszterincsökkentés

        Dr. Vajda Orsolya

        Mi alapján választ gyógyszert az orvos? Mennyi ideig kell szedni?

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        A HPV-oltás biztonságos és hatékony

        A humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltás biztonságos és hatékony védelmet nyújt a fiatal lányok és nők számára a méhnyakrák kórokozója ellen - derült ki egy új, független tanulmányból, amely megerősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi megállapításait.

        A tű látványa miatti rosszullét volt a legkomolyabb mellékhatás a HPV elleni kampányoltás során

        A védőoltásoknak lehetnek nem kívánatos következményei (mellékhatásai), azonban az esetek túlnyomó többségében ezek átmeneti, maguktól elmúló tünetek, mint például az injekció helyén fellépő fájdalom, bőrpír az oltás helyén vagy a szövetek helyi duzzanata, esetleg fáradtság, fejfájás, láz.

        Kedvezményes HPV elleni védőoltás Kecskeméten

        Kedvezményesen igényelhetnek gyermekük számára humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást az önkormányzattól a kecskeméti hetedik osztályos leányok számára szüleik - közölte a Bács-Kiskun megyei város önkormányzata szerdán az MTI-vel.

        Egészségügyi hírek: Ingyenes oltás, beruházások, látogatási tilalom

        Magyarországon évente mintegy ötszáz nő hal bele a méhnyakrákba és ezerkétszáz új esetet fedeznek föl – közölte a szakember.

        Meghalt a beoltott lány - Mi végzett vele valójában?

        Rosszindulatú daganata volt annak a 14 éves brit lánynak, aki pár órával azután halt meg, hogy iskolájában beadták neki a méhnyakrák megelőzését elősegítő HPV-oltást - derült ki csütörtökön.

        Mégsincs összefüggés a HPV-oltás és a 14 éves lány tragikus halála közt?

        Súlyos beteg volt az a brit tinédzser lány, aki néhány órával azután halt meg, hogy egy egészségügyi program keretében HPV-oltást kapott - derült ki az első orvosszakértői vizsgálatok eredményeiből.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások