HPV elleni védőoltás: sikerülhet eltüntetni a föld színéről a méhnyakrákot

szerző: Gorzsás Anita, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Miért fontos foglalkozni a HPV-vel, hogyan érinti a serdülő lányokat és fiúkat? Milyen oltás adható a Nemzeti Immunizációs Programban és hogy néz ki a folyamat? A Mályvavirág Alapítvány által rendezett sajtóbeszélgetésből kiderülnek a válaszok.

A HPV-t (humán papillomavírust) az emberek 85 százaléka elkapja élete során. A HPV-fertőzés mindkét nem esetében daganatos megbetegedéseket (méhnyakrákot, egyes nemi szervi rákokat, a végbélnyílás és a garat rákos megbetegedéseit), illetve nemi szervi szemölcsöket okozhat, a fertőzés és az általa okozott betegségek azonban jórészt megelőzhetők.

A minden évben nagyjából ezer magyar férfi és nő haláláért felelős humán papillómavírus a leggyakoribb szexuális úton terjedő vírusfertőzés kórokozója, amely az intim területek bőrének érintkezésével is terjedhet, így nemi aktus sem féltetetlenül szükséges a megfertőződéshez. A méhnyakrákok közel 100 százalékát, a hüvelyrákok 70 százalékát, a végbélnyílás körüli rákok 85 százalékát, a középgaratrákok 80 százalékát, a péniszrákok 54 százalékát és a szeméremtesti rákok 60 százalékát a HPV okozza.

A vírus elleni küzdelemben ma már van hatékony megoldás: a 7. osztályos, 12 évnél idősebb fiúk és lányok szülei szeptember 13-ig ingyenesen igényelhetik a védőoltást az iskolákban.

A vakcina a Nemzeti Immunizációs Programban ajánlott oltásként szerepel, így ingyenesen kapható, amennyiben azt az iskolákban tett írásos beleegyező nyilatkozattal a fenti határidőig kérik. A vakcinát a felkarba adja be az iskolaorvos. Ahhoz, hogy a védettség kialakuljon, két oltásra van szükség fél-, legfeljebb egy év különbséggel. A Nemzeti Immunizációs Programban 2018 óta a jelenleg elérhető legszélesebb körű védelmet nyújtó, 9 komponensű oltás igényelhető, amely csökkentheti a leggyakoribb HPV okozta megbetegedések kialakulásának kockázatát a nők és férfiak esetében is. Világszerte már 250 millió HPV elleni védőoltást adtak be.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakértője, Dr. Bárdossy-Sánta Nóra, jogász, a kuratórium elnöke elmondta, hogy minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. Rengeteg hatás és veszély leselkedik a gyerekekre, a szülőkben sok a szorongás, a félelem és sokan keresnek fel minket. Az a legjobb, ha a gyerekekkel beszélgetnek és információkat adnak át azokban a kérdésekben, amikben a gyerekek a választ keresik. 2019-ben 5300 gyereket kérdeztünk meg, hogy milyen ma Magyarországon gyereknek lenni. A gyerekek 80 százaléka mondta azt, hogy otthon elmondhatják a véleményüket, amit a szüleik figyelembe vesznek. Az iskolákban ellenben bőven van még mit tenni. A kutatás rávilágított arra is, hogy azok a gyerekek, akik elmondhatják a véleményüket, nagyobb a biztonságérzetük is.

Ezért is fontos, hogy minden olyan kérdésben, ami a gyerekek életét érinti, fontos a tájékoztatás, azonban a döntés felelőssége minden esetben a felnőtté.

Az elmúlt másfél év sok új kihívást hozott a családok életében

A gyerekek félnek a jövőtől, a klímaváltozástól, illetve új félelmek is megjelentek. 10-ből 1 gyermek mentális problémákkal küzd. A gyerekek informálása és bevonása az élet minden területén nagyon fontos.

Dr. med habil Mészner Zsófia PhD, gyermekgyógyász, infektológus, védőoltási szaktanácsadó a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az utca embere sok információval rendelkezik a védőoltásokkal kapcsolatban, de sajnos sok félreértés és téves információ is megjelent. A gyermekorvosok a koronavírus miatt kidolgozták azokat a módszereket, hogy ugyanolyan eredménnyel olthassanak gyerekeket minél kevesebb személyes találkozással. A HPV térítésmentes védőoltás, de a családok döntése alapján adható be, szerencsére a tavalyi arány lányoknál és fiúknál nagyon jól sikerült.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2007 óta rendszeresen elemzi a HPV-vakcinák biztonságossági adatait. 2017-es jelentése szerint a HPV elleni védőoltások kiemelkedően jó biztonsági profillal rendelkeznek. – mondja Dr. med habil Mészner Zsófia PhD. gyermekgyógyász, infektológus, védőoltási szaktanácsadó.

A HPV oltás nem tartalmaz semmilyen élő kórokozót, tehát a betegséget nem lehet tőle elkapni. Többet tud a védőoltással kiváltott védettség, mint a betegség kiállása. A HPV nagyon alattomos kórokozó, általában csak szűrővizsgálattal lehet kimutatni. Nálunk másfél évtizede van lehetőség a védőoltásra, én gyermekorvosként és anyaként is javaslom azt, hiszen az oltóanyagok maximálisan biztonságosak. A fiúk oltása nemcsak a saját védelmüket jelenti, hanem hozzátesznek a populációs immunitáshoz is. A koronavírus vakcinák, illetve a HPV vagy más vakcinák beadása között két hét különbséget javaslunk.

A szülőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy kérik-e a HPV elleni védőoltást

Dr. Póta György, házi gyermekorvos szerint annak, hogy megszűnjön a vírusfertőzés, az egyik legfontosabb eleme, hogy minél több fiatal legyen beoltva. Hiszen a fertőzést követően akár több évtized is eltelhet, mire a súlyos daganatos betegség kialakul

Azért hetedikes korban van erre térítésmentesen lehetőség, mert számos vizsgálat bizonyította, hogy a fiatalok immunitása jóval erősebb, illetve a szexuális élet megkezdése előtt immunizáció lényegesen hatékonyabb.

A nemzeti immunizációs programban két csoportba tudjunk osztani az oltóanyagokat: kötelező oltások (rendeletben meghatározott oltások, például BCG oltás, tetanusz elleni oltás, gyermekbénulás elleni oltás stb.), illetve a ajánlott védőoltások (a szülők döntenek róla, ezen belül is van, amely térítésköteles, illetve térítésmentes). A HPV elleni védőoltás ajánlott, térítésmentes védőoltás. A szülőknek tehát nyilatkozniuk kell arról, hogy kérik-e gyermekük számára. Ezen a héten kapták meg a szülők az iskoláktól ezt a nyilatkozatot.

A beiskolázási rendnek megfelelően a 7. osztályos tanulók döntő többsége 12 éves vagy annál idősebb, így a COVID-19 elleni védőoltás őket is érinti. A COVID-19 elleni védőoltás és más oltás beadása között 14 napos időköz tartása elegendő, így az októberben kötelező hepatitis B- és az önkéntes humán papillomavírus elleni védőoltások beadási rendje nem változik. A két oltás egyidejűleg vagy bármilyen időközzel alkalmazható, melyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ útmutatása is lehetővé tesz - teszi hozzá Dr. Póta György.

El kell tüntetni a föld színéről a méhnyakrákot

Dr. Koiss Róbert, nőgyógyász, onkológus főorvos közölte, hogy 2020-ban a WHO azt írta, hogy el kell tüntetni a föld színéről a méhnyakrákot. 2030-ra a méhnyakrák egy olyan betegség lesz, amire talán már csak a tankönyvekből fogunk emlékezni. Ezt szerintem el tudjuk érni, melynek egyik fontos eszköze a védőoltás. Magyarországon 80 százalék fölötti átoltottság esetén elvétve fordulhat elő olyan eset, amit műtéttel, sugárkezeléssel kezelnünk kell - hangsúlyozta Dr. Koiss Róbert.

2014-ben Nobel-díjat adtak a felfedezésért, hogy a HPV vírus méhnyakrákot okoz. A méhnyakrák kialakulási kockázata a védőoltással a nullához közelít.

A HPV fertőzés kialakulása előtt adott védőoltás nagyon magas immunválaszt generál. A HPV fertőzés kb. 80 százaléka átmeneti jellegű. A probléma, hogy a vírusfertőzés visszatérhet, továbbá tartós vírusfertőzöttség is kialakulhat a későbbi életkorban, ennek a következménye a méhnyakrák kialakulása. Ezt a fordulópontot ma még nem tudjuk megmondani, hogy hol van. Ennek megelőzésére szolgál a védőoltás. Ausztrál klinikai kutatások azt bizonyítják, hogy a HPV-hez kapcsolható jóindulatú és rosszindulatú betegségek megjelenése drasztikusan csökkent.

Vezetők lehetünk abban a gondolatban, hogy ténylegesen eltűnjön ez a betegség

Dr. Tamási Béla PhD, bőrgyógyász, nemibeteg-gyógyász hozzátette, hogy a HPV az egyik leggyakoribb nemi úton terjedő betegség. A HPV-megbetegedések 30 százaléka a férfiakat érinti, hímvessző-, végbélnyílás- és középgarat daganatok, valamint nemi szervi szemölcsök formájában. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2015-ben 1057 férfinél diagnosztizáltak HPV-fertőzéssel összefüggő daganatos megbetegedést, és ennek közel fele halálos kimenetelű volt; 472-en vesztették életüket ezekben a kórképekben. A férfiaknál nincs olyan rutinszerű és megbízható szűrési program, mint a nőknél, a védekezés egyik biztos eszköze az oltás – fűzi hozzá Dr. Tamási Béla, megjegyezve, hogy az óvszer messze nem nyújt teljes védelmet: a vírus bőr-bőr kontaktussal is terjed, emellett szeméremtesti-, végbél-, és fej-nyaki daganatok kialakulásáért is felelős.

A népesség 70 százaléka az élete során legalább egyszer megfertőződik a vírussal. Ezt a fertőzést rengeteg tévhit övezi. Kb. 200 típusa van, ezen belül pedig magas és alacsony rizikójú típusok fordulnak elő. Fontos kiemelni, hogy a HPV a fiúk esetében is tud súlyos következményeket okozni, amely jelentősen ronthatja az életminőséget.

A fiúknál ki tud alakulni nemi szemölcs, illetve daganatos megbetegedés is. Magyarországon a populáció még nincs teljesen tisztában azzal, hogy a fiúk oltása ugyanolyan fontos, mint a lányoké. Áttételesen a fiúk oltása hozzájárul a méhnyakrák kialakulásának csökkentésében.

Mindenkinek ajánlható a HPV elleni védőoltás nemre és korra való tekintet nélkül, aki szexuális életet él. Akkor is megkaphatja valaki a védőoltást, ha már volt HPV fertőzött, vagy ha éppen HPV fertőzött.

Ez is érdekelheti

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Szerző: Gorzsás Anita, újságíró

    Cikkajánló

    A HPV (humán papillomavírus) fertőzés tünetei, kezelése

    Dr. Sarkadi Adrien, infektológus, Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
    HPV
    A HPV a bőrön és a nyálkahártyákon sejtburjánzást okozó víruscsalád. Felelős a közönséges szemölcsök és a nemi szemölcsök (condylomák) megjelenéséért, valamint a méhnyakrák kialakulásáért. A HPV becslések szerint a világ leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzése, miközben a vírus egy gyors teszttel kimutatható, a legveszélyesebb és leggyakoribb típusai ellen pedig létezik védőoltás.
    Visszérpanasz
    Visszérpanasz

    Mikor forduljunk orvoshoz vele?

    Náthát okozó vírusok
    Náthát okozó vírusok

    Vajon mitől folyik az orrom? Mi lehet a kórokozó?

    WEBBeteg - Dr. Szanyi Andrea, belgyógyász, háziorvos, geriáter
    WEBBeteg összeállítás - Tóth András, újságíró; Bak Marianna, biológus szakfordító
    WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus
    WEBBeteg - Szondi Réka, újságíró
    Cikkértesítő
    Értesítés a témában születő új cikkekről.