Embólia, daganat

Január végén nagyon fájt a hátam, nagyon fáj a köhögés, lázas is voltam, pár napot otthon feküdtem. Orvosnál nem voltam, csak lázcsillapito, ACC, aspirin c. Majd mentem dolgozni. Ezután voltam tüdőröntgenen, majd visszahivtak és közölték hogy 3, 5 cm daganat van a tüdőmön.Na ez teljesen kiborított. Másnap másik orvosnál voltam, ő elküldött mellkas CT-re és ott nem friss tüdőembóliát állapítottak meg. Napik 2x 0, 6-os Clexant kapok. Azóta már volt ismét mellkasfelvétel, CT is változás nincs. Március elején bronchoscopia is történt, negativ eredményt mutatott. Január óta köhécselek, folyton van torokváladékom, de szintelen. Most kaptam antibiotikumot (kLACID) és ettől szinte már nem is köhögök. Idönként pánikbetegségtőr rám, amikor vizsgálatokra kell menem, mert rettegek a daganattól. Xanaxot szedek erre. Most a napokban próbálnak belőle mintát venni, mert nincs változás. De nem lehet, hogy ez a kezeletlen tügőgyulladás maradványa? Vagy a tüdőembólia nyomai? Trombózisom nem volt, viszont kimutatták nálam a leiden mutációt, Heterozigóta vagyok. Lányomnak 16 évesen volt trombozisa és két oldali tüdőembóliája. Nekem volt 2 szülésem,, műtétem de nem volt probléma. Idegileg megvisel ez az egész, jól érzem magam, az étvágyam az nem nagyon jó, mert már a gyomorpanaszaim is vannak, lehet sok a savam, megyek majd gyomortükrözésre is. súlyom állandó: 162 cm magas és 60 kg vagyok. Lehet a betegség elején 2-3 kg-ot ledobtam mert az idegességtől nem tudtam enni. Most azonban tartom a sulyom. Rettegek a daganattól. Elküldöm az első CT eredményt. Nagyon megköszönöm a válaszukat. Tisztelettel.

Dr. Molnár Anna válasza tüdőrák témában

Kedves Kérdező!

Amennyiben az elkészült képalkotó vizsgálatok (röntgen, mellkas CT, bronchoscopia) segítségével nem sikerült egyértelmű diagnózist felállítani és az alkalmazott kezelés (Clexane, Klacid) mellett bár panaszai enyhültek, de az Ön gyógyító orvosok a "láott képpel" nincsenek megelégedve, az elváltozás visszahúzódása nem látható, valóban csak a mintavétel elvégzésével lehet biztosat mondani!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. március 31., 04:27 ;Megválaszolva: 2011. április 02., 11:29
Kérdések és válaszok: Tüdőrák
Daganat
Tisztelt Doktorúr, Doktornő! Édesapámnál 2017-ben rosszindulatú tüdődaganatot diagnosztizáltak. 4 kemoterápiát és 30 sugárkezelést kapott. Majd...
Tüdőrák agyi áttéttel
Tisztelt Doktor nő! Édesapámnak 2015 júliusában kissejtes tüdőrákot diagnosztizáltak. Kapott kemotertápiát melyet jól tolerált. 3 ciklus...
Műteni vagy nem műteni?
Tisztelt Doktornő! 2015. február hónapban tüdőszűrésen vettem rész munkaalkalmassági vizsgálat céljából, ahol kiszűrtek és elküldtek a...
Tüdődaganat, sugárterápia utáni...
2014.08.13-án jobb alsó bilobectomiát végeztek.Szövettan: CARCINOMA PLANOCELLULARE NON KERATOSUM INVASIVUM PULMONIS, Gr. III, pT2b, pN1 (HILUSI...
adenocarcinom tüdőrak
Kedves doktor ur/nő. Edesapukam 56 eves tavaly marciusban mütötték tüdodaganattal ami a kornyező nyirokcsomokban is volt rosszindulatu elvaltozas. Mutet...