Tüdőrák agyi áttéttel

Tisztelt Doktor nő! Édesapámnak 2015 júliusában kissejtes tüdőrákot diagnosztizáltak. Kapott kemotertápiát melyet jól tolerált. 3 ciklus lefolytatása után a mellkas ct azt az eredményt mutatta, hogy a daganat eltűnt, csak hegesedés maradt. Ekkor nagyon megörültünk. Következett 3 hónap szünet. Ezután ismét ct következett, ami azt mutatta, hogy nem csak visszajött a daganat, de agresszívebb lett, reggresszió történt. Ekkor újboli kemoterápiát javasoltak, amit szintén felvett és jól bírta. A ciklusok lefolytatása után ismét ct, ami már azt mutatta, hogy nyirokcsomókba is áttéteket adott a daganat. Ekkor sugárkezelést írtak ki neki, amiből párat felvett, de abba hagyta, mert az viszont nagyon megviselte. Aztán jött ismét kemoterápia, és 3 hónap szünet. Nemrégiben készült mellkas ct a nyirokcsomó megnagyobbodását mutatta, ami miatt újbóli sugárkezelést javasoltak neki, amit mostmár azt mondta, hogy felvesz lesz, ami lesz. A kezelés mai napig zajlik. Egy ideje viszont arra panaszkodik, hogy szédülése van, kettős látása, koordinációs zavarai...stb. E miatt a radiológus főorvos koponya ct-t javasolt, ami múlthét pénteken meg is történt, a leletet ma kapta meg. Bal oldalon temporalisan, medialisam 22*15*15 mm-es, perifériás túlsúlyú kontrasztanyag halmozás mutató, centrálisan hypodens góc ábrázolódik, környezetében mérsékelt perifocalis ödéma figyelhető meg. Periventricurálisan mindkét oldalon diszkrét elmosódott szélű hypodenzitások vannak. A bal kamraszarvat a fentebb leírt elváltozás részlegesen komprimálja. Vélemény: Bal oldalon temporalisan met-re susp. térfoglaló góc jelent meg. Enyhe atrophia cerebri és vascularis encephalopathis. Athleroclerosis. A tüdejében és a nyirokcsomóban lévő daganatok is1-4 cm közöttiek. A kérdésem az lenne, hogy mire számíthatunk, mi lesz a továbbiakban. Mit lehet tenni, hogy jobb legyen, vagy még meddíg maradhat köztünk ezekkel az áttétekkel. Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel: Egy beteg édesapa aggódó lánya

Dr. Tóth Judit válasza tüdőrák témában

A kissejtes tüdőrák a kemoterápiára, biológiai terápiákra jól reagáló daganatok közé tartozik, viszont tudni kell azt is, nagyon hamar érzéketlenné válik a szerekkel szemben és egyre agresszivabban kezd viselkedni. Ugy gondolom, az agyi áttét sugárkezelése megint képes egy rövid időre kontrollálni a betegséget, de hatása előbb utóbb elmúlik. Sajnos kezelések nélkül nem várható terápiás szünet.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. június 13.

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.
Rák kialakulása és elkerülése
Üdvözlöm Olyan kérdéssel fordulnék önhőz, hogy engem már gyerekkorom óta diagnosztizáltak asthma bronchiale-val viszont ahogy teltek az...
Tüdő onkológiai lelet értelmezése
Tisztelt Doktornő! A 61 éves férfi beteg (a sógorom) az alábbi lelettel rendelkezik: - Ennek alapján mit lehet mondani a tüdő...
Daganat
Tisztelt Doktorúr, Doktornő! Édesapámnál 2017-ben rosszindulatú tüdődaganatot diagnosztizáltak. 4 kemoterápiát és 30 sugárkezelést kapott....
Tüdő adenocarcinoma
Tisztelt Doktornő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy tüdő biopszia után a szövettani eredményen adenocarcinomát diagnosztizáltak. A...