Menstruációs probléma
Tisztelt dr Úr/Hölgy! Problémám az, hogy januárban elmaradt a menzeszem. Eddig mindig napra pontosan megjött, viszont Januárban kissé szeszélyes lett. 18-án kellett volna megjönnie, de nem jött meg. 11-én barna folyásom volt, ami nagyon kevés mennyiségű, de eddig ilyenem sem volt. 29-én szintén hol fehér hol a barna folyás váltotta egymást, de ennek is nagyon csekély, mennyisége volt. 31-én ismét barna, de itt már kevés vérrel. Február 1-jén szintúgy hol a barna hol pedig véres folyás? Távozik. Semmiképp nem nevezném menstruációnak, mert az egész 3napig tartott, nagyon kevés mennyiség, olyannyira, hogy éjjelre csak tisztasági betétet tettem és reggelre is hófehér maradt a tisztaságim. Illetve annyira kevés mennyiség, hogy a 3nap alatt nem telt volna meg vele egy tampon. Terhességi tesztet csináltam, lehet korai volt, mind a 3 teszt negatív volt. Az orvosom csak 15-én tud fogadni addig viszont teljesen kétségbe vagyok esve, hogy ennek mi lehet az oka. Kérem hozzáértő szakértelmét. Köszönettel és tisztelettel!
† Dr. Szalóczy Péter válasza menses zavar témában
Kedves Kérdező! A hiba a hormon háttér enyhe botlása, semmiképpen nem kétségbeejtő! Egyszerűen átmeneti, hormon tartalmú tabletta szedéssel rendezhető, akár fogamzásgátló tabletta egy havi adagjával is. Nem írta, hogy jelenleg gátol e fogamzást valamely módon. Mindenképpen a gyógyszer előtt kéne egy egyszerű hüvelyi ultrahangos vizsgálat a rendetlenkedő méh nyálkahártya vastagságának megítélésére.
