Csontritkulással kapcsolatos gondok

Csontritkulásom kezelésére három évvel ezelőtt, 1 éven keresztül, negyed évente Bonviva injekciót kaptam intravénásan. Tehát az utolsó injekció óta kb. 2 év telt el. Azóta csak a kálciumot, és D vitamint szedem, illetve gyógytornázom. Most felmerült egy fogászati problémám. Egy 20 évvel ezelőtti foghúzás helyén elkezdett kitörni egy bent maradt gyökérdarab. Ez a felső fogsort érinti, ahol már nincs egyetlen saját fogam sem, kivehető fogsort viselek hosszú évek óta. Ettől a "beindult" gyökérdarabtól egy gyulladt góc alakult ki, és komoly fájdalmaim is vannak. Kaptam rá antibiotikumot, ami egy kicsit enyhítette a feszülést, de a probléma teljesen nem oldódott meg. A szájsebész laborvizsgálatot kért, a Béta crosslaps értékére volt kíváncsi. 124, 4 pg/ml lett az érték. Az orvos azt mondta, hogy ez igen alacsony érték, és magas a kockázata egy ilyen beavatkozásnak. Mi a teendő ilyen esetben? Jelenleg fájdalmaim vannak, a kivehető fogsorom feltörte az ínyemet, nem tudok rendesen enni. Így nem maradhat. Attól is tartok, hogy ez újra-és újra be fog gyulladni. Állandóan nem szedhetek antibiotikumot. Elképzelhető, hogy idővel magasabb lesz ez az érték? Lehet bármit tenni ennek érdekében? Ha igen, mennyi idő múlva várható ebben javulás? Ha mégis muszáj a beavatkozást megcsinálni, akkor van olyan intézmény, vagy módszer, ahol, és amivel lehet a várható szövődmények kockázatát csökkenteni? Milyenek a kilátásaim? Tudok még jó minőségű életet élni? Egyébként aktív vagyok, folymatosan vigyázok a 2, és 7 éves dédunokáimra, és még sokáig szeretnék a családom segítségére lenni., De ez a megoldatlan probléma most nagyon elkeserít, és nem találom a megoldás. Kérem, segítsen! Köszönöm!

Dr. Ágics Anikó válasza fogászat témában

Kedves Kérdező! A problémájával nincs egyedül, sajnos egyre többen szednek biszfoszfonát tartalmú gyógyszert, nem tudva annak következményeiről. Biszfoszfonát szedés esetén a szájsebész elküldi Önt Béta-Crosslaps tesztre. Ez egy vérvétel alapján készített teszt, mely a működő osteoclast sejtek (ezt állítják le a biszfoszfonát gyógyszerek) funkcióját ellenőrzi. Ennek alapján lehet következtetni a csont gyógyulási képességére. Az állcsontok gyógyulási szempontjából normál értéknek a 350pg/ml és e feletti értéket tartják. Amennyiben a Béta crosslaps teszt eredménye: Kisebb - egyenlő 100 pg/ml – magas rizikó az osteonecrozisra 100-150 pg/ml; 100-200 pg/ml (különböző forrás más más értéket ad meg…) – közepes rizikó Nagyobb - egyenlő 200 pg/ml – kis rizikó Nagyobb - egyenlő 300 pg/ml – rizikómentes, foghúzás, szájsebészeti beavatkozás lehetséges. A biszfoszfonátok szedésének abbahagyásával havi átlag 25 pg/ml el növekedhet a béta cross laps teszt értéke. A fájdalmaira tekintettel a beavatkozás szigorúan antibiotikum profilaxisban elvégezhető. Lakhelyéhez közeli egyetemi szájsebészeti klinikán biztosan profin kezelnék az esetét. Jobbulást kívánok! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 15.

Kérdések és válaszok: Fog- és szájbetegségek

Kloroform a fogászatban
Tisztelt Doktor Úr! Egy letört, korábban már gyökérkezelt fogammal jártam a fogászaton, ahol kiszedték a régi tömést. A gyökércsatornát kloroformmal...
Bal felső 6os gyulladt fog húzása
Tisztelt Doktor NŐ! Szeptember 17én kihuzták a bal felső 7esemet. Novemberben kezdődtek a panaszaim, arcüreggyulladásom lett. Ez folyamatosan fent állt...
Fogászati probléma
Tisztelt Hölgyem/Uram! Fogászati problémával szeretnék Önhöz fordulni. 25 éves fiatal nő vagyok, és úgy látszik az átlagosnál gyengébb fogsorral. Ennek...
Mycoplasma pneumoniae IgA (IgG)
Tisztelt Doktornő! 2012.05.14.én a Fent leírt kérdést diagnosztizálták nálam. Előtte két hónappal huzattam ki két nagyon rossz állapotban lévő fogamat, ami...
Szájsebészet, góc szövődményei,...
Tisztelt Doktor. Kálváriám 5 hónapja kezdődött nyelési zavarokkal. 3 hónapja már semmilyen szilárdat darabosat nem tudok lenyelni. Pépest és folyadékot is...
Gyuladás?
Tisztelt Dr! Nekem olyan problémám van, hogy két hete ki húzták a jobb oldalon alul a 6-os fogamat és azóta nem gyógyul a seb 3 nap után vissza mentem mert...