Furcsa fejfájás - Neurológia

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Az alábbi problémámra keresem a választ illetve szeretnék Önöktől javaslatot kérni. Kb. egy éve tapasztaltam szédülés érzetet, valamint a látóterem homályosodását. Voltam szemészeten, szemfenék vizsgálaton, de minden tökéletes. Neurológusnál is jártam, de nem állapított meg semmilyen problémát, ismét szemészhez küldött, aminek eredménye ugyancsak negatív lett. Közben a fejemben fájdalmat érzek, elsősorban fejtető bal oldalán, de van olyan eset, hogy homlokom szúr, bizsereg, vagy a fejem más részei is. Időnként bal lábam vagy bal kezem ujjai nagyon erősen fájnak (pár másodpercig), ilyenkor társul hozzá egy erősebb fejfájás is, de szerencsére ezek hamar megszűnnek. Most éppen fejem mindkét oldalán a felső részén enyhe nyomást érzek, szemeim körül mintha homályt látnék. Három éve volt teljes kardiológiai kivizsgálásom (ez egy pánikroham jellegű tünet miatt, mellkasi fájdalom, rosszullét), magas vérnyomásra szedek gyógyszert, napi egy tablettát. Vérnyomásom normálisnak mutatkozik. Ülő munkát végzek, keveset mozgok. Két hete volt vér, széklet, valamint hasi UH vizsgálatom, de a házi orvos nem talált semmilyen kiugróan magas értéket. Alkoholt fogyasztok rendszeresen, de nem töményen, nem iszom magam részegre.

Legfrissebb cikkek a témában

WEBBeteg szakértő válasza a fejfájás témában

Kedves Kérdező! Elég szerteágazóak a panaszai. Elképzelhető, hogy valamilyen szorongás, vagy burkolt depresszio állhat a probléma mögött. Azt gondolom, hogy tartózkodna pszichiátriai segitséget kérni, keressen egy olyan neurológus kollégát, aki pszichiátriai szakvizsgával is rendelkezik, és akivel alaposan tud ezekről a problémákról beszélni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
WEBBeteg szerkesztőség
Kérdés: 2014. április 03., 14:39; Megválaszolva: 2014. április 09., 12:50
Kérdések és válaszok: Fejfájás, migrén
MR lelet értelmezés
Üdvözlöm, Anamnézis: édesapámnak 1997-ben volt tüdőlebenyresectioja, tumor végett. Tavaly primer májtumort állapítottak meg, amelyet lokálisan...
Fejfájás
Tisztelt Doktor/Doktornő! Egy hete tapasztaltam súlyzós edzés közben az edzőteremben egy eddig új és furcsa fejfájást egy gyakorlat kivitelezése...
Állandó fejfájás
Tisztelt Dr! Még nem voltam endokrinológusnál, ezért érdeklődnék, mert elég sok problémám van és nem tudom, hogy ezek összefüggnek-e. 3 hete...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Dr. Nő! Pár napja köhögésnél észrevettem hogy a fejem jobb olalán halánték fölött inkabb a fej hátsó része felé egy belenyilaló...